Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1912-05-16 / 20. szám
4 NAGYBÁNYA 1912. május 16. a nemzet is külön jutalmat, külön elismerést, külön igazságot szolgáltat. És ez a mi ünnepünk igazsága isl Azért őszinte, azért igaz, azért keresetlen, azért közös. Ez aranyozza be a tiszta öntudatot is. . . ez teheti Önt boldoggá. Mert valójában az igazán boldog, aki annak érzi magát. Isten adja, hogy hosszú éveken keresztül igazán boldog legyen! Sloll Béla, a polgári leányiskola gondnokságának nevében magvas beszédben fejtegette, mi volt az iskola ezelőtt s mivé lett a jubiláló igazgatósága alatt. Egyben lendületes szavakkal a növendékeket buzdította igazgatónőjük példájának követésére. Az ünnepelt az elhangzott üdvözletekre a következő szép beszédben válaszolt, melynek szépségénél csak a szerénysége volt nagyobb s amely mély benyomást tett a jelenlevőkre. Nagyságos kir. Tanfelügyelő Ur! Nagyságos Gondnoksági Elnök Ur1 Nagy megtiszteltetésnek lettem részesévé e napon, melyen eljöttek hozzám mindazok, kik az én kedves iskolám fogalmához hozzátartoznak — felsőbb hatóságom, iskolánk gondnoksága, társaim, szeretett egykori és jelenlegi tanítványaim — s eljöttek hozzám ismerőseim, barátaim, rokonaim, hogy engem, a nőnevelés egyik igénytelen szürke munkását, munkájának 25-ödik évi határánál meleg szavakkal üdvözöl jenek. Csoda-e, ha szivem csordultig van érzelemmel, csordultig az örömnek érzelmeivel ? Pedig tudják-e, mit jelent e 25 esztendő? Azt, hogy lelkemnek szebb felétől, munkásságomnak, testi, lelki erőimnek javarészétől búcsúzom; azt, hogy életem napja túlhaladt a delelőn s leszállóban van. Nem akartam megállani e határnál ! Szeretettel megállítottak! Vissza kellett tekintenem a megtett útra, magamba szállnom: tán csak azért, hogy annál jobban lássam fogyatékosságomat, tán azért, hogy meggyőződjem arról, hogy azt a munkát, mit én e 25 év alatt végeztem, oly sokan mások sokkal tökéletesebben végezték el. Mindazonáltal lelkiismeretem nyugodt maradt, mert valami jobbat, valami tökéletesebbet végezni e pályán, bennem is megvolt a jóakarat, bennem is élt a szent igyekezet! Azért, hogy felsőbb hatóságom e jóakaratot, igyekezetei bennem fölismerte s e mai napon elismerésében részesítette, nagy hálával és köszönettel tartozom. Ez elismerés talizmánom marad egész életemen át 1 De hálával, köszönettel tartozom jó Tanfelügyelőnknek és Gondnoksági Elnökünknek azért is, hogy együttműködésünknek első perczétől kezdve engem mindenkor nagyra becsült, igaz jóakaró támogatásukban részesítettek, velem rokonérzésük egész melegét éreztették, mely nem egyszer vezetett ki egy-egy útvesztőből s jelölte ki számomra a helyes irányt, nem egyszer oszlatta el kételyeimet s könnyítette meg terheimet. Maradjanak kérem mellettem továbbra is jótanácsaikkal, hogy azt a kitüntetést, melyben már részesültem, segítségükkel teljes mértékben kiérdemelhessem. S mikor azokról emlékezem meg, kik 25 évi munkámban szives örömmel nyújtottak segítséget, nem hallgathatom el, hogy emlékeze- I tem az élők világából oda is elvezet, honnél nincs visszatérés s jubileumi virágaim néhány ! szálát nekem kedves sirdombokra tételi le ve- j lem a kegyelet: a megboldogult Bittsánszkg Ede, j Stoll Gábor és Gergely Károly nyugvó helyére. Örömöm mámorában legyen szivem egy dobbanása az ő emléküké! Majd Böszner Valéria, a tanítótestület képviseletében mondott fenköít szellemű, nemes érzelmekkel teli beszédet, melynek őszinte szavai a mesteri külsővel párosulva könnyekig meghatották a jelenlevőket A beszéd igy hangzik : Őszintén szeretett és tisztelt Főnökünk! Édes jó Társunk! A Téged ünnepelni egybegyült hivatalos testületek, családtagok és tisztelők, jóbarátok ; negyedszázados, derekas tanítói munkádnak elsősorban jelentős eredményeit, lelkesítő, biz- j tató, újabb és újabb erőmegfesziiésre ösztönző eredményeit látják és méltatják. Kiöltünk, e munkában osztályos tanilólársaid előtt, nem ismeretlenek a vele járó gondok, küzdelmek és törődések sem Epen ezért a legmelegebb együttérzéssel csatlakozunk a gyermekleányhoz, ki a szülői gondviselő szeretet áldásaitól