Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1912-01-04 / 1. szám
1912. január 4. NAGYBÁNYA 3 legebb klimáju termőhelyek biztosíthatják számára.« (Az 5. oldalon) * Kötött agyagos talajok, savakkal te.lite.tl televény, igen sekély talajok, melyeknek talajágya szilárd kőzet, nedves talaj vagy a folyók árterületei nem felelnek meg az ákácz tenyészetének. Azok a termőhelyek sem felelnek meg. melyek hosszabb ideig vannak a talajvíz hatásának kitéve.« (A 6. oldalon) »A hegyvidéken is sok helyen gyökeret verhet a televénylől megfosztott, de laza talajú, a semminél nem sokkal többet érő »legelőkön«, a vízmosások omló, szakadozó oldalán, ahol a kiima mostohasága még nem szel határt tenyészetének.« Ezek az idézetek még inkább meggyőztek arra nézve, hogy nem a nagybányai Bérczes- erdőbe való az ákáczfa Még a város közelében fekvő deli hajlású szőlők, gesztenyések sem felelnek meg az ákácz- nak, mert ezek talaja is kötött agyag; a magasabb hegyek ezen kívül még zordak, mostohák az ákáczfa számára már klímájuknál fogva is. Mindezeket pedig azért voltam bátor a t. közönség előtt rövidesen megismertetni, hogy ezen nyomós okok alapján mondjunk le arról a kedves gondolatról, hogy az ákáczot, a magyarfát Nagybányán sikerrel, előnyösen meghonosíthassuk ; megismertettem pedig abból a legutóbbi alkalomból kifolyólag, hogy Fábián Lajos ny. m. kir. bányafőmérnök ur, mint városi képviselőtestületi tag, bizonyára a magánbányászat érdekében, a költségvetést tárgyaló legutóbbi gazdasági és pénzügyi bizottságban kérdési intézett hozzám arra nézve, hogy mennyire vagyunk az ákáczfa meghonosításával. , Ezek után meg lehet győződve Nagybánya város közönsége, hogy az ákáczfa nem azért nem települhet meg a mi hegyeinkben, mert hiányzik belőlem annek szeretete vagy jelentőségének ösmerete, hanem mivel az ákáczfa czélszerü tenyésztésének a föltételei, a laza, könnyű, meleg talaj és a megfelelő meleg kiima hiányzik erdőségeinkben. 1912. Január 3. Sylvester estéjén, éjjeli 12 órakor úgy érzi az ember, mintha valamelyes változáson ment volna egy pillanat alatt keresztül. Nem csoda, mert sokszor van úgy, hogy az uj esztendő óriási, döntő fontosságú változásokat visz bele életünkbe és össze sem hasonlítható a megelőző évvel. És nem kis dolog az, leélni egy évet, j melyben annyi ismerősünket, szereltünket tarolta le a halál, egy hosszú esztendőn keresztül diadalmalan megállni, holott körülöttünk folyton pusztít az enyészet. Mindenki, aki megéri az uj esztendőt, bizonyos megelégedettséggel, sőt diadallal nézhet szét maga körül, mert mialatt számosán embertársai közül a sírba szálltak, őneki megadatott a jobb sors, hogy éljen, élvezze az életet és bízzék a jövendőben. Mert szó, ami szó, akármit mondanak is a bölcsek és a költők, mégis szebb az élet, mint a halál és »többet ér az eleven pásztor, mint a halott király.« Mit hoz, mit visz el az uj esztendő, ne sokat firtassuk, de örvendezzünk annak, hogy még vagyunk! Jól van az elrendelve, hogy nem látunk a jövőbe és a legközelebb következő tiz perez történetét sem tudjuk. Ha tudnók a jövőt, de sok büszke fő konyulna le búsan, be sok piros, vidám ajakon fagyna meg a mosoly. A nagy emberi törvény azt parancsolja, hogy ezt az uj esztendőt úgy kezdje meg és úgy élje át minden halandó, aki még bízik magában, mintha élete örökké tartana. Ezt a törvényt be is tartják az emberek, különösen a vagyonszerzés tekintetében. A legtöbb ember annyi vagyont szeretne összehozni, amiből akár ezer esztendeig is megélhetne. Az is jól van elrendelve, hogy ezt a büszke, gőgös emberi tevékenykedést és reménykedést egy váratlan pillanatban megszakítja a sors, elküldvén az embert pihenni — örökre. Mert öröké élni nem látszik éppen mulatságos dolognak. Az étet energiáinak ébrentartója és igazgatója éppen az, hogy nem tudjuk a jövendőt. Mert ugyan kinek lenne kedve dolgozni, alkotni, ha tudná, hogy ennek az uj esztendőnek melyik napján vág feléje a kegyetlen kaszás? Szeressük hát egymást, mert ez adja meg az élet nemesebb értékét. És üdvözöljük meleg lelkesedéssel, rózsás bizakodással az uj esztendőt, várván, hogy ez jobb és törekvéseink iránt háiásabb lesz, mint az elmúlt esztendők voltak. Ezzel erősítjük meg lelkünket a jövő küzdelme számára, amely már újév napján kezdődik és egész utolsó napjáig tart. A báiraké, a bizakodóké, az életkedvvel eltelteké a világ és sokszor bizony a siker is. Bizzunk önmagunkban és bizzunk az életben! Színház. Január 1. A Lendvay-színház kapui újra bezárultak, ha ugyan szabad e banális frázist használni, hisz alig távoztak el a színészek, már is visszahódította régi otthonát a mozi s ha a zsúfolt nézőtérről következtetünk, bizonyára reményteljes auspiciumok közölt. Most, hogy a téli szezon véget ért, helyénvaló valami általános képet adni magunknak a társulatról és az általa előadott darabokról. A társulat, ha nem is áll egyik-másik tagját tekintve azon a nívón, melyet városunk közönsége joggal megvárhat, elég kedvező képet mutatott. A színészek nemcsak törekvő, ambicziózus egyének, hanem nagyon sokban az isteni tehetség szikrája is meg-megcsil- lan Remélhető azonban, hogy a kezdet nehézségeivel küzdő társulat nemsokára olyan képet ölt, hogy még a legkényesebb igényeket is kielégíti, hogy pedig ez valószínű, következtetni lehet az igazgató áldozatkészségéből, melynek már e rövid néhány hét alatt számtalanszor tanujelét adta, de biztosra is vehető, hisz a direktor saját jól felfogott érdekének szemmel- tartásával igyekezni fog a gárda tagjait szerencsésebben összeválogatni, ami nem is lesz neki oly nehéz, ha arra elég ideje lesz, nem pedig úgy, mint most, hogy későn kapta az engedélyt. Két dologban mégis felülmúlta a társulat minden eddig itt járt elődjét: a díszletekben és a zenekarban. Nemcsak díszleteik voltak újak és szebbek, hanem Ízlésesen tudták használni. A zenekarról pedig elég csak annyit mondani, hogy fegyelmezettség és pontosság tekintetében ilyen kitűnő még nem járt nálunk. A társulat egyébként inkább énekes darabok előadására volt alkalmas s ez okosan is van igy, mert a közönség szívesebben nézi az operettet, mint a drámát; legalább ez a szezon ezt mutatja. De emlékezzünk csak vissza a nyárra, mikor a Zöldi— Vidor-féle drámai előadások folyton telt házat csináltak. Az előadásokat meglehetősen a közönség ízlésének megfelelőleg válogatta össze a direktor. Az idényben 3fi előadást tartott, beleszámítva a zónaelőadásokat is, és ebből 22 operettre esik ; dráma csak 3 került színre, vígjáték 4, bohózatot szintén 4-et adtak, mig népszin- I művet 1-et. Újdonság 13 került bemutatóra. Az ! operettek közül Ártatlan Zsuzsi, Kis gróf, Bátor j katona, Leányvásár és Adjutáns; a három Lusztig Jakab azonban már tisztában volt a teendőkkel. Előbb szerény rábeszélés, később komoly argumentumok, végül megint baráti szívességek következtek. Ezekre a baráti szívességekre szinte azt szeretném már mondani, hogy egészen az önfeláldozásig nagyméretűek voltak. De mindegy, a fontos az, hogy Kolonics meg volt győzve és már csomagolt is, hogy megy a belügyminiszterhez. Hátra volt azonban még a közhangulat. Mit fog mondani Vágvár szimpatikus és a Bottyán névért fanatikusan rajongó közönsége, ha értesülni fog Lusztig Jakab szándékairól ? Mert ugyebár keresve sem lehetne a Vágvár és Környéke számára jobb vezérczikk-témát találni, mint azt, hogy egy alig kikeresztelkedett pálinkás zsidó, egy Lusztig, sőt egy Jakab a dicső Bottyán nevét akarja bitorolni? Hát nem nemzeti botrány ez? Hát a legelőkelőbb budapesti lapok tudósítója elhallgathatja ezt? Úgy 8 nem? Vagy talán mégis. Lusztig ur újabban sokat foglalkozott a nemzetgazdasági kérdések elméleti részével és igy abban a helyzetben volt, hogy a szerkesztő urat meggyőzhette álláspontjának tarthatatlan voltáról. A szerkesztő ur, aki a belátás óráiban pompás aranylánczczal, órával, felöltőjétől az ingéig újban jelent meg és a pikkolóját ezerkoronással fizette, maga ismertette meg barátaival Lusztig ur nemes intenczióit. Hogyva megvgyes Vágvár egyetlen kiviteli czikke, hogy a Boty- tyán név a meggyessel jobban összenőtt már, mint ama vak és bizonytalan szerepű hőssel. És igy tovább. Szóval a névmagyarosítás is botrány nélkül ment végbe. A bő szesztartalom és kellemes izü világezikk azonban, bár jól jövedelmezett, a névmagyarosítás utólagos költségeit (a pesti számla többlete, az áldomás, a szerkesztő ur újabb emléktárgya) már nem futotta. Bottyán I. Jánosnak kölcsönhöz kellett fordulnia. Mindent megért azonban az, hogy a városkának immár nemcsak szimpátiája, de egyenesen lelkesedése is a világezikk megteremtője felé fordult. Ez a lelkesedés akkor tört ki legnemesebb módon, amikor a vak Bottyán meggyesének plakátjai megérkeztek. A közhangulat legélénkebb megnyilatkozása termő szelesen a szerkesztő és a tanácsos viselkedésében volt észlelhető. Újabb vezérczikk, tárcza és újabb dikezió a sörös asztaltársaságban. A szerkesztőnek különben egy ragyogó ideája is támadt, amelyet az Aranysas külön szobájában felszolgált pompás, de teljesen zártkörű vacsora alkalmával adott elő. E bizalmas vacsorán csak a három emelkedett lelkű jóbarát vett részt.- - Lássátok — mondta a szerkeszlő — a meggyes dicsőséget hozott nekünk, naggyá tette a városunkat. Ha egyelőre még vannak is e tekintetben kívánnivalók, de a likőr utján arra a pontra jutottunk, hogy világvárossá fejlődhetünk. A városnak kötelessége ezt meghálálni. Azt szeretném mondani, hogy a mi J. Jancsi barátunkat díszpolgárrá kell választanunk. De Vágvár puritán és egyszerű lakossága ezt a jogát nem szokta gyakorolni. Az én ideám hát az, hogy az amúgy is nemes művészettel megalkotott Bottyán- plakát a város közgyűlési termét ékesítse. Be fogjuk rámáztatni és elhelyezzük a városházán. Bottyán J. János elolvadt a gyönyörűségtől és másnap újabb húszezer korona kölcsönt vett föl a helybeli népbanktól. Ezen csodálkozni sem illik, mert hiszen az emlékezetes eredményt a városatyák szivében kedves és figyelmes ajándékokkal kellett megörökíteni. A baráti ajándékok kiosztását természetesen készséggel vállalta el Kolonics tanácsos. Félesztendő múlva a pompás plakát bent ragyogott gazdag aranyrámában a városházán. Nem ugyan a közgyűlési teremben, de a kapu alatt. Ott többen látják és végre is gazdasági czélokra még a megtiszteltetésnél is fontosabb a reklám. Hogy pedig ugyanazon a napon szegény úri barátjuknak, Bottyán J. Jánosnak elárverezték nemcsak a likőrgyárát, de a pálinkamérését is, arról sem a sajtó, sem a magisztrátus nem tehetett. Hiiütllii Imái! Aiapittatott 189 4-ben. ékszerész Rákóczi-tér. Ajánlja dúsan fölszerelt raktárát az összes hires gyártmányú órákban. Nagy választék arany- ezüst és brilliáns ékszerekben, továbbá valódi és china-ezüst árukban
