Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1912-08-01 / 31. szám

1912. augusztus 1.

NAGYBÁNYA

o

természet szépsége s a művész lelki dispozicziója meg a gazdasági okok voltak a tényezők, melyek a nagybányai művészet eddigi karakterét meghatározták. Itt az egyetlen őszinte és természetes fejlemény a tárlatra küldhető, önmagáért való kép. Mert: ki rendelt nagybányainál valaha falképet, avagy üvegfestmény-tervezetet? Kinek volt esze- ágában ilyet próbálni is, ha álmaiban élt is a vágya rá?

A monumentális vágy kis rámába szorul itt, az eszköz is az olajfesték, mint amely az impresz- szionisztikus följegyzésekre a legengedelmesebb s legalkalmasabb.

A nagybányai művészeti termelésben igen jellemző és fontos lelki tényező még: az őszinteség, amely azt mutatja, ami van, azt adja, amit lehet; amely vászonra nem fest falképet, olajfestékkel, ecsettel nem hazudik textil-eszközöket sem grafikát; örökké szemtől szembe állva a legszebb természettel, nem gondol a csarnokok, vagy a templomok üvegablakaira, sem a paloták szőnyegkárpitjaira, hanem vágya, törekvése csak egy: örökéletüvé tenni a perez múló örömét, tükördarabot adni a világ szépségéről, az életnek a művészet által intenzivebbé tett gyönyörűségét megismertetni, megosztani mindenkivel, a ki fogékony lélekkel valaha, akár századok múltán is a műve elé áll.

De térjünk vissza az események sorrendjéhez.

Említettem, hogy Münchenben, de főleg Párisban minden télen egy egész csoport fiatal nagybányai dolgozott az iskolákban és éveken keresztül minden tavaszszal ide hozta haza meggyarapodott tudását, fejlődő Ízlését és egyéniségének megfelelő művészi törekvéseit. Ekkor kapta fel — a különös véletlen avagy a műkereskedők jóvoltából — Gauguin, Van Gogh, Mathis stb. neveit a fáma Európaszerte s a franczia művészetnek ez a hullámcsapása előbb mint Magyar- országon bárhol, előbb mint Budapesten, itt okozott nagy kavarodást a fiatal lelkekben.

1906. nyarán mutatta meg itt egy fiatal nagybányai, a szabad iskolának nyarakon , keresztül növendéke, Czóbel Béla az új képeit. Ő volt első hírnöke s hirdetője az új igének s társaira úgy képeivel, mint beszédjével határozott hatást tett. 1907-ben már egész sereg fiatal nagybányai dolgozott, az „új művészet“ stílusában.

Érdekes, sőt élvezetes volt látni ez új törekvések nyomában pezsdülő, vitázó életet itten, a vélemények, meggyőződések heves összecsapásait, melyek lármája gyakran felverte fekete fák közt világító sétautak csendjét csillagos éjszakákon.

A szellemi szakadás megtörtént, de haragok nélkül, hiszen anyagi érdekek nem játszottak itt szerepet.

Czóbel után a következő évben Perlroth, Ziffer, Bornemisza, Frimm, Boromissza tértek az új hitvallásra; rövid időre Mikola is. Érdekes volt mindenek előtt a gyors hatás, melyet a fiatalok által importált új művészet igéi Grünwald Bélára tettek. Gyorsan és elhatározóban, töprengés, gondolkodás nélkül lépett az új ösvényre, amelyen komponáló ereje, intenzív szin- és dekorativ harmóniaérzéke, új sikereket ígértek neki, annál is inkább, mert naturalisztikus tudása biztosabb bázist nyújtott, mint a milyennel ifjabb, született neoimpresz- szionista társai rendelkeztek. Egy másik csoport megmaradt a régi zászló mellett s a naturalisztikus studiomot szellemi vagyonszerzésnek tekintve haladt a megkezdett utón.

