Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1911-08-03 / 31. szám

1ISZ. é-srfol;ya,m. ISII. augusztus lió 3. 31-lte szám. ^-AjESJB-AJOAX* ÄJET JÉ30 «»iaPmoOAliMX J^rorr-ICXa-AX». ElßfiiÄesi árak: Egész évre 8 korona, félévre -4 korona, ^negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Mégj elejiik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében is. asárnapi munkaszünet. Augusztus 2. igyarországon úgy a kereskedelmi alkalMazottak, mint a kereskedőknek egy jó része mintegy tiz év óta küzd, agitál a teljes vasárnapi munkaszünet érdekében. A harcznak, mely egyszer lelkesebb, hangosabb, máskor meg a gyorsan alvó szalmatüz lángjával ég csöndesen, ez ideig semmi eredménye nem mutatkozott. Voltak ugyan egyes városok, hol több-kevesebb kereskedő az év bizonyos hónapjaiban egész vasárnapon zárva tar­tották üzletüket, egyébként azonban a vasárnapi munkaszünet nálunk úgy áll, ahogyan azt a munkaszünetről szóló és igen alapos revízióra szoruló törvény elrendeli. Ez a törvény tudvalévőén a vasár­napi munkaszünetet az egyes városok lakosságának száma szerint szabályozza és amig egyik városban délelőtt tiz óráig maradnak nyitva az üzletek, addig má­sutt az alkalmazottak pihenője csak dél­ben kezdődik meg. A kereskedelmi mi­niszter kivételes esetekben ugyan egész napra is felfüggesztheti a munkaszüne­tet, de elismeréssel legyen mondva, az egyes miniszterek e jogaikkal ez ideig csakis nag3ron kivételes helyzetekben éltek. Ám a vasárnapi munkaszünet kér­dése hova-tovább égetőbb sürgőséggel kopogtat ajtónkon. Mig a törvény az iparos munkások nagy tömegének lehe­tővé teszi a vasárnap megölését, addig a kereskedőknek s kereskedői alkalma­zottaknak, akik pedig egész héten át az iparosokénál nem könnyebb munkát vé­geznek, vasárnap is dolgozniok kell. Dol- gozniok kell, de miért? Van-e arra ko­moly ok? Á közönség kényelme nem teszi indokolttá egy nagy munkásosztály jól megérdemelt nyugalmának megzava­rását, de különben is a húsvéti és kará- ! csonyi ünnepek, mikor egész napon I zárva vannak az üzletek, meggyőzhettek I mindenkit arról, hogy a közönséget igen könnyen hozzá lehet szoktatni ahoz, hogy szükségletét az előző nap sze­rezze be. Vagy pedig a konkurrenczia tenné szükségessé az ünneptörést? Az sémi Épen a konkurrenczia szempontjá­ból a vasárnapi munkaszünet kérdését társadalmi utón megoldani nem lehet. Annak megoldásához törvényhatósági in­tézkedés kell. / Teljesen fölösleges munkát végeznek tehát azok a különbéi agilis ^és bizo­nyára jó szándékú emberek, akik alá­írásokat gyűjtenek, gyüléseznek a teljes vasárnapi munkaszünet érdekében. Ilyen utón, ilyen eszközökkel nem lehet célt érni. Ha a kereskedők nagy része köte­lezően meg is fogadja, hogy vasárnap egész nap zárva tartja az üzletét, bizo­nyosan akadnak. — amint hogy akad­tak is — kereskedők, akik a megálla­podást nem tartják be és igy az a ke­reskedő, aki tényleg hive a vasárnapi munkaszünetnek, kénytelen szintén nyitva tartani az üzletét, mert végre is nem nézheti összetett kezekkel, hogy vevő­közönségét a konkurrens cég elhódítsa. Eredményt a mozgalom csak abban az esetben érhet el, ha ezt a fontos köz- gazdasági és szocziális kérdést törvény­nyel rendezi a parlament. Mindenkire egyaránt) kötelező tör­vényt kell alkotni, természetesen olyant, amely megfelelő is lesz és akkor elérjük a czélt: a hét hetedik napján valójában szünetel minden munka. De ha munkaszünet lesz, akkor le­gyen igazi munkaszünet. Olyan, aminő Angliában van. Ne csak a gyárakban, a műhelyek­ben, üzletekben, irodákban szüneteljen szombat estétől hétfő reggelig a munka, hanem legven zárva ez alatt az idő alatt minden vendéglő, korcsma és kávéház is és vegyék el a munkaszünetet élvező emberektől még csak a lehetőségét is annak, hogy szabad idejükban az alko­hol cselédjeivé aljasodhassanak. — Ilyen körülmények között talán vesztesség érné az államkincstárt, minthogy nálunk állami monopólium a szeszfogyasztás, de ezzel szemben meg lenne a nagy erkölcsi ha- I szón: józan, kötelességtudó és pontos I alkalmazottakat kapna, kereskedő, gyá- : ros, iparos és vállalkozó. A vasárnapi munkaszünetnek ilyen irányú megoldása minden tekintetben üdvös lenne. Elsősorban ez a legjobb mód az országban szomorúan nagy el­terjedtségnek örvendő alkoholizmus le­küzdésére, azután kulturális szempont­A „Nagybánya“ tárczája. Holtak. Oh a halottak vissza-visszajárnak! Nyugodni nem tudnak. Beállnak árnynak És igy kisérnek uton-utfelen. Lelkűnkbe nyomják osontos ujjúkat, Megdöbbenünk Agyunk száz amiért*-tel tel meg Kérdeznek ők is, de soh’ sem felelnek. Osak már ha, alszunk és fogunk vaozog, Verődnek össze az árnyék-karok S kántálnak hosszú, vontatott bús hangon. Állmunkba harsog, zúg, zúhog az ének , . . De szürkületfelé elcsenevésznék, Csak egy-egy halk akkord marad még vissza. Fásultan ébredek, égő szemekkel. . . És élő hullák kérdik hogy vagyok? S nem látják, hogy szemem könnytől ragyog l Simon Viktor. A szép horvát leány. Hajnaiodik. A hegyormok felett biborpir jelzi a nap közeledtét. A völgyben néma csend. Csak néha hallatszik valami titokzatos suttogás, amikor a hajnali csipős szél megrázza a fák lombjait. Min­den pihen még. Az emberek a kis falu szalma- tetejű házaiban, a madarak az erdő fáin, a bok­rok közé rakott fészkeikben. Egyszerre trombitaharsogás zúg át a völ­gyön. Érczes hangját kétszer-háromszor visszaveri az erdő, a hegyoldal. A kis faluban katonák van­nak elszállásolva s az ébresztőt fújja tele tüdő­vel a századtrombitás. Néhány perez múlva nyüzsgő élet támad a kis faluban. A katonák elősietnek éjjeli pihenő­helyükről. Egyik a szalmás színből, másik a szé­nás padlásról. Fejedelmi nyugvóhely ez fáradt katonának. Fejealj a borjú, takaró a köpönyeg. A kutnál megmosakodik, az udvaron leszedik egymásról a széna-, a szalmaszálakat, felveszik vállukra a borjut, a puskát s az utczán sorakoz­nak szép rendben. — Főhadnagy ur Fábiánt felköltötte-e már kend ? kérdezte az öreg őrmester a napos káplárt. — Még nem, őrmester ur, válaszolt a legény. — No hát. induljon kend sebtiben, mert ha én indítom útnak kendet, abból még baj talál tenni, szólott fenyegetőkig az öreg vitéz. Fábián főhadnagy ur legkedveltebb tisztje az ezrednek. Csinos, barna ember, aki után sok szép leány bomlott a horvát fővárosban. Azon­ban hiába bomlott, mert a főhadnagy ur nem nézett rá egyre sem. Rá is fogták, hogy nőgyülölő, de ezzel nem sokat törődött a főhadnagy ur. Valamikor pedig vig fiú volt, hej de sok szép horvát leánynak elcsavarta a fejét! Az utóbbi időben azonban egészen magába zárkózott. A napos káplár elindult, hogy fölkeltse a főhadnagy|urat, aki egy szénaboglya tetején aludta az igazak álmát. Útközben meg-megállt, azon ta­nakodva : de hát hogyan keltse fel ? Mert Fábián főhadnagy ur jó ember, derék ember, de arra rettenetesen megharagszik, aki álmából felveri, kitelik tőle az is, hogy haragjában pofon üti. Oilhon bizony gyakorta érte ez a kellemetlenség legényéi, de ez azért nem bánta volna, ha éjjel­nappal pofozza is, mert a főhadnagy ur haragja hamar elmullott, amikor néhány forinttal sietett kiengesztelni a megbántott legényt. Óvatosan odatámasztott a boglyához egy létrát s csendesen felment rajta a boglya tete­jére. A főhadnagy ur még édesen pihent. Valami szépet álmodhatott, mert mosoly játszadozott ajkai körül. A káplár megállóit a lajtorja leg­utolsó fokán, kiegyenesedett s miután keményen szalutált, kiabálva mondta: — Főhadnagy ur jelentem alássan, tessék fölkelni 1 Mert a katona, az mindig »jelent«. Akár kér valamit, akár megköszön valamit, azért csak mindig jelent. Fábián főhadnagy urnák azonban hiába jelentette, hogy keljen fel. Meg se mozdult, csak aludt tovább. A káplár újra szalutált s még nagyobb han­gon kiáltotta: — Főhadnagy urnák alássan jelentem, tes­sék már fölkelni,

Next

/
Thumbnails
Contents