Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1912-11-07 / 45. szám
22T- évfolyam. I©i2 ncvamber lió 7 jÉS^S S^PmODAXiMl JgBl'gXZj AP. Előfizetési árak: E»ész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉG L Y MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, ahová lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is. Kotelespéldány Portómentes o-*‘[ák, * másiA Vai gényüh s azt ... mikor bá' kát gyai r—--------------------------~ A bibliának azt a parancsát, hogy „adass étket az étkezőknek s ruházd a mezitleneket“ szem előtt tartva, ennek tökéletesen megfelelni vélnek azzal, ha a szegénynek, vagy annak, ki olyannak mondja magát, a körülményekhez képest kisebb vagy nagyobb pénzbeli segélyt juttatnak s aztán rájjuk bízzák, hogy miképen tudnak ezzel a segéllyel igazi vagy csak látszólagos szorult helyzetükön segiteni. A szegényügy és a jótékonyság azonban két különböző fogalom, amely nem fedi, vagy néha ki is zárja egymást. Úgy viszonylatiak egymáshoz, mint az ész meg a kedély. A hetesen alkalmazott szegényügynek mindig a gyakorlati felebaráti szeretet elvén kell ugyan alapulnia — mint különben az észnek müveit is a kedélynek kellene befolyásolnia — de a tervszerűtlen és céltudatlan jótékonyság nemcsak hogy elégtelen és nem kielégítő, hanem egyúttal igazságtalan is, mert ön- kényszerü, sőt sokszor demoralizáló s igy inkább bajt, mint áldást okozó. Hogy a könyörületes alamizsna osztogatás alapján osztogatott és gyakorlott bibliai jótékonyság az emberiség nőnemű tagjainál nagyobb számú követőkre talált, mint ; a férfiaknál, az — bár erre nézve statisztikai feljegyzésekkel nem bírunk — a ejlettebb kedély világa mellett Debi v ckon kuporodó 'nyomorúságos alakoknál legalább sokkal több nőt lát az ember megállani, zsebbe nyúlni s az aprópénzt az illetőnek átadni anélkül, hogy megvizsgálnák, igazi és valódi-e az a nyomor vagy tettetett. Attól a magasztos tudattól vezéreltetve cselekednek, hogy jóteltet gyakorolnak. Ha pedig a szigorú férj a kelemotlenkedő csavargót az ajtó elől elkergeti, „szive jóságában“ bizonyára az asszony az, ki dugva egy kis pénzt, vagy valami maradt ételt csúsztat a kezébe A szegényügynek feladata, hogy a fáradtakat vagy munkaképteleneket a munkakerülőktől elválassza és megkülönböztesse, az elsőket végleg vagy ideiglenesen elhelyezze, az élet legszigorúbb nyomorától megóvja, az utóbbiakat ellenben a helyes útra visszaterelje, vagy ha ez már nem lehvU^es-, ártalmatlanná tégve és a társadalmat, mely lustálkodó- kat, parazitákat, éiősdieket magában meg nem tűr, tőlük megszabadítsa. A szegényügy feladata tehát szociális a szó legszorosabb értelmében. Aki neki szenteli magát, annak nemcsak a könyörületes- ség érzetével kell bírnia, hanem éles felfogással, tántoríthatatlan meggyőződéssel és erélyes, cselekvő-képességei a kivitelben is. Éppen ezt az utolsót akadályozza meg nagyon sokszor a könyörületesség érzete. Mert nagy a kisértés arra, hogy könvörületből többet is adjunk, mint amennyi a nyomornak megszüntetésére feltétlenül szükséges. Pedig ennek a gyö- györü, tisztán emberies érzésnek engedni még sem szabad, mert a feltétlenül szükségesnek a tulhajtása a segélyre szorulót az idegen segítséghez hozzászoktatja és az önsegély ösztönét kisebbíti benne. A szegényügynek ez olyannyira szükséges önkorlátozása és elhatárolása azonban sok esetben egv bizonyos kéménv- szivüséget eredményez, főleg ott, hol a teljes munkaképtelenség az illetőnek önhibája nélkül állott elő s ahol a legszükségesebbnek megtudása, a fáklya-világhoz hasonlítva, nem a nyomor éjjelének a megvilágítására, hanem a borzasztó sötétség feltárására vezet. Az ily esetekben, melyeket csak az individualizmusban munkálkodó szegényügy állapíthat meg teljes biztonsággal, az emberi könvörületesség- nek kell legszebb és legáldásosabb virágait fakasztani. Halottak napja. November 6. Elmúlt a halottak napjának bensőséges ünnepe. Minden temető pazar fényben úszott, virágdíszbe öllözött. A gazdagok jól ápolt sir- dombjai fényűző ragyogásukkal, a szegények horpadt sirhalmai szál mécsesükkel minden szónál százszor fennenebben hirdették az élők és holtak között való elszakíthatatlan lánczolatot. Hiába, az emberi lélek úgy van alkotva, hogy amint egy-egy hozzátartozójának emléke időben távozik tőle, oly arányban gyengül emlékének intenzitása. Hisz az az ezer szál, mely az élőt hozzánk fűzte, egyszerre elszakadt, néA „Nagybánya“ tárczája. Ringasson halkan . . . Vágy ... . vágy, te tüzseemü polip Ereszd el szivem ! Ke tápjen, űzzön forrón, betegen Semmi, semmi sem! Az én napom már áldozóra vált, Kincs fölöttem fényes május-ég . . . Ringasson halkan éjszakám Jelé A tompa, méla, néma szürkeség! Célok fénye ne tűzzön szemembe, Ke lendüljön több harcba e kar /. . . Lehunyt szemű széthullt álmaim : Az álmodótok meghalni akar. Zivuska Andor. Az erősebb. — Irta : Bán Ferencz. — Nem esik már a hó és Kis András lépései harsogó összhangot keltenek, amint kemény csizmái ránehezednek a megfagyott fehérségre. Amint megy a nagy utcán, mintha valami titkos erős, a kitűzött célja irányából jövő eláilaná az útját: a lábát bizonytalanul teszi előre és néha meg is áll. Határozatlansága a papiak ajtaja előtt csak fokozódott és talán be sem tér ha az udvarra kilépő pap rá nem kiált: — Mi járatban gazduram 1 Kis András mintha bepillantottak volna a bűnös gondolatoktól terhes leikébe, nagy hirtelenséggel kapja le a kalapját és kemény hanghordozással, amelyből nagyon kiérzett a dacosság, feleli: — Adjon Isten főlisztelendő ur! — Kerüljön hát beljebb! Kezet fognak. A széles tornácon egymás mellett áll a két hatalmas alak Egykoruak és mindegyikük arcára kiült kemény, határozott célok felé törtető természetük. A pap szemei megcsillantak a kezelésnél és a tartása ekkor olyan emberére szállott, aki valamit nem remélt, de az érzéseiben bizonyosra vett esemény következése áll. Unszolja belépésre a falu leggőgösebb és leggazdagabb parasztját. — Lépjen be már hozzám. A kezét is megfogta, de Kis András csökönyös; ellentáll mintha odaben irtózat fogadná. Küzködtek valósággal. A pap nem hagyta annyiban. Nógatta továbbra is; már-már úgy látszott meginog Kis András; a felső teste az ajtó irányában hajlik, de ekkor beleharap a bajuszába és mintha egy gondolata hirtelen kemény, nagy testté változott volna, amely támaszul kínálkozik a pap invitálása ellen lázadó akaratának, kifeszi- tette a termetét és lábát olyan erővel teszi le, hogy a vert földön is visszhangot támasztott. — Nem én. A pap visszahőkölt a kemény szóra ős rögtön eibocsájtolta Kis András kezét, aki most mentegetőző hadarással beszél: — Fiam született; bejelentem a főtiszte- iendőnek is. Az >is« nagyon keményen került ki a szájából s e szócska alkalmasint a közöttük lévő ellenségeskedés címeréül szolgált, mert a pap válla ernyedten esett le és a kezei energiátlanul lógtak. — Hát ezért jött ? — Na ugyan, hát miért jöhettem volna. Nyers, kemény és durván kíméletlen volt Kis András hangja, mint azoké az embereké, akik a csüggedtség pillanatában győznek váratlanul. A papban egy pillanatra felülkerekedett az ember, szigorú, korholó szavakkal akar neki támadni az elbizakodott parasztnak, már az ajkán vannak a szavak, már megmozdul a szája széle, de amikor pillantása kereszteződik Kis András dacos, haragos nézéssel, ráeszmél, hogy nem a harc embere ő, egy keveset még tusakodik magával; szangvi- nikus vére háborog még a megaláztatás miatt, de az ujjai már segélytkeresően babrálnak a nyakán lógó arany kereszttel. Gagyos szél szántott végig a tornácon ; átjárta a két álldogáló minden idegét úgy, hogy belerázkódnak a kellemetlen simogatásba. A pap már újból a kezét nyújtja: — Mikor legyen a keresztelő. A szelíd hangra Kis András is fölenged és mohón kap a feléje tartott tenyér felé:
