Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1912-06-13 / 24. szám
ISI évfolyam. 1012 jiml-u.,« 1x6 13. S^-dilc szám, «MI ±S» aSSálFXXlO£>uA.X<MX Elöljzetj|si árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, íegyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. sät Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza t8. szám, ahová lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvker. sksdő Üzletében Is. fKártyaellenes liga. Junius 23. Ázl a hirt vesszük Budapestről, hogy olt kártyaellenes ligát alakítanak A liga tagjai meg fogják fogadni, hogy soha kártyát kezökbe nem vesznek. Sokan vannak, kik az uj liga megalakulását örömmel üdvözlik, de mi kimondjuk kereken, hogy e miatt örömre semmi ok nincsen. Az egyletesdi játék egy uj hajtása az egész, mely csak azt bizonyítja, hogy a kártyajáték mód felett elszaporodott. A kártyázásnak végzetes terjeszkedése pedig igazán oly szomorú jelenség, hogy azon nincs mit örülni, Semmiféle liga ezt a kárhozatos szenvedélyt megfékezni nem fogja. Mert aki e liga tagja lesz, az bizonyára nem kártyás. Hogy pedig a liga valamely alkalmas módon a kártyásokat szenvedélyökből ki fogja gyógyítani: arra semmi reménység nincsen. Azután meg csak fél munkát végezne a liga még ha törekvése sikert aratna is Ezt nem nehéz bebizonyítani. Még ma is azt mondjuk, hogy a kártyás „kockáztatja“ pénzét — tehát kockára teszi. A kockajáték — tán a legelső, legprimitívebb szerencsejáték — pedig régesrégen divatját multa. Csak múltjának emléke maradt meg belőle. Ez a múlt pedig csöppet sem volt üdvösebb, mint a jelen, mely a kocka helyeit más szerencsejátékoknak hódol. A léha szórakozásnak mindig kedve telt abban, hogy fáradság, munka nélkül játék közben pénzt szerezzen. Az emberek, különösen a lusták, ezerféle módját eszelték ki annak, hogyan lehessen mások tisztességes keresményéhez könnyű szerrel hozzájutni. A merészek nem húzódoznak gonosz tettektől, a félénkebbek a kevésbbé veszélyes játék módját választják rossz szándékuk keresztülviteléhez. Társadalmi rendünk dicsőségére meg kell vallani, hogy a gonosztevőket többnyire becsukják, a szerencsejátékosok pedig tönkremennek. Ez aggasztó kórtünet. Kitűnik belőle, hogy erkölcseink meglazultak, de egyúttal az is, hogy megélhetési viszonyaink a lehető legrosszabbak, mert minél több a szegény ember, annál több akar hirtelen meggazdagodni — akár bűntény, akár szerencse révén. Látszik tehát, hogy a baj gyökere sokkal mélyebben fekszik, mint azt az uj liga alapitói keresik. Az orvoslása sokkal nehezebb mint képzelik. Tegyük fel, hogy a liga működése oly eredményes lesz, hogy az összes kártyagyárakat csődbe kergeti. Vájjon gondolják-e, hogy ez által segítettek ezQn az ezerféle mizériában sínylődő társadalmon? Ugyan miféle haszon háramlott az emberiségre a kockajáték megszűntével? Nem lépett-e helyébe száz más szerencsejáték ? S boldogak leszünk-e már, ha pénzünket nem a kártyán, hanem az osztálysorsjátékon, e népetcsaló intézményen, a börzén, vagy akár az ártatlan dominóban fogjuk elveszíteni ? Nem uraim, ligátjátszó uraim, meddő kisérletezésöknek semmi komoly célja nincs. Nemcsak azért, mert jelentéktelenül keveset érhetnek el, cíe azért is, mert helytelen, alkalmatlan eszközt választottak a magyar nép boldogitására. Kiváncsiak arra, hogy hát mi volna a módja annak, hogy a magyar nép kárhozatos szenvedélyeitől megóvassék és jóléthez vezettessék? Megmondjuk. Legelső sorban jövedelmi forrásait kellene okszerű közgazdasági intézményekkel szaporítani, hogy a szűk kereseti viszonyok alatt roskadozók ne legyenek kénytelenek a szerencse útvesztőin elkalandozni, azután meg a nép tanítását szorosan egybe kellene forasztani nevelésével. Nevelni pedig arra kellene, hogy nem lehet tisztább öröme a tisztességes keresménynél, (persze ennek meg is kellene lennie! s nem lehet undokabb pénze az ebből szerzettnél. Ha erre nevelhetjük a népet, akkor nemcsak a kártyajáték hanem az összes szerencsejáték csak azoknak a mihasz- náknak lesz szórakozása és pénzszerzési módja, kiket semmiféle liga a világon sem képes megjavítani. Az egészséges verseny. — A kartellek és trösztök hatása. — Irta: Dán Leó. Junius 13. A verseny előmozdítja a fejlődést, verseny nélkül nem volna becsvágy, lörekvés és előrehaladás. Mégis folylon szidjuk a »versenyt«, amely ilyen, meg olyan ádáz és megnehezíti a boldogulást, Pedig ez nem más, mint az erősebb küzdelme a gyengébbel, az újabb harcza a ré. A „Nagybánya“ tárczája. Növekedik mindegyre a Számlalap, Köszönd annak sikered, hogy Felébredt, A divat. Tanácsosok, udvaroncok Környezik, Térdet, fejet hajt előtte Mindenik, Fejedelmi fényes trónján Úgy mulat, Hatalmasság Őfelsége — A divat. Mulathat és kacaghat is Szertelen A teremtés remekén az Emberen, Mert mi velünk amerre a Szemünk lát, Mindenfelé járatja a Bolondját. Itt a tavasz, felöltő kell, Uj kalap! De hiába, igy kivánja Azt a rang; Megfizeti talán majd a Nagyharang. Divat! neked áldozzuk fel Mi önként Verejtékes munkáinknak Gyümölcsét, Lángjaidtól számtalanszor Hamu lett: Sok boldogság, sok erény sok Becsüld. Abból leszen nemsokára Nevetség, Mi ünnepség tárgya vala Nem is rég, Nagy hűhóval kit felemelsz Az égbe-. Sötétségre kárhoztatod Elvégre. Az emberben az ösmajom Természet, Mert rájövünk — merengve a Divaton — Hogy mégis csak ősünk nekünk A majom. Turul. A pármai gyerekek. Irta: Maxin Gorkij Genuába a vasúti pályaudvar kis térségén sürü néptömeg gyűlt össze. Túlsúlyban vannak a munkások, de sok a szolidan öltözött és jóltáplált személy is Az embertömeg élén állnak a városi tanács tagjai. A levegőbe a város nehéz, selyemmel művésziesen kivarrt zászlója, lobogott és mellele lengtek a munkásszervezetek tarka zászlói. A bojtok, rojiok, zsinórok és a zászlócsuesok aranya csilogott, a selyem suhogott és az ünnepies hangulatú embertömeg susogott, mint egy halkan éneklő kar. Fölöttünk, magas lábazaton Kolumbus szép alakja tűnt föl, az álmodozó Kolumbusé, aki oly sokat szenvedett, mert hitt és győzött, mert hitt. Most is úgy tekint le az emberekre, mintha márványajkai azt akarnák mondani:
