Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1912-03-21 / 12. szám
2 ros érdeke is. Vagyis a városok a törvényhozásba csakis oly férfiakat külde- nének, kiknek van érzékük a város- politika iránt s minden adandó alkalommal, ha a városok érdekéről van szó, egy pillanatig sem haboznának, hogy ez érdekekért a legjobb tudásukkal, befolyásukkal síkra szálljanak. Ezekben jelöltük meg nagy vonásokban a városi párt czélját, feladatát, mely rövidebben egyetlen mondatban is tömöríthető: A párt hivatása a város javát mindenben előmozdítani. Szerény véleményünk szerint vagy nagy optimizmus, vagy nagy pesszimizmus szükséges ahoz, hogy e gyönyörű hivatást, melyet a párt a város érdekeinek védelmében vállal, valaki arra a kicsinyes törekvésre redukálja: kikunyorálni bizonyos dolgokat a kormánytól. Ha optimizmus volt a szülőoka e felfogásnak, akkor e felfogás csak arra vezethető vissza, hogy e bizonyos dolgokat a kormány a városi párt kikunyo- rálása nélkül is teljesiti; a pesszimiszti- kus felfogás motívuma pedig más nem lehet, mint az a föltevés, hogy a városi párt másra, mint valaminek a kikunyo- rálására úgy sem volna képes. Mindkét föltevés, szerintünk csak nagyfokú tévedésen alapulhat. Hiszen évtizedek bizonyítják a városok életében, hogy a kormánynál valaminek a kijárása, kikunyorálása minő tág térrel birt úgy a múltakban, mint a jelenben. Csupán erre a protekczió hajszolására vezethető vissza az a törekvés, hogy még a legjelentéktelenebb választó- kerület is minisztert vagy legalább is államtitkárt óhajt képviselőjéül megnyerni, de csak addig, mig méltóságát aktiv is viseli. Mi értelme volna ennek, ha a maga teljességében állana az az ideális tétel, amit illusztris képviselőnk úgy állít íöl, hogy a mindenkori kormányzat a magyarságnak, a magyar kultúrának védelmét a városoktól várván, már a nagy nemzeti érdekek szempontjából sincs NAGYBÁNYA szükség valaminek a kikunyorálására, hiszen a mindenkori kormányzat már a nagy nemzeti érdekekért is igyekszik a városi érdekeket istápolni. Ha ez igy volnál De a tapasztalat mást bizonyít. Bizonyítja azt, hogy a városok bizony mindenkor nagyon is mostoha gyermekei voltak a mindenkori kormányoknak. Az állam istápoló kezét alig érezték, annál inkább azon terheket, amiket a kormányok bármily törvény életbeléptetésénél a városok nyakába sóztak az állami feladatot képező funkcziók ellátásával. S ha egy-egy város élvezte is az állam gyámolitó kezét, annak a városnak bizonyára nagyon befolyásos képviselői voltak. Hát a városi párt, mely már sok nagyobb városban megalakult s egymással szerves összeköttetésben akar működni, épen annak akarja elejét venni, hogy a jövőben ne a kijárásoktól, ne a kikunyorálásoktól függjön a városok sorsa, mely utóvégre a városok önérzetével össze se egyeztethető. Vagy jogosak az igényei a városoknak s akkor ez igények kielégítése ne a protezsálás- tól, a kormány kegyétől függjön; vagy pedig jogtalanok ez igények, akkor meg a protezsálás se segíthessen. A városi párt, mely ha országossá izmosodik szervezetében, amire alapos kilátás van, nagyban tisztázni fogja a helyzetet, hiszen nem a miniszteri búrokban, hanem az ország színe előtt, a törvényhozásban fogja hallatni szavát. De meggyőz bennünket a városi pártalakulás szükségességéről maga nagynevű képviselőnk is, aki beszámolójában más helyütt a következőket mondotta: Nagyon kívánatos volna, ha bizonyos időre a közjogi pártalakulások megszűnnének. Közjogi alapon ma már nem czélszerü a szervezkedés, mert ezzel czélt nem érhetünk. A hatalmi mérkőzésben mi gyöngéknek bizonyultunk... A legközelebbi pávtalakulások alapját a gazdaságig kereskedelmi és ipari kérdések fogják képezni. 