Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1911-05-25 / 21. szám
2 NAGYBÁNYA 1911 május 25. mindegy. Nekünk a lényeg fontos. Ez pedig az, hogy a magyar városok parlamenti képviselőinek közösen és együttesen kell sorompóba szállani a városok érdekeiért, mert a városok felsegitése egyúttal a polgári társadalom megerősítését is jelenti. Vagy talán ép ezért nem szorgalmazzák a városok érdekét a parlamentben. A drágaság, mint nemzeti veszedelem. Május 24. Nincs talán ország a kontinensen, ahol nagyobb volna a drágaság, mint Magyarországon. Tudjuk, hogy a munkást, a kisiparost, kisgazdát és rosszul fizetett tisztviselői kart sújtja a drágaság legjobban. Minthogy, egyedül ők azok, akik máról-holnapra élnek. Ők azok, akik dolgozva keresik meg a megélhetéshez legszükségesebb kellékeket. Ha bármely élelmezési czikk egységmértéke akár egyetlen fillérrel is megdrágul, ez a kisember költségvetésében igen jelentéken összeget képvisel. Vagy le kell szorítania igényeit cs be kell érnie a megszokottnál silányabb élelmi, vagy ruházkodási, vagy lakásbeli szükséglettel, vagy pedig fokozottabban kell kifejtenie azt az ipari készséget, amelyet megtanult. Mind a kettő határozottan káros. Piklernek van egy gyönyörű könyve, amelyben kifejti, hogy az ember minden vágyakozása és minden szükségleteinek fokozására és tökéletesítésére irányuló törekvése a megismerésen alapul. Aki megismerte a jót, az igen könnyen felejti a régi rosszat és csak a körülmények rendkívül nyomasztó hatása alatt képes megint a régebbi életmód fölvételére, Azért egy rosz- szabb életmód folytatására senki el nem határozza magát. Megmarad tehát a másik föltétel, az, hogy többet dolgozzunk. Ami még károsabb a fizikumra, mint a silányabb étrend. Minden szocziális intézménynek alapját az képezi, hogy az ember minél kellemesebb és lendületesebb életmódhoz jusson. Azért játszik a bérharczokban a munkaidő leszorítása olyan nagy szerepet. Az ember nem lehet egy rabszolga, vagy háziállat szerepére kárhoztatva. Az embernek szükséges valamelyes szórakozás is és a legelemibb szükségletek egyikéhez tartozik a tiszta és kényelmes lakás. Ez a nagy és sokoldalú elemi szükséglet készteti a munkásokat az újabb követelések támasztására és ez oka annak, hogy az országban nyakra-főre csinálódnak a kartellek, amelyek zordul a karmai közölt tartják a szabad versenyt és oly árakat csinálnak, amelyek a felsőbb vagyonos osztályt megerősítik vagyonúkban, de annál többet ártanak magas áraikkal a köznek. A fonák helyzet pedig megcsinálja a legveszedelmesebb tagosítást. Mert a nép épen a a sok munka állal képtelen a magasabb szórakozásra. Mert el nem képzelhetünk egy munkás embert, akit egy irodalmilag tökéletes szinmü mulattatna. Az ő mulatságának színhelye a korcsma, a mulatsága az alkohol. Ez a szomorú tény okozza a népesség jó nagy részének züllését. Ámde körülbelül igy vagyunk a középréteggel is. A hivatalnok nép tekintélyes hányada ugyanilyen szerepre van kárhoztatva. Részint a művészi eszközök hiánya okozzák igen sok esetben, hogy ezek az emberek is az iszákos- ság áldozatai lesznek. Kínosan hat leirni ezt az igazságot, de a sebet csak úgy lehet begyógyítani, ha ismerjük annak keletkezésének okát és fejlődését is. Menjünk csak bármely magyar városba, nem lalálunk-e mindig — és hosszasan — intelligens embereket a boros kancsó mellett. Miért ? Mi az oka ennek az elfajulásnak? Semmi más, mint a megismerés hiánya. Ezek az emberek naphosszat hivatásukkal vannak elfoglalva és igy alig jut számukra idő, hogy magukat képezzék. Soha nem voltak abban a helyzetben, hogy igazi műveltséget szerezzenek maguknak, Ami műveltségük van, az tisztára sablonos. Iskolai. Amit bizonyos létrafok gyanánt vesznek bizonyos állások elérésére. Az alkoholnak az a veszedelme is megvan, hogy feledteti nyomorunkat. De ez már kész degeneráczió. Ez ellen küzdenie kellene az államnak épugy, mint a társadalomnak. Mert a nemzet gerinczét kezdi ki. A vég okban, a drágaság megszüntetésében kell keresnünk a fekély orvoslását. Debreczeni hangok a Kálvineum- ünnepéiyről. Május 24. A Debreczenben megjelenő protestáns lapok a legnagyobb elragadtatás hangján Írnak a Nagybányán lezajlott Kálvineum-ünnepélyről. A Lel- készegyesület hivatalos közlönye, melynek fő- szerkesztője dr. Ballhazár Dezső püspökjelölt, egész terjedelmében közli a »Nagybánya« vezető czikkelyét, melyet a Kálvineum-ünnepélyről irt s a következő széljegyzettel látja el: E czikket a »Nagybánya« czimü lap vezető helyéről vesszük át. E magas színvonalú helyi lap, melynek szerkesztője a r. kalh. vallásu Égig Mihály városi főjegyző, úgy előzőleg, mint a hangverseny rendezése körül s a vendégek iránti figyelemben lekötelező jósággal tette magát előttünk feledhetetlenné, — már márcz. 30-án külön czikkben keltette fel Nagybánya és vidéke érdeklődését a Kálvineum s az estély iránt. Végső sorai, melyeknek főként utolsó pasz- szusa a Kálvineumnak kulturális, humánus, nemzeti jelentőségét meleg szívvel s tiszta látással ragadja meg, igy hangzik: »Nincs kétség benne, hogy a ref. egyház ezen humanitárius ünnepnapja ünnepnapja lesz városunk egész közönségének is s hagyományos vendégszeretetünk, mely már szinte legendás hírrel övezi városunkat, ez alkalommal, midőn nagynevű emberek jönnek össze városunkban, hogy a jótékonyságnak oltárt emeljenek, még fokozottabb arányokban fog megnyilvánulni. A legmelegebben üdvözöljük ez ősi város falai között a Kálvineumot s lelkes követőit! Amikor árvaházakat építenek, nemcsak a ref. lelkészek ügyét, hanem a közügyekei, a magyar hazát is szolgálják, mert humánus intézményeit gyarapítják.« E helyen is fogadja az érdemes szerkesztő hálánk kifejezésének töredékszavait. A Lelkészegyesület hivatalos lapja e sorokon kívül is a legkedvesebb visszaemlékezéssel ir a Kálvineum-ünnepélyről s a nagybányaiak páratlan vendégszeretetéről. A Debreczeni Protestáns Lap a következőket Írja a hangversenyről: Nagybánya a mi szükebb hazánk fővárosa. Arany terem itt a földben és az aranynál drágább szeretet dobogtatja a sziveket. Munkás a népe, szép a vidéke, jó a bora, felséges a gyümölcse és szépek az asszonyai. Azért tartja még a közmondás is, hogy »bányai bor, bányai lány hej be(n) jó«. Bánya nevű helység sok van a világon, de Nagybányának párja nincsen sehol. Mikor aztán elment, Kosoikov doktor sokáig nézte a kandelábert és gondolatokba merült. — Tényleg művészi értékű, ehhez kétség nem fér, eldobni nagyon is kár volna, összegezte eszméit, de a szalonban felállítani kész lehetetlenség. Kinek is adhatnám oda ? Némi töprengés után eszébe jutott, hogy barátjával, Uchov ügyvéddel szemben lekötelezettnek érzi magát, mert szívességből elvállalta és sikerre vitte egy perét. — Szerencsés ötlet 1 gondolta, nem illenék, hogy mint jó barátot, pénzzel kínáljam, leghelyesebb tehát, ha ily módon méltányolom munkáját. Uchov agglegény és minden álszeméremtől mentes . . . Kosoikov doktor nem akarta hosszúra nyújtani az ügyet s ezért a kandeláberrel azonnal a barátjához ment. — Kedves barátom, mondta, eljöttem, hogy fáradságodat megköszönjem ... Mivel védelmedért nem akarsz pénzt elfogadni, kérlek, legalább ezt az apróságot, hálám bizonyságát ne utasítsd vissza . .. Igazán nagyon szép dolog. Mikor az ügyvéd az ajándékot meglátta, határtalan volt elragadtatása. — Hisz’ ez nagyszerű! Csodás! Honnan tudtad ezt előkeriteni? Amint azonban elragadtatása lecsillapult, az ajtó felé pislantva mondta: — Tudod, Kosoikov, azért csak vidd megint magaddal . . . nem fogadhatom el . . . — De miért nem ? kérdezte ijedten a doktor. — Nos, ha tudni akarod, a dolog kissé kellemetlen; idejön az anyám, rokonok, cselédek . . . — Csak nem adsz nékem kosarat? Az ördögbe is, ostobaságot akarsz tenni. Biztositlak, hogy műkincs. Nézd csak milyen elevenek, kifejezők az alakjai! Nem barátom, félre az ellenvetéssel. El kell fogadnod . . . És boldogan, hogy az ajándéktól megszabadult, gyorsan távozott barátjától. Amint Kosoikov elment, az ügyvéd minden oldalról megnézte a lámpást és épugy azon törte fejét, mit kezdjen vele, mint előbb a doktor. — Szép darab, bírálta. Eldobni kár volna, de mégsem tarthatom meg... Legjobb volna odaajándékozni valakinek. De kinek ? Ah, most jut eszembