Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1912-03-21 / 12. szám

4

NAGYBÄNYA

1912. márczius 21.

dalmi osztályok bevonásával s minden politikai jogtalanság megszüntetésével. A cenzusos választójog teljesen lejárta magát. Mi a választó- jogi képesség alapját nem a vagyoni képességben keressük, hanem abban, hogy az alkotmányos életben mindenki részlvehessen. A franczia forradalomban érvényesült az az elv, hogy az alkotmányos életből sem egyes osztályokat, sem pedig a munkásságot kizárni nem lehet.

Természetesen, tökéletest alkotni nem tudunk. Kivételek nélkül sincs alkotás s hogy mik legyenek e kivételek, azzal most behatóbban nem foglalkozhatom, ez a részletes tárgyalások során fog kitűnni. Most még csak általános elvekről van szó, de már most jelzem, hogy az általános elvek alól mindig vannak kivételek, anélkül azonban, hogy e kivételek az alkotás demokratikus jellegét veszélyeztetnék. Ott van például Amerika. Ez csak elég demokratikus ország s az általános választójog terén még ott is vannak kivételek. Némely államban

E

éldául nem élvezi a választójogot az, aki pár- ajozik, másutt pedig ki van zárva a választójogból az, aki kínai vagy fekete uőt vesz feleségül. Kivételek tehát mindig voltak és lesznek.

Mi az általánosság és egyenlőség alatt, mint jelzém, a cenzus eltörlését s a pluralitás kizárását érijük. A titkos választást azért követeljük, mert a nyilvános választás mindenütt csődöt mondott. Az állam omuipotencziájával szemben a titkosságra szükség van, hiszen mindnyájan többé-kevésbbé függünk az államhata lomtól s igy a teljes függetlenséget a választásoknál csakis a titkos szavazat biztosíthatja Hogy a titkos rendszer bevált, idézi Bismarck mondását, aki úgy nyilatkozott, hogy ő tökéletesebb rendszert az általános választójognál nem ismer. Sőt Bismarck egy ízben egész drasztikusan igy fejezte ki az általános választójog hatását: 1876. óta sok választást éltem át, de mindig azt láttam, hogy a törvényhozásban ugyanazon kellemes vagy kellemetlen arezok jelennek meg. Ez a kép csak most változott meg.

Az általános választójog hibáit mindenütt nagyítva látják. Ne féltsük attól a nagy nemzeti áramlatokat. Brüsszelben például az általános választójog mellett is a katholikus politika érvényesült, Napoleon cezári politikáját az általános választójog nem törte meg.

És szocziális vagy nemzetiségi szempontokból sem félek az általános választójogtól, mert a magyarság országlói hivatását évszázadok dokumentálják. Sőt inkább, a magyar állam- eszme iránti rajongásba épen az általános választójog fogja a nemzet összes fiait egyesíteni.

A nemzet minden osztálya megkövetelheti, hogy ott, ahol az Ő sorsáról intézkednek, ő is ott legyen. Az az elv már lejárt: de nobis, sine nobis.

A szoczializmus szemyontjából az általános választójog nem bir nagy fontossággal. Maguk a szocziálisták meggyőződtek arról, hogy a munkásság bevitele a parlamentbe haszonnal nem járt. A szocziálisták nem is szeretik, ha szocziálisták jutnak a parlamentbe, mert ezeket úgy tekintik, mint akik elszakadtak a munkásságtól. A szocziális munkát inkább a szakszervezetekben óhajtják folytatni s onnan akarják a burzsoa társadalmat tönretenni. Aki közülök a parlamentbe kerül, az el is szakad tőlük, mert átveszi képviselő társai allűrjeit s maga is buzsoává vedlik át.

Nem hiszem, hogy akadhatna oly kormány, amely többé kitérhetne az általános választójog megalkotása elől.

Szólani kívánok még rövidesen a városi pártról, a városi politikáról. Egy kormány akkor áll feladata megoldásán, ha mindazokat az igényeket kielégíti, amiket a helyi, lokális érdekek megkövetelnek. A városi önkormányzat érdekében nincs szükség a városi pártra Az még nem önkormányzati politika, ha a kormánytól bizonyos dolgokat kikunyorálunk. Én, daczára, hogy ellenzéki politikus vagyok, e tekintetben védelmembe veszem a kormányt. Azt senki sem állíthatja, hogy a nagy városi érdekek pártpolitikai szempontokból kezeltetnének, A kormányzat nagyon jól tudja, hogy a magyarságnak, a magyar kultúrának legnagyobb védelmezői a károsok, tehát már e nagy nemzeti érdekekre való tekintettel sem lehetne a városok ügyeit tartósan pártpolitikai szempontokból irányítani, De külön városi pártpolitikát azért sem tartanék helyesnek, mert az természetesen

i szembe találná magát az ellenkező érdekek ! szövetségével.

