Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1911-02-16 / 7. szám
Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. É Felelős szerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-ulcza 13. szám, hova a r lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Cl L X M I H A L Y. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula kfinyvkereskedd Üzletében Is. Egy magyar fiú sorsa Amerikában. — Egy pör aktáiból. — Február 15. Helyesen szokták mondani, hogy nemzetünk testén három súlyos kór rágódik, hogy a magyar nép sorait évről- évre három — fizikai, illetve szocziáiis — betegség ritkítja* meg, u. m. az alkohol, a lüdővész és kivándorlás. De mig ezek közül az első ellen, bár lehetne, még mindig nem tudunk küzdeni azzal az erélylyel, amelylyel más müveit államok az alkoholizmussal szemben a harczot tölvették, mig a tüdővészes betegágyánál úgyszólván tehetetlenül kell megállnia az orvostudománynak, addig — úgy véljük - aránylag legtöbb sikerre a kivándorlás korlátozása czéljából megindított, egvképen állami és társadalmi mozgalom íiivatkozhalik, amennyiben a statisztika adatai szerint a kivándoroltak száma bár lassan, talán alig észrevehetően, de mégis csökken. A kivándorlás korlátozására, jobban mondva visszaszorítására megindult mozgalom azonban még távolról sem közelítette meg czélját. Az újabb és kétségtelenül szigorúbb kivándorlási törvény ellenére is viszonylag óriási szám az, mely a magyar népességből évről-évre Amerikába készül, hogy aztán az ottani kőszénbányákban pusztuljon el, vagy még legjobb esetben elszegényedve, lerongyolt ruhában „állami“ költségen térjen vissza hazájába. Ezer számra lehetne ilyen esetet felhozni s hasonlóan érdekes, mondhatnék tanulságos, de egyben mélyen elszomorító adatokra világítottak rá azok a bírósági tárgyalások, melyek a nagy- szőllősi kir. járásbíróságtól kiindulva a beregszászi kir. törvényszék s végül a kassai kir. Ítélőtábla, mint végső fórum előtt játszódtak le, melynek polgári tanácsa minap tartott ülésén mondta ki a feniorgó peres ügyben a döntő szót. Mintegy három esztendővel ezelőtt történt, hogy egy tizennyolcz esztendős fiú, Surin János, kivándorolt Amerikába, j ahol azután hosszabb-rövidebb ideig tartó tengődés után végül is gyilkos kéznek i esett áldozatul. Halála után egy Amerikában élő magyar ember beperelte a fiú szüleit az iránt, hogy fizessék meg a fiú hajójegyének árát, melyet ő a sajátjából fedezett Surin János helyett, nemkülönben térítsék neki vissza mindazokat a költségeket, melyek azáltal álltak elő, hogy három hónapig a megboldogultat élelmezte, ruházta é& neki lakást adott. Eltekintve attól, hogy felperes eme követelésének mennyi igaz alapja volt, bennünket ez alkalommal inkább a pernek azon momentumai érdekelnek, melyek hü képét adják annak, hogy volta- képen minő is a magyar ember sorsa Amerikában. Bizonyára mindenki hallott már azokról a mesékről, melyek — a nép között a kivándorlási ügynökök által szánt- szándékkal is terjesztetvén — ragyogó színben festik le az amerikai életet. Álljon itt é mesékkel szemben az idegenbe szakadt, egyszerű magyar ember leveléből vett néhány sor, melyek világosan bizonyítják, hogy minő keserves, nehéz, testet és lelket ölő munkát kell végezni -- nyomorult kis bérért! — a kíván- dorlónak, hacsak nem akar éhen pusztulni. íme: „Talán azt gondolják kedves szüleim, hogy már sok pénzem van Amerikában és hogy én csak eszem, iszom és mulatok.“ „Megkérdezhetik édesanyám olyan embertől, aki volt Amerikában, hogy 12-15 tallérból (dollárból) menynyit lehet félretenni, mikor minden elsején 12 tallért csak kosztra kell fizetni.“ Ugv hisszük, hogy a kereseti viszonyoknak ilyen leplezetlen, őszinte bemutatása senkiben sem fogja fölkelteni a vágyat, hogy Amerikába menjen „meggazdagodni.“ De amiről már itthon is kezdenek tudomást szerezni, hogy t. i. mily kevéssé van biztosítva Amerikában a munkás élete és testi épsége épen munka közben, arról is szól a levél. : „Munka közben — irja a szegény ember — rám szakadt egy kő, olyan darab, mint az asztal, amely mellett magok odahaza vacsoráinak. Ép a derekamra esett.