Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1912-08-01 / 31. szám
2 NAGYBÁNYA 1912. augusztus 1. A napokban a nag) bányai és a szolnoki festőkolóniát látogattam meg. Mily nagyszerű, érdekes és komoly munka folyik e művésztelepeken Valami érdekesen szép, különváltnak látszó életet él mindegyik, valójában azonban mégis közösek: közösek a munka komolyságában, az élettel és a természettel való közösségben és abban a szép harmóniában, amely minden telepnek a patriarchalisság jellegét adja Nagybányának már roűtörténelmi múltja és sok-sok tradicziója van! Nagyszerű múlt ez a magyar művészet történetében. Tizenhét év múlt el azóta, hogy a Münchenből hazatért magyar művészek nagyobb csoportja letelepedett ezen a gyönyörű vidéken, hogy Hollósy Simon mester évről-évre megjelent itt tanítványaival A tanítványokból ma már mesterek lettek, akik a többi kolóniákon irányítják a fiatal művészeket és tanítványokat. Tizenhét év emlékét örökíti meg a napok- | ban Nagybánya városa azzal a nagyszabású kiállítással, melyet az uj művésziskola és a többi műtermek helyiségeiben rendez Ezzel akarja : dokumentálni, hogy Nagybánya neve mit jelent í a magyar művészet újabb történetében. Renge- ; teg sok kép, rajz kerül itt kiállításra: a ki : tizenhét év alatt megfordult, dolgozott Nagybányán. részt vehet ezen a kiállításon Ezen kiál- j tás egészen lefoglalja most a nagybányai művészeket, csak az iskolában folyik a munka Hosszú időn át egy nagy pajtaszerü csűr volt a szabad iskola. Itt ülték állták körül a modellt a növendékek, itt folyt a korrigálás s ha az eső megeredt, be kellett vonulni a csűr előtt levő dombról a pajtába s várni, mig újra kiragyogott a nap a hegyek közül. Ma már hatalmas, közös műterem áll a j tanítványok rendelkezésére — hatvannál többen voltak a múlt évben a kolónián — s külön < műtermek, a melyeket Nagybánya városa építtetett az elmúlt évben. De az igazi modell Nagybányán maga a természet, ez a csodálatosan szép kárpit, melynél szebbet alig találunk Magyarországon. Mennyi szépségei, változatosságot nyújt ez a művészi szemnek, meglátásnak. Nagybányán azonban már nemcsak a művészet, hanem maguk a művészek is polgári jogot szereznek. Már nemcsak művészek, hanem nagybányaiak (ezt a kedvesen furcsa megkülönböztetést ott hallottam.) Lehet sokféleképen kommentálni! Ünnepnapok. Julius 31. Glóriásan ira ránkköszöntölt a nap. Lopva bujdokolt eddig s csak a művész- berkek ösmerték melegét. És most ime pazarul szétszórja vakító sugarait. Ez a nap a mi napunk és mi —• evviva — visz- szaköszöntjük őt. Tizenhét esztendeje, hogy először vettük észre a nagybányai napnak a sugarait, s tizenhét esztendeje annak, hogy analizálva e sugarakat, fölfedték azt a bámu- ; latos színharmóniát, mit e fényhatások a ; nagybányai egen s a mi különösen sötét- j zöld erdőinken s a különösen világos zöld ! mezőinken előidéznek. Megismertük az égbolt kékségét és mélyét s a mi eddig kiaknázatlanul és ösmeretlenül hevert, ma már világlátolt csoda a művész esztétikusok előtt. És most ime csodájára gyűl az egész világ művész és művészetkedvelő közönsége és elragadtatással szemléli, hogy ez a sokfajta és különböző művész-szemeken át felfogott és megrögzitett művészet mind egy gyökből terebélyezett fa s valamennyinek létalapja a mi levegőnk, a mi égboltunk, a mi napsugarunk. A nagybányai levegő és szinhatások