Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1911-08-10 / 32. szám

122:. évfolyam.

1011. augusztus Ixó ÍO.

32-ils: szám,

NAGYBÁNYA

$

tAiwjlpatjIwtx ás szápmop A t^twci ttuittt.ai». y

Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, ! negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér, ielenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon.

Felelős szerkesztő:

ÉGLY MIHÁLY.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula kOnyvkereskedó üzletében is.

Visszatérő strófák.

Augusztus 9.

z elmúlt három-négy év alatt az mintha évtizedekkel rúgott volna re városunk fölött. Állami iskoláink eszere palotaszámba menő épületek hielkedtek; felépült az uj díszes nagyszálló, mely apróbb hibáitól eltekintve, a legnagyobb vidéki városok modern szállóival fölveszi a versenvt; van villam- világításunk s a vízvezetéki mű, melynek vize hegyi forrásoktól táplálva a legkitűnőbb, közel áll befejezéséhez, nemkülönben a csatornamüvek, melvnek hálózatain megfeszített erővel folyik a munka.

Az uj főgimnázium építési ügye szintén a megvalósulás stádiuma előtt áll s ezzel felszabadulván a régi főgimnáziumi épület, megoldást nyer a városház elhelyezésének régóta vajúdó ügye is.

S mindezen középitkezések korolla- riumaképen az utóbbi években a magán- épitkezések is oly dimenziókat öltöttek, hogy szinte észrevétlenül egész uj városrészek épültek föl, melynek csinos épületei szinte megváltoztalták a város régi képét.

Szó sincs róla, haladunk mértföldes lépésekkel s egyre több jogczimet nyerünk arra, hogy kilépve a százados stagnáczióból, helyet foglaljunk a modern, virágzó városok soraiban.

Ám a nagy haladás nagy áldozathozatallal is jár s mi teljesen értjük azt az aggódást, mely a város ügyeivel komolyan foglalkozó férfiak arczára ül, ha a város pénzügyi helyzetét veszik mérlegelés alá s bírálat tárgyává teszik azt a teherviselési képességet, mely az adózó polgárság részéről a jövőben eléggé nagy erőpróbára vár.

Mi azonban mégsem látjuk oly sötét színben a helyzetet s különösen nem akkor, ha a város vezetősége minden követ megmozdít arra, hogy uj bevételi forrásokat nyisson, melyek a polgárságot képessé teszik majd a terhek viselésére.

És itt vissza kell térnünk azon ideára, melynek megvalósítása érdekében e lap hasábjain közel már egy évtized óta küzdünk, agitálunk, sajnos, mindezideig eredménytelenül.

Nincs kétség benne s általánosan a köztudatba is ment, hogy városunknak csak akkor nyitunk igazán uj bevételi forrásokat, ha azt fürdő- és nyaralóteleppé fejlesztjük. Csakis ezen törekvés lógja meghozni a .on uj jövedelmeket, melyek pótolni hivpfvák a régi bevételeket, melvektoi a város törzsgvökeres polgársága a szőlők pusztulása, a magán- bányászatnak s a kisiparnak nagyfokú hanyatlása s a szerfölött kedvezőtlen gazdasági évek folytán elesett.

Csak kuriozumképen említjük föl, hogy a felvidéken több oly községet és várost ismerünk, melyek boldogulásukat és felvirágzásukat annak köszönhetik, hogy szép természeti fekvéssel bírva, források után kutattak s midőn ilyeneket kaptak is, hathatós protekczióval

gyógyvíznek minősítették és fürdőt alapítottak. És a reklám szárnyain úgyszólván máról-holnapra nyaraló- és fürdőteleppé alakultak át.

Nekünk ityen csalafintaságra nincs szükségünk, hiszen a természet pazar kézzel megadott mindent városunknak, ami arra szükséges, hogy nyaraló- és fürdőtelep lehessen.

Idézzük dr. Kádár Antal bányakerületi főorvosnak lapunk hasábjain már 1903 ban közzétett sorait, melvet elhunyt nagynevű főorvosunk, dr. Lovrich Gyula és dr. Herczinger Ferencz v. főorvos is mindenben osztottak e sorok Írója előtt.

Dr. Kádár Antal többek között a következőket irta:

»Mi szükséges elsősorban ahoz, hogy egy nyaraló-, üdülő- és fürdőhely a követelményeknek mindenben megfeleljen ? A czél- szerüség és minden tekintelbeni hasznossága mellett az olcsóság. Mielőbb azonban az olcsóságról szólnék, pár szóval el kell mondanom, mi mindene van Nagybányának, miket értékesíthet? Hogy elfogulatlanul és lapidári- san fejezzem ki magam, van olyan mérsékelt kiimája, milyen az országban sehol sincs; van szél- és pormentes, erdős, árnyas helyei; van ligelje, mely nemcsak e tulajdonsággal bir, de vadregényes, természeti szépség és kellemesség tekintetében háttérbe szorítja az ország bármely hasonló alkotásu helyeit. Kiránduló, könnyen megközelíthető s szép kilátásban bővelkedő magas pontjai olyanok, hogy párjukat ritkítják.

