Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1911-08-31 / 35. szám

2

Hogyan történhetik az meg, hogy difteriában elhunyt halottak temetéséhez nemcsak a közönséget oda engedik, hanem eltűrik azt is, hogy a temetésen apró, fehérbe öltözött leánykák aszszisz- táljanak ?

Utalunk a m. kir. belügyminiszter urnák 1894. évben kiadott 94.955 sz. rendeletére, mely a difteria elfojtása ügyében a legszigorúbb intézkedéseket rendeli el. Ez a miniszteri rendelet az ellenőrzéssel nemcsak a vármegyei főorvost, a helyi t. főorvost bizta meg, hanem a közigazgatási hatóságot is, sőt utczai biztosok alkalmazását is elrendeli, kiknek kötelességük ellenőrizni azt, hogy a beteg házakkal senki se érintkezhessék s hogy a szigorú rendelkezések mindenben betartattak-e?

Bizony reánk nézve ez a miniszteri rendelet csak Írott malaszt.

Városunkban rövid idő alatt mintegy 15 difteriás megbetegedés fordult elő, melyeknek legtöbbje halálos volt. Tehát eléggé súlyos epidémiával állunk szemben. Miért nem hajtjuk végre a legszigorúbban az idézett miniszteri rendelet utasításait?

Megtörtént, hogy az egyik magán orvos jelentést tesz, hogy az elkülönítés lehetetlen volta miatt a súlyos beteget sürgősen a járványkórházba kell szállítani s a lakást dezinficziálni kell. S ennek daczára az átszállítás csak másnap, a dezinficziálás pedig harmadnap történik meg. Ily viszonyok mellett hogyan ne terjedjen a ragály? Épen az ily esetek elkerülése végett kell, hogy a járványkórháznak külön kezelője legyen, aki egyúttal dezinficziál is, hogy amikor szükség van rá, azonnal kéznél legyen. Elismerjük, hogy a mostani helyzetben, amidőn rendőr is az illető, ez nem mindig lehetséges. Épen ezért a jelenlegi abuzussal azonnal szakítani kell. Az az 1000—1200 korona több költség, amibe ez kerül, nem fogja a várost tönkre tenni.

Lássunk erélyesebb kézzel a dologhoz s leküzdhetjük a veszedelmet. Különösen hajtsuk végre szigorúan az 1894.

NAGYBÁNYA

évi 94.955 sz. belügyminiszteri rendelet utasításait s már félig nyert csatánk van.

A nagyközönséget pedig kérjük, hogy a maga érdekében járjon mindenben a hatóság kezére. Ahol eltitkolt beteg van, arról maga tegyen jelentést s különösen kerülje a járványos házakkal való érintkezést. Mert fődolog, a teljes izolálás keresztülvitele.

Ha a hatóság s a közönség egyaránt teljesiti kötelességét, a nagyobb bajnak elejét vehetjük!

A drezdai tanulmányút.

— Városépítési osztály. —

Augusztus 30.

A drezdai nemzetközi egészségügyi kiállításról a közvélemény már megnyivánult és megegyezett abban, bogy a közegészségügy érdekében ily egészséges nagy müvet még nem alkottak.

A kiállítás 103 épülete oly gazdag, oly német alapossággal és annyi művészettel van elrendezve, ahogyan csakis a drezdaiak tudnak kiállítást rendezni.

1903 ban volt itt egy »Város kiállítás«, amely akkor első volt e czimen. Ennek egy része már magában foglalta ama gyűjteménye két, amelyeket most gazdagon kibővítve az orvosi és természettudományok nyomán szerzett j tapasztalatokkal kiegészítve, csodálatra méltó ! alapossággal tárnak a közönség elé és engedik i át az emberiség közkincsévé.

A kiállítás elnöke és megteremtője Ling- j ner K. A. kir. keresk. titkos tanácsos a meg- j nyitás alkalmával elmondta, miként merült fel az eszme : »A közegészség körébe vágó tudó- ; mányoknak mulattató és népszerű módon való ; ismertetése«. Eleinte állandó múzeumra gondoltak, csak azután térlek át a kiállítás eszméjére, mert a czél az volt, h'' y minél szélesebb körben és minél nagyobb közönségnek váljanak közkincsévé ama fontos tudnivalók, amelyek i saját énünknek, az embernek legdrágább javát, ' egészségét, vagyis testi-lelki épülését mozdítják elő és tartják fen.

