Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1912-09-19 / 38. szám
ii» aiasÉipmoDAíjMi euutxzj, 2C. évfolyam. 1©12. szeptamber ixó 1©. Előfizetési árak: Egész évre 8 negyedévre 2 korona, egy Mecielenik minden héten csiitörv , , , —— ............. ügyészségnek Fe lelős szerkesztő: ÉGL Y MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, ahová lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula kfinyvkercskedű üzletében is. Debrec Hany°J’ — A pénzed ny ites Az erabei csak Angliát Ausztriában CS MägyaröTSzägon is a járadékok vásárlásától, mert féltik a pénzüket attól az ingadozástól, melyet a politikai viszonyok változása okoz az ár- %/ folyamban. A béke megszilárdulása tehát feltétlenül kedvez a járadéknak. De a béke elkövetkezésétől függetlenül az állampapírok segítségére siethet, különösen nálunk, az a sok bankbukás is, amely egy csomó tőkét morzsolt össze, olyan tőkéket, amelyek a járadékok kisebb kamatja mellett még ma is kamatoznának. Am ezzel szemben azonban azt is meg kell látni, hogy bármily hosszú is lesz a nyugalom korszaka, örökké még sem tarthat, annál inkább nem, mert a háború, amely leginkább dúlja fel a nemzetek nyugalmát, egyszer csak mint gazdasági szükségesség is felmerülhet, még pedig akkor, a mikor az ipar fejlődése az ország számára újabb területet követel, gyarmatot, melyet csak fegyveres erővel lehet megszerezni. Hiszen nem okvetlenül szükséges, talán nem is kívánatos, hogy a dolgok idáig fejlődjenek, a gazdasági életnek azonban minden eshetőséggel kell számolnia és épen ezért gondoskodni kell a járadékpiac olyan megszilárdításáról, hogy ennek a szilárdénak még a legnagyobb megrázkódta- )k se ártsanak, mint a hogyan az - jz járadékpiacon sem okozott a há- u megközelítően sem akkora pusztult, mint a mekkorát okozott a tripo- é harcmezőn. És a legfőbb baj az, hogy a pénzügyminiszterek semmit, de legalább is nagyon keveset tesznek azért, hogy a járadékok árhanyatlását, különösen olyankor, a mikor a hanyatlásnak különösebb oka nincs is, megakadályozzák; abban az irányban mégtédes-keveset dolgoznak, hogy az állampapírok nagyobb szilárdságát biztosítsák. A mi a magyar osztrák monarchiát illeti, a monarchia két állama szinte verseng azért, hogy melyik állam előzze meg a másikat újabb kölcsön megszerzésében és újabb járadék kibocsátásában, mihelyt azonban arról van szó, hogy a kibocsátott járadéknak szilárd árfolyama legyen, akkor ezt a dolgot egy részről az időre, másrészről a politikai helyzetnek a járadékpiacot illető kedvező alakulására bízzák. Igaz ugyan — és azt e czikk során magunk is hangoztattuk — hogy a járadékok árhanyatlása internacionális jelenség és igazságtalanságnak tetszik, hogy a magyar járadék hanyatlását épen olyankor rekrimináljuk, a mikor az angol consolt is csekély eredménynyel gyógyit- gatják a gazdasági orvosok. Ám az, hogy a baj internacionális, éppenséggel nem jelenti azt, hogy a baj egyszersmind orvosolhatatlan. Hogy a baj gyógyítható, az épen a múlt hetekben derült ki, a mikor a júliusi szelvényekből járadékvásárlásra fordított néhány millió nemcsak a járadékok hanyatlását akadályozta meg, hanem még némi javulást is idézett elő. Ebből pedig az következik, hogy ha megfelelő tőkét fordíthatnának erre a célra, azzal célt érnének és a járadékok árfotyamát megjavítanák. De honnan juttassanak erre a célra elegendő tőkét? A pénzügyminiszterek első gondja ilyenkor az, hogy kényszeríteni kell a bankokat és takarékpénztárakat járadékok vásárlására. Nincs is európai állam, a melyikben komoly, vagy kevésbbé komoly formában szóba ne került volna a törvény, amely