Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1912-09-12 / 37. szám
2T. évfolyam. 1S12. szeptember lió 12. ST-ails: s-m. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. É Felelős szerkesztő: GLY MIHÁ LY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, ahová lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula kflnyvkercskodő Üzletében Is. A pénzválság és a városok. Szeptember 11. Nem először történik, hogy a pénz zsarnoksága megbénítja az ország közgazdaságát, megakadályozza a termelő erők egészséges kibontakozását, megakasztja az iparlermelés, kereskedelem és forgalom természetes fejlődését. A pénzválságok már jó ideje kikerülhetetlen kísérői a koncenrált ipari monopóliumok, a bank monopóliumok és a nagyszabású magánnyerészkedés hatalmába került társadalmaknak. Minél fejlettebb egy-egy ország ipara, kereskedelme, szállítása, mezőgazdasága, pénzszervezete s minél teljesebb a termelésnek, a munkának, a vagyonnak pénzalakban való kifejezése és minél könnyebben hozzáférhető a tőkekoncentráció számára, annál sűrűbben, gyakrabban, váratlanabbá, tartósabban rendezhet pénzkriziseket a magánnyerészkedés szolgálatában álló nagytőke. Mindenki tudja és még a nagytőke szolgálatában álló közgazdasági tudósok, irók is kénytelenek beismerni, hogy a gazdasági élet központja, a termelő erők forrása: a pénzhitelszervezet teljesen a magánnyerészkedés kezében van és hatalma alatt áll. A nép nagy széles rétegei sehol a világon, hol kapitalisztikus, vagy kapitalisztikus fejlődési tendencia felé törekvő társadalomgazdasági berendezés van, nem részesülnek a gazdasági fejlődés hasznaiból. Ahol pedig az individualista szabad verseny helyét már elfoglalták a monopóliumok s a gazdasági élet szabályozói a nagy pénzintézetek lettek, ott fokozatosan mindig többet és többet vonnak el a nemzeti termelésből és vagyonból s idővel az egész ipartermelés, kereskedelem és forgalom a nagybankok, börzék és a haute finance hatalma alá kerül. Nemzeti termelést fejlesztő, a nemzet tőkeerejét a termelés minden ágába harmonikusan elosztó s a széles néprétegek szükségleteivel is számottevő pénzhitelszervezet csak a privát nyerészkedésnek egyáltalában nem, vagy csak kis mértékben szolgálatában álló pénzhitelszervezet lehetne. A nagytőkének minél gyorsabban nagy haszon elérésére irányuló tendenciája sokszor irreális vállalatokba viszi a pénzt s elvonja a termelés azon ágaitól, melyek a spekulativ nyerészkedésnek ugyan kevesebb hasznot ígérnek, de melyek a népesség tömegszükségletei kielégítésére szolgálnak. A nagytőke minél nagyobb haszon elértse céljából a külföldi piacokat, a gyarmatokat keresi fel, majd midőn érdeke úgy kívánja, tőkéjét kivonja és nagyobb nyereséggel kecsegtető helyekre koncentrálja. Természetes, mindez nem történhetik meg rázkódta- tások nélkül s igy állanak elő a pénz- krizisek. Tőkeszegény ország, mint a milyen Magyarország, rá van utalva a külföldi profitéhes tőkére s hitelszervezete akadálytalanul csak addig funkciónál, mig a külföldi nagytőkének akár az exotikus országokban is nagyobb nyereség lehetősége kínálkozik, oda koncentrálja tőkéjét. A magyar pénzválságoknak azonban speciális helyi, nem nemzetközi okai vannak. A magyarországi tőke bizalmatlan a hazai záloglevelek és községi kötelezők iránt. A magyar kisbirtokos, tőkepénzes a mag3Tar zálogleveleket alig ismeri. Nagy emissziós intézeteink nevei, illetve czégei ezer és ezer svájci, francia és németalföldi tőkés előtt ismertebb és népszerűbbek, mint itthon. Viszont az osztrák piac, elsősorban Bécs és Csehország alacsony kamatláb idején nagy mennyiségben vásárolja a magyar zálogleveleket, de ezek a piacok a milyen készséget mutatnak jó viszonyok között, olyan megbízhatatlanok, ha a kamatláb emelkedik. Ilyenkor nagy mennyiségben küldik vissza ezeket a címleteket. A folyó évben még egy tényező lépett