megfosztva, ! bátran, töretlen kedéllyel, nemes eiszánással I indul neki az »életének nevezett irdatlan ren- í getegnek, hogy ottan magának utat verjen: a tudás, emberség, becsület útját. Érdeklődve kisérjük az ép oly alaposan képzelt, mint tehetséges, minden izében rátermett tanítót, aki nagy türelmet, odaadást, sokszor önfeláldozást követelő munkájában, eseménytelen, szürke, lelketfárasztó napok végtelen során át sem té veszti pillanatra sem szeme elől a munka nemzetünk életébe vágó nagy czélját s az ünnepélyes fogadalmat, mellyel magát egész életére e szent czél szolgálatába állította. — Szeretetünk, tiszteletünk, nagyrabecsülésünk, őszinte elismerésünk egész melegével állunk ime ezen a becses, emlékezetes napon Főnökünk oldalán, kinek vezetése alatt a mindnyájunk szivének oly drága intézmény, az áll. polg leányiskola meggyökeresedett, megizmosodott, s immár az oltalma alul kikerült, tudásra és emberségre nevel! ifjú nemzedékek egész sorában nyújtja a maga nemes, a maga áldott gyümölcsét A Téged ünneplő kartársak örömzajában, had kérjek külön is szót én, szaktársad, a meny- nyiség- és természettudományok tanítója. Komoly, szinte hidegnek látszó elnevezés, de mindkettőnknek elméjébe és szivébe van írva, mint szent és rendíthetetlen meggyőződés, hogy ez ismeretek vezérnyomai az Igaz, Jó és Szép kiapadhatlan kútfejéhez, ősi mythoszunk legfénvesebb alakjához, a legjobb anyához, a leg kegyesebb úrnőhöz, a »Nagyboldogasszonyhoz*, az örökkévaló, dicsőséges Természetbe,', vezetnek. Itt van ő is közöttünk virágával, lombjával, aranyos májusi verőfényével, illatos életet keltő luvalmaivál, hogy üdvözöljön, hogy megáldjon Téged: hűséges, igaz, tevékeny szolgáját; hogy megjutalmazzon az Ő nagy nevéért teljesített minden eddigi fáradozásodért s erővel, egészséggel, jókedvvel, megelégedéssel övezzen föl, mint pajzszsal és vérttel a további vándorútra. Haladj ezen rokonszenvtó'l környezve, elismeréssel támogatva, sikerről-sikerre jutva, testi és szellemi erőid teljességében ernyedhetellenül és tarts meg minket továbbra is szereletedben! Nagy tetszéssel fogadott beszéde után át- nyujiotta a Waigandt-alapról szóló takarékpénztári könyvet. Az összeg, melyet az ünnepelt tisztelői gyűjtöttek össze, jelenleg 800 korona s ha kamataival 1000 koronára fog gyarapodni, akkor ez összegnek kamataiból egy a nagybányai áll polgári leányiskolában végzett, magasabb tanintézetet látogató, kitűnő előmenetelő leánytanulót fognak évente jutalmazni. A volt tanítványok üdvözletét Stiglicz Laura el. isk. tanítónő tolmácsolta a következő beszéddel: Igen tisztelt Igazgatónő! Az emlékezet és a hála magasztos napja ez a mai nap. Örömünnep mindnyájunkra nézve és a tisztelet, szeretet, hála és elismerés ezerszeresen megérdemelt koszorúját helyezzük el az emlékezet eme oltárára, melyhez hálatelt szívvel jöttünk el mi is, mint ez intézet volt növendékei, hogy a mai nap ünnepelt alakját, mint volt Igazgatónőnket áldásos működésének 25 évfordulóján üdvözöljük, ünnepeljük. Igen, a tisztelet és szeretet hozott ide minket, hogy imaszerü fohászunkat azokéval egyesítsük, akiknek vezetése bölcseségedre és szeretetedre van bízva. A bensőnkben lobogó szeretet nemes és édes tüze szórt fényt arra az útra, melyen ide értünk, hogy itt, a volt édes otthon küszöbénél mégegyszer üdvözöljük a mi szeretett vezetőnket, volt" Igazgatónőnket. Itt látható az egykori tanítványok nagy száma, kiket az élet zivataros forgataga a szélrózsa minden irányában, különböző életpályákra szétszórt. Itt volt kijelölve számunkra azon irány, melyen haladva a hazának és a társadalomnak hasznos tagjaivá lehetünk. Itt, eme szent falak közt az Ő alakjában találtuk fel az erény és tudomány útmutatóját. 0 tanítóit a tudatos Isten, haza- és ember- szerelelre. Méltán elmondhatjuk tehát a költővel: »mi voltál te nekünk! Sötét éjszakában égő szüvétnekünk. Csillagunk, vezérünk a haladás utján, Frissítő forrás a sivatag pusztán « Szeretettel tanítóit, szeretettel nevelt. Buz- góságának lángja felmelegitett mindnyájunkat s odaadással követtük intelmeit Ujitsa hát fel emlékezetében tevékeny múltját s meglátja benne a jelen vigaszát és a jövő boldogságát. »Mert a boldogsághoz kevés csak a jelen, A múlton épül az s az emlékezeten.