Hogy a kiállítás a kitűzött czélt minél lö- kéleletesebben szolgálja és óriási anyagával a közönséget agyon ne fárassza, azt határozták, hogy a kiállítást egy jó tankönyv mintájára rendezik, melyben a theoria után következik a gyakorlati életre vonatkozó része. A kiállításon egy-egy részlet be van mutatva elméletileg és tudományosan, modellekkel, kimerítő statisztikai adatokkal, ábrákkal, azután ezekkel párhuzamosan a terem másik oldalán láthatók a I

végre biztosan be fog teljesedni régi vágyam, mert bizton éreztem, hogy most meg kell jönnie a medvének.

Már hajnalban elálltam a nyomát s vártam, nagy türelemmel vártam. Elmúlt a reggel, már délfeló járt az idő, közben kétszer is megéheztem s a medve még sem jött. Már délutánra hajlott az idő, elmúlt három óra is, a perczek, a félórák, az órák végtelen lassúsággal tűntek el s végre délután 5 óra lett. A fegyveremet nagy szeretettel, de még nagyobb reménykedéssel szorongattam a kezemben s azzal vigasztaltam magamat, hogy — a türelem rózsát terem. Sovány vigasz, de az adott esetben egészen mindegy volt, hogy mivel ölöm meg az időt.

ügy öt óra tájban történt, hogy az egyik vadásztársam, egy német ur, körülbelül százötven lépésnyire helyezkedett el alattam s ő is várta a medvét. A véletlen szerencsétlenség és a német ur volt az oka minden bajnak. Én intettem társamnak a kalapommal, hogy menjen el arról a helyről, mert ezt a helyet már én foglaltam el.

— All right! — kiáltotta a német s a kalapjával intett, hogy megértette, amit akartam s már fel is czihelődött, hogy az én területemről eltávozzék.

Alig állt azonban lábra, egy keskeny ösvényen, alig tizenkét lépésnyire német vadásztársamtól, megjelent a — medve. Szép, hatalmasan kifejlett állat volt, olyan, amilyennek én képzeltem álmaim zsákmányát.

Mikor a német ur maga előtt látta a medvét

ijedtében nagyot kiáltott, úgy, hogy még a kalapja is leesett a fejéről. A medve is két lábra állott, kitátotta baromi száját s elbőgte magát. Ez annyira megrémítette vadásztársamat, hogy ijedtében elfelejtette a puskáját elsütni. Végre is a medve unta meg a dolgot, megfordult s a legnagyobb megvetéssel ellépett az ösvényen. Vadásztársam csak akkor tért magához, mikor a medve 30—40 lépésre volt tőle, akkor három golyót is röpített utána, de bizony elhibázta.

Eleinte elfogott a méreg a hiábavaló várakozás miatt s azért, hogy most, mikor már olyan közel voltam vágyaim teljesedéséhez, a véletlen egy német, ur személyében akadályozza meg szenvedélyem csillapodását, később azonban magam is jót nevettem a mulatságos jelenetem

Este megkérdeztem német vadásztársamtól, hogy mit kiáltott, mikor a medvét meglátta.

— Hát bemutatkoztam neki, szólt a kedélyes német ur.

— ügy látszik udvarias medve volt — mondtam én neki — mert ő is elbőgte magát, hogy a bemutatkozást viszonozza.

A mulatságos eseten még sokszor nagyokat nevettünk.

Ez év őszén szarvasbőgésre mentem zólyomi vadászterületemre. Egy kapitány volt a társaságomban. Az eső esett, a szarvasok rosszul bőgtek. De azért a szakadó esőben is megkiséreltem a szerencsémet. Eredménytelen cserkészetemről estefelé tértem vissza s mikor lassan ballagtam hazafelé, egy szűk vadászösvényen fekete tömeget láttam magam előtt. Hatalmas vadkannak néztem

1911. augusztus 31.

gyakorlatban ide vonatkozó dolgok iparkiál- litása.

A kiállítás bejáratánál Presspricb városi tanácsos fogadta a társaságot, amely azután érdeklődése szerint kisebb csoportokra oszlott, melyeket Genzmer udvari tanácsos, dr. Xylan- der törzsorvos, dr. Woilhe főorvos és dr. Seyf- fahrt orvos vezettek, tudományos szakelőadásokban ismertetve a kiállítás részleteit.