kötelességül szabja meg a pénzintézetek számára azt, hogy betéteiknek egy, még pedig határozott részét állampapirokban helyezzék el. És az első pillanatban csakugyan ez, vagy legalább is az ilyen törvény látszik legalkalmasabbnak arra, hogy a helyzetet a járadék j javára megoldja. Holott pedig nem ez a legalkalmasabb mód, semmiesetre nem I ez a legnagyobb eredménynyel biztató, j Az államnak mindig számos módja van arra, hogy az ország számára tőkéket szerezzen és Magyarországnak azok a sokat emlegetett, de kellő adminisztrálás híján parlagon heverő természeti kincsei különösen alkalmasak arra, hogy azoknak révén az állam megíelelő tőkékhez jusson. Alig van például város, amely világfürdő A „Nagybánya“ tárczája. Apró versek. Akármerre Járjak . . . Akármerre járjak, keljek, Mégis hozzád térek vissza, A te édes hű szerelmed Az én igaz pihenőm. Életutam szövevényén, Egy csillagot mindig látok: A te kedves, jó szemed. Endrödi Sándor. Kivándoroltam . . . Kivándoroltam Bús messze földre, Elhagytam érted otthonom,! Akik szerettek S kiket szerettem, Elhagytam érted, angyalom l És megtagadtam Kévém, szülőim, És megtagadtam az eget . . . S most itt vagyok Hazátlan, árván, Remény, hit nélkül s — nélküled Somló Sándor. Léthe partján. A Vág mentéről, haj, idekerültem: Uram, a Léthe partján ballagok, Ott dalolva napos fövényen ültem, Itt béna, szótalan vagyok. Ajkamról nem szakad föl fütty, se ének, A parti békát nem dobálgatom. Itt már csak föl az alkonyatba nézek Búcsúzva és hallgatagon, 8 amint a Léthe bús vizére ráhull És elterül a sárga alkonyat: Szemem pillája fáradtan lezárul, Kern, bánt már álom, gondolat Szivembe kővé váltak mind az álmok — Ily csodáról nem tud a Biblia — És most kővé vált álmokat dobálok A Léthe hullámaiba. Gyermekkorom utolszor megidézlek: Vág pártja, nádsip, kedves füzesek, Már ravatalra fektette az élet Fehér, gyermeki hitemet . . . Petronius, Nagyvárosi jelenet. — Irta: Edward Stilgebauer. — A zöldes üvegtáblákon beszűrődő tompított nappali fény belekontárkodik a villanykörte világításába. Nehéz sárga selyemdamaszt függönyök az ablakokon, a falakon félig hímzett, félig ; festett gobelinek. Diana bevonulását és Bachus nevetését ábrázolják. Fülkékben kis, három-négy személyre terített asztalkák. Fölöttük bronzszobrok: Hébe, Ganymed, Venus. A kaméliákkal öve- i zett szökőkút fölött a középső falon, a lebilincselt Prometheus szobra. Kisszámú közönség. Szakértőknek való helyiség, drága, de finom. A terem közepén négy porphyroszlop. Fölöttük, a menyezetbe ékelve kristálytükör van. Az egyik oszlophoz hanyagul támaszkodik egy pinczér. A szalvétáját forgatja, de figyel, a szempillantást is megérti, hallgatód- zik, járása inkább csúszásnak nevezhető, hangtalanul helyezi el a tányérokat. A sarokban, amelyben ülök, zöld növények, amiket négy hetenként újítanak, a leveleik porosak és sápadtak a levegő é3 napfény hiányától. Lassan szívom havannámat, — amelyet ajkaim között tartok — szájjal, orral egyaránt élvezek. I Megfigyeléseket teszek. A szobor érintetlenül áll i előttem a márvány-asztalkán, mozdulatlanul ülök ! a díványon, fejemet kezemre hajtottam, vizsgá- I lom a vendégeket. Vélem szemben az a kövér kegyelmes ur, ' a Diana bevonulása alatt, éppen most tölt magának egy friss pohár pezsgőt, közben elmondja, hogy milyen pompás viczczet mondott a királyi fenség a legutolsó lóversenyen. Ez nem érdekelt túlságosan. De nini ott! Alig hallható kanálzörej itt mellettem, egy ezüstkanál és csaknem áttetsző kinai porczellán halk érintkezése. Apró babacsészékben lévő Real Turtle, amit szép ajkak lassan szürcsolnek,