1912. márczius 21. Ezt várja a közjogi meddő vitáktól máris agyoncsömörlött nemzet s ezt a célt tűzi maga elé a városi párt is, nem ugyan egyoldalú merkantilista vagy agrárius alapon, hanem a gazdasági kérdések komplexumának a felölelésével. Vagyis más szavakkal: a városi politika nemcsak a hivatalos város érdekeinek a felölelését, védelmét jelenti, hanem jelenti a városi összes polgárság érdekeinek támogatását, boldogulásának előbbre vitelét, mely miniszteri búrokban való kijárásokkal el sem érhető, hanem csupán törvényhozási intézkedésekkel. Vájjon, ha a városi párt csak pár éve működhetett volna, a régen sürgetett városi törvény még mindig a jövő zenéje volna, óriási kárára a haladni, fejlődni vágyó városoknak, amelyek még most is az elavult községi törvény értelmében ug}ran- oly elbánásban részesülnek, mint a legutolsó kisközség ? Száz és száz más érvet hozhatnánk még föl a városi párt megalakításának szükségesssége mellett, nem is említve azt, hogy a városi párt lokális hatásában mennyire intenzivebbé tenné a városi polgárság érdeklődését a városi ügyek iránt, amely érdeklődés, sajnos, ez idő szerint egy-egy tisztviselő vagy más választásnál teljesen kimerül. Illusztris képviselőnk e sorainkat ne vegye vitairatnak, hisz szerénytelenség volna részünkről az ő nagy tudásával és tapasztalataival szemben síkra szállanunk, inkább informativ jellegű czéljuk van azoknak, hogy kellő megvilágításban mutassa be a városi párt czéljait, törekvéseit. E czél s e törekvés pedig jórészben azonos annak az uj pártalakulásnak czéljaival, melynek alapját dr. Földes Béla szerint már a közel jövőben nem a közjogi, hanem a gazdasági kérdések fogják képezni. Hogy pedig a városi párt nem valamely politikai pártnak lesz titkos exponense, eleve kitárja az, hogy zászlaja alá máris a legkülönbözőbb pártállásuak tömörülnek. Égly Mihály. vele ... Sok bajom volt vele. elhiheti és csak miután ön 10.000 rubel fizetésébe belement, csak akkor engedett a felesége . .. 10.000 . . . ez túlsók volt igazán, de ennek nem birt ellent- állani. , . Elkezdett sirni, arcomba köpött, de mégis kijelentette, hogy magára vállalja a bűnösséget I — Én úgy emlékszem, hogy nem 10 000, de 15.000 rubelt fizettem 1 mondta Uzelkov. — Igaz, 15.000 . . . tévedtem . .. mondta zavartad Sapkin. De külömben is a dolog elévült, már nem kell tagadnom a vétkemet: neki tízezret adtam, a többit zsebre vágtam. Végtére az én érdemem volt. A dolög úgyis elévült, nem kell már szégyenleni. Es azután kitől vettem volna, Boris Petrovics, ha nem magától ? Gondolja meg. Maga gazdag, jóllakott ember volt. ügy dűlt be magának a pénz, mint a polyva. Egyetlen megbízásnál, emlékszem 20.000 rubelt keresett, kitől veltem volna pénzt, ha nem öntől ? Azonfelül beismerem, irigye is voltam. Ön sok pénzt keresett, mélyen leemelték ön előtt a kalapokat, mig engem egy rongyos rubel miatt