Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1912-03-21 / 12. szám
1912. márczius 21. NAGYBÁNYA 3 Dr. Földes Béla beszámoló beszéde. Márczius 20. Dr. Földes Béla országgyűlési képviselőnk márczius 16-án, szombaton délután öt órakor tartotta meg beszámoló beszédét a Lendvay- szinházteremben. A válságos politikai idők csak fokozták a közönség érdeklődését a beszámoló iránt, úgy, hogy a színházterem tömötten megtelt érdeklődőkkel, kik között a hölgyek is nagy számban foglaltak helyet. A beszámoló beszéd, melynek tónusa mindvégig igen mérsékelt volt, a következőleg hangzik : Tisztelt választó Polgárak! Örömmel jöttem ide Önök közé, hogy teljesítsem azt a szép képviselői kötelességemet, hogy beszámoljak Önöknek a politikai helyzetről. Előre kell azonban hozzátennem azt, hogy ne várjanak tőlem plener-festménvt, melylyel nem szolgálhatok, csak nehány erősebb, markáns vonással akarom megvilágítani a jelenlegi válságos helyzetet s azt, hogy a válságot mi idézte elő? Történetírói szerepre nem vállalkozom, mert akkor legfölebb csak azt mondhatnám el kronologice, amit Önök az lóságokból úgy is olvastak. A helyzetet igy jellemezhetem röviden: Az, hogy a kormány beadta lemondását, ez a körülmény az ellenzéki politikát, a mi politi kánkat teljesen igazolja s a kibontakozás ugyanazon irányban fog megtörténni, mely irány az ellenzéki küzdelmekben kialakult. Rövid visszapillantást kell vetnem a válság előzményeire, hogy teljesen megérthessék a helyzetet s a törvényhozásban lefolyt ellenzéki harcz okait. Ez a küzdelem Nagybányáról indult ki Gondolom 1906 január havában történt, mikor itt, az általános választások előtt Apponyi Albert gróf megjelent s nagy beszédet mondott, mely méltó föltünést keltett az egész országban. Ebben a beszédében preczizirozta Apponyi gróf az ellenzéki követeléseket s megjelölte a kibontakozás útjait. Apponyi úgy állította föl a tételt, hogy úgy a nemzet, mint a korona a véderő terén függesszék kívánságaikat s alkossák meg előbb az általános választói jogot, hogy majd az uj népparlament döntsön a véderő reform kérdésében Ennek a tételnek az volt a motívuma, hogy az ellenzék úgy találta, hogy a véderő reform keresztül vitelére — Most alszik ... szakította meg a csöndet Sapkin. Már nem bánkódik, hogy magára vállalta a bűnösséget és konyakot ivott. Ismerje be, Boris Petrovics. — Mit? kérdezte sötét arczczal Uzelkov. — Akármilyen csúnya volt a múlt, mégis szebb volt, mint ezek itt. És rámutatott a kopasz fejére. Uzelkov elszomorodott. Hirtelenül óriási vágya támadt és úgy érezte, hogy a könnyek felfrissítenék és hogy jól esnék most sirhatni... A szemei megnedvesedtek, a torka el szorult, de ... ott állt mellette Sapkin és Uzelkov szé- gyelte magát, nem akart tanú jelenlétében sirni. Gyorsan megfordult és a templom felé indult. Csak két órával később, amikor már elintézte ügyeit, használt fel egy szabad pillanatot, miközben Sapkin a lelkésszel beszélgetett, és elfutott, hogy kisírhassa magát... Titokban, tolvajmódra lopódzott a sirhoz, miközben folyton hátranézett. A kis fehér sírkő szomorú melankóliával nézett rá és oly ártatlanul, mintha alatta egy kis leány, nem pedig egy bukott, elvált asz- szony nyugodnék . . . Sirni, sirni, gondolta Uzelkov. De a sirás pillanata már elmúlt Akárhogyan igyekezett az öreg, akármennyire is hangolta magát mollra, a könnyei nem eredtek meg és a torkát nem szorította semmi ... Miután tiz percig állt igy Uzelkov, feleszmélt és elindult, hogy felkeresse Sapkint . . . — Az aggkor! gondolta magában. Az embernek már csak egyetlen egy öröme van. a könnyek, és még a könnyek sem akarnak meredni!. . . : a parlament mai összetételében gyönge s ha a véderő reform kérdésében a döntés a választói reform keresztüvitelével az uj népparla- j mentre bizatik, a népparlament az egész nem- I zet összességére támaszkodván, sókkal nagyobb ' sulylyal érvényesítheti akaratát a nemzet érdekeiért. Apponyi beszéde hozta