A szabad iskola ideje alatt fejlődött ezen újabb nagybányai generáczióval ez időben kezdett megismerkedni a nyilvánosság. Nagyobb tömegben legelőször a Könyves Kálmán szalonjában jelentek mega nagybányai nevek az 1907. júniusában rendezett kiállításon, mely az akkor legifjabb magyar generácziót akarta bemutatni. E kiállítás legtöbb számottevő szereplője — noha a sajtó s igy a publikum sem tudott róla — nagybányai fiú volt. A kritika nagy dicséretekkel jegyezte fel Mi- kóla, Ferenczy Valér, Börtsök, Perlroth^ Boromisza és több Nagybányát évekig járt fiatal festő nevét.

E nevek azóta is feltünedeztek kisebb-nagyobb sikerrel, szórványosan, avagy többen is egyszerre a Műcsarnok, a „Kéve“, a „Miénk“ s később a Müvészház kiállításain, mindenütt érdeklődést, dicséretet, néha gáncsot kapva, de sohase a jelentéktelenek közt. Ez azonban nem hozta újabb forgalomba Nagybánya nevét, mivel a nyilvánosság nem tudta róluk, hogy nagybányaiak. Sőt sokan úgy tartották, hogy — noha itt kezdte útját s harezo- sai közt sok fiatal nagybányait számlált — a neo- modernek támadásának Nagybánya az első halottja s beiktatták a múlt könyvébe. Mondanom

sem kell, hogy ez nem volt igaz, egy cseppet se. Bajok voltak itt is, fönt Pesten is, közösek az egész magyar művészet bajával s ez válságot okozott, de ennek okai művészeten kívüliek voltak, amint ezekre rámutatni itt megpróbálunk.

A nagybányaiak hatása a magyar művészetben nemcsak művészeti, hanem erkölcsi is volt.

Talán nem is annyira a művészeti, mint az erkölcsi hatás kategóriájába tartozik, hogy a nemesebb festészeti értékek demonstrálása a tárgy „jóizüségével“ ható genrenak, az anekdotikus thémafestészeínek a halála lett. Ez a német palánta, amikor már Európaszerte réges-rég elvirágzott, itt még mindig korlátlanul burjánzott s a finomabb, nemesebb piktura minden érvényesülése elől elvette a teret, a levegőt. A publikum egy része, a korlátoltabb, a nyárspolgáribb, még sokáig epe- kedett a „kedves“ képek után, de lassankint megkóstolta az új ételt, hozzá szokott s nem sirt az édesség elmaradása miatt.

A sajtókritika, amely addig a publikum álláspontján állott s hozzáértésben sem magasabban, örömmel propagálta, magyarázta—jól-rosszul — az új értékeket s ezzel egy csomó fiatal művész

— nem nagybányai — előtt nyílott ki a bátorság kapuja: festhettek egyéniségük s meggyőződésük szerint és nem kellett félniök, hogy egyedül álló bolondoknak, avagy betegeknek deklarálják őket, mint a nagybányaiakat első kiállításuk alkalmával. Az egyéniség jogát a nagybányaiak revelálták a magyar közönség előtt. Ma már a Szinnyei, a Hollósy, a Csók, a Thorma esete nem ismétlődhetik meg. Az erős hangú talentum szava ma már nem pusztába kiált, mindig akad fül, amely meghallja.

Ez az erkölcsi hatása a nagybányaiak föllépésének talán még nagyobb fontosságú s követelményeiben tovább tartó, mint a művészeti. Felszabadulást jelentett ez a konvenczio, a maradi- ság jármából és egy egész sereg fiatal művésznek hozta meg az elismertetés, az érvényesülés lehetőségét. Bizonyos, hogy ez bekövetkezett volna, Nagybánya nélkül is, de lassan, később s talán sok erős talentum elvérzése után. A tény az, hogy a követ amely elzárta az utat, a nagybányai akczió hengeritette el.