Nagyon kívánatos volna, ha bizonyos időre a közjogi pártalakulások is megszűnnének. Közjogi alapon nem czélszerü a szervezkedés, mert azzal czélt nem érünk. A hatalmi mérkőzésben mi gyöngéknek bizonyultunk. A legközelebbi alakulások oda fognak vezetni, hogy annak alapjait a gazdasági és kereskedelmi kérdések fogják képezni.

Mi egy pillanatra sem tévesztjük el szemünk elől azt a nagy reformot, ,'mely megvalósításra vár s azzal természetesen napirendre fog kerülni a házszabályok revíziója is. Ez igen fontos kérdés. Az általános választójog után szélesebb alapokra fog helyezkedni a parlament s erősen meg fog változni jelenlegi képe is. Anglia is kénytelen volt házszabályait szigorítani. Megtörténhetik, hogy vagy a szocsiálisták vagy a nemzetiségiek nem fognak azon az alapon állani, melyen a többi polgári pártok állanak, tehát a revízióra az eredményes munka szempontjából is szükség van, de a revízióval mi nem fogjuk a végső fegyvert kezünkből kiadni.

Meggyőződésem, hogy azok az államiét fiák, akik most előtérben állanak, azon az állásponton vannak, mely a lezajlott küzdelemben kialakult. A provizórium elkerülhetetlen s az általános választójognak még ez évben meg kell valósulnia, úgy, hogy már a legközelebbi választás ez alapon fog megejtetni. (Éljenzés.)

A beszámoló beszédet párthívei nagy tetszéssel fogadták, de annak mérsékelt hangja igen jó benyomást tett a más párlállásuakra is.

A márcziusi napok emlékezete.

Az iparos ifjúság önképzőkörében elmondta Kupás Gyula.

Egyesületünk — mint az előző években — az idén is kegyeletes emlékét ünnepli nm a 48-as idők márcziusi nagy napjának.

Az ünnepi beszéd megtartásával én, mint egyesületi titkár lettem megbízva, s egy kissé feltűnő, hogy az idén én — talán legfiatalabb egyesületi tag — töltöm be azt a szerepet, amely az előző években idősebb s nálam érdemben dú- sabb szónokok tiszte volt.

De hölgyeim ésjuraim, ama nagy napokról, ifjú avagy ólemedett egyformán emlékezhet; a 64-ik évforduló alkalmával is egyformán dobban meg az egész nemzet szive s talán még fokozottabb lelkesedéssel gyűlnek össze a nagy hősök unokái, hogy megünnepeljék a szabadság nagy napjának s nagyapáik dicső tetteinek emlékét; ismét felhangzik szerte e hazában Petőfi szivet- rázó riadója: a »Talpra magyar!«

Ama nagy napokat nagy tettekben gazdag korszak előzte meg, amely a XIX-ik század 20-as éveivel kezdődött s a 48-as szabadságharczczal folytatódott.

Tettekben gazdag, mert kényszerítve volt tenni, kényszerítve volt követelni a nemzet ősi törvényei által biztosított jogait, amelyeket a dinasztia nemlévőknek tekintett; kényszerítve volt alkotmányát, szabadságát kicsikarni s kivívni az egyenlőséget, mert politikai és vallási tekintetekben óriási válaszfalak meredtek magasnak ember és ember között, az, aki dolgozott, adót fizetett s ha kellett védte a hazát, a jobbágy politikai jogok nélkül élt, az aulikus és feudális nemesség rabszolgája volt.

Mély álomba volt merülve a nemzet már hosszú idő óta, mig végre hajnal hasadt s ébredni kezdett. A mélységes álomtól elkábulva amint széjjelnézett, látta, mily messzire elmaradt a müveit világ haladásától s hogy {szabadságában elnyomva, gazdaságilag tönkretéve s nemzetiségében, nyelvében megfogyatkozva élt.

Munkához látott gyorsan, ahogy csak tudott, ószszel, lelkesedéssel és áldozatkészséggel küzdött több, mint két évtizedig a nagy eszmékért, a nemzet haladásáért s jogaiért.

Küzdött, de minden komoly er< dmény nélkül!

A dinasztia, ha szorongatott helyzetben volt, akár a mennybéli boldogságot is megígérte a nemzetnek, de az ígéret valósággá változtatásáról — csodalatos — mindig megfeledkezett. A »szivemnek drága magyarjaim« — ugyanis igy nevezte Ferencz császár Napoleon leveretése előtt a nemzet hü fiait, — várhatták a megígért üdvös reformokat, az alkotmányt 1

Lassan haladt a küzdelem a czél felé, de annál biztosabban.