létre a korona I hozzájárulásával a koalicziós kormányt, amely 1 a folytonos sürgetések daczára sem alkotta I meg az általános választói jogot s mégis mit láttunk, azt, hogy a jelenlegi kormány beterjesztette a véderő reformról szóló törvényjavaslatát, mely mint ismeretes, óriási pénz és vér áldozatokat követel a nemzettől. Érthető dolog, az előzmények természetes folyománya volt, hogy a véderő reform napii’endre hozásával ismét kitört a parlamentben a nagy ellenzéki harcz. Tehát láthatjuk, hogy nem uj helyzettel állunk most szemben, hanem a régi kialakulással, melyhez annak idején minden alkotmányos tényező hozzá járult. Senki sem imputálhaija az ellenzéknek azt a korlátolt álláspontot, hogy elzárkóznék a véderő fejlesztésétől, de kívánja az ellenzék azt, hogy e fejlesztés fokozatos legyen s arányban álljon a nemzet teherviselési képességeivel. Szomorúan tapasztalhattuk a legutolsó választásoknál is a nemzeti akarat elnyomását. I Azért folyik most a küzdelem, hogy az általános választói jog megteremtésével e visszaélések a minimumba redukáltassanak s hogy a nemzet az uj népparlament révén nagyobb erővel léphessen föl a vcderőj avaslatban tá- I masztoft óriási követelésekkel szemben A technikai vivmányok fejlődésével egyre j fokozódnak a terhek is s ismétlem, senki sem zárkozhalik el a véderő fejlesztésétől, annál kevésbé, mert alig remélhető, hogy elkerülhető ; lesz egy nagy összekoczanás, mely az összes ; nemzetek áldozatkészségét óriásilag fogja igénybe j venni. De épen ezen okból a technikai vívmányokon s a számbeli erőn kívül még más valamivel is kell rendelkeznie a véderőnek: erkölcsi erővel, mely a nemzeti érzésből fakad s amely erkölcsi erő nélkül a legmodernebbül fölszerelt nagy hadseregek sem tudnak feladatuknak megfelelni. Ki tagadhatná, hogy a legnagyobb erkölcsi erő a nemzeti érzés, a nemzeti jelleg. A katonától a legnagyobb áldozatot, életét is követeljük, de hogy követelhetjük tőle ez áldozatot, mikor őt a leglazább kötelék, csupá 1 a fegyelem köti össze a hadsereggel. A katona szivét sovinisla szellem kell, hogy át járja. A tudomány. a kereskedelem, az ipar lehet nemzetközi, de hadseregnek nemzetinek kell lennie Hogy a nemzeti erő mily nagy szerepet játszik a hadseregben, bizonyítja a történelem. A fran- czia—német hadjárat, a napóleoni világraszóló győzelmek. III. Napoleon alatt Francziaország már Sedán előtt meg volt verve, mert hiányzott a hadseregnél a nemzeti erkölcsi erő s az uralkodó tekintélye annyira alásülyedt, hogy 1869-ben Páris utczáin már senki sem köszöntötte. A nemzeti erkölcsi erő hiánya vezeteti el Königrätzhez is. Az ellenzéki szempont tehát teljesen jogosult, hogy a véderő reform máskép nem vihető keresztül, minthogy a hadseregben a nemzeti érzés is fejlesztessék. Felhozzák az ellenzékkel szemben azon érveket is, hogy végre is illenék már a véderő reformot megalkotni, hiszen már tiz év óta napirenden van. Erre csak azt válaszolhatjuk, hogy vannak a nemzetnek is nagy érdekei, melyeknek kielégítését már századok óla várjuk és hiába várjuk. Hogy mást ne is említsek, a magyar ezredek fölállítását hozom föl. Van azonban a véderő reformnál egy igen fontos más szempont is, melyet nem szabad szem elől téveszteni. Az a kulcs, amely szerint az ujoncz jutalékot megállapítják, nem helyes. Az ujoncz jutalék megállapításánál ugyanis a két állam összes népességének számát veszik alapul, beleértve e számba az asz- szonyokat, gyerekeket is. Pedig ezek közül nem soroznak katonát. Az igazságos kulcs az volna, hogy az ujoncz jutalék megállapításánál a két államban csakis a fegyver alá kerülő férfiuépség, a 20—30 év közöttiek számát vegyék irányadóul. Nagy sulylyal estek a mérlegbe a véderő reform elbírálásánál azon óriási terhek is, miket a nemzettől, úgyszólván minden ellenszoli í gáltatás nélkül követelnek s amely terhek már ! túlhaladják a nemzet teherviselési képességét. A véráidozat emelkedése hatvannégy százalék. A