nélkül művészeink nem lehettek volna azok, amik ma, a nagybányai harmónia hiánya megérzett volna művészetükön. Igaz, hogy azok, a kiket a sors véletlene, vagy helyes érzékük vezetett e tájra, önkénytelenül is harmónizáltak az itteni természeti tényekkel. Kiegészítették egymást. És épen azért ragaszkodnak ma is művészeink oly vehemensen városunkhoz. A mi hegyeink, a mi égboltunk, a mi erdeink szerves és harmónikus egybeolvadása megkívánja az önálló irányt. De akkor, midőn tizenhét esztendővel ezelőtt először csalták le kiváló művészeink Réti István és Thorma János az akkor már elösmert Hollósy mestert, még nem gondoltuk volna, hogy a hirtelen összetákolt deszkabódé a leghíresebb müvésztanyákkal fogja fölvenni a versenyt. Akkor nem gondoltuk volna, hogy a leghíresebb és legelőkelőbb művészgárda állandó tanyájául választja e régi és középkori külsejű városkát, A Katalógus előszava, E kiállítást a Nagybányai Festők Társasága rendezte, hogy vele Nagybánya város iránt érzett háláját megmutassa. Csupán Nagybányán tartózkodott művészek állítottak itt ki és kevés kivétellel csak itt készült műveket. A czélja, tehát jellege is e kiállításnak más, mint az egyéb kiállításoké. Csak kis mértékben kirakó vásár ez, mert aránylag kevés az eladó kép. Az itteni művészeti termelést óhajtotta bemutatni lehető teljességében, nem annyira selective, amire nem is volt módunk, mint inkább a fejlődést, a változásokat dokumentálva: szóval a művészi Nagybányát tizenhét év folyamán. Az egek esője összegyűl a hegyek sziklái közt és tiszta forrássá szűrődve fiatalos hangossággal indul útjára; majd uj források vizével gyarapodva szökellő, rohanó, zugó patakká dagad s tizenhét év során folyammá erősödik, melynek bő víztömegéből levezetett csatornák immáron több más, művészettől eddig ismeretlen vidéket is tettek termővé. És e kettős lecsapolás nem meriti ki, a folyam folyam marad s hol vágtatva, hói csendes kavargással hangtalanul mélyíti medrét; színét az ég felhői szerint váltja, az idők eszméi úsznak habjain s ugyanazon partok közt egyre uj hullámokkal a jövőbe siet. Erről az élő folyamról, a változó valóságról óhajtottunk képet adni e kiállításban. Bevalljuk: nem sikerült úgy, ahogy szerettük volna, ahogy előre elképzeltük. Az egységes helyiség hiánya, az anyagiak korlátái, sok közöny és itt-ott közönybe takart, avagy nem is takart ellenszenv, de főleg a kiállítási anyag beszerzése oly nehézségeket torlaszolt czéiunk elé, amelyeken csak a legnagyobb erőlködéssel bírtunk keresztül jutni igy is. Most, végre: több száz kép a falakon, a kiállítás készen, rendezve megnyílik, ha mértéke és formája tökéletlen is. A mi erőnktől tellett, amit a lehetőség megengedett, azt megcsináltuk. Nagybánya közönségének óhaját teljesítettük: kérjük fogadják a jószándéku do'goknak kijáró melegséggel és megértéssel fáradozásunk eredményét. Az ajtókat kitárjuk, jöjjenek I Óhajtjuk, hogy j szemük, lelkűk értékeket találjon itt és ha életük egy-két óráját sikerült megszépítenünk, fáradságunk boldog lesz. A végzett munkáért az elismerés azonban i nem minket illet egyedül. Minket segítettek és e segítő társaknak köszönő szót mondunk itt mi is. ! Társaim, a nagybányai festők nevében mondok hálás köszönetét mindazoknak, a kik minket e kiállítás létrehozásában támogattak. Mélyen érzett elismerés és köszönet első sorban Nagybánya városáuak