A lassú, de lelkesedéssel egyre növekvő, erösbödő harcz hasznára vált az ügynek, jól megalapozta a talajt, a szabadság talaját, amelyen az uj magyar állam felépülni hivatva volt.

Végre eljött az idő, a várva-várt perez elérkezett, midőn ki lehetett mondani a nagy jelszavakat: »az eszmék megértek, tovább nem várunk, az élet szüksége követeli azoknak azonnali megvalósítását!« E nép, amely addig rabbilincsekben élt, a természet törvényei által biztosított jogait most már követeié s ki is csikará.

S ez a perez 1848 márczius 15-én virradt a nemzetre.

A nemzet élén az ifjúság vitte elől a szabadság, egyenlőség és testvériség zászlóját s tűzte azt ki a haza földjére.

S mig a kontinens többi államaiban véres tusák után győztek a nagy eszmék s a mindenre elszánt s jogaiért küzdő nép elsöpörte a trónt is, ellenségeit s a bitót a szabadság szent eszméje ellen küzdők vérével festé pirosra, addig a magyar nemzet vér nélkül, dicsőséges forradalommal vívta ki magának az úrbéri intézmények eltörlését, a törvény előtti egyenlőséget, Erdély unióját, sajtószabadságát, a közteher viselését és végül a felelős magyar minisztériumot.

S mily boldog volt a magyar!

De mire felvirradt a nemzetre a márcziusi nagy napok első évfordulója, véres küzdelemben találta azt.

Régi ellenségeink, a császári ház tanácsosai megirigyelték a magyar nép boldogságát, meg- sokalták az adományt, a nemzet szentesített jogait s alkotmányát.

Nyíltan vissza nem vették, hanem ellenünk lázilották a nemzetiségeket s midőn ezek egyre erősbödő támadását fegyverrel voltak kénytelenek kivédni, »lázadók«-nak nevezte a nemzetet s útnak inditá nyomban a »császári armadát« a »lázadók« leveretésére.

De megmutatta a magyar nép, hogy nemcsak lelkesülni tnd, de ha kell harczolni is az eszmékért s jogaiért; megmutatta az ifjúság, hogy nemcsak szalmaláng volt lelkesedése, hanem egy hatalmas tűz, mely egykönnyen ki nem oltható s olt égett továbbra is szivében.

Égett is folyvást a véres tusák harczi zajában is, nem csüggedt senki sem, még az idegen túlerő láttára sem, bár később kimerültsége folytán, ennek ellenállni képes nem volt.

Elbukott

..........s

A v

érbefult tusáknak éjszakáján Halotti torra gyűl a zsarnokság:

Bősz harci kürtnek ádáz rivalgását Fölváltja gyászos, siri némaság.

Hol áll Arad s a nemzet Golgothája,

Hol őrködik a honfi kegyelet,

Mártírhalált halt hősök véres árnya Ott jár kisértni a bitók felett.

De jött egy március, a földet rázó És lön a sírból uj föltámadás.

Ébresztőt fújt az élet harsonája S eltűnt a hitszegés és árulás.

Uj nap kél éltetőén, fenragyogva,

Fénylő sugarát hinti szerte szét;

A tetszhalott nép lázas álma szűnik S feledni kezdi gyászos végzetét.

Megértette végre egymást a nemzet és királya s visszaállitá az alkotmányt, megnyitá a nemzet előtt az addig elzárt utat, a haladás útját, amelyen azután gyors léptekben meg is indult hazánk, hogy elfoglalja Európa államai közt az őt megillető heiyét.

S hogy elfoglalta az 1848-as lelkes küzdelmek eredménye. Azonban még nem állhatunk meg s nem tarthatunk pihenőt.

Folytatnunk kell a küzdelmet, az elvek nemes harczát a népjogok teljességéért, mert ma is, mint 1848-ban milliók a száma a jognélkü- lieknek, kik az alkotmány sánczain kívül vannak még és az őket megillető jogokért esdekelni, sőt küzdeni kénytelenek. Folytatnunk kell a küzdelmet gazdasági önállóságunkért is, mert csak ez alapon fejlődhet nagygyá a hazai ipar és kereskedelem.

Munkára hi a kor intő szózata, egyetértésre és összetartásra, mert nagy eredményeket csakis egyesült erővel lehet elérni.

S e küzdelemben a márcziusi ifjúság lelkesedése, kitartása és áldozatkészsége lebegjen szemünk előtt példaként, mely megmutatta, hogy nemcsak lelkesülni tud, de ha kell életét, vérét és vagyonát is feláldozta a nemzet haladása érdekében jogaiért.