A kiállítás városépítési és rendezési osztályában Genzmer udvari tanácsos műegyetemi tanár mutatta be az érdekesebb példákat.

A »városépítés« veti meg az alapját a lakásszükséglet kielégítésére irányuló köz- és magántevékenységnek, valamint egész sor nagy- fontosságú kérdést, mint például a közlekedés kérdését, továbbá gazdasági, esthetikai, soci- ális és különösen a hygienia körébe vágó oly kérdéseket old meg, melyek az embereknek aránylag szűk területen nagy tömegekben való együtt lakása esetén lépnek előtérbe.

A »városépítés« tehát főképen a lakáskérdést, a népjólétnek egyik legfontosabb kérdését tárgyalja. E kérdés megoldásánál elsőrangú fontossága van a beépítési tervezeteknek, az építkezések elrendezésének, a közlekedési eszközöknek, az állam és község telekpolitikájának, a városok hitelviszonyainak és még több más kérdésnek. S e kérdések legtöbbjének terén a hygiene-nek külön jelentősége van.

Természeles tehát, hogy a beépítési tervek a kiállításon is jelentékeny helyet foglalnak el. Nagyvárosok beépítési tervezeteinek számos példáját láttuk itt és pedig vagy rajzok, vagy modellek alakjában, melyek nemcsak a szakembernek, de a laikusnak is tiszta képet nyújtanak. E tervek felölelik régi városrészeknek egészségügyi javításait (utcák szélesítése, régi, mélvenfekvó városrészek emelése, síb.), uj városrészek (lakó- és gyárnegyedek) építését, sőt egészen uj települések (kert városok) létesítését is.

E tervek — egyebek között — behatóan foglalkoznak a hygienere különösen fontos ulca- fásitással, sétaterek, parkok, sport- és játszó- rekkel.

Nagyszámú ábra fűmen fel továbbá a telek és építési politikát. Ennek keretében kerül szőnyegre a községi telektulajdonnak, az építkezési területek megnyitásának, köztulajdont képező lelkek áruba bocsájtásának, továbbá a közhasznú lakásépítő tevékenységnek kérdése.

A városi erdőbirtokok kiterjedésének, a jövedelem és bér arányának, köztulajdont képező műtárgyak, szobrok megvédésének tanulságos szemléltetése egészíti ki a képet, melyet a kiállítás a »városépítés« terén nyújt.

A »Település és lakás« csarnokának tudományos osztályában a városépítés úgy területre, mint jelentőségre nézve az első helyet tölti be. Belépve a csarnokba, hatalmas moa fekete tömeget, vállamhoz kaptam kitűnő fegyveremet s belelőttem. Alig volt tőlem harminca lépésre, úgy, hogy a helyes czélpontot is csak nehezen tudtam megtalálni.

Lövésem után kettős röfögésszerü hangot hallottam, azután recsegett, ropogott a bokor s a földön levő száraz fa. Egy pár pillanat múlva mélységes csend borult az egész tájra.

Az egész dolognak nem tulajdonítottam nagyobb fontosságot s nem is igen törődtem az esettel. Mikor hazaértem, kalandomat elmeséltem a kapitánynak.

— No én már sok vaddisznót láttam, mondta a kapitány, de még nem hallottam, hogy lövés után röfögött volna. Biztosan szelíd disznó volt az.

Még jót mulattunk is az eseten. Engem azonban nagyon bosszantott a dolog Órákhosszat forgolódtam az ágyamban, amig el tudtam aludni s amikor nagynehezen elszenderedtem, félálomban hatalmas vadkant láttam, amint agyarait rémesen csattogtatva felém közeledett. Mikor aztán hozzám ért és rá akartam lőni, hirtelen ártatlan kezes disznóvá változott.

Másnap hajnalban még meg sem pirkadt, lámpásokkal felszerelve, két erdőkerülővel mentem ki arra a helyre, ahol a lövés történt. Lámpással kerestük a vérnyomot, de sehol egy csepp vért sem találtunk.

— Hisz ez bocskor-nyom! — kiáltotta az egyik erdőkerülő.

Az én képzeletemben a szelíd disznó képe hirtelen bocskoros oláh paraszttá változott át s már szentül meg voltam győződve, hogy a sötét-