Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1911-08-10 / 32. szám
2 NAGYBÁNYA 1911. augusztus 10. rásai és mordföldje, amilyen sehol sincs, Különösen ásványos forrásai oly kedvező összetételben tartalmazzák az arzén-vasat, lioyy ezen ásványvíz melleit, bátran mondhatom, teljesen háttérbe szorulnak a parádi, a sebre- nicai, roncegnői és a levicoi források, hatásra nézve pedig ezeket túl is haladja. . . . Nemcsak szégyen, de vétek és kár, hogy ezen parlagon heverő kincseinket nem értékesítjük, pedig okosan és czélszerüen produkálhatnánk minden bizonyára oly idegen forgalmat, mint a Tátra-vidéknek bármely helye s idővel mint Stiria, Tirol-Yoralberg bármely fürdő- vagy nyaraló-szanatóriuma.* íme ezt nem mi, hanem dr. Kádár Antal főorvos mondja, aki bizonyára szaktekintély e téren s kinek szavait a gyógyvizeink által előidézett csodás gyógyulások igazolják. Miért késlekedünk tehát, miért nem épitjük fel már azt a gyógyfürdőt, mely városunkat nemcsak híressé teheti messze földön, de a városnak a kétszer kettő négy bizonyosságával oly busás hasznot fog hajtani közvetlen is, közvetve is, hogy egy csapásra megmenekülhetünk a súlyos anyagi gondoktól. Váltsuk végre valóra az évtizedes álmokat s építsük föl a gyógyfürdőt a veresvizi és fokhagymási gyógyvizek fel- használásával. Ennek létesítése erős meggyőződésünk szerint városunk boldogulásának alfája és ómegája. é. m. Védekezés a korela ellen. Augusztus 9. Most, hogy a kolera-járvány ismét veszélyezteti az országot s alig van remény arra, hogy a rettenetes epidémia bennünket elkerüljön, helyénvalónak találjuk s a közügynek vélünk szolgálatot tenni, ha miheztartás czéljából közöljük a belügyminiszternek a koleráról kiadott népszerű ismertetését s az az ellen való védekezést. 1. A kolera hasmenéssel, hányással és görcscsel és gyors elgyengüléssel jár. 2. A kolera nagyon ragadós betegség, csirája (ragálya) a beteg bélürülékében és hányadékában van. 3. — Gyí táltoskám, gyijje . . . vigy el az én napszemü, aranyhaju mátkámhoz . . . Játékos passziókkal, kedvesen, igézetesen múltak a hetek, a hónapok. Julis szerette Pestet. A tavasz is lassankint rászállt a nagyvárosra, Julist sétálni küldték a gyerekekkel. A házuk előtt park volt, ahol egy nagy filagóriában katonákat bujtattak el, hogy tréfásan megijesszék az embereket. Julisnak is majd kiszaladt a lelke, amikor először recsesentek a trombiták, sikoltottak a ezintányérok és bömbölt a nagydob, de aztán magához ölelve kicsiny pajtásait, sugaras arcczal, vigadva halgatta a dalokat, amik a filagóri&ból kiröpültek. Szelíd illatok röpdöstek már a levegőben, az orgonabokrok zöld testére már akgatták a gránátarczu fürtöket. Julis két kezében a két gyerekkel, lépegetett a virágágyak között. Egyszer csak, mint egy ijedt kicsi csikó, megtorpant, piros arcza még pirosabb lett, két kezét kiejtette a gyerekek kezéből és fölkiáltott: — Nini, magot vetnek .. . Egy nagy terület föld lélekzett Julis előtt, fölnyitott kebléből zsíros szagosság csapott föl, az omlós rögök fekete fodrokban csúsztak az ezüstös ekevas alá. Julis szűz szivét megcsókolta a föld, üzent neki. A kis parasztleány hazagondolt. Fiatal teste, mely együtt nőtt fel a virágokkal a mezőn, megtelt vágyakkal, melyek húzták, a képzelődés hullámain bajókáztatták hazafelé, a tavaszi zsendü- lésbe, szmaragdos mezőkre. Mikor aludni ment... két mezítelen lába belesüppedt a barázdába, amint a házuk előtt jobbra balra ődöngött s hajladozva hintegette a lóheremagot és csiklandós lett a teste ... mikor a szőlőben kapált és a száraz, Álragadhat az egészségesre mindarról, ami a kolerás bélürülékével, vagy hányadékával bepiszkolódott és pedig különösen: a betegről, ápolójáról, ruha-, fehér- s ágyneműjéről, evő-, ivó-eszközeiről s edényeiről, ételéről, italáról. Veszedelmes az a holmi is, amelyet a kolerás beteg nem használt ugyan, de a lakásából, házából való. Veszedelmes az is, ami sok ember kezén fordul meg, pl. piaczi, korcsmái, kávéházi evő- s ivóeszközök, továbbá bepiszkolódott pénz stb. 4. A kolera leginkább arra ragad át, aki a beteggel, vagy holmijával bánik és mosatlan kézzel eszik, iszik, vagy mosatlan kézbe fogott tárgygyal (dohányzó, iró vagy egyéb eszközzel) nyúl a szájhoz. 