Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1911-03-09 / 10. szám
2 NAGYBÁNYA 1911. márczius 9. Különösen kiemelendő, hogy az elmúlt évben a segélyezést még az eddiginél is nagyobb arányban eszközölte az egyesület. A rokkantak, árvák és özvegyek segítésére 1910-ben négyszázezer koronát meghaladó összeget fizetett ki. Ennek hozzászámitásával 1903. óta 962 rokkant és 281 árva állandó segítésére, továbbá számos özvegy támogatására eddigelé összesen mintegy 1.100,000 koronát fizetett ki az egyesület. Ez minden dicséretnél ékesebben bizonyítja kiváló humanitását. A múlt évben 73 uj fiókpénztárat és 3 uj befizetőhelyet szerveztek. Van tehát az év végén 364 fiókpénztár és 8 befizetőhely, a tagcsoportok száma pedig 170 körül van. Az egylet közel hét millió vagyonából 2V2 millió korona 4°/o-os állami és fővárosi értékpapírokban, a készpénz pedig három jóhirü fővárosi pénzintézetben van elhelyezve a legmesszebbmenő óvóintézkedések alapján. Az egylet pénzkezelése hatósági ellenőrzés alatt áll. Kedvezményes beiratási dij 3 korona helyett személyenkint 1 korona 50 fillér. Be lehet iratkozni személyesen a központi irodában, továbbá a fiókpénztáraknál és befizető helyeknél is. Az első alkalommal a beiratási díjon kívül legalább 4 heti illeték is fizetendő. A belépéskor a következő adatokat kell lelkiismeretesen bevallani: név, foglalkozás, állapot (nős, v. nőtlen), születési hely és év (férjes nőknél a térj nevén kívül a nő teljes családi neve is olvashatóan kiírandó). Oly helyekről, ahol fiókpénztár nincs, a belépő tagok posta- utalványon eszközölhetik a belépést és a továbbfizetést is. Városunkban a fiókpénztár már a múlt évben megalakult s Gyöngyösy Gyula elnök vezetése mellett igen szép sikerrel működik. Városunk munkásainak tehát igen kedvező a helyzetük, hogy jövőjükről gondoskodhassanak. Nem son, amikor kétségbeesetten próbálta bebizonyítani, hogy nem ő a bűnös, ő csak segített a másiknak, az gondolta ki a sikkasztást és elszökött. Nem hittek neki, elitélték s azóta nem volt oly izgatottt mint most. Hej, mi lenne, ha kirukkolna a kollegák előtt az ő nagy szenzáczió- jával ? Ha felállana Íróasztalára s onan dörögné, hogy az uj államtitkár közönséges sikkasztó. Olyan, mint ő volt. Persze, hogy az, hisz vele együtt sikasztott. Mindezt el lehet mondani egy perez alatt, tiz perez múlva tudná az egész minisztérium, este megírná egy esti újság és holnap? Holnap fejbe lőné magát az államtitkár ur. A kegyelmes ur! Persze kegyelmes, hiszen valóságos belső titkos tanácsos! Ott találnák átlőtt homlokkal a mahagóni [Íróasztala mellett, vagy az angol bőrdiványon, vagy a piros selyem- szőnyegen, amin járt egyszer ő is, amikor az államtitkári szobát takarították és a szolga megengedte, hogy végig nézzen benne. Az Íróasztal fölött lóg a király képe, a sarokban egy márványszobor, valami görög istennő, az asztalon nagy ébenfa skatulya, finom szivarokkal, cziga- rettákkal, az ablakon plüss függöny és a szőnyegen holtan a kegyelmes ur. — Meg vagyok őrülve, mondta magának a dijnok. A kollegák türelmetlenkedni kezdtek. Az egyik megrázta Feller vállát. — Hát mi az, mért nem beszélsz ? Mit mondott az ideiglenes ... A dijnok az asztalra csapott. — Mit mondott? Hát azt mondta, hogy semmit sem mondott. Fütyül az ideiglenes személyzetre ! Az emberek összenéztek. Buja álmok világa omlott össze. A legbátrabb, aki főhadnagy volt a jobb időkben, az mondta: kell idegenbe szaladgálniok, ném kell levelezniük, a fiókpénztárnál idehaza elvégezhetnek mindent. Tehát jövendő sorsuk a saját kezükbe van letéve. Szívleljék meg e sorainkat s iratkozzanak be tömegesen a munkások rokkant és nyugdíjintézetébe, mert csak igy érhető el az a czél, hogy ne legyen hazánknak egyetlen egy oly munkása sem, ki élete föntartásáért kegyelemkenyérre szoruljon. Használják föl jövőjük védelmére, munkaképtelenségük, aggkoruk napjaira az egyesülésben rejlő hatalmas erőt, mert örökké igaz marad az a mondás: Segíts magadon s az Isten is megsegít! A Kereskedelmi Bank. Márczius 8. A Nagybányai Kereskedelmi Bank Részvénytársaság 1911. év márczius 5-én tartotta XXI. évi rendes közgyűlését. Az igazgatóság jelentéséből örömmel konstatálhatjuk, hogy a zajtalanul működő pénzintézet egyre a fejlődés, az izmosodás utján van s már is igen számottevő tényező városunk és vidéke gazdasági, kereskedelmi s hiteligényeinek a lebonyolításában. Nagy érdeme van ebben az intézet volt igazgatójának: Moldován Lászlónak, aki az intézet fejlődési képességeit a legbiztosabb alapokra rakta le. Méltán osztozik ez érdemekben Almer Károly, ki már harmadéve igazgatója az intézetnek s aki a jól lealapozott utón haladva, támogatva az igazgatóság lelkes és tekintélyes gárdájától, az intézet buzgó tisztikarától, a legjobb szaktudását, ügybuzgóságát állítja sorompóba, hogy a Bank a gazdasági, kereskedelmi hiteligényeknek gyors és olcsó kielégitésével minél intenzivebben szolgálhassa hivatását s minél inkább rászolgálhasson a nagyközönség s a pénzügyi körök elismerésére. Ezt a nagy ügybuzgósággal és szaktudással végzett munkát azzal illusztrálhatjuk legjobban, ha ide iktatjuk az 1910. évi zárszámadás főbb adatait: A záró számadás 604 korona leírása után 24.409 K 77 f tiszta nyereséggel zárul, igy a nyereség az elmúlt évit jóval felülhaladja. Az elért nyereséget az igazgatóság a következőképen javasolta felosztani. — DiszFeller ránézett és felugrott. — Disznóság, kiáltotta, disznóság! A dijnokokban meghűlt a vér. Megbolondult ez a Feller? 0 volt eddig a páriák páriája, akivel a szolgák is gorombáskodni mertek, mert mindenki tudta róla, hogy hat hónapot ült. Nyílt az ajtó s az elkeseredett ideiglenes segédszemélyzet szétrebbent. A szolga jött az elnöki osztályból. — A Feller urat hivatja a kegyelmes ur. Halotti csend támadt. Megint az exfőhadnagy tért először magához a meglepetésből. Pökhendi, rosszmájú ember volt és Feliért mélységesen megvetette. A köszönését nem viszonozta és mindig nagyokat pökött, ha elment az asztala mellett. Most is nagyot pökött és a kollégák felé fordulva nevetve mondotta: — Talán bizony megtetszett a képe a kegyelmes urnák. Ez a buta pofa! És rámutatott a görbe dijnokra. Általános röhögés. De ez büszkén emelte fel sovány fejét. Haragosan mérte végig a nevető embereket és emelt hangon szólt: — Hát igen, ifjú korunkban jó ismerősök voltunk. Még ha megpukkad is a főhadnagy ur. — En is úgy vélem, jegyezte meg a szolga, mert láttam, amint a kegyelmes ur a méltóságos úrral beszélgetett és a kegyelmes ur ezt kérdezte: Es milyen ember ez a Feller? — No és mit felelt a méltóságos? — Azt nem tudom, de jót mondhatott, mert nyomban ideküldtek magáért. — Megyek, rögtön megyek — szólt a dijnok. Az ex-főhadnagy odaugrott hozzá. — Kedves kolléga, a nyakkendője félre csúszott, Csak nem akar igy a kegyelmes elé menni! Osztalék a részvényeseknek á 6 K 9000 K — f A tartalékalap növelésére .... 10600 K — f Az igazg. s felügyelő-biz. fizetésére 4637 K 85 f Jótékony czélra ............................171K92f Összesen 24.409 K 77 f Az 1910. évi szelvényeket 1911. évi már- czius 20-tól fizetik ki. Csak helyeselni tudjuk, hogy a szép üzleti eredményből nem az osztalékot, hanem a tartalékalapot növeli az igazgatóság. A f. hó 5-én megtartott közgyűlésen Fábián Lajos elnökölt. A közgyűlés felolvasottaknak tekintette s jóváhagyólag tudomásul vette a záró számadásokat s a szép eredményért úgy az igazgatónak, mint az igazgatóságnak jegyzőkönyvi elismerést és köszönetét szavazott. Szóba került, hogy az intézet alaptőkéjét jó volna fölemelni. E tekintetben Almer Károly igazgató adta meg a fölvilágositást. Az igazgatóság — úgymond — foglalkozik e kérdéssel s alkalmas időben erre vonatkozólag meg is fogja tenni előterjesztését. Végül a választásokat ejtették meg Révész János elnöklete alatt, kit erre a tisztségre a közgyűlést vezető elnök kért fel. Elnöknek közfelkiáltással megválasztatott Fábián Lajos, igazgatónak ugyancsak közfelkiáltással Almer Károly, aligazgatónak dr. Weisz Ignácz. Az igazgatóság tagjai lettek: Steinfeld Samu (régi), Bálint Imre (régi), Lázár Bertalan (uj) és dr. Winkler Jenő (uj). A felügyelő-bizottság tagjaiul titkos szavazással megvalasztattak: Steinfeld Andor (uj), Rezső Gyula (uj). Felügyelő-bizottsági póttagul Bőnis Istvánt választották meg. Végül elnök megköszönte a közgyűlés bizalmát s ígérte, hogy az intézet érdekeit ezentúl is a legjobb tehetségükkel fogják szolgálni, mire a közgyűlés az elnök és igazgató éltetésével véget ért. Társadalmi problémák. Budapest, márcz 8. Budapesten már tavasz van. Kissé korainak hangzik, pedig már igazán itt van. Fiatal lányok pezsegő szívvel sóhajtozzák: »0, isteni tavasz!« És kinyitják az ablakot, a friss, tava- szias levegő ujjongva tódul be a szobába s a kipirult arezokat s a lázas testeket, melyekben repeső tavasz virít, talán örök nizzai május, körülrepdesi és megcsókolgatja és lehütögeti. Es mielőtt Feller tiltakozhatott volna, hosszú ujjaival belemarkolt a kopott kravátliba. — A szalonkabát is poros, mondta egy másik kolléga. Hé, mit bámultok! Kefét ide! Es lekefélte a kopott kabátot, buzgón dörzsölte a hitvány kefét a foszladozó, fényes fekete szövethez, még le is térdelt hozzá. Feller Ferencz boldogan támolygott ki a másoló teremből. Hanem az államtitkári szoba előtt hevesen dobogni kezdett a szive. Az első szobában osztálytanácsosok, titkárok lézengtek, akikre szent borzalommal tekintett a dijnok. Mi lesz vele, ha a kegyelmes előtt fog állani? Nem volt ideje az elmélkedésre. Már bent volt, már ott állt a mahagóni Íróasztal előtt, a piros selyem szőnyegen, őfelsége a falról szigorúan nézett le rá. Az államtitkár elébe állott. Hosszan nézett az arczába. De Feller lesütötte a szemét, lehajtotta a fejét s megint görbén, szánalmasan állott, mint mikor az irodatisztek leszidták. — Feller ur, kezdte méltóságteljesen az államtitkár, az ön arcza ismerős ,nekem. Érdeklődtem a sorsa iránt, megtudtam, hogy ön botlott ugyan egyszer életében. Botlott, ismételte felemelt hangon, de azóla megbánta bűnét és józan, becsületes életet él. Munkás ember. Ha van valaki, aki megbecsüli a tisztes munkát, hát én vagyok az. Elhatároztam, hogy kineveztetem önt irodatisztté. Szép fizetése lesz, lakbére. — Köszönöm, — rebegte Feller és még jobban összegörbedt. Az államtitkár helyeslőén bólintott. — Nincs mit, barátom. Ez az érdem jutalma. Egyébként is ön régi ismerősöm. De honnan is ismerem? Honnan? . . . — Honnan? kérdezte sürgetően, erőszakosan harmadszor is.
