Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1912-02-08 / 6. szám
2T. évfolyam. 1912. feTorviár Ixó Q. G-cS.ilc szám, mi -Éam száj Li- 1 ' '"---------------El őfizetési? árak : Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiudóhivatal: Hid-utcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében is. Katholikus kör. Február 7. A Nagybánya s a másik két helyi lap hasábjain kéthetenkint a hírek közölt egy szerény kis felhívás olvasható, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy a Kath. Legényegyletben szavalattal, vagy néha énekkel és zenével egybekötött fölolvasás vagy szabadelőadás tartatik. Olvassuk, tudomásul vesszük és napirendre térünk fölötte. A Legényegylet régi, szerény törzsközönsége, bizony elég szerény számban, látogatja is, okul is, épül is rajtuk, de a nagy közönség, a mindkét szertarlásu katholikusok nagy többsége egyáltalán nem törődik velük. Aminthogy a nagybányai kath., első sorban r. kath. közönség egyáltalán nem törődik semmivel, ami vallása körébe, vallásából folyó társadalmi, szocziális kötelességei körébe tartozik. Pedig nincs jól igy. Hogy csakugyan nincs, legyen szabad erről néhány szót vesztegelnem A jelen kor erkölcsi, 'társadalmi, gazdasági bajai oly égetőek, oly mél}Tre- hatók, annyira életbevágók, hogy gondolkodó észszel éppen nem lehet szemet hunyni előttük. E bajok és veszedelmek általánosak mindenütt, meg vannak hazánkban is, meg vannak külön minden egyes vidéken, minden városban, minden faluban. S ha ez igy van, nem kell-e minden módot és eszközt megragadnunk abból a czélból, hogy az erkölcsi, társadalmi, nemzeti veszedelemnek a magunk erejéhez mérten mi is gátat vessünk? S főleg nem kell-e e bajok orvoslására a vallásunkban rejlő mélységes erkölcsi erőt is igénybe vennünk és fölhasználnunk? Bizony igen. Nem szabad itt semmi áldozatot nagynak, semmi nagy munkát túlságosnak, viszont a legcsekélyebb működést sem kicsinynek és fölöslegesnek tartanunk. Aki a rozzant háztetőn csak egy-két zsindelyt igazit meg, az is csökkenti az esővíz kártevő munkáját, aki csak néhány porszemet szór is a síkos gyalogjáróra, az talán már ezzel is az eleséstől és lábtöréstől menti meg embertársát. Ilyen csekély eszközökkel, kicsiny igénynyel, szerény keretben működő társadalmi ténvező városunkban a Kath. Legényegylet. Megérdemelné, hogy e szerény működésében legalább a katholikusok támogatnák, annál is inkább, mert ez — ami elég szomorú szegénységünk — az egyetlen ily jellegű egyesületünk. Mennyi ei aüIcsí, értelmi, társadalmi és anyagi erőt képvisel a helybeli katholikus társadalom, s ennek az egyetlen egyesületnek, melyet magunkénak mondhatnánk, úgyszólván semmi sem jut belőle. Szinte hallom a kifogásokat, melyek a közfelfogás szerint éppen nem hízelgők egy vallási jelleget viselő egyesületre, — hogy a Legényegylet éppen nem ellensége az alkoholnak, sőt . , . slb. Hogy ily hírre tett szert, elég szomorú, ha e hírnek igaza volt, elég rosszul volt. Az a múltnak a bűne. De hogy már nincsen igy, méltóztassék róla meggyőződni. Az egylet vezetősége már néhány év óta mindenképpen azon van, hogy az Egyletet ebből az állapotából kiragadja, s a már négy év óta folyó téli előadások rendezésével is az volt a célja, hogy ezt az intézményt régebbi tisztes hagyományaihoz visszavezesse. Elég jó, ha a minden oldalról környező rideg közömbösség, sőt lenézés és le- szólás mellett ennyire is sikerült. Mellékesen jelzem meg, hogy a jelzett kifogás különösképpen csak a Legényegyletet érte, holott városunkban -- köztudomás szerint — más társadalmi egyesületek is szívesen élnek italmérési jogukkal s a helyi antialkoholista egyesület még meg sem alakult! S mig ez Magyarországban általánosan igy van, nem is róható fel egyik egyesületnek sem külön hibájául. Azt is