5. Igen sokan megbetegedhetnek még akkor, ha a korelás beteg ürüléke, hánya- déka, vagy szennyes mosdóvize kútba, forrásba, folyóvízbe vagy egyéb ivóvízbe jut, amelyet sokan használnak. 6. Leginkább az betegszik meg kolerában, aki gyomrát romlott (soká állott eledellel, nyers zöldséggel pl. ugorkával, salátával, hagymával), gyümölcscsel, szeszes itallal elrontotta, aki magát s lakását tisztátalanul tartja és zsúfoltan, azaz sokadmagával szűkén lakik. 7. A kolerától megóvja magát az ember: ha nem látogat kolerás beteget; ha nem jár összejövetelekre, halotti torra, vásárokra stb.-re; ha gondosan mosakodik s különösen kezét minden étkezés előtt tiszta vízzel, szappannal mossa; ha csupán frissen főzött és sütött eledellel él és evő- s ivóeszközeit lorró, lugvizben mossa, ha ivásra olyan vizet használ, amelyet felforraltak, aztán lehűtöttek és ha az eltett eledelt, s az ivóvizet gondosan fedve tartja; ha evésben, ivás- ban mértékletes és gyómorrontó eledeltől és gyomorrontó italtól tartózkodik; ha önmagát, ruházatát, úgyszintén lakását (házát) udvarát tisztán tartja. Gondoskodni kell arról, hogy a ház udvarán gödör legyen ülőkével s hogy ott végezze a szükségét az egész házuép, mert abból is veszedelem támadhat, ha a bélürülék szanaszét szivárog (kútba, folyóvizbe,) vagy ha kutya, tyuk, vagy egyéb háziállat széthordja. 8. A kolerás, úgyszintén a gyanús beteget az elő- járóságnál minél előbb be kell jelenteni. 9. Az egészségesektől azonual el kell különíteni és gondosan ápolni, orvossal gyógyittatni. Mindezt a leghelyesebben kórházban tehetjük. 10. A kolerás beteg, — ha csak teheti — edénybe ürítsen. Bélürülékét, hányadékát mosdó- s mosóvizét ártalmatlanná kell lenni (fertőtleníteni), úgy, hogy ugyanannyi oltott meszel öntsenek hozzá, vagy más szert, amit az orvos fertőtlenítésre rendel. 11. Aki a beteggel bánik, gondosan mosakodjék ; kezét szapannal s vízzel s aztán eczet- tel mossa, száját (naponta többször) eczetes vízzel öblintse és ne egyék, ne igyék a beteg szobájában. Tanácsos a kolerás szobájának küszöbe elé eczetbe mártott rongyot teríteni s arra lépni. 12. Ha a beteg egészen meggyógyult, langyos, szappanyos vízzel tetőtől talpig mosakodjék, vagy fürödjék meg és tisztába öltözködjék. 13. Ha a beteg meghalt, nem kell lemosni s öltöztetni, hanem csak azt cselekedni, amit az elöljáróság rendel. 14. Akár meggyógyult, akár meghalt a kolerás beteg, szobáját mindenestül ártalmatlanná kell tenni (fertőtleníteni). Nevezetesen: Mosható szennyes ruhát, ágy- s fehérneműt csak akkor lehet kivinni s mosásba adni, ha legalább két órán át forró, lúgos vízben áztatták (pl. teknőben, dézsában). Szalmazsákot, úgyszintén dunnát, párnát paplant a külső boríték lehúzása s forró, lúgos vízbe áztatása után, erős eczetes ruhával kell dörzsölni és a napra kitenni. Nem mosható ruhát ugyanig}', vagy olyan szerrel kell kezelni, amelyet orvos rendel.; A beteg szobájában tartott holmit, ha nem használta a beteg, úgyszintén a mosott, tisztogatott holmit is a napra kell kitenni. A kolerás ágyszalmáját, ételmaradékát és a szobájából kikerülő szemetet el kell égetni. Evő-ivóeszközeit, edényeit forró vízzel tisztára kell lemosni. Testetlen ágyat, széket, szekrényt s egyéb festetten bútordarabját forró lúggal, vagy szappanyos vízzel, festett vagy finomabb bútort s némely más tárgyakat olyan szerrel kell lemosni, amelyet az orvos arra a czélra rendel. A szobát, amelyben a kolerás feküdi, ki kell meszelni, még a földjét is; ajtót, ablakot és ha a szoba padlózott, a padlót is forró lúggal, vagy olyan szerrel, amelyet az orvos rendel, kell fertőtleníteni és azután súrolni. A szoba ajtaját, ablakát nappal tár- vanyitva kell tartani. Színház. Augusztus 8. Az utolsó hetet is nívós előadások, uj darabok bemutatása,, vendégszereplés és jutalomjátékok jellemzik. Nem hallgathatjuk azonban el azt a körülményt, hogy a társulatnak több kiváló, szinte nélkülözhetetlen tagja még elsején eltávozott s helyükbe újak nem jöttek. A közönség máskép számított. Heves társulata annyi derék előadást produkált, hogy ezt a kis szépséghibát meg lehet bocsájtani. Csütörtökön játszik utoljára a nobilis színészekből álló gárda s el kell ismernünk, hogy tiz év óta nem járt városunkban ily kiváló erőkkel rendelkező társulat. Azért a szép emléket ne zavarja be nem teljesedett reményünk disszonancziája, mondjunk szívből Istenhozzádot azoknak, akik oly sok kellemes estét szereztek nekünk. Szerdán a második Beregi-est már nem meleg föld ráhullotta lába fejére. A pesti éjszakák most már nagyon furcsák voltak; amikor Julis bedült a kis faházába, nem tudott elaludni, de kinyitotta könnyes szemeit és bérezés palotákon keresztül szomjas kiváncsiaskodással haza-haza- nézett. Az éjszaka nem tudta takarni, néha ragyogott a Julis arcza, mosolygott és teli tüdővel lélekzett, járt. szaladgált a mezőkön s lába nyomán az orrába fölcsapott a törökszekfü, a fodormenta, a kakukfö, a tömjénszagu boldogasszony illata. Egy csudaszép, fájdalmas virrasztás után, Julis a nagysága elé lépett: Én haza akarok menni. — Megbolondultál?... Az anyád egy évre adott ide. Julis fölkapta a kötényét, eltakarta vele arczát és sírva fakadt: — Én hazamegyek. .*. haza akarok menni... A nagysága csak ennyit mondott: — Nem adom ki a könyvedet... és a kis parasztleányt vonagló szivéig megütötték. Kivételes fájdalmak szálltak rá Julisra .. . Viharosan ébredt föl benne a fantasztikus hit, ami még odahaza, — amikor az édesanyja a nénjeinek váltotta ki a cselédkönyvet — épült bele kicsi eszébe, hogy a könyv, mikor útra küldik vele, egy test, egy lélek vele, épp úgy, mint mikor a pap a templomban összeadja a párokat és Julis a rabok tehetetlen érzésével érezte, hogy az élete össze van boronáivá a cselédkönyvvel, mellette áll, fogja őt és el nem ereszti. A könyörtelen élet Julis ártatlan lelkét sem kímélte meg és belevitte a maga szomorú történetei közül a legbánatosabbat. Nagy, kemény életcsaták talán már voltak ádázabbak, megtiport lelkű emberek szenvedései talán voltak már kálváriasab- bak, de zokogóbb, a maga csöndességében szomorúságokkal mélységesebb aligha volt, mint a kis parasztleány vívódása. A magányos perczekben nekidült a konyhafalnak, két kezével átkucsolta a fejét és rányomta a hideg vakolatra s újra otthon volt, járt a mezőkön, a gyöngyvirágos erdőkben, leült és viráglánczot csinált a fehér ákáczok alatt. A telivér, szagos föld eljött hozzá, minden titkával kisérteni. A forróság rázta testét, mikor a nádas fölzugott körülötte. A karcsú sűrűség fölemelkedett előtte, zizegő zenével ráköszöntött és zöld fejével ingott, hajbókolt előtte. És a muzsikáló nádas jött, egészen Julis elé csúszott, a szeme előtt hajladozott, párás levegő hüsitgette égő arczát. Julis ráemelte két karját a falra és megölelte a nádast, az erdőt, a mezőket. Julis vérmes, tiszta testét húzta, csábította a föld . . . De be-betört könnyes ábrándjaiba a könyv, mely mérges, irgalmatlan volt, mint az anyja szeme, a mely rávigyáz, hogy mit csinál a szolgaélet országúján. Egy nyári reggel a csöngettyüs-lármára Julis lement a kapu elé a többi cseléddel, hogy a hulladékfélét bedobják a nagy szürke kocsiba. A mig a vasas szekér a ház elé döczögött, a cselédek eltereferéltek. Egy kóczoshaju leány Julishoz fordult: — No, Julis, én meg a Mari hazamegyünk . . . — Mikor? — kérdezte Julis. — Holnap lesz János napja, ekkortól szegődtünk aratásra. — Holnap lesz János napja ? .. . — Ezt már halkan, magamagától kérdezte Julis, Nappal esett az eső, Julis bevette magát a
