Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1912-10-17 / 42. szám

évfolyam.

13J.2. clJttoTser iió 17.

•12-d.ilc szám.

v.Axi&.4LX?.4^x«:&a;x :Éi£» «Bss'ii2x»X3E«.o:ojSLXai&iS;x wyiinr-nr.A/g»Elöfizetési árak : Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér.

M ni 'idén héten t "<kön reggel 8—12 oldalon.

Felelős szerkesztő:

ÉG L Y MIHÁLY.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, ahová lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében Is.

őmer>fes

Dcbrec

fokozc K emény érdél ----------—----------------------éhje

lentősége van, anieiynen. iiatasa alól nem szabadulhat a kontinens sem.

A feministák törekvését, hogy helyesebben megítélhessük, két részre kell osztanunk. Az egyik az elvi, a másik a taktikát. Ez utóbbi annyi tűzzel, de egyszersmind annyi hamis fogalommal van összegyűlve, hogy könnyen ronthatja, sőt rontja is az elvi álláspont tisztaságát és igazságát.

Magyarországon még elég higgadtan, jórész közömbösen viselkedik a női közönség is e kérdés iránt, jóllehet, az általános választói jog jelszavának türelmetlen hangoztatása a legközvetlenebb alkalom lehetne arra, hogy a nők választói jogának kérdését is feszegessék. De éppen ennek meliőzése mutatja, hogy mennyire nincsenek még tisztában a választói jog körülményeivel és föltételeivel, mert hiszen éppen azok, akik a legerőszakosabban követelik az általános választói jogot, tudni sem akarnak róla, hogy ezt a nőkre is kiterjesszék.

Pedig a-kultura haladása, a szocziá- !is viszonyok nagy átalakulása mellett nem lehet már hosszú időre kitérnünk e kérdés elől. Megjegyezzük itt újra, hogy a társadalmi bajok orvosságát éppen nem látjuk abban, hogy derüre-borura kiterjesszük a választói jogot. Az csak a

: mandátuméhes demagógok hamis tantétele, hogy az általános választói jog fogja meghozni a gazdasági keresetet, legföl- lebb egyesekét, akik igy remélnek tekintélyhez és konczhoz jutni. Hanem a jog- egyenlőség eszméje és a közös teher- I viselés az, amely ennek a jognak megadását követeli. És igy nem zárhatók ki belőle azok a nők sem, akik értelmiségüknél vagy önállóságuknál fogva nem csak egyenlők a férfiakkal, hanem a férfi- tömegeknél különbek is. Mi tehát éppen nem tartanók helytelennek, még kevésbbé természetellenesnek vagy igazságtalanságnak, ha nők egy része is politikai j jogot nyerne, miután kiveszi részét a nemzeti munkából és az adózásból.

Sőt ez megfelelne a magyar hagyománynak is. A magyar nemes asszony, igaz, hogy közvetve, de mégis részt vehetett a törvényhozásban. Ma is megvan a joga az önnálló nőnek, hogy képviselő utján a községi választásokban részt vegyen. Mert az bizonvos, hogy az intelligens földbirtokos nő vagy "égy iparág önálló vezetője, az előképzettséggel bíró tisztviselőnő, tanítónő stb, aki nemcsak hivatalos és házi dolgait intézi, hanem a közterhekhez is hozzájárul, a politikai kérdésekben is érettebb gondolkozásu és megbízhatóbb, mint a műveletlen férfiak egész tömege, amelynek számára pedig úgyszólván kikötés nélkül akarnák megadatni a választói jogot.

Természetes, hogy az asszonyok tömegét rászabadítani a politikai jog gyakorlására, őrüleles hiba volna. Az angol

suffragettek éppen ezzel akadályozzák a kérdés méltányos megoldását. A jogkiterjesztés csak fokozatosan történhetik.

A férfiak választójogának kiterjesztése ellen is igyekeznek, ahol nem csupán ideológusok a vezetők, bizonyos regulátort felállítani, nevezetesen az értelmi cenzust, főképen pedig a passzív választói jog korhatárának fölemelését. Megvagyunk győződve, hogy mentői inkább fog ki- terjesztetni az aktiv választói jog, annál inkább fogják a gyakorlati tapasztalat alapján a passzív választói jog korhatárát magasabbra szabni, mert csak ez adhat biztosítékot különösen komoly politikai és szakkérdések tárgyalásában az elhamarkodott határozatok ellen, amelyek az egész társadalmi rendet folytonos háborgásnak tennék ki. A női választójog korlátlan kiterjesztése Finnországban, amely elsőnek mondotta ki a nő politikai egyenjogositását, nem termett jó eredményt. Azt mondják erre, hogy minden gyökeres változás felszínre hozza a selejtességet, a bornak is forrnia kell, üllepednie kell. De amikor tapasztalatok után indulhatunk, akkor oktalanság lenne experimentációkra felcserélnünk amúgy is sokfelé pazarolt erőnket.