« Most pedig jertekkedves társaim! Olvasz- szuk szivünkből és lelkűnkből fakadt érzéseinket hő imává. Küldjük fel a buzgó áhitat szárnyain a Mindenható trónja elé s kérjük az ő szakadatlan áldását ez intézet Igazgatónőjére, hogy még soká oszlopos tagja lehessen népoktatásunknak. Te pedig Múzsák hajléka, ki a tudomány és műveltség hirdetésére és nevelésére vagy hivatva, állj és virágozz ! Lakozzék falaid között a boldogság és megelégedés s szent falaidnak jelmondata maradjon továbbra is kifejezve ezen aranyigazság szavaival: »Dolgozz úgy, mintha örökké kellene élned, S imádkozz úgy, mintha minden pillanatban meg [kellene halnod ! A jelenlegi növendékek ragaszkodását Kondor Adél IV. polg. iskolai tanuló juttatta kifejezésre. A jubiláns ez üdvözletekre a következőleg válaszolt: Kedves Társaim ! Szeretett Tanítványaim ! Ennyi ragaszkodásnak, ennyi szeretetnek megnyilatkozása oly mélyen megindít, hogy alig találok szavakat, hogy kifejezzem azt, mit e perezbeu érezek. Pedig elakarom mondani azt, hogy az elismerést, a megtiszteltetést, melyben e napon részesültem, nem tulajdonítom egyedül saját személyemnek, nem is illet az meg engem egyedül. Hisz, kedves társaim, amikor egykori tanítványaink, kik évekkel ezelőtt hagyták el ez intézetet, első hivó szavatokra félretették napi munkájukat, családi gondjaikat s eljöttek, hogy megtiszteljenek engem, megtisztelték az iskolát, megtisztelték annak tanítótestületét is. Mert eljövetelükkel fényes bizonyságot tettek arról, hogy immár érett ésszel, megállapodott Ítélettel vallják azt, hogy egyetértenek azon iskola szellemével, melynek egykor tanítványai voltak. S ez egyedül az én érdemem nem lehet. Egy iskola szellemét egy ember munkássága meg nem teremtheti : az összes együttműködő erők összhangja, eredménye az! Vegye el azért az én megtiszteltetésemből kiki közületek jogosan a megillető részét I Vegyétek el Ti, régebbi társaim, kiknek érdeme ez iskolánál több az enyémnél, kiknek példáján idejövetelemkor én is gyarapodtam kö- lelességtudásban, a gyermeki lélek szeretetében s annak megismerésére való törekvésben, a gyermeki munka buzdító, igazságos mérlegelésében. Vegyék el részüket ifjabb tanitónő- és tanártársaim, kik a régi szervezetbe uj lüktető erőt hoztak s vegyék el részüket a jó hitoktatók, kik hivatásukból kifolyólag még sokkal nagyobb befolyást gyakorolnak a gyermeki lélek fejlődésére nálunknál. Oh vegyék el részüket hü társaim, mert az én nagy örömöm esik úgy válik teljessé, ha megoszthatom azokkal, kikhez nemcsak az együttműködés, együvétartozás köteléke, de az őszinte tisztelet, a megismerésen alapuló becsülés és baráti szeretet érzelmei is fűznek. De tartsunk továbbra is össze az eddigi odaadással, hogy ez intézet fejlődjék, virágozzék időtlen időkig. Életképes az az iskola, mely rövid 14 év alatt ennyi derék nőt bocsátott ki kebeléből s megérdemli lelkes munkánkat! Midőn pedig e derék nőkhöz, a társadalomnak immár számottevő tagjaihoz, régi tanítványaimhoz szeretettel fordulok, elmondhatom, hogy: nagy öröm van a polgári iskolában, hasonló ahoz az örömhöz, mit a család érez akkor, mikor a korán szárnyra kelt gyermekek hosszú távoliét után először hazalátogatnak. S midőn szivem egész melegével köszöntőm mind- annyiokat összesen és egyenként külön-kü!ön is, elmondhatom, hogy 25 évi munkám fél annyi fáradsággal sem járt, mint amennyi örömöt találtam abban s ha fáradtságom százszorta annyi lett volna is, még akkor is bőséges jutalma lett volna az, mi a mai napon bizonyossá vált: hogy ez iskola tanulói egy emberként állanak talpra mindenkor, ha arról van szó, hogy szép cselekedet, nemes czél érdekében egyesü'jenek. S szónokuk szavaira hivatkozva biztosíthatom mindnyájukat, hogy ha valaha háláról és köszönetről lehetne szó köztem és tanítványaim között, úgy adósuk mindenesetre én vagyok nekik, kik különben igénytelen életemnek czélját tűzték ki s annak jelentőséget és tartalmat adtak; én, ki 25 évem összes derűjét, fényét, színét és méla-
