Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1911-02-16 / 7. szám
NAGYBÁNYA 2 1911. február 16. már eddig is tudták — ott a munkás életével, testi épségével egyáltalán nem I gondolnak. És most még mindéhez számitsuk , hozzá azt a sok lelki szenvedést, bánatot, amelyen az idegenbe szakadt s elhagyottan, minden pártolás nélkül álló magyar munkásnak keresztül kell esni. • „Eddig úgy gondoltam — Írja Surin János — hogyha máskép nem, hát ha négykézláb is magukhoz húzódom. De látom, hogy el kell felejtenem mindent s csak azt az egyet kell gondolnom, hogy elég széles Amerika, elférek én benne.“ A sors nem engedte meg, hogy vágya ; teljesüljön, hogy visszatérhessen elhagyott hazájába. A minden krajczár nélkül tengődő, a nagyvilág forgatagába kilökött egyszerű munkástól, megirigyelték még a puszta életét is. És azután .. . azután többi magyar honfitársára várt az a szomorú kötelesség, hogy a temetéshez szükséges pénzt összeadja. „Kedves testvérek és barátok! — igy szól az adakozásra fölhívó levél — egyik testvérünk, Surin János, nagyszőllősi illetőségű, 18 éves ifjú gyilkos kéz által f. évi ápr. 1-én kimúlt. S néhány havi ittléte alatt munkahiány miatt (!) pénz nélkül tengődött. Kedves testvérek, jó barátok, kegyes adományokat kérünk, hogy keresztényi módon adhassuk őt át az anyaföldnek. — A jó Isten százszorosán fizesse vissza a kegyes adományokat. Monessen, ápril 2. 1910. Stephan Polyanszky görög kath. lelkész“. Surin János sírja fölött a pap elmon- dolta az imát s ezzel a magyar fiú szomorú története véget ért. És ki tudná megmondani, hogy hány ilyen apró tragédia játszódik le úgyszólván nap mint nap odaát az újvilágban s csupán azért nem tudunk róluk, mert nincs, aki szóvá tegye, nincs aki elpanaszolja. Pedig azt hisszük, hogy épen ezekből az apró történetekből s nem a kivándorlási ügynökök maguk kitalálta meséiből lehetne egvbeállitani az amerikai kivándorlók életének a legapróbb részletekig hű és teljes képét. Társadalmi problémák. Budapest, február 14. Ugv látszik, hogy az emberek sok ezer év alatt sem tanulták még meg a morált s a mai ember a tudomány fémével telehintett huszadik században ép oly vandál és embertelen, mint az időben, mikor még kőbaltával kellett védekeznie a négylábú és kétlábú vadállatok ellen. Az újságok, a modern kor gyorsfutárai csaknem állandóan telve vannak borzalmas és véres leírásaival az ember nem emberi cselekedeteinek. Ma is, tegnap is, holnap is történnek olyan dolgok, melyek bizonyítják, hogy a mai kultúra csak bizonyos körök, sőt csupán bizonyos egyénekben túl nem terjed A mai kultúra csak egyes végtelen finomságú, pókhálószerü folt a barbárság sivatagában, bizonyos illatos oázis, melyben gyakran tigrisek és fenevadak laknak. A legkitenyésztettebb, legmagasabb kultur-tér sem egyéb, mint finom, étherikus anyagokkal telitett hely, de ahol épugy lopnak, rabolnak, gyilkolnak az emberek, mint a vásáros piaczon vagy az erdő mélyén. Ma itt, holnap ott történik egv-egyszégven- pirt keltő eset. Most Pápán történt rablás, gyilkolás. Legérdekesebb pedig ennek az indító oka. Éhes volt, nem volt mit ennie, azért gyilkolt s azért lopott ékszert. Szóval ma, a foglalkozási ágaknak gombamódjára való szaporodása idejében, ma, az ipari, tehát a kézi munka és ügyesség legtökéletesebb felhasználásának idejében, ma történhessék meg az, hogy egy ember éhezzék, hogy ne legyen egy falat ennivalója, hogy ne is tudja megkeresni ennivalóját. Kérdés az, hogy történhet meg, hogy ma valakinek ne legyen foglalkozása, valaki semminemű testi munkát ne tudjon végezni, hogy ne is tanult légyen semmiféle munkát. Ha van ilyen, arra pontosan áll a tétel, ha nem dolgozol: nem eszel és ha nem Judsz dolgozni: hát éhen halsz. Nagyszerű bölcselkedés a tudományok századában! Miért van akkor szervezett társadalom? Miért van mindenkinek parancsoló állam, iskola, műhely ? Nem félszeg bölcselkedésekre kell oktatni az embereket, hanem módot kell nyújtani nekik arra, hogy nevelkedjenek ős-lényi állapotban s hogy egyebet is ösmerje- nek, necsakzápfogakat és gyilkoló szerszámokat. óriási érdeme van eme antiszociális elemek termelésében mai iskolai oktatásunknak. Melynek kárhozatos tételeinek eleme az, hogy az iskolából kikerült emberek lehetőleg semmik legyenek, félemberek s akik ha az éleibe kikerülnek, támasz nélkül, legtöbb esetben elbuknak, elzüllenek. A praktikus érzék, az önállóan élni tudás alfája is kiirlalik testükből és szellemükből; minél meghunyászkodóbb és gerincz- telenebb és minél inkább elvont lénynyé leszeu, annál jobban boldogul az iskolájukban. Önálló gondolkodás, szabad értékelés tilos, minden fölött ur a sablon és a tanár szava. De ezek legalább alkalmazkodni tudnak; ha semmi mást, de ezt megtanulják az iskolában. Ámde itten vannak ezrével, akik iskolát se látnak!... És ebben leledzik társadalmunk bűne . . . Azonban ezek nagyrésze is alkalom- adtán csak megtanul kis kézi ügyességet, melylyel aztán meg tudja keresni ennivalóját. És ez a fő. A körülmények determinálják az embert. A jómódú nem lop, ha mégis lop, betegség az nála: kleptománia. Aki meg tudja keresni a mindennapiját, az se fog a kétes és rossz végű lopásra kapni. De aki dolgozni nem tud, mert nem tanították rá, magának pedig nem volt hozzá lélekereje, az már kényszerítve van lopni, a máséból megélni. így a körülmények belehajszolják a bűnbe. Lamarck és újabb kutatók igazolják, hogy a körülmények, azaz a gazdasági helyzet megváltoztatásával a legcsökönyösebb gonosztevő is megjavulhat. S viszont hány tiszta jellem kényszerült bűnbe, ha koldusbotra jutott! így tehát a gazdasági körülmények még az atavisztikus bűnöket is módosíthatják. A társadalomnak tehát elő kell mozdítania az általános jólétet, mert a jólét emelkedésével csökkennek a bűnök s a bűnnek eshetőségei. Ezt pedig a kultúra legszélesebb körű terjesztésével érheti el. Iskolák, szabad műhelyek és általános gazdasági iskolák létesítésével, mert hiszen, ha azt akarjuk, hogy dolgozzék az ember, akkor meg kell tanítani rá. Lelkiismeretesen, becsületesen, az egyéni jó kidomboritásá- val kell nevelni az emberiséget, akkor nem lesz majd ember, aki éhség és kenyérhiány okából öl, rabol, gyilkol. F ß p Ne házasodjunk! Február 15. Valamikor, a régi jó időkben, talán még meg is kövezték volna azt, aki nyíltan és merészen ki merte volna mondani azt, mit mai cikkünk címéül választottunk. Ha meg nem is kövezték volna, de mindenesetre átadták volna az illetőt a közmegvetésnek, annyira fura, any- nyira erkölcstelennek tartották azt annak idején, hogy legyenek még olyan férfiak, avagy pláne olyan nők, kik nem akarják a szent házasság botdogitó bilincseit magukra ölteni. S ha a régi jó időkben ez igék fennen hangoztatóját a maguk módja szerint megbüntették, mi magunk is azt állítjuk, hogy biz azt akkoriban meg is érdemelték az illetőt, mert a házasélet gyönyöreinél, megfizethetetlen örömeinél szebbet, jobbat, hasznosabbat az istenek nem teremtettek s azok megvetöje vagy erkölcstelen, vagy szamár s mindkét esetben megérdemli a fenyítéket. Csakhogy mindez a régi jó időkben volt fényük csak csekélyke kört világított meg a nedves járdán. Anna úgy érezte, hogy ezer éhes gyilok leselkedik feléje a kertek nedves sötétségéből. A szél hangja az ágak közül csalogatva hívogatta! ügy látta, hogy karok nyúlnak feléje. — Nem akarok — gondolta utolsó erő- megfeszitéssel. A feltámadt életkedv küzködötv. benne a halál éjszakájával. Anna mindkét kezével markolt bele az előtte levő kapu rácsozatába. ügy érezte, hogy a kertből feléje jön a sötétség és ránehezedik a lelkére és az érzé- ktiii'fi. McgiaiiiorodoU. E pillanatban kinyílt az ajtó. Egy hölgy és egy ur lépett ki rajta a támolygó leány mellé. Az ur felfogta karjaiba az eszméletlen idegent. Belenézett az arczába. — Anna! — rebegte ijedten. A hölgy kérdöleg nézett reá. — A fiatal hölgy alkalmazottaira egyike! — mondta az ur röviden. Bevitte Annát a házba. A hölgy szótlanul követte. — Eljött hozzám — gondolta Vedelstädt Rolf, és a zavar érzéséhez, mely a felesége miatt fogta el — meleg öröm szegődött. Nem bírta ki tovább nálam nélkül. Ah, mennyire vágyódhatott kis szive utánam! Szobájában lefektette az eszméletlen leányt. A felesége, aki szótlanul vetette le a kabátját és kalapját, fáradozott Anna körül. Kölni vízzel dörzsölte a halántékait és bort csöpögte- tett a szájába, — Benn volt ma az irodában? kérdezte. — Már hetek óta nem volt! — volt a szakgatott válasz. Most hirtelenül felegyenesedett az asszony és mereven nézett az ura arczába. — Miért maradt el? A férfit teljesen lebirfa a zavar. Kezébe fogta a felesége kezeit. — Esedezem Dina, segíts legelsőbben ezen a szegény leányon. Később elmondok neked mindent. Az asszony okos szemeiben megértő kifejezés volt, amely mindinkább mélységes bánattá változott. Anna fölé hajolt és némán loiytatta fáradozásait. A leány szemei felnyíltak. Első pillanatban csak a föléje hajló jóságos női arczot pillantotta meg. Rögtön bizalmat érzett iránta. — Éhes vagyok — dadogta. Az asszony szelíden megnyomta a kezét és jóságosán mondta: — Rögtön hozok ennivalót. Eltávozott. Anna csodálkozva nézte a világos, gyönyörű helységet, amely hirtelenül szemei elé tolult. Hogyan kerülhetett ide ? Ekkor az ajtó közelében meglátta a férfit, aki őt nézte. Oly panaszosan sikoltotl, hogy Dina asszony besietett a szomszéd szobából. Odaintett az urának, hogy távozzék. Amikor bezárult mögötte az ajtó, Anna remegve kérdezte: — Hol vagyok? — Az uram szobájában! Anna gyorsan felegyenesedett, de erőtlenül dűlt vissza helyére. Az arcza eltorzult, szörnyű kin gyötörte. Dina asszony anyásán zárta karjaiba. — Addig nem beszél gyermekem, amig nem evett! És etette, mint a gyermeket; és boldog volt, amikor a sápadt — elsőben ellenkező — ajkak mindinkább pirosodtak, a szívesen befogadott, jókony táplálék hatása alatt. A szomszédszobában kissé bosszankodással járkált föl-alá Vedelsiädt Rolf. Eltűnt az Anna viszontlátásán fakadt öröme, de a kínos helyzet fölött érzett zavara is. Tehat nem vágyódás hozta ide Annát. Nem is ő hozzá kívánkozott. Csak éhség, közönséges, testi éhség okozta, hogy eszméletlenül összerogyott a kertajtóban. Csak véletlenül az ö háza előtt történt. Előbbeni ijedtsége elárulta, hogy fogalma sem volt arról, hová került. Ez a lány már untatta. — Mi történt tulajdonképp közte és a leány között? —Semmi! Egy ártatlan csók miatt csinált ekkora galibát. Hirtelenül kimaradt az üzletből és kitette magát az éhenhalásnak . . . Dina asszony hallotta, mint csukódik be utána az előszobaajtó és ballgatódzott a kavicsos utón elhaló lépései után. Szótlanul nézte, mint fogyasztja el Anna — nem gondolva máris semmivel — az eléje tett ételeket. Oh mily aranyos fónynyel villant meg a fiatalság a szőke leány fején! Dina meg-
