Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1912-06-20 / 25. szám

évfolyam.

1012. junius lió 20.

25-d.ils: szám.

NAGY

4*

rai ±n

ElíifizetAsf Arak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon.

Felelős szerkesztői—

__

ÉG L Y M 1 ll Á L Y.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-uteza 13. szám, ahová lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is.

Zenekor.

Junius 19.

A „N. H.“ laptársunk legutóbbi számainak egyikében vezetőhelyen foglalkozott egy zenekör létesítésének eszméjével. Örömmel fogadtuk a talpraesett ötletet, mely tetszésével találkozhatott nemcsak városunk zeneileg képzett közönségének, hanem azokéval is, akik nem gyakorlati muzsikusok, hanem beérnek a zene megértésével és élvezésével,

Hogy az eszme megvalósitása termékeny lesz a város kulturális éleiére, vitatni nem lehet. Csak aggódunk, hogy nem lesz-e sorsa ennek is, mint sok más intézménynek: a csendes kimúlás. Mert nálunk szokás, hogy megalakulnak, tisztikart választanak s már ezek a tények is legtöbbnyire magukon hordják a veleszületett gyengeség bélyegeit, nem csoda tehát, ha rövid élet után emléke is alig marad az ilyen vállalkozásoknak.

Ezt a tényt nem azért irtuk, hogy jó eleve elvegyük a kedvét a tervezőknek, hanem hogy előrelátva a leküzdendő nehézségeket, körültekintő óvatossággal, de viszont lankadni nem tudó féríias kitartással fogjanak tervük keresztülviteléhez. Az ellenerők ismerése aczélozza meg izmaikat a visszavonulást nem tűrő, még jobbanaz elernyedéstől óvakodó munkára.

Hogy egy zenetársuiat szervezése és alakulása sokkal több eredménnyel biztat, mint pl. egy irodalmi társaságé, okát abban adhatjuk, hogy a zene speciális előadóművészét, melyet csak a művész, vagy a diietans tökéletesebb vagy tökéletlenebb előadásában nyer életet, gyakorol hatást a hallgatóra, mig irodalmi mü megértése és élvezése nem okvetlenül kívánja meg az előadást, hisz olvasás által kiváltja belőlünk azokat a hatásokat, amelyeket elérni törekszik Hozzá egy egy zenedarab hallása kétszeres érdekkel fordul a hallgatóság télé: először alkalmuk van lángeszű komponista müvével megismerkedni, másodszor az előadó is figyelmet ébreszt maga iránt a mü tolmácsolásával. Hogy azonban vajon a zene, vagy az irodalom férkőzik-e közelébb az emberi szívhez, eldönteni nehéz volna, más-más ember más-más módon vélekedik, ép ezért ez alapon nem akarunk pálezát törni a zene mellett az irodalom rovására.

De hogy a zene a mi városunkban eléggé csábít s talán jobban felkölti a közérdeklődést mint az irodalom, számtalan példával bizonyithatnók. És ez késztet arra, hogy btizditsuk az eszme felvetőit annak megvalósítására, mert hitünk szerint már rövid idő alatt is jótékony hatása érezhető lesz.

Alig van vidéki nagyobb város, hol zenekör ne volna. S ha városunk nem is foglal helyet a nagyvárosok között, intelligens közönségét tekintve sokkal előbb áll, mint ahol a statisztika szerint szerepel. E tény biztositéka annak, hogy ilyen kört lehetne csinálni.

Kulturális hatása pedig a következőkben teremné meg gyümölcsét: A zenekor a gyakorlati zenészek és a zenét

kedvelő közönség között az érintkezést elősegítené, zenei müvek előadása, zenei kérdések megvitatása és ismertetése révén a zenei műveltséget nemcsak terjesztené, hanem a legszélesebb körökben kedveltetté tenné.

Emlithetnők azokat a városokat, hol eféle intézmények vannak s ami a legfontosabb, virágzanak. Hogy tehát a terv életképes, tagadni nem lehet, azonban czélravezető volna megvitatni, milyen keretek közölt, miféle intenciók mellett lehetne esetleg a megvalósított tervet maradandóvá tenni, városunk speciális viszonyait szem előtt tarva.

Véleményünk szerint elsősorban tagul kivétel nélkül mindenkit fel kellene venni, aki belépni akar, részint anyagi okokból (erről az oldalról is nehézségeket lehetne támasztani,) részint azért mert a zene közkincs, melvet élvezni nem kiváltságosoknak az előnye. Természetesen óvakodni kellene a kisvárosi kanapé-ügyektől, a zene maga, de a zene szeretetéből fakadó ügybuzgalom tartson vissza mindenkit érzékenykedéstől, ami ilyen alakulásoknak szinte elkerülhetetlen, hisz ki is sejthetné, hol támaszt magának ellenséget a nem tudatosan mellőzött, önmagát túlértékelő titkos tehetségben.