fel, mely az osztrák tartományokban való cimletkihelyezéseket a legerősebben befolyásolta: az ipari konjunktúrának hatalmas fellendülése Ausztriában, mely minden rendelkezésre álló tőkét mohón szív magába. Cseh és Morvaországban óriási arányokat ölt most az ipar fellendülése, mely piacok normális időben legerősebb vásárlói a magyar címleteknek. Ausztrián kívül a fix kamatozású magyar címletek jelentékeny elhelyezési piacai főleg Svájc, Franciaország és a Németalföld. Ezek a nyugateurópai piacok a magyar címletekkel szemben úgy A „Nagybánya“ tárczája, Pusztai kép. Kiszabadultam, a szabad mezőkre, Ahol a föld az éggel összeér, 3 az országból a messzeségbe futva A végtelenbe tér. Kiszabadultam a kőrengetegből, Úgy csalt a kunyhó, úgy hívogatott. S úgy álltam meg a rónák zöldes hátán, Mint egy feltámadott. Idegen volt előttem ez a tájék Idegenek a jámbor emberek, Ahonnan jöttem, mindig csak arattak S itt mindenki vetett. Nem messze tőlem bárányok legeltek, Fiatal volt még a pázsit nagyon, Hisz alig égett még az érlelő nap A kis fűszálakon. S uqy elámultam ezen a vidéken, Néztem a legelő bárányokat, Amig csak nem jött zúgva, zakatolva: A füstfelhős vonat. 3 az megzavarta az én álmodásom 3 hogy vágtatott a távolba e rém, Utána néztünk elámulva, hosszan, A bárányok — meg én . ., Peterdi Andor. A föld alól. — Irta: Szederkényi Anna. — Minden esztendőben egy-egy uj réteggel nőtt az utcza. Elemista gyerek korában úgy egy láb- nyira tapadt a ház falához. Azután még vagy húsz czentiméter, megint húsz czentiméter . . . Együtt növekedtek. Mikorra Pál a varrógépig nőtt, a poros aszfalt az ablakon leselkedett be. Megszokták egymást. Pál az utczát, az utcza a Pált. Mikorra beesteledett, úgy belejött a Pál lába a géphajszolásba, hogy magától, egészen önkénytelenül is hajtott. Nem kellett rá figyelni. A lábfej magától is nyomta a talpat le-föl. A kerék forgott, a lü czikkázva öltögette a nagy öltéseket az olcsó üzleti munkába. A vászon, a daróczposztő engedelmesen simult a kopott politúron és Pál megpihentette szemét a szürke aszfalton. Milyen nyugalmas, milyen csöndes. Terül- nyulik messzire, talán vége sincsen. Egyforma mozdulatlan, hallgatag. Mindegy neki, hogy ki tapossa. Akár finom sevró, akár fényes lakk, akár nagy, otromba, idomtalan, elvásott, kivül- belül lyukas csizma. Mindegy neki, hogy ruganyos, bársonyülósü. gummikerekü vagy hangosan lármázó, lelketlenül tolakodó, mindent legázoló, pénzes automobil, nagy döczögős, teher alatt roskadozó stráfkocsi. Az utczának mindegy. Szürkén, hol porosán, hol sárosán csak néz kőszemével Pálra, és ha jön az este, akkor tompa árnyékával csöndesen befödi a kis fazsindelyes házat, amelyikre ránőtt. Ilyenkor kijött Pál egy pillanatra. Fázósan, összelapulva, félve surrant végig a házak tövében. Fürgén, aprózva, könnyen lépegetett, mintha kímélte volna az utcát, hogy ne tapossa meg. Nem igen nézett föl. Bántotta szemét a fény. A sok akaratosan, merészen fölfelé nyúló lámpa kinőtt a földből, Pál észre sem vette honnan, egyszerre csak voltak, világítottak, ragyogtak. Gőgös sugarai kényesen siklottak végig a sápadt, színtelen, vértelen pinczevirágon, Pálon, aki hunyorogva szökött a mellékutczákba. Lihegve loholt az üzletbe, átadta a munkát és elhozta az újat. Menekült haza. Óvatosan, engedelmesen, vigyázva került ki mindenkit. Idegenek, furcsák voltak neki ezek az alakok, akik bátran, kifeszi- tett melle), hangosan, lármásan sürgölődtek, forgolódtak körülötte. Nem igen mert a szemükbe nézni, pedig kiváncsi volt reájuk. Tekintete csak úgy lopva surrant végig rajtuk. Ilyenek! Ilyenek ők, akiket csak a járásukról czipőjükiől ismert Pál. Napról-napra, hétről-hétre,hónapról-hónapra nem lát belőlük mást, csak formátlan, kisebb- nagyobb lábakat, amint eltopognak az ablak alatt. Czipőjük árnyéka odaesik a posztóra és Pál legtöbbjét már ismeri.
