Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1912-09-26 / 39. szám
1912. szeptember 26. NAGYBANYA 3 Ferenczv tehát olyanforma inspirációt köszönhet Nagybányának, mint a Brillek és Claude Lorrain Róma heroikus környékének, mert benne is erősebb volt az érzék a tájkép, mint az emberi vagy állati alak szépsépe iránt Elsősorban az ő érdeme az is, hogy Nagybányán egy specziális tájképfestés fejlődött ki, amelyik legtöbb joggal a japánok Fuji kultuszához hasonlítható. Hasonló jelenség volt a kolónia vezető tagjai közölt Iványi-Grünwald Béla is. Eleinte ő is inkább a rajzban adta ki erejét s oroszlán- része volt Kis József költeményeinek illusztrálásában. Nagybányai működése folyamán azonban egyre erősebb szinhatások fölé hajlott, mig nem a pointilizmuson át egy nagyvonalú sziu íhétikus dekorativ stílusig nem jutott. Ferenczy és Grünwald termékenység dolgában a legelsők vollak a festőtelep tagjai közt s ennélfogva Nagybánya azt a népszerűséget, amit elérnie sikerűit, elsősorban nekik köszönheti. Egyiküket sem lehet a teljesen eredetiek sorába helyezni, de azért a magyar piklura szellemi tőkéjét kevesen gyarapították oly nagy értékekkel, mint ők. Egyikük sem nagy temperamentum, de kevés művész dolgozott fel any- nyira alaposan oly sok életre való problémát mint ők. Munkájukat elsősorban intenzív tónuskeresés jellemzi, aminek értékét a biztos és szé les rajz fokozza. A nagybányai festők voltak egyáltalában azok. akik nálunk először juttatták érvényre a tisztán artisztikus felfogást és épen a nem művészi tekintetek kiselejtezésével jutottak gazdagabb hatásokhoz és nagyobb igazságokhoz. Ők tanították meg nálunk a művészeket arra, mit kell a rajz és a színek szuggesztiv ereje alatt érteni s hogyan érhetők el az érzés elmélyítése által ezek a sokat sejtető művészi megnyilatkozások. A nagybányaiak vezették ki a magyar festészetet a leiró jellegű naturalizmus zsákutcájából. Ferenczy és Grünwald tájképei, Thorma és Réti alakjai tudatosan szubjektív alkotások és sokkal többek, mint impresszionisztikus pillanat- felvételek. Művészetük ugyanis levezeted; előkelő szempontok ismerhetők fel benne. Abszolút erős megfigyelés mellett az egyéni érzés nagy rezonanciája jellemzi A nagybányaiak, amint már volt alkalmunk jelezni, két nagy csoportra oszthatók : az egyikbe Holiósy t, Rétit és Thormát, a másikba Ferenczyt és Grünwaldot sorozhatjuk. A két csoportot nagy érzésbeli különbség választja el egymástól, de a leglényegesebb pontban megegyeznek. Ugynnis minden nagybányai festő egyéniségének teljes igénybevételével dolgozik. Művészeti ideáljuk forma szempontjából más és más, de az energia teljes kihasználását illetőleg egy és ugyanaz. A nagybányai festőknél az alkotás folyamata is állandó keresés, náluk a kép valójában a tanulEgy Magyarország térképe folyókkal. Egy térkép folyók nélkül . . . Egy Magyarország térképe a Tátrával és a Felkával . . . Egy térkép az Al- Dunával és a Kárpátokkal, tekintettel a nemzetiségek helyzetére . . . Európa térképe, Kogu- towitz legújabb kiadása, 1912 . . . Ugyanez régi kiadásban, 1896 . . . Egy Európa térképe Napoleon idejéből. A hadtestparancsnok nagyon kedveli ezt a térképet . .. — Több nincs? — kérdi most már némi izgalommal, az apai szidalmakra gondolva ifj. buesini Smuczián. — Több nincs — mondja Schramecz ur. De hirtelen a fejéhez kap: — Apropo, a motorcsónakot elfelejtettem. A vizen való átszállások számára. Grün ur csomagolja be . . . Ezenkívül bizonyára szüksége lesz Schmuczián urnák egy miniatűr-repülőgépre, egy hadihajó konstruktiv geometriáüs oldalmetszetére, egy ágyuismóre, egy kardismére, egy zubbonyismére, egy gummiköppenyismére, egy szolgálati szabályzatra arany keretben, ha a hadtestparancsnok jön . . . egy higiénikus lópata-védőre, Grand Prix 1910 . . . kétszáznyolezvan diszgombra, százötven egyszerű gombra, egy csizmamázoló automatára, három hevederre, ha a hadtestparancsnok jön ... Na és elfelejtettem a tizenkét pár I zablyát, az ezüst kantárt, a diszkantárt, az ex'ra ' kantárt a királygyakorlatra. Lám-lám milyen feledékeny vagyok, kedves \ Schmuczián ur. Talán tessék holnap is befáradni, j addig majd gondolkodom . .. mánvnak tökéletesebb formája, ők abban a felfogásban nőttek fel, hogy a művésznek mindig teljesen megújult befogadóképességgel kell a természet illetőleg a vászon elé állani, azzal az igyekezettel, hogy a legnagyobb naivitásba helyezkedjék vissza és friss benyomásait primaer érzéseivel párosítsa. Ez az elv a maga idején revelációként hatott s egyedül üdvözítőnek látszott addig, mig újra be nem köszöntöttek a monumentális törekvések, mig az ékitményes és technikai I szempontok nem követeltek újra nagyobb figyel - I met s nem működtek hathatósan közre egy uj i akadémizmns kifejlesztésén. Az uj eszmék azonban — amelyek volta- képen nagyon régiek —szintén eljutottak Nagy- ! bányára. 1901-ben ugyanis, mikor Holiósy vég- ! legesen búcsút mondott e csöndes kisvárosnak, Réti, Thorma, Ferenczy és Grünwald elhatároz ' ták, hogy fenntartják továbbra is az iskolát. ; Elvállalták tehát a vezetést csupa idealizmusból, I minden honorárium nélkül. A tanítványoknak csak modellről kellett gondoskodni. így folyt a munka, kezdetben nagyon szegényesen, télen is. Nyaranta azután megszaporodott a kolónia fiatalokkal, kik többnyire Párisból jöttek s magukkal hozták az idők változott szellemét. A törzs- nagybánvaiak lassankint az öregek közé jutottak. A fiatalság pedig, élén a nagytehetségü Czóbel Bélával és a sok megújhodáson átment Grünwalddal, más szerepet vállalt. Továbbra is festette azo ban a Kereszthegyet, amelyiknek csonka kúpalakja épúgv, mint művészeti szerepe annyira emlékeztet a japánok Fuji hegyére; ezután is festette az apró bányászházikókat, a református templom vörös bádogfedeles tornyát, a város körüli kaszálókon gyűjtött szénaboglyákat, a terebélyes gesztenyefákat. A képtárgyak tehát az új stilus mellett is a régiek maradtak, mert Nagybánya vonzóereje a kedvezőtlen körülmények dacára is a régi maradt. A vidék egyformán kiaknázhatnak látszott, bármilyen szempontból is közeledtek feléje s valójában a reformszellem is az volt, ami régen, mert Nagybányán hagyományok fejlődtek ki s e hagyományok legfontosabbika volt a küzdelem a megállapodás ellen. Ezzel a jelszóval kezdte meg működését a nagybányai festőiskola s az országos magyar képzőművészeti társulat emiatt keresztelte el jegyzőkönyvileg betegségnek az irányt, melyet első kiállításán képviselt. Sohasem volt művészeti életünkben akkora kavarodás, mint ennek a kiállításnak a megnyitásakor. A tudatlanok nagy seregétől támogatott konzervatív elem átkokat szórt, a fiatalok lelkesedése pedig époly szenvedélyes volt, mint az öregek haragja. A győzelmet nem is volt nehéz kivívni a gerinctelen ellenféllel szemben. Néhány év alatt a fiatalabb festőgenerációnak majdnem minden tagja megjárta Nagybányát és az odavaló törzsemberek képeinek java gyors egymásutánban került be a művészeti múzeumba. Különösen nagy volt a város vonzóereje addig, mig Holiósy is ott töltötte a nyarat iskolájával Távozása után azonban nehéz" küzdelem várt az ottmaradoltakra. A v áros tanácsa rászánta magát hosszas szorgalmazás után arra, hogy nehány műtermet építtessen és ezzel, valamint kisebb segélyekkel, lekössön több fiatal művészt Az iskoia tanárainak is megszavazott némi fizetést. Az állam azonban közönyös maradt. A hivatalos művészpártolás kijutott Szolnoknak, Gödöllőnek, mert magyar helyek voltak és közel feküdtek Budapesthez, de nem találta érdemesnek a vegyes (román és magyar) lakosságú és oláh vidékü Nagybányát az anyagi és erkölcsi támogatásra. Holiósy még kapott szubvenciót, de a mostani iskola anélkül maradt. Nem lehet eléggé sajnálni ezt a passzivitást a magyar művészet fejlődésében oly sok érdemet szerzett festőkolóniával szemben. Kétszeresen megérdemelné, hogy felkarolják, épen azért, mert messze van a fővárostól és mert a magyarság lakta terület szélére esik. Gondoljunk csak arra, mennyit ártott kultúránknak az ancien régime közönye a vidék iránt, mennyire bé- j nilólag hatott a fővárostól távol élő szellemi munkásokra minden téren a magától rájuk irá ! nyúló figyelem, a szeretetteljes felkarolás, a j szakértelemmel párosult támogatás hiánya. Igaz ugyan, hogy a művészet arisztokrali- j kus valami, természetében rejlik a tiltakozás