Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1911-02-09 / 6. szám
XZSSZ évfolyam. 1911. február Ixó ©. e-ilc szám, tAR»AI> a T .MI JÉ]» BBTXZiAP. Előfizetési árak : Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, Felelős szerkesztő • negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. , Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. EGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Nyelvünk védelme. Február 8. A második évezred tavaszán tömérdek uj csira erjed a nemzeti élet evolúciójában. Európa tódul be Magyaror- országba, olyan rohamossággal, mely meghaladja a nemzeti lélek felszivó, befogadó, magához alakitó erejét. A külső haladás túlszárnyalja a belső, szerves fejlődési képességet. A demográfiái és gazdasági gyarapodás részben az eredeti etnikus jellem rovására van. Minél több lesz a statisztikai magyar, annál kevesebb az igazi, a tősgyökeres. Ez a zökkentő átformálódás forrong a magyar nyelvben is. A kiegyezés óta uj nyelvújítás folyik. Némileg ellenkező irányú, mint a XV 111. század végén. Akkor színtiszta magyar emberek európaiasi- tották, gazdagították nyelvünket tudással és tudatosan, bár nem mindig sikeresen. Most felszínes magyarok tudatlansága és könnyelműsége fosztogatja a magyar nyelv ősi kincseit és ékteieniti lörzsökűs tisztaságát — förtelmes barbarizmusokkal. A magyarul dadogó idegenek tömege, a nem magyar vérü és lelkű magyar irók, a hivatalok paragrafus emberei, az üzleti világ számláló-gépei, az idegenből hajszolva ferdítő napisajtó: tömérdek irdatlan idegenszerűséget csempésznek a nyelvbe, tukmálnak az irodalomra, hamisveretü nyelvpénzt hoznak forgalomba, helytelen analógiákkal félrevezetik a nyelvszokást, elharapódzott magyartalanságokkal megvesztegetik a meg- ernyedt magyar nyelvérzéket. Jött-ment jövevényszólások, gazdát kiverő vendégszók, vadidegen hangzású kifejezések garázdálkodnak a magyar nyelv házatáján. Idegen szellemű szóíás- formák, szolgailag fordított szerkezetek, más lelkű népek gondolkodásmódjának majmoló utánzásai, idegenszerűségek, magyartalanságok, barbarizmusok hamisítják meg a magyar nyelv szellemét és természetét, tesznek erőszakot szűzi tisztaságán, rágódnak élete gyökerén, seny- vesztik velejét, fenyegetik végpusztulással igazi eredeti mivoltát. Éktelen gyom, dudva, burján, giz- gaz veri tel a magyar nyelv nyájas virágoskertjét. Fattyúhajtások, buja élősdiek sorvasztják a nyelv gyümölcsét. Irtani, gyomlálni, nyesegetni kell, különben sivár avarrá silányul a nemzet termő talaja. Mint az átok-lvnár lepi el az ide- genségek békanyála a magyar nyelv kris- tálvtükrét, hogv már nem tükröződik benne tisztán a magyar géniusz verőfényes ege. A magyar faji ösztön már szinte csak a nép alsóbb rétegeiben eleven. A műveltek nyeivérzéke tompul. Közöny, fásultság zsibbasztja meg a nemzeti érzést. A nemzetköziek megtagadják a nemzeti szellem jogait. A holnaposok nem ismerik el a tegnap nyelvét, a hagyoI mány formáit, a múlt örökségét. A nagy modernség mellett zsugorodik az ősi I mag, hanyatlik a magyar lélek. Pedig ha nem is kizárólagosan, mégis első sorban nyelvében él a nemzet. Az alkotmány mellett a nyelv a nemzeti lét i gyökere és koronája, az ősi hagyományok alakja és tartalma, a múltak szent I ereklyéje, a nemzet legbecsesebb kincse, értékesebb minden anyagi vagyonnál. Alkotmányunkat idegen erőszak kobozza I el félezred óta, vagyonúnkat idegenek harácsolják századoktól fogva. Nyelvünket pedig, mely alkotmányunknál régebbi, mely minden gazdaságunknál drá- í gább, mi magunk tesszük az idegenség prédájává. Ez valóságos szellemi öngyilkosság, erkölcsi hazaárulás. Nyelvünk védelme valóságos lelki j honvédelem. A szellemi szabadságharcznak is vannak bátor bajnokai. A név- í télén hősök, a magyar nép százezrei, j akik épen, romlatlanul megőrizték az j elődök nyelvét. Az ihletett alkotók, az j igazán magyarul író magyar irók és költők, Petőfi és Arany követői, akik természetes szerves fejlesztéssel gazdagítják, nemesitik nyelvünket. És a tudós vezérharczosok, az újabb ortologusok, akik a nyelvtudomány, az elmélet