Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1911-05-25 / 21. szám
IZS. évfolyam. 1911. máj-vas Izó 25. 21-ik: szám, Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, Felelős szerkesztő: negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. , Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. EGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-ulcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula kdnyvkereskedó Üzletében Is. A városok érdekében. Május 2i. (H.) A kormánynak nincs városfejlesztési politikája. Az egyes kormányok alkalomadtán létesítenek itt-ott egy-egy közintézményt a városok fejlesztése érdekében, újabban már kapnak is pár millió koronát a városok az állam helyett végzett közszolgálatok némi kárpótlása fejében, de ezenkivül a városi tisztviselők sorsának javitása érdekében nem történt és nem történik semmi. A képviselőház munkájának legnagyobb részét közjogi és közgazdasági kérdések absorbeálják, e körül vivják meg tusájukat a pártok, de a városok érdekében nem száll sikra senki sem. Elmúlott a mostani költségvetés általános tárgyalása anélkül, hogy egyetlen országgyűlési képviselő jónak látta volna megkérdezni a kormányt, hogy vájjon mit szándékozik tenni a városok fejlesztése érdekében? Csodálatos, sőt valósággal érthetetlen, hogy a városi kerületek sok kiváló man- datáriusa közül senkinek eszébe nem jut a kormányt arra serkenteni, hogy a magyar városok sorsán javitson. Elismerjük, hogy a költségvetésben a városok állami dotácziója két millióról háromra föl van emelve, elismerjük, hogy ebben a dotáczió emelésben a kormánynak a városok iránti jóindulata jutott kifejezésre, de mi azt tartjuk, hogy sokkal radikálisabb és egyetemesebb kormányzati intézkedésre van szükség a városok érdekében. A kormány kétségkívül túl van halmozva az államtól kielégítést váró igényekkel; amellett a normális kormányzati teendők mellett napról napra olyan kérdések vetődnek fel, amelyeknek sürgős és soron kívüli elintézése a kormány minden idejét igénybe veszi; maga a belügyminiszter miniszterelnök, őfelsége személye körüli és horvát miniszter egy személyben, úgy, hogy nem igen várható tőle a kezdeményezés a városok érdekében, igy tehát a városok képviselőinek lenne kötelessége a városok felsegélyezésének kérdését nemcsak napirendre tűzetni, de azt állandóan napirenden is tartani. Más parlamentekben már régebben külön csoportokban tömörültek a városok képviselői, hogy megbízóik érdekében egységesen szikra szálljanak s a városi képviselők blokkja már eddig is több országban szíp, eredményt mutat tel. ilyen egységes akcziót már nálunk is indítottak egy Ízben a városok képviselői. Amikor Wekerle Sándor adóreformja került a képviselőházban tárgyalás alá, akkor a városok képviselői több közös értekezletet tartottak s e közös konferencziának meg is lelt a gyakorlati eredménye. Ennek tudhatok be egyrészt azok a módosítások, amelyeket Wekerle Sándor az adótörvényeknél a városi polgárság érdekében elfogadott, másrészt ezen konferencziák határozatát effektuálta gróf Andrássy Gyula belügyminiszter, mikor a városok állami segítségét legelőször proklamálta. A két millió, mely ilyen czimen a költségvetésbe iktattatott, elég kevés, de a jég mégis csak meg lett törve. A kétmillió korona kiutalását is majdnem egy esztendeig tartó huza-vona előzte meg, de a végén mégis csak megkapták a városok az első segítséget. Az akkor megkezdett akcziót folytatni kell. A városok képviselőinek és pedig pártkülönbség nélkül újra össze kell jönniök és közös egyetértéssel a 3 millió városi segélynek 4 millió koronára való felemelését keresztül kell vinniök. De ezenkivül is sok olyan kérdés van, amelyet a városok képviselőinek közösen kell dűlőre juttatni. Nagyon jól tudjuk mi azt, hogy egyes létesítendő közintézmények elnyeréséért a városok között versengés, sőt licitáció folyik, úgy, hogy ilyenkor az egyes városok képviselői egymással sZémbe kerülnek, de ezek csak epizód