Budapesten azonban minden művészeti mozgalom rögtön megélhetési mozgalommá válik. Irányok, eszmék küzdelme anyagi érdekek küz- I delmévé. Ha valakinek alkalma volt bepillantani a budapesti művészet-politikának nevezett érdek- harezba, elundorodva menekül — ha csak lehet

— s kivánva-kivánja vissza a vidék tiszta magányát. Ott fönt az irigység, az anyagi érdekek titkos és nyílt harcza, az intrikák az önvigéckedés,

I az alattomos klikk-manőverek, besugások, kilincselések ellenében az egyes a legjobb sem érvényesülhet, ha csak valamely érdekcsoporthoz nem csatlakozik, vagy anyagi helyzete meg nem engedi, hogy elkülöníthesse magát. Nálunk az anyagiak nyújtanak legbiztosabb erkölcsi támogatást a szellemi pozicziónak. Ez az „erkölcsi“ támogatás a nagybányáiknál hiányzott; a budapesti mindenki háborújában mindenki ellen nem vehettek részt mint csoport, egyénileg se voltak disponálva erre, távol élve a szellemi börzétől, egyre nyomasztóbb lett az anyagiak fokozódó hiánya, amely lassanként az egész kolónia hangulatát, munkásságát paralizálta.

Ha Nagybánya mint csoport Budapesten nem is létezett, hatása élő, eleven volt még — a művészeti is, az erkölcsi is. A nagybányai egyesülés nyomán évtized óta fel-felmerült a jobb, modern művészek csoporttá szervezkedésének eszméje, mivel bizonyos, hogy a kisebbség ők voltak s ahol szavazatok döntenek a művészeti kérdésekben, ott nem érvényesülhet sem anyagi, sem erkölcsi érdekük a falkává tömörülő többséggel szemben. Megalakult a „Miénk“, amelynek rövid életét s a betegségét is, amiben kimúlt, mindnyájan ismerjük.

Ezen új alakulás révén a sajtóban sokat emlegették Nagybányát, s bár a Miénk tagjai sokkal többen voltak s kiállításaik nagyobbak, fejlettebbek, mégsem bírták az emberek emlékezetéből kitörölni az első nagybányai kiállítások benyomását. Az akkor kibányászott termésarany most feldoigozottabban került a piaczra, de meglepetést nem hozott. Az új bányászok, az új „keresők“

I pedig nagyon is feldolgozatlanul hozták nyilvános- I Ságra a maguk kutaímányát, majdnem megkülön- böztetheíetlenül a sarat s az aranyat.

A Mienk felbomlott. Mesterséges egyesülés : volt, nem élhetett sokáig. Művészeti okai is voltak 1 ennek: az alig ismert naturalisztikus művészet és

az egyre intranzigensebb neomodern mozgalom nem fért meg egy csárdában. A külső támadások is elkedvtelenítettek némelyeket. De ennél s a tagok művészeti különbözőségénél is hatóbb ok volt: a nem egyforma művészi erkölcs, a hiánya annak, ami a nagybányaiakat kezdettől fogva összeforrasztotta.

A szép szándékú egyesülés külön reakeziót váltott ki minden oldalon. Egyrészről a neomo- dern fiatalok, akik nem találták meg a Miénkben az „érvényesülési teret“. Másoldalt íelszökeltek a budapesti dzsungek szabad vadászterületének nagy zsákmányolói és kis sakáljai. S végül kifejezték határozott ellenszenvüket a legfelsőbb oldalon is, az akkori miniszter a legutolsó Mienk-kiállításból nem vett képet. „Ezt a művészetet nem pártolom“ jelentette ki szellemes általánosítással s ez megadta az utolsó döfést az elhibázott szövetkezésnek.