És ami fő, vannak oly ásványos forA „Nagybánya“ tárczája.

Találkozás.

Fölénk borul a színes alkonyat,

Ó, mily szelíden, lágyan betemet Minden szomorút, itt e föld felett . . .

. . . Én itt a boldog kaczagó zsivajban,

Az alkonyfényben álmatagon járok.

S egy asszonyt látok, óh egy asszonyt látok!...

Szemét lehunyva úgy megyen tovább,

Az én szerelmem, az én ifjúságom,

Ki mindenem még most is a világon.

S bár másé már a csókja, a szive, Lányálmait velem álmodta végig,

S emlékeim a sírjába kisérik.

. . . S hogy elsuhantunk egymás oldalán, Kipirult az én halotthalvány arczom, Rámragyogott az alkony I . . .

1Peterdi Andor.

Julis látomásai.

A gömbölyű, keményhusu, kicsiny Julisnak az édesanyja a szolgabirói hivatalban kiváltotta a cselédkönyvet, küldte őt is, hogy menjen szolgálni a városba, mint nénjei, akik már évek óta

puczolnak, dolgoznak az urak körül. Julis idáig játszott, szaladgált a mezőkön, munka idején dolgozott a határban, egyszer aztán őszszel este, mikor szüreti napszámból hazajött, egy selymes dámát talált a házukban, aki az anyjával beszélgetett és amikor őt meglátta, megkérdezte:

— Ez az a kis leány ?

A kicsiny Julis megijedt, apró szemei megvillantak, pislákoltak és szeplős arcza elvörösödött, amikor a pucczos asszony hozzálépett:

— Julcsa, te velem jösz Pestre.

Ez az izgalmas jelenet volt az előzménye annak, hogy Julisnak az édesanyja kiváltotta a cselédkönyvet. Zajtalan, de mégis lelki eseményekkel volt teljes a pillanat, amikor a szántott arczu parasztasszony Julis kezébe nyomta a kemény- táblás könyvet:

— Aztán becsüld meg magad, ne halljak rólad rosszat.

Julisra babonás erővel szállt rá a tudat, hogy a cselédkönyv kötelességeket parancsol neki, vigyáz rá, ellenőrzi, viszi, vezeti ismeretlen utakon. A kis parasztleány beágyazta ruhái közé a cselédkönyvet, nyakába vette a batyut és a nagyságával fölutazott Pestre.

A nagy város csudákkal várta Julist. Mikor este leszálltak a vonatról és a pályaházból kiléptek a zsivajos térre, Julis szemét, eszét verte a káprázat. A templommagas czikk-czakkos házak közé mintha leszakadt volna az ég, a nagy, tejüvegbe burkolt ivlámpák, mint lecsúszott teli holdak világítottak Julis fölött, lángoló szemű vonatok maguktól szaladgállak az utczán és

sikonglak, énekeltek. Csengő lármájukra Julis fölnevetett.. . Gyönyörű, titokzatos hajnal volt az, amikor Julis először ébredt Pesten. A kis faházból, az ágyából kikandikált az udvarra, mely már lilásodolt, aztán kinyujtózott a dunyha alatt, befurta fejét a vánkosai közé és lehunyta a szemeit. Az idegen, nagy város nem ismert csudái misz- tériumosan ringtak a képzeletében és hangosan dobogott szive a különös érzéstől, hogy egy nagy- nagy palota falai között fekszik és körülötte egymásután az égbe szaladnak a házak, melyek oly nagyok, hogy óriások ülnek a kapuban és erőlködve tartják vállukon a palotákat, nehogy össze- roskadjanak.

Julis boldog volt, hogy Pestre került. A kis parasztleány már-már kilábolt a gyermekkorból, amikor egyszerre csak eléje hullott mindaz, amiről a szegény gyermekek sóvárogva elgondolkoznak, amit ha másnál látnak, meghatódott fantáziával és elszoruló szívvel, lázadozva megirigyelnek, a a sok-sok játékszer, a babák, a katonák, a főzőcskekonyhák, a szépséges tündérvárak, melyekben talán nagyszakállu manók és sárkányok is iaknak. Julis ölelgette a gyerekeket és a játékokat, ringatta a franczia babát, melynek nefelejts-kék szeme megvillant és elillant, ha dajkálta, mesét mondott játszótársainak a hóvirágarczu királyfiról, akire a túlvilágon epedve várt napszemü mátkája, énekesen gajdolt, amikor tovább mondta, hogy egyszer csak fehér táltos állt a királyfi elé, rápattant és röpült, röpüli óperencziás tengereken át. Julis csatásan ült a hintalovon, nyergelte, hintázta és belesugdosta a fülébe:

m