fegyverével küzdenek az ősi nyelv jogaiért az idegen bitorlók ellen. Emellett azonban némely laikusnak jóakaró hozzászólásaiban sok a naivság j és több a buzgóság, mint a hozzáértés. A „Nagybánya“ tárczája. Árnyak az éjszakában. — Irta : H. Szederkényi Anna. — Ott feküdtek naphosszat a hegyi tó mellett Achmed, a néger és a kistermetű, himlőheiyes ügyvéd. Sokáig nem szóltak egymáshoz, csak szerették egymást látni. Amelyik előbb érkezett, nyugtalanul nézett a fenyvesek alól kikanyargó, fehér útra, vájjon jön-e már a másik? Jött, leheveredett és nézte a vizet. A viz mélységesen mély álomban aludt. A holdsugarak csak épp, hogy ráleheltek a pihenő hullámokra, köröskörül a sziklák virrasztónak. A homályban félelmes nagyra nőttek. A körvonalak belevesztek a végteleu éjszakába, a szikláknak nem volt se vége, se hossza. Ott álltak a tó mögött, elbizakodott töménytelenségeikben. Fekete árnyékuk ráfeküdt mindenre, mint egy riasztó gyászlepel. Olyan nehéz, olyan súlyos ez az árnyék a szikla alatt, olyan titokzatos. — Az egész olyan, mint egy legendáhan — kezdte a szót egyszer az ügyvéd. Achmed nem felelt mindjárt. Újra körülnézett és most ő is csak egy álomképnek látta ott lenn a feketén csillogó vizet, a fekete fákat, a fekete sziklát és ott messze a völgyben ragyogó, ezerszemü fürdőtelepet. — Igen, ez mintha csak a mesében lenne. Olyan szép ez az egész, hogy nem is lehet valóság. A valóság úgy veri az embert, mint a szép. nyári délelőttöt! a jeges záporeső. — De Achmed, mit tud maga erről ? Mit tudhat a valóságról egy tizennyolcz éves gyermek, aki mostanáig nem tett egyebet, mint ott ült valahol messze-messze a végtelen ég alatt a végtelen sivatag egy oázisán és várta, hogy szájába potfyanjon az édességtől kifakadó datolya és álmodott. — Nem is álmodott, hanem aludt. Ébren, nyitott szemekkel, belekábulva az örök egyformaságba. Az ember ott csak úgy él, mint a pálma, mint a forrás hulláma, mint a madár, vagy mint az oroszlán. Nem gondolkozik, nem örül, nem sir, nem emlékszik, nem remél. Csak nő a napsütésben. — A szép, az az igazság. — Lehet. De akkor nem tudja az ember, hogy az szép. — Ha a szépség tudatossá válik, már meglátjuk benne azt az egy hajszálvékony vonalat is, ami elrontja az egésznek harmóniáját. — Lehet, ügyvéd ur. — Ön Achmed tudja, hogy én ki vagyok? — Hisz ön is tudja, hogy én Acmed vagyok. — Ez természetes. — És az miért nem természetes, ha én tudom, ön kicsoda ? — Majd mindjárt megmondom. Achmed, a maga ártatlan gyermekszeme, a maga romlatlan feketesége az egyetlen fehér pont ebben az egész kis fürdővilágban. Maga itt az ismeretlen világból közénk szakadt östermészet. Maga itt az ősember, a föl nem szántott televény, a még be nem irt fehér lap. De mi vagyok én? A sok egyformára gyúrt, egy minta után készült, olcsó hat krajcáros porcellánfigura közül egy. Olyan gyárilag előállított árucikk. Minden bazárban kapható. — Gondolja, ügyvéd ur? — Tudom. A hold följebb ért, megakadt a fejük fölött. Hoszu, ősz haja lehuiott a tisztaszinü víztükörre. Akkor a félelmes, nagy, óriás szája ásított egyet és egy hatalmas felhőgomoly elnyelte a holdat mindenestül. — Az ember úgy érzi magát, mintha egy borzasztó nagy, fekete harang borulna rá — ugy-e? — A fehér ember mindig kimondja, most azt érzem, most azt gondolom. — Igen Achmed. A legtöbb fehér ember úgy nézi saját magát, ahogy a tudós az előtte rángatózó, föltüzött férget. — De hát miért ? — Hogy miért ? Ezt nem tudom Achmed. De irigylem a maga erejét. Az örök bölcset, aki a lelke mélyén alszik és mikor fölébred, elámul majd egy kicsit ezen a furcsa világon, ahova csöppent, aztán meg sem dörzsöli a szemét, a másik oldalára fordul és tovább alszik... — Gondolja uram ? A fehér utón suhogó fehér ruhás asszonyok, fehér ruhás férfiak sétáltak fölfelé. Nehéz, parfümillat remegett körülöttük, a fehér könnyű czipők alatt alig-alig csikordult meg az ut kavicsa. Föl-fölkaczagtak és a csendben a nagy hegy alatt olyan idegenszerüen csengett a nevetésük. Egymás után jöttek föl és mint megelevenedett képek vonultak el előttük ... Ök sokáig néztek