megvertek a klubban. De minek erről beszélni? Jobb rá se gondolni az egész ügyre .. . — Mondja kérem, hogyan élt később Michailovna Sophia? — Az ön tízezrével ? Elég rosszul! Isten tudja mi történt vele, megbolondult-e, vagy a lelkiismerete bántotta, amiért pénzért adta el magát, vagy talán szerette önt mégis, ki tudja, egyszeribe elkezdett iszákoskodni és tisztekkel járt a vendéglőkbe . . . Nem ivott ott bort vagy könnyebb fajta italt, csak nagymennyiségű konyakot ivott! — Igaz, kissé ekszczentrikus volt. Mennyit szenvedtem azértI Ha valamiért megsértődött, vagy ha ideges volt . . . Hát később mi történt? — Múltak a hetek, én az irodámban ültem és dolgoztam, birtelenül nyílik az ajtó és ő bejön .. . ittasan. »Vegye vissza az átkozott pénzét!« kiáltotta és arczomba dobott egy kis csomagot. Elvettem a pénzt, megolvastam . . . 500 hiányzott ... Többet még nem vett el belőle ! — Hová tette a pénzt? — Az ügy elévült . . . nincs mit titkolnom . .. Természetesen megtartottam magamnak ... Miért bámul úgy reám ? Várjon csak, még most jön a java ... egész regény! Körülbelül kél hónappal azután, egy éjjel későn jöttem haza 1 Világot gyújtok, és látom, hogy Michailovna Sophia ül a pamlagon, részeg volt, vad és kócos, mintha csak a tébolydából szökött volna ki. »Adja vissza a pénzemet!«kiabálta. »Meggondoltam a dolgot! gyorsan gazember! Ide a pénzt!< — És ön ... odaadta ? — Igen ... azt hiszem ... tiz rubelt . . . — De hogyan lehetséges ez! kiáltott Uzelkov és összeráncolta a homlokát. Ha maga nem akart, vagy nem birt adni neki, miért nem irt nekem ... És én semmiről sem tudtam . .. Borzalmas! — De barátocskám, minek Írtam volna? Hiszen ő is irt magának később, amikor a kórházban feküdt?! — Igaz! akkor éppen a második házasságommal foglalkoztam, annyi volt a dolgom, hogy nem is válaszolhattam neki ... De ön, aki idegen volt hozzá, nem viseltethetett ellenszenvvel Sophia iránt, miért nem segített rajta ? — Hja, miért nem segítettem rajta akkor, Boris Petrovics? Most igy vélekedünk, de akkor máskép volt ám . . . Most szívesen adnék neki akár ezer rubelt, de akkor még azt a tizet .. . sem adtam .. . ingyen . . . Csúnya ügy volt . . . Nem jó rágondolni . .. Külömben már czélhoz is értünk, megérkeztünk. A szánkó megállt a temető kapuja előtt. Uzelkov és Sapkin leszálltak és végigmentek a a hosszú fasoron. A kopár cseresznyefákon és akáczokon, a szürke sírköveken és kereszteken ezüstösen csillogott a dér. Minden hópehelyből kicsillogott a tiszta, verőfényes nap. Tömjénillat és friss földszag úszott a levegőben .. . — Szég temetőnk van, mondta Uzelkov. Valóságos virágos kert ! — Szép, szép. Csak az a kár, hogy a tolvajok ellopkodják a sírköveket . .. Ott, jobbra, a mögött a vaskerítés mögött fekszik Miachai- lovna Sophia. Nem akar ön ...? Megfordultak jobbra és a mély hóban a vaskerítés felé indultak. — Ez az, mondta és rámutatott egy kis fehér márványsirkőre. — Valami hadnagy állította neki ezt a sirkövet . .. Uzelkov lassan emelte le a kalapot és megmutatta kopasz fejét a napnak. Sapkin ránézett, szintén levette a kalapját és a második kopási fejen is megfénylett a napsupár. Körülöttük siri csönd, mintha csak a levegő is halott volna . . . Az urak megtekintették a sirkövet és mély gondolatokba merülten hallgattak.