a hathatós anyagi é3 erkölcsi támogatásért. Köszönet a város polgármesterének és ama vezető férfiainak, akik annyi érdeklődést és buzgalmat ajándékoztak az ügynek. Halás köszönet a rendező bizottság nem művész tagjainak és legfőbbképpen lelkes és munkás elnökének. Köszönet az Országos M. Képzőművészeti melynek lakói maguk sem sejtették kincsüket legkevésbbé. A forrongó színek pedig önként kínálták a nászt művészeinknek. A forrongó színek megtermették a maguk műérzetét. A napos hegyoldalak és rétek, a zöld színek napos árnyalatai, az éles kontúrok itt rajzolódtak vehemesen és igazul és itt mintá- zódtak, formálódtak felejthetetlen képpé. Nagybányának specziális légköre van. Hajnalának, délelőttjének, alkonyának és sötétjének meg van a maga színe, hangulata. Legegyénibb a délelőitje, a napos levegő, miben valóságos futamban kergetőz- nek a legragyogóbb színek és mind világos, szinte átlátszó, éles és villanásszerűen megrögzilő. Az impresszionista költészetnek minden rezgése, hulláma föllelhető e dél- előttökön. És éppen azért az impresszionista képek leglöbbike délelőtti munkák, vagy délelőtti hangulat eredményei lehetnek. Azok a friss, kacagó színek, azok a nyílt és éles körvonalak, az az ujjongó tiráda, mi leárad a képeink legtöbbjéről, az csak a nevető és mosolygó délelőttnek lehet a produktuma. Elnézni délelőtt a ligetet, a fákat, elnézni a megvesztegetően kék égboltot, a sárga földet, a tarka pompázást, a friss, energiadús, élnivágyásnak újjongását. Elnézni és belegabalyodni a színek örvényébe . . . Ah, fuldoklik az ember a gyönyörűségtől . .. Ilyen színeket látni sehol sem lehet. Ez a színharmónia valami különös áldás, mi megtermékenyíteni képes az agyat s a szellemet friss, kacagó, bu- gyogó forrássá teszi. Mi, kik véletlenül benszülettünk a káprázatos természeti csodában, mi nem vettük észre, mi nem észleltük ezt, mert I nekünk ez volt a természetes. Mi a fölsé- ; ges szinpompázást egyszerűen tudomásul I vettük, öntudatlanul talán még szerettük ! is, de nem éreztünk megbánást, mikor egy- egy idegen szemünkbe vágta, hogy nem tudjuk felfogni, micsoda kincsünk van. Kissé talán rosszul esett, de bensőnkben mintha igazat adtunk volna nekik. Ma azonban más a helyzet, ma ünnepet ülünk, természeti kincsünk pompázó- ságáért. Ma lobogós a város, mert már Társulatnak is a lekötelező szívességéért, mellyel a rendezésnél segítségünkre volt. Köszönet a képek tulajdonosainak, hogy a kulturális czélt méltánylóan szívesek voltak képeiket a kiállításra átengedni. És köszönet, meleg, baráti kézszoritás azoknak az innen rég elszakadt müvésztársainknak, magyaroknak és külföldieknek, akik egykori ittlétüket és mindig élő szimpátiájukat Nagybánya iránt beküldött képeikkel is dokumentálták. Réti István. Impressziók. Kedves Szerkesztő Úr 1 Én el tudok énekelni egy szép ének pártit el tudok játszani egy kedvemre való szerepet de tollat forgatni, ez nem nekem való. , Mindenesetre élvezni tudom ennek a városnak a szépségét és megtudom becsülni ennek a kedves közönségnek a szeretetét, melylyei elhalmozott, ugv hogy bátran mondhatom Napóleonnal — Jöttem—láttam—győztem ? A kérdőjel azért van, mert annak a megítélését, hogy csakugyan győztem e önökre bízom. S. Arady Aranka. Mikor őt évvel azelőtt először jöttem ide egv véletlen folytán, még az utón fázva gondoltam arra, hogy mi a csodát fogok én — a