a I népszerűsítés ellen és ki tudja, mit eredmé- 1 nyezne az, ha kevésbbé hivatott tanítványok ! özönlenének az iskolába, amelyik az oppozició jegyében született s ahol a modernizmus, a i forradalmi hangulat mondhatni hagyománnyá lett. Hány és hány példa illusztrálja a nagy I eszmék profanizálásának veszedelmét! És van-e ország, ahol jobban kompromit- '■ táliák volna a tiszteletreméltó tradíciókat, mint j itt nálunk, ahol közönyösen és gyáván tűrték, hogy avatatlanok nyúljanak hozzájuk! A helyzet ismerői nem is csodálkozhatnak i azon, hogy a nemzeties konvenciók bálványozásától távol, a történelmi piktura vad hajtásaitól elszigetelten, a »l’art pour Tart« zászlaja alatt alapitott Nagybányán készült az a kép is, amelyik a magyar történelem legfontosabb fejezetének emlékét a legszebben őrzi: Réti István • Honvéd temetésbe. A kép sikerének teljessége a művészi és i költői tartalom összhangjának köszönhető, de I hogyha ez hiányoznék is, az emberi kedély meg- ; nyilatkozásait élesen megfigyelő festő örökér- tékát alkotott volna azzal a néhány típussal, amellyel a letűnt nagy idők érzelemvilágának ; és hangulatának adott kifejezést. A negyvennyolcas aggastyánok kis csapata I ép elhagyja a temetőt, hol egy bajtárssal ismét í többet adott át az emlékezetnek. A főalak, egy sötét köpenybe burkolt, fehér szakállas vén sas szomorú tétovázással néz a messzeségbe, hol az ember saját múltját szokta látni. Egész alakja úgy mint a többieké, a nagylelkű lemondás, a magábaszállás, a mindent megnemesitő, kegye- letes visszaemlékezés. Ahol ilyen képek készülnek, ott mélyre- látó emberek vannak, kiknek működése szükségképen erős lokális hagyományt keli hogy kifejlesszen. Nagybányának meg is van már ez a sajátos művészi bélyege. A tónusok érzelmes melegségét és a nyugodt lélekzetü rajzot érijük alatta, amely époly megkülönböztető jegye az odavaló festők képeinek, mint a szelíd gesztenyefa a nagybányai hegyek lombos takarójának. * A nagybányai festők retrospektiv kiállítással ünnepelték meg ez év augusztus havában otthonukban Nagybányán a tizenötéves évfordulóját annak a bemutatkozásnak, melyet 1897-ben a régi műcsarnok (akkor Plasztikon) termeiben rendeztek. Nagyrészt ismert anyag került ezúttal a nyiiványosság elé, a java annak, ami másfél évtized óta, sőt részben korábban is a kis művészvárosban készült. A kiállítás, jóllehet országos jellegű volt, első sorban a városnak és vidékének szólt. Beszámoló volt hazafelé, de egyben emlékeztető arra, mit igényelhet joggal a művésztelep az államtól is tizenöt évi önfeláldozó munka után. Sok kedves emlék ébredhetett fel ez alkalommal abban, aki művészetünk sorsát a nagybányaiak fellépése óta figyelemmel kisérte, de volt a kiállításon egy csoport festmény, mely szenzácziós újdonság gyanánt hatott legtöbb látogatóra, mert a nagybányai festőművészet tetőpontját jelezte s alkotója mégis ismeretlen nevet viselt. Nem csoda Maticska Jenő, ki e képeket festette, mindössze húsz évet élt. Hat esztendővel ezelőtt már elpusztította őt az atyjától, a müvészhajlamu szegény asztalosmestertől örökségbe kapott tüdővész. »Rövid életét egészen betöltötte és boldoggá tette a festés« — írja róla Réti István a kiállítás katalógusában és reméljük, hogy boldogságát nem zavarta meg az összehasonlítás, ami elől mi, akik más erkölcsi alapokra fektetett pályafutások elbírálásához vagyunk szokva, nem tudunk ez alkalommal kitérni. Maticska Jenőnek alig volt miből élnie. Festményeit 10—40 koronájával adogatta el, hogy festéket vehessen magának. Nem voltak befolyásos rokonai, akik anyagi helyzetén lendíthettek volna. Nem voltak fiatal iró barátai, kik örömmel ragadták volna meg az alkalmat arm, hogy összekötve a kellemest a hasznossal, egy uj zseni felfedezésével hozzák nevüket forgalomba. Nem volt még fellépése sem, amivel hatni tudott volna az emberekre. Pedig odajutottunk már, hogy fiatal művészeink tekintélyek akarnak lenni, mielőtt tisztába jönnek saját magukkal és tudásuk megalapozása előtt már igényt tartanak a hírnévre. Maticska pedig meghalt anélkül, hogy csak részt is vett volna valamely fővárosi kiállításon. Meghalt anélkül, hogy ez a kérdés igazgaita
