Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1912-08-01 / 31. szám
1912. augusztus 1. NAGYßAnya 3 tudjuk, hogy szépek vagyunk, mert az idegenek bámulni jönnek minket. És ez az ünnepély nem divatos hóbort, ez ünnepély nem feltűnni vágyás, de önérzetes rámuta- lás arra, hogy mi vagyunk a magyar Barbizon és szemtől szembe állítjuk oda képeinket a világ elé, hogy ime ezek nem fantázia szüleményei, de közvetlen és szerves produktumai a nagybányai légkörnek. A magyar impresszionizmus Nagybánya nélkül sohse létesülhetett volna, mert összes feltételei sehol másutt úgy nincsenek meg, mint éppen itt. A művészeknek nem kellett keresgélniük a szint, mert az ime itt van. Ahogy hajnalban kinyitják a szemüket, a hogy éjjel álomra dőlnek, ahogy a fűben henteregnek, vagy a hegyek közt kószálnak, mindenütt fölséges színekben nyilvánul meg a természet. Itt másképen festeni nem lehet. Nagybánya lefoglalta a magyar impresszionizmust s a magyar impresszionizmusnak nincs máshol létalapja csak Nagybányán. • És ma ünnepelünk annak örömére, hogy nyilvánvalóvá vált e gazdagság. És valójában nem is lehetne szebben és jobban megünnepelni e tényt, minthogy visszaadjuk az anyának kebléről messze röpült gyermekeit. Visszaadjuk az ellopott vonásokat: ime, itt vannak a képek, miket arcodról festettünk. Az egész világban olt vannak a képek és az egész világ ösmeri arculatodat Nagybánya. Gyönyörű és megható dolog az, midőn a gyermek visszavetődik születési helyére. íme itt vannak a képek, visszajöttek oda, ahol megszülettek. Nagy ünnepnapot ülünk ma, a magyar művészetek ünnepi napját. És kedves előttünk, hogy éppen Nagybányán zajlik le a vigasság. Kedves, hogy a mi művészeink diadalát ünnepeljük és kedves, hogy a magyar művészet dicsőségéről emlékezhetünk. Ilyen gondolatokkal virradtál ránk nagy nap, ilyen gondolatokkal köszöntünk fel magyar Barbizon, hogy ime a deszkabódéból világhírű művésztanyává magasztosultál. Fejes-Boldisár Ferencz. A üipi lesiHii miiéi. — Réti István munkájából. — A nagybányai művészi egyesülés eszméje nem a theoria, hanem a szeretet jegyében szüpesli éleihez szokott ember — Nagybányán csinálni. Nagybánya? ... A mappáról ismertem ugyan, de egyébként ...........No én hát me gérkeztem ide Nagybányára. Ez mondom öt évvel azelőtt volt. Ma a negyedik nyarat töltöm itt. Kell ennél többet is mondanom? Mért, hogyan, kiért, miért, nem tudom . . . Ha jön a nyár és gondolkozom hova menjek, leire sandítok a térkép Nag) bánya felé eső részére és ... és másnap itt sétálok a ligetben. És mindig uj és uj gyönyörűséggel köszöntőm a nekem már jóismerős István tornyot, a várost övező hegyeket, a tekintéllyel rám néző öreg házakat; itt-ott — mind jó barátaim már. Tele szívom magam azzal a sok szépséggel, amellyel e természet megáldotta ezt a várost és irigy szemmel nézem a szerényen dolgozó piktorokat, hogy ők még jobban megértik ezt a sok csudát és vászonra lopva, nem csak a lelkűkben viszik magukkal impressióikat. letett. Csiráit, gyökerét Hollósy körében Münchenben, az ő iskolájában kell keresni. Hollósy szerepe a magyar művészet evolu- cziójában ismeretes. Neki 1886. óta volt Münchenben iskolája, a melyeit ott általában jobbnak tartottak akkor az akadémiánál és valamennyi többi magániskolánál. Korrektúráját, mely gyakran inspirativ és szűggesztiv erejű volt, páratlannak ismerték el, ami a művésziesen lelkiismeretes rajzot illeti. Művészeti meggyőződése a természet mély, meleg szeretetén nyugodott és a franczia naturalizmus elveire s példáira esküdött, főleg Bastien—Lepagera. akinek képei akkortájt ejtették ámulatba Münchent. A Hollósy-iskola látogatói voltak