pénzáldozat százalékokban nem áll ennek mögötte. A közös hadseregre 274 7 millió koronát, a honvédségre 3625 millió koronát, ösz- ! szesen 637.2 millió koronát követelnek Tiz év ; alatt az évi költség 172,8 millió koronával nö- vekedik, tehát tiz év alatt 1728 millió korona a többlet kiadás a befektetéseken kívül. A költségvetés tehát, amint látjuk, évről- évre növekedik s még e keretet sem lehet majd megtartani. Hiszen a tiszti, az altiszti fizetések rendezése, a behívott tartalékosok családjainak segélyezése mind újabb terhekbe kerül s már most biztosan megállapítható, hogy a katonai terhek fejenként száz százalékkal fognak emelkedni. Elfogja-e ezt bírni az ország? Aligha! Most is fölemelték a szeszadót, a dohányadót, de még ez adóemelések sem voltak elegendők a kiadások fedezésére, kölcsönöket kellett föl- ! venni. Egy német kiváló szakember mondta, hogyha a haderőt egész a végtelenségig fejlesszük, vajon képes lesz-e azt vezetni a hadvezetőség? Nagy kérdés, mely figyelmem kívül I nem hagyható. A védeiő reformban követelt áldozatok- I kai szemben mi arra számítunk, hogy azokkal a népparlament sikeresebben fog szembe szállni, addig pedig e kérdést provizórikusán kell meg- I oldani. Amint már említettem, évek óla folynak a harczok a véderő javaslat körül. S ez a sok évi harcz egy házhatározattá, egy rezoluczióvá 1 zsugorodott össze. Ezt a házhalározatot, mely egyébre se jó, minthogy évek küzdelme annak csendes sírjában múljék ki, kívánom jogi szempontból megvilágítani. Kiindulási pontom az. hogy törvényt csak törvénnyel lehet interpretálni. Az országos házhatározat, ha még ahoz a kormány is hozzájárul, semmi súllyal, semmi értékkel nem bir. A korona a törvényekre tesz esküt, nem * házhatározatokra. De ez a házhatározat még a váltakozó kormányokat sem köti. Ha higgadtan mérlegeljük a helyzetet, az semmi jelentőséggel nem bir, hogy a rezoluczió tetszik-e az osztrákoknak, vagy nem? De abból, hogy az osztrákoknak nem tetszik, még nem következik, hogy nekünk tessék. Ez épen olyan volna, mintha egy asszonyba csak azért kellene beleszeretnünk, mivel az másnak nem kell. Véletlenül azonban az osztrákoknak most igazak van. A tartalékok behívásának kérdése nem ujonczmegajánlási jog, hanem egyezményes természeiü, tehát ahoz az osztrákoknak is van hozzászólásuk. De ha nem is igy állna a dolog, a rezolucziónak még akkor sincs semmi értéke. A kerülő utón tett törvénymagyarázat csak a törvény súlyát gyöngíti meg. Mert ha a törvényhozás mást akar, mint amit a törvénybe bele magyaráznak, ott van az alkalom, hogy akaratát törvényalkotásban nyilvánítsa. Ha pedig ezt nem teszi, az nagy gyöngeségre mutat. Nagy ironia, hogy a házhatározat ridiculus mus-áért a kormány, mely csak muszáj politikát csinált s nem vívmányokért küzdőit, megbukott. A házhatározat csak értéktelen flastrom lett volna, de amely még feltűnőbbé teszi a szépséghibát. Nagyon valószínű, hogy az illetékes körök foglalkozni fognak a provizóriummal s ezzel egyidejűleg előtérbe kerül az általános választójog is. Ezt a nagy kérdést nem lehet itt rövidesen letárgyalni. Mit értünk az általános választói jog alatt ? Nem túlzók, ha állítom, hogy ezzel a kérdéssel igen sokan nincsenek tisztában. Egy angol politikus mondta, hogy kevés ember gondolkozik, de azért mindenki véleményt nyilvánít. így vagyunk az általános választójog kérdésével. Az általános választójogot radikális válasz- ■ tójognak szokták nevezni. Ez bizonyos elvekben ! van körülírva: egyenlő, tehát pluralitás nélküli, I általános, titkos és közvetlen, A részletekre még nem igen nyilatkoztak, sem a kormány, sem az ellenzék. A kormány nem adott részletes programmot, az ellenzék azt tartja, hogy ez nem az ő hivatása, hanem a kormányé. Az ellenzék hivatása a bírálat. Mi szintén tapasztaltuk azt, hogy politikai bajaink főokát a parlament mai összetételében kell keresni, a radikális, demokratikus választójog megalkotását kívánjuk az összes társa-