Foglalkoztam pedig a heterogén összetételű Miénk akcziójával bővebben azért, mert némi összefüggését látom a nagybányai ügyek alakulásával. Nagybányai művész (Ferenczy) kezdeményezésére alakult. A Nagybányaiak majd mind tagjai voltak, s a sajtó a régebbi nagybányai mozgalom megismétlődését, kiszélesbedését szerette volna benne látni és a budapesti reakeziósok s a hivatalos hatalmak ellenszenvével is hasonlómód dicsekedhetett. Végül elégedetlenjei is nagybányaiak voltak — többi közt — és bukása hozzájárult az itteni depresszióhoz. Sokan a fiatalabbak közül a Budapesten való érvényesülést remélték tőle, s ha ez nem sikerült, az okát se egyébben találták, bukásával pedig ez a lehetőség is megszűnt.

A budapesti művészeti viszonyok ilyenformán kapcsolódtak a nagybányai kolónia életébe s nagyban befolyásolták az itteni alakulásokat.

Idelent a lehangoltság, kedvetlenség egyre nyomasztóbb lett. A megélhetési küzdelmek voltak ennek a legfőbb okai. Eltűntek az első nagybányai évek lelkes, diadalmas hangulatai, széles vigalmai. A szabad iskola első idejének csöndes, testvéries, munkás, jövőt érlelő esztendei is a múltba siklottak. Nagybánya városa maga egyre közönyösebben, a nevének megismertetést, dicsőséget hozó múltról s a küzdelmss jelenről tudomást sem véve állott a kolóniával szemben. A neomozgalom művészeti szakadást okozott, Nagybánya beteg volt. A krízis hirtelen beütött.

1909. nyarán csapott a kolóniára a hir, hogy egyik legrégibb, legértékesebb művésze végleg elmegy, többedmagával kirajzik innen s új otthonnak veti meg alapját Kecskeméten. A fiatalok legjobbjai, az állandóak, az itt neveíődöttek, az ide- tartozók készültek el vele. Ha ez a kirajzás úgy sikerül, mint első időkben Ígérkezett, Nagybánya nagyon sokára, talán sohase heverte volna ki.

Egy kis ideig úgy látszott, megszűnik Nagybánya. A közönség egy részének ellenszenve, melyet nemcsak a gondolkodó, megértő méltányosság nem tompított, de a jobb nevelés sem, elkeserítette a művészeket, akik erre semmikép se szolgáltak rá s más oka, alapja ennek a művészek visszavonuló életén kívül nem is volt, mint a bourgeois ősellenszenve, mely ép oly öntudatlan, mély természeti ösztön, mint a házi állat szőrborzoló averziója az erdők vadja iránt.

A hetyke bánomisén s a dologról tenni akarásnak a teljes hiánya következtében a vezető művészek közt is az iskola bezárásának a gondolatalappangott. Nyolcz évi ambicziózus ingyenmunka viszonzásul csak számbasevevést kapott, minden oldalról.

Grünwald távozását mélyen sajnáltuk, de megértettük s az ő szempontjából helyeseltük. Az élet, a komoly, a kegyetlen és csöppet sem szentimentális élet volt az, ami innen őt elkényszeritette. Sőt miután ittlétével annyit használt a kolónia művészetének s hírének, amikor elment a neki is kedves helyről, ahol fiatal- s férfikorának talán legszebb tizenötévét töltötte, távozásával is a kolónia javára vált. Felébresztette Nagybánya város lelkiismeretét.

A város intelligencziája megmozdult, s — amint ennek mindig lennie kellene — a város irányításában szavának, értelmének súlyát érvényesítette. Elől járt ez akczióban a helyi sajtó, a kultúrának hivatásos harezosa.

Mozgalom indult meg, a jobbak fáradozására, hogy ami menthető s amennyire a város erre képes, azt mentsék. A közhangulat lassú átalakuláson ment keresztül. Belátták, hogy a városra nagy anyagi kár is, nagy szégyen is, ha még csak kísérletet se tesz a kolónia itt marasz- tására, illetve felvirágoztatására.

E mozgalomnak lett eredménye az új mű