mondják, hogy egyesületünk tulajdonképpen már nem is Legény- egylet, hisz tagjainak nagyobb része nein iparos segédekből kerül ki, bár a pártoló tagokon kívül az értelmesebb bányászemberek mellett ilyenek is vannak. Sajnos, hogy igy van, de ezt is tudjuk s mostanában ez ellen alig tehetünk valamit, sőt, amennyiben az iparos ifjúságot más zászló alatt, egy szépen virágzó körben látjuk egyesülve, nem is akarunk ellene tenni s örvendünk, ha az iparos ifjúság önképző-köre feladatának meg tud felelni és az iparos ifjúságot körébe képes vonni. Csak az nem lehet a város társadalmára közömbös, A „Nagybánya“ tárczája. Örök kötelék. Nem fény s vagyon a büverö, Mely szivet szívvel összeköt. A Idnez lazul, ha ott borong A gond a kis fészek fölött. Nem a szerelem lángja az, Mi összekapcsol sziveket. Gyorsan hül a tűz, rózsa hull 8 elszáll a tarka kikelet. Csak a lelkeket Egymáshoz fűzi, mindörök. Akkor se szűnik, hogy ha már Porunkra szürke hant görög. Ha ketten együtt vesztik azt, Ki nékik szent és drága volt, Érzik, elválaszthatlanul Köt egybe két szivet a holt. Amig zokognak, kézbe kéz, 8 két szívr mint rithmikus zene Együtt dobog: a vérük is, Mintha egymásba ömlene. A fájdalom szent lánczfüzér, Ez tart csak össze lelkeket. Ragyoghat fény, dúlhat vihar Széthullnia sohsem lehet. Faleki Sándor. Az első pillanat érzéke. — Irta: Jules Lemaitze. — Turiri gazdag kereskedő volt Bagdadban és erkölcsös életmódja folytán mindenütt a legnagyobb tekintélynek örvendett. Csökkentette kiadásait, csakhogy segíthessen a szegényeken és busásabb adományokban részesíthesse őket és végtelen türelemmel hallgatta meg a szenvedők folytonos panaszait és kívánságait. Vigasztalta az elégedetleneket és kibékítette a cziva- kodókat. Ellenben ha őt érte balsors vagy fájdalom, türelemmel viselte. Nyugodtan meghallgatta az övéivel homlokegyenest ellenkező véleményt is, pedig ez a legritkább, de mindenesetre a legnehezebb tulajdonság. Mert az emberi természet odatörekszik, hogy testvéreit magához hasonlókká, de azért alárendelt szelleművé tegye. Tur'ri felesége házsártos volt, de ő mégis hű volt hozzá, nagylelkűen megbocsátotta örökös veszekedéseit és sohase éreztette vele, hogy vén és rut arezu. Noha ő maga is igen szép verseket irt és párbeszédes meséket a színház részére, mégis őszintén örült riválisai sikerén és szívélyesen gratulált nekik, ha diadalt arattak, sőt segítette őket, amennyire tőle tellett. Egész életét a részvétnek, az önzetlenségnek és a szelídségnek szentelte, ezért a nép szentnek tekintette s felsőbb körökben pedig a legtökéletesebb, a legnemesebb ember hírében állott. Csodálatoskép hiányzott arczárói az a boldog kifejezés, ami a szent férfiak arczát jellemzi. Az arezvonásai néha eltorzultak, mint olyan emberéké, akiket gonosz szenvedélyek kínoznak, Néha úgy tűnt fel mintha titkos félelmek marczan- golnák és minden fontos elhatározás előtt gyorsan lesütötte a szemeit. Nem tudni miért, hogy zavartalanul gondolkozzék-e, vagy hogy gondolatait elrejtse? De ezt környezete soh’se vette észre. Bagdadhoz közel élt Maitréja, az aszkéta. Elismert csodatevő volt, akihez mindenfelől zarándokoltak a hívők. Maitréja nem vette tekintetbe a természet törvényeit. Már évek óta oly mozdulatlanul, oly mereven ült, hogy a fecskék fészket raktak a vállain. Szakálla a térdéig lógott és teste is furkós fatörzshöz volt hasonló, így élt már nyolezvan év óta. Egy napon egy zarándok ekkép szólt hozzá: — Turiri olyan jóságos, hogy mindnyájan az Ormuzd megtestesülését látjuk benne. Oh, bárha mindenható lenne ez a szent férfi 1 Akkor nem léteznék emberi nyomor! Maitréje mozdulansága, merevsége változott; bizonyára a mindenható istenséggel lépett összeköttetésbe. Hoszu szünet után a zarándok felé fordult: — Arra kértem az istent, tegye minden-