Thorma János és Réti István is s az ő ideájuk volt, minő nagyszerű dolog volna, hogyha Hollósy a nyári időszakra Nagybányára hozná müncheni iskoláját. Az eszme, megfelelő előkészítés után 1896- ban valósult meg, amidőn Hollósy mintegy húsz tanítványával, kik közül mintegy 14—15 külföldi volt, Nagybányára érkezett s sátort ütött a Stoll Béla által a festőiskolának felajánlott s átalakított szénás-csűrben. A jövő évben az iskolát az állam már 4000 korona szubvenczióval segélyezte s a tanítványok száma 41-re szökött fel s az önálló művészek száma is, kik a nagybányai festökoloniához csatlakoztak, egyre növekedett. Köztük volt Csók István, Faragó József, Horthy Béla, Olatz Oszkár és még több neves festőművész. Ez évben rendezte a nagybányai festőkolo- nia a régi Műcsarnok két kibérelt termében első csoportos kiállítását, melyet Wlassich akkori kultuszminister nyitott meg. A szenzáczió, a hatás, az erkölcsi siker példátlan volt. A kritikának valósággal reveláczió- számba ment ez a kiállítás, erről tanúskodnak az újságok akkori czikkei. Hock János fújta meg először a riadót jóval a kiállítás előtt: „Nagybánya előre“ czimű tárczájában, melyben a Kiss József illusztráczióiról irt s ezzel kezdte meg két évnél tovább tartó, heves, támadó hadjáratát az akkori hatalmas klikk ellen. A lapok valamennyien hosz- szú czikkek, tárczák keretében számoltak be a művészeti eseményről, a legelőkelőbb fiatal íróink méltatták, elemezték, magasztalták e kiállítást (Ignotus, Bródy, Lyka stb.) és általánosan hirdették a nagy Műcsarnok téli tárlatának vereségét. Voltak természetesen a mozgalomnak ellenségei is, akik epés gúnnyal, haraggal támadtak képekre s emberekre egyaránt. Ezen első kiállítás eredményeit kiegyenlítette és megerősítette a második, amely 1898. dec. 15-én nyílt meg szintén a régi Műcsarnokban. Külső siker tekintetében épenséggel nem maradt az elsőnek mögötte; az elismerés még általánosabb volt. A harmadik évben pedig a hatalmas Műcsarnok is megnyitotta kapuit a nagybányaiaknak. A téli tárlaton külön termet adott nekünk, melyben képeinket magunk zsűriztük, magunk rendeztük. Magáról a városról szólva örömmel látom, I hogy nem elégszik meg azzal, amit a természet I adóit, hanem — akár óriási áldozatok árán is — i igyekszik azt a kuliura, a haladás minden esz- ' közével kielégíteni Ez imponáló! Mert ne hízelegjünk magunknak, Magyarország egy kicsit keleten fekszik még mindig. Itt a politika a j minden. És ennek dacára akad egy — az ország szivétől 400 kilométernyire fekvő kis vidéki város, amely merész lépésekkel kultúrát csinál, mi több — oltárt emel a művészetnek is. ilyesmi előtt kalapot kell emelni. Ami pedig nálam, helyesebben bennem a szinész impressiója, azt elmondani nem. csak érezni tudom A körülmény szereidre méltó, az emberek kedvesek, az asszonyok — leányok szépek, a bor jó — esztendőre megint itt maradok Pont. Stella Gyula. A Hollósy-iskola azonban nem volt velünk, mesterével együtt a Hock János protekturátusa alatt a Nemzeti Szalonban állított ki. így különválva jobban ki volt szolgáltatva az eddig visszavonuló ellenségesebb indulatu kritikának. Sokkan velünk szembeállítva támadták, megértés nélkül persze és igazságtalanul. Ez időtől kezdve a Hollósy- iskola nem állított ki többet velünk és pár év múlva egészen megszűnte nagybányai lenni — mesterével együtt. Midőn az 1900. évi decemberi téli tárlatra az előző évben már megkapott autonom jogokat s külön termet újra kértük magunknak, kérésünket visszautasították, azzal okolva meg ezt, hogy a termeket újra tapétázták s „az egységes művészi rendezés“ nem engedi a külön terem megadását. Ez váratlan csapás volt, amire nem számítottunk. A régi Műcsarnok helyisége már nem volt kibérelhető, a Nemzeti Szalon termei rossz világítá- suak, a képek érvényesülésére károsak voltak, az anyagiak kényszere alatt bizonytalanra nem ha- laszthattuk el a kiállítást, kénytelen-keletien belementünk. A Műcsarnok „tulajdonosai“ nem palástolták rosszindulatukat, képeinket szerteszét szórták a termekben éppen nem az alkalmas színű falakat válogatván hozzájok, úgy, hogy se egyenként, se a csoport maga együttesen nem érvényesülhetett, pedig talán sohse küldtünk jobb anyagot és számra nézve is elég súlyosan voltunk képviselve. A nagybányai nevet s művészetet azonban a festők, a sajtó, sőt a közönség is ismerték és a kritikák szétszórtságunk daczára együvé fogtak, együtt tárgyaltak minket, kifejezetten elítélve a műcsarnokiak nyilvánvaló roszindulatát. Mig Budapesten igy alakult, változott a sorsa a nagybányai ügynek, azalatt itthon is történtek följegyezni való mozzanatok. Az első külön kiállításunk nagy sikere új erőt adott, öntudatot a szerepnek, melyre Nagybánya hivatott a magyar művészetben. Thorma 1898. február végén egy népes kaszinói értekezletben fejtette ki, hogy a fejlődés, a kolónia megszilárdítása és állandósítása most a czél s erre az első lépés:itt fogni, ide kötni azokat a művészeket, akik új értelmet, eddig ismeretlen értéket adtak a város nevének. Műtermeket kell épitni számukra, ez egyelőre az első teendő. Ezen társadalmi akció eredmé- nyekép az 1898. márcz. 26-iki városi közgyűlés egyhangúlag meg is szavazta a nyolez műterem épitési kölségeit s még azon tavaszon megkezdeni rendelte az épitést. A szép és gyors elhatározás azonban papíron marad 1900-ban épült fel egy, csak kettős műterem Égly Mihály főjegyző agiíáczíójára. Láttuk, hogy 1898. óta az iskola és mestere nem állítottak ki többé együtt a nagybányai művészekkel, mivel a Műcsarnok iskolakiállításokat nem volt hajlandó befogadni se a rendes tárlatok keretében, se azon kívül. így aztán az a visszás helyzet állt elő, hogy két nagybányai kiállítást is láthatott a budapesti közönség ugyanegy időben és természetes volt, hogy a nagyobb szellemi súlyt és a „nagybányai“ név jelentőségét nem az iskola külön kiállítása reprezentálta. Thorma, Fe- renczy, Grünwald, Glatz, Csók stb. egyénisége és munkássága formálta ki a fogalmat a művészi Nagybányáról a maga sokoldalú egységességében. E fogalom — álmaink terjengős, fényes köde szilárd maggá, konkrét valósággá tömörülve — ebben az összehúzódott formájában a tovább ábrándozókat — sjgy Hollósyt se — nem elégítette ki teljesen. Ő elment, lelkűnknek fájt ugyan a régi, benső kötelék elszakítása, de Nagybánya maradt. Mikor 1898-ban a város elmulasztá az akkor kért műtermek felépítését, elmúlt a pillanat, amely alkalmas volt idekötni azokat a művészeket, akiknek művészetében először ismerte meg az ország a „nagybányai“ nevet. A változott életkörülmények, a megélhetés kegyetlen kényszere elsodorták innen jó részüket. Csupán négyen maradtak mely hatalmas erejű gyógyvizével a köszvény, csúz, valamint minden reumatikv: s 'bára.ta.lma.ltrj.á.l csodás gyógyulásokat eredményezett. —A gyógyfürdőt, mely Molcsánij G ibor ny. erdőtanácsos tulajdona, a jóhirü ^d!a<rosá,n-czégr vette kezelésbe, azt teljesen újonnan berendezte s Toc>cleg-á.'va,l látta, el. A legkitűnőbb italok, hideg ételek, meleg konzervek minden időben a legolcsóbb árakon kaphatók a bodegában. A kiránduló közönség rendelkezésére nagy fedett mulatót rendeztek be. Lakószoba egy napra fűtéssel 2 korona. —---------------------• j 0szt. fürdő 1 korona, II. oszt- fürdő 80 fillér. .......--------—r-==-------