Továbbá a létkérdés feltételéhez tartoznék a házi hangversenyek mikénti rendezése. Valami nyilvános helyen, mondjuk esetleg a Kaszinóban havonként egyszer a tagok összegyűlnének, hol mindenki amit akar, ami a zene körébe vág, előA „Nagybánya“ tárczája.

Fili Pista biztosítása.

Leégett a háza Fili Pistának. Becsületes neve, igaz, Fü'.öp Nagy István lett volna, de amióta egyszer a gőzmalomban a kerék megró pogtatta vénhedt csontjait, egy kissé meghibbant az agya, s azóta rászáradt a gúnynév, amelyet Isten tudná megmondani, melyik gúnyolódó talált ki.

Meg is sántult a szerencsétlenségnél, egyik kezén az ujjait is leszedte leszedte a gép, nem tudott dolgozni többé Valami kis nyugdijfélét kapottá tulajdonostól, abból koplalgattaka felesé- ségével egyik nap a másik után. Az Alvégnek a túlsó sarkán a keresztnél volt egy kis viskójuk. Nagyon verdett egy épület lehetett, mert vert fala már nagyon is vágyott a talpalás után, egyik oldalán pedig a hangyák milliói már szinte lukat őröltek. Szalmafedelével is örökös hadilábon állott a szél s bizony sok helyről leszedte a zsúpot, s a füsttől koromfekete tetőgerendák ki- kikandikáltak a verébfészekkel telerakott odvas szalmafövege alól a vityilónak.

Leégett, ügy estefelé hogyhogy, hogyan nem kigyuladt. A száraz, szinte pelyvává aszott zsúp nagy pattogással égett, szerencsére közelben nem volt más épület, a levegőbe felszálló murva nem akadt bele a más házába. Mire a falusi önkéntes tűzoltóság megérkezett már le is égett.

De meg úgy sem tudtak volna segíteni rajta, mert a fecskendő szívócsövét a nagy kipkedés- kapkodásban otthon felejtették,

A bámész nép az egész faluból odasereglelf, nem is nagyon segített, közöttük a két öreg kárvallott jajveszékelve szaladgált ide-oda.

Biz nagy csapást mért az Isten Fili Pis- táékra. Eddig még csak megvoltak valahogy, volt ahol a két öreg lehajthatta a fejét, de most. . .

A csupaszon maradt falak között a csillagteli égről bekandikált a hold, amint a korhadt gerendavégek utolsó üszkei is behunyták átkos szemüket.

így már nem lehet élni. Ennyi csapást nem bírnak elviselni, sirdogált a két öreg kihordott motyóik között az udvaron ülve. Sűrűn emlegették a halált, de végtére is a nagy szerencsétlenség mellett is elnyomta őket az álom.

Reggel feltápászkodott István s befelé bicegett a faluba. Nagysokára ért be, ahová igyekezett, mert a kiváncsi asszonyok itt is, ott is megállították s újra meg újra el kellett mondania töviről-hegyire, mi történt, hogy történt.

— Adjon Isten jó reggelt, jegyző úr, jobbat mint nekem — köszöntött be István az irodába, s a fogadjisten után hozzákezdett újra a jegyzőnek is elmondani az ő szerencsétlenségének hosszú létániáját, amelyet az asszonyok kérdezősködése után már meglehetősen ki is tudott színezni, már annyira betanulta.

— Nem kell azért búsulni István gazda, csak lehet valahogy a bajon segíteni, biztatgatta a jegyző. Ugye be volt biztosítva a háza ?

— Hát hogyne lett volna. Két fesztendeje szekuráltattam, meg van most is a kötvény.

— Ki is fizette a dijat ?

— Azt már nem. Meg oszt miből fizettem volna, — mentegetőzött István, mikor látta, hogy a jegyző arca egyszerre elkomorodik.

— Hát igy nem kapok pénzt, — kérdezte aztán ijedten.

— Hogyan kapna, hisz a társulat csak annak fizeti a kárt aki a biztosítási dij lefizetését el nem mulasztotta.

István erre elkezdett sirni. Szomorú volt látni a nyomorék férfit, ki kis gyermek módjára zokogott, de végtére volt reá oka.

— Ne sírjon, István, segítünk valahogy a dolgán. Nézze, mennyi dijat kellett volna magának elküldeni, Három forint húsz krajcárt ? Helyes. Itt megírok magának egy utalványt, tegye fel a pénzt a postára, de rögtön, igy majd csak megtérítik a kárt.

István örömtől repesve vette át az utalványt, s erősitgetve, hogy abban a minutumban a postára megy, otthagyta a jegyzőt, talán még köszönni is elfelejtett.

Mit tervezett a jegyző? Biz az egy olyan kis csalást, amit csak a jószándék tesz indokolttá, ha nem is ment. Két nappal későbbre jelentette be a tüzet. Kijöttek néhány nap múlva a csendőrök, azok is úgy vették fel a jegyzőkönyvet. Mire a biztositó társaság kiküldöttje megjelent volna, akkorára a faluban nem igen tudták volna megmondani, hányadikán volt a tűz. A falusiak kalendáriuma egyébként is a kaszálás, aratás, ku-