jellegűek. Ezek a kérdések könnyen eliminálhatók és ezekre tekintet nélkül a városok képviselőinek meg kell találni a közös ak- cziókhoz vezető utat, a közös akcziók szinterét. Nevezzék a képviselők ezen ad hoc tömörülést városi képviselők blokkjának, városi képviselők közös értekezleteinek, nekünk a czim, a ezégér A „Nagybánya“ tárczája. Ma és holnap. Kis dalaim: hó-tiszta, bűvös álmok, Valóra váltoh-é — én nem tudom: Ma még virágzó rózsakertben járok, Holnap ki tudja merre, mely utón... Ma még látom szemében ott ragyogni A szerelemnek égő sugarát: Holnap ki tudja, mint fogok dalolni, Tán elsírom lelkem hattyúdalát . . . Ma még élek, mert érezem a csókját, Pogánya vagyok, az vagyok neki; S holnap talán hívője koporsóját A bűnbánó bálvány megkönnyezi . .. Gregoir. Az ajándék. — Irta: Csehov. — Sasa Smirnov egy nap gondosan újságpapírba burkolt tárgygyal a hóna alatt, jelent meg Kosolkov doktor fogadó-óráján. — Nos, kedves barátom, köszöntötte az orvos, hogy érzi magát? Sasa szivére szorította kezét és izgalmas hangon mondta: — Doktor ur, az édesanyám tisztelteti és ezerszeresen szívből köszöni, bogy engem, egyetlen fiát kigyógyitott a veszedelmes betegségből és megmentett az életnek. Nem is tudjuk, miként rójuk le . . . — Csak kötelességemet teljesítettem, hárította el betegének hálálkodását az orvos. Mindenki más a helyemben csak igy tett volna. — Lássa doktor ur, mi csak szegény emberek vagyunk és sajnos, nem tudjuk megfizetni az ön fáradozását. Pedig ez nagyon a szivünkbe markol, mert oly igen szerettük volna... Hálánk csekély jeléül, kérjük, fogadja el ezt tőlünk . . . Ritka műtárgy és valódi bronzból készült. — De hiszen teljesen felesleges, szabadkozott az orvos. — Nem, doktor ur, ajándékunkat nem szabad visszautasítania, szólt Sasa, miközben a csomagot bontogatta. Ezáltal édesanyámat és engem mélyen elszomorítana . . . Valóban szép dolog és nagy művészi értéke van. Édesapa hagyta reánk és mi úgy őriztük, mint egy drága emléket. Édesapa ugyanis a régi műkincsek összevásárlásával foglalkozott és eladogatta azokat a mübaráloknak. Most is ebből tartjuk fenn magunkat. E szavakkal Sasa ünnepélyesen az asztalra helyezte az ajándékot: kis bronzkandeláber volt ez művészi kivitelben. Csoportozatot ábrázolt. Két mezitlen nőalak állott a talapzatán. Kaczérul nézdegéltek, mosolyogtak és úgy hatottak, hogy hogy minden pillanatban készek volnának a magaslatról alászállni és a szobában mámoros tánezra kerekedni, ha nem az lelt volna a feladatuk, hogy a lámpát tartsák. A doktor habozva nézte az ajándékot. Vonakodott. — Igen, a dolog nagyon szép, mormolta, de hogy is mondjam csak . . . — Mi aggasztja, doktor ur? kérdezte Sasa hevesen. — Nos, úgy vélem, ezt a kandelábert semmi esetre sem állíthatom itt fel ? — Ah, ez nevetséges, doktor ur ! Azt hiszem, mégis csak a művészi érték a fő, szólt Sasa sértődötten. Nézze csak meg, mily finnomak, gracziózusak az alakok. Ha ennyi szépet lát az ember, meg kell feledkeznie minden földi szennyről. ügy tűnik fel, mintha az alakok valóban élnének; figyelje csak meg az arezvonások eleven kifejezését. — Értem én ezt mind, fiatal barátom, felelt az orvos, de azért a lámpást mégsem állíthatom fel. Gyerekeim idejárnak, azután a hölgyek . . . — Doktor ur, ha ön is úgy akar gondolkozni, mint a tömeg, akkor természetesen ily színben látja ajándékunk becsét. De kérem, doktor ur, próbálja meg más szemmel nézni, annál inkább, mert visszautasításával _ édesanyámat és engem mélyen megbántana... Ön megmentette az életemet és mi örömmel odaadjuk önnek, ami nekünk a legértékesebb és legdrágább. És csak szivből sajnáljuk, hogy a párját is nem adhatjuk hozzá . . . — Köszönöm, kedves barátom és adja át üdvözletemet tisztelt édesanyjának, de ... az ajándékot nem fogadhatom el . . . azaz, csak hagyja itt, szólt végül Kosolkov doktor, mikor betege elkomorodott arczába pillantott. Sasa elbúcsúzott megmentőjétől és újra sajnálkozott, hogy nincs meg a másik lámpás is.