“ Mindebből, bár csak egy speczializált esettel állunk szemben, két általános tanulságot vonhatnának le mindazok, akik fél szemmel még mindig arrafelé, a tengerentúlra szoktak nézegetni: először, hogy Amerikában a végzett munkáért kapott bér alig elegendő a munkás elsőrendű szükségleteinek kielégítésére, másodszor pedig, hogy — mint sokan azt A „Nagybánya“ tárczája. Éhség. — Irta: Lenclotte Vinfeld. — Az eső ezüslfonaiakat szövött az utczai lámpák fényéből és játszva fonta át velük a járókelők alakjait. A nagy kirakatok ablakain —ahol máskor kiabálóan — ma finom, kékes fátyolok lengtek, puha mollba oldva fel a világítás kemény dur- ját. Az élet után való sikoltás, — mely hangos trombitaszó módjára töltötte be derült esteken az utczákat — ma lelompult. Stiffens Annára megnyugtató hatással volt a félig üres, néptelen uteza, amelyből megadó fáradtság áradt feléje. Oly megértőén néztek feléje, az ezüstös, nedves párán keresztül azok a kicsiny, melankolikus Iámpaszemek! Soká állt ott a kapu bejáróban, amely megoltalmazta az eső elől. Gondolkozás nélkül meredt a nedves, párás utczára. A hetek óta ostromló éhség foszthatta meg gondolkozási tehetségétől. Hetek előtt fél márka képezte egész vagyonát. Ma kiadta utolsó fillérét. Miért hallgatott a lakásadónője rábeszélésére ? Minek való ez a hiábavaló, állás után való keresgélése ? Utolsó pénzét a villamosra költötte el, hogy itt, ezen az idegen vidéken tudja meg, hogy a kérdéses állást már betöltötték. Megint elkésett! Nem is gondolt arra, hogyan tegye meg gyalogszerrel a hosszú utat hazáig, teljesen erőt- í len volt már! Nagy közönyt érzett. Valahol meghalni! Akár itt, akár otthon, ! olyan mindegy ! Nehány sötét alak már többször elsurrant a kapubejáró előtt és erősen megfigyelték a fiatal leányt. A ficzkök egyike most hirteienül Anna mellé lépett és szemlelen szavakat suttogott a fülébe. A leány meggondolás nélkül taszította el magától. Elcsodálkozott, hogy volt még elég erő benne arra, hogy a keze ökölbe szoruljon és eltompult idege fel tudta ismerni a sértés csúfságát. Csak elcsodálkozott, de nem félt, nem menekült! A ficzkó félelmetes pillantással mérte végig, újra hozzaférkőzött és kezében egy kés villant meg. Anna egészen csöndesen állott ott. — Most jön a halál! — gondolta. Újra elcsodálkozott. Hogyan lehetett az, hogy a meghalás csúnyaságától nem irtózott meg ? A meggyalázást erőteljesen taszította el magától. A halált valósággal szomjazta. A kabátkája kissé szabadon engedte a nyakát. Anna látta, mint akad meg a férfi szeme e kivágáson Már érezni vélte torkán a kés hegyét. Fájdalom nélkül. Az éhség kiölt belőle minden fájdalmat és félelmet. A ficzkó arczába hirteienül tiszteletteljes rettegés kifejezése szökött, amikor meglátta Anna mozdulatlanságát és szemeinek különös nyugodt, magasztos kifejezését. A karja erőtlenül hanyatlott le; megtörve surrant eí és magával húzta künn várakozó czinkosát. Anna utana nézett. Egész testében megborzongott. Csak most érezte a halál minden bor- zadalyát, amelyre az imént oly hidegvérrel várakozott. A rémület megdermeszíette, amikor .meggondolta a veszélyt, amelyben forgott. Aztán elmúlt a borzadály és meleg hullámzás lépett a a helyébe. Amilyen gyorsan csak birt, úgy futott végig az utczán. Az eső nedves kezekkel simított végig az arczán. Vad örömet érzett. Ajándékba kapta újra az életét! Könyek, — amelyek már hetek óta nem jelentkeztek — töltötték be szemeit és a sajnálkozó kis esőcsöppekkel együtt szaladtak le az arczán. ügy érezte, mintha lelke újra megtelnék mindama fájdalmas és örömtelt érzelmekkel, amelyek oly régóta visszafojtódtak benne. Egyúttal hatványozott erővel lepte meg az éhség érzése. A feltámadt életkedv csak fokozta hatalmát. Anna érezte mint gyengül el mindjobban. Már a lábai is felmondták a szolgálatot. Az uteza, amelyen végigszaladt, czél nélkül, félhomályban végződött. A városi házak itt félbeszakadtak. Az uteza mindkét oldalán, árnyas kertben nyaralók állottak. A lámpák ritkulták és