Az ilyen fontos jogi kérdést természetesen nem fanatizmussal lehet megoldani. Az a hóbort, amely az angol sufragetteknek már őrült tetteiben nyilvánul, mindent bizonyít inkább, mint azt, hogy az illetők csakugyan rászolgáltak a jog élvezésére. De hiszen a női jog- egyenlőségért küzdők műveltebb része

A „Nagybánya“ tárczája.

Tündérmese*)

Egyszer volt, hol nem volt, egy szegény ember. Nem volt más vagyona, mint egy ludtoll. És régen is úgy volt, hogy ezzel a tollal nagyon nehezen lehetett megkeresni azt, ami hozzá még a libából hiányzik: a pecsenyét a tálba és a fosztott tollat az ágyba.

Néha malaczot kapott egy meséért, néha csak csirkét, de ezt is a soványabbjából. Sok mesét tudott és valahogyan mindig megéltek belőle. A szegény ember különben nem volt boldogtalan, mert amit megtagadott tőle a sors, bőven kárpótolta érte a mesékkel. Senki olyan terített asztalok mellett nem ült, seuki olyan káprázatos kastélyban nem lakott, mint a szegény ember, ha bezárkózott szobája négy. fala közé és meséket szövögetett.

De egyszer csak elapadtak a mesék. A szegény ember hiába törte a fejét, semmi a világon nem jutott az eszébe. Ez annál nagyobb baj volt, mert üres volt a kamrája és a ládafiában sem volt több néhány hilvány políuránál.

— Hány szép mesét mondtam már a napról és leányáról, napsugár-kisasszonyról — panaszkodott a szegény ember — és most ilyen

*) Színi Gyula >Bolond könnyek« ez. legújabb kötetéből.

közömbösen néz le reám, mintha már nem emlékeznék a meséimre. De várjuk meg a holdat.

Lement a nap és fölkelt a hold, amelyről a szegény ember már annyi szép mesét mondott, és hiába úszott rejtelmes felhők között, hiába kaczérkodott színes udvarával, a szegény ember számára semmi mondani valója nem volt.

— Majd elvonulnak a fellegek — reménykedett a szegény ember — és kiragyognak a csillagszemek. Mennyi szép mesét olvastam már ki belőlük, talán most sem fognak hiába rám csillogni.

Elvonultak a felhők és a csillagszemek gúnyosan hunyorítottak a szegény emberre, de semmi mondani valójuk nem volt a számára. A csillagok is elálmosodtak, lehunyták pilláikat és ott hagyták vigasztalanul, mese nélkül a virrasztó szegény embert.

De a szegény embernek nem jutott mese az eszébe. Ott ült az asztala előtt, kezében a lúd tollal és felsóhajtott:

— Hűtlenek lettek hozzám a tündérek is, akikről pedig annyi szép mesét mondtam már életemben. Máskor virradatkor megkoezogtatták az ablakot, amit én gyorsan kinyitottam. Csak egy szót suttogtak be az ablakon, de ebből reggelre, mikor halk lépéseikkel tovalibbentek, mese lelt. Kerülik már a házam táját, amely körül a gond szürke vadiudai keringenek, gágognak.

Kezében a ludtoll, amely máskor griffmadárrá változott és a mesék országába röpítette, most oly csüggedten lógott, mint egy fáradt, hajszolt vándormadár szárnya. Maga a szegény ember is

nagy bánatában lehórult az asztalra, fejét ráhajtotta az üres papirosra, mig el nem jött az álom szelíd tündére és lassan, halkan le nem zárta a pilláját.

A tündérek csak ezt a pillanatot lesték. A derengés lila fátyolából gyorsan kibontották ruháikat, és ha emberi szem látta volna őket, bizony elcsodálkozik rajta, hogy az, amit mi egyetlen ködiő szinnek látunk, voltakép megannyi titokzatos és káprázatos szinü tündérruha a leg- gyöngédebb violaszintől a legharsányabb pirosig és a jéghideg zöldig. A tündérek körülsereglették a szegény embert. A pajkos Puck valami csínyen törte a fejét, amivel megtréfálhatná őt. De a jőszivü tündérkirályné, Titánia csöndre intette:

— Ma megjött Oberon — szólt a királyné — és ennek az örömnapnak az emlékére tegyünk jót ezzel a szegény emberrel, aki már annyi szép mesét mondott rólunk.

Nyomban kiadta a parancsot Pókhálónak, hogy finom selyemp3pirost szöjjön, amire írni lehet. Harmalcsöppet elküldte a Hajnalhoz egy kis biborfestékért, hogy tintát készítsen belőle. Nádszál tündérnek iróvesszőről, Mustármagnak az irás fűszeréről kellett gondoskodnia. Hogy Puck valahogy meg ne rontsa a szép és jőszivü tervet, reá bízták a mese csattanóját.

— Mire fölébred a szegény ember, — ujjongott Titánia — már készen lesz a mese, sőt le is van írva.

— Ki kezdi? — kérdezte Nádszál, aki már készen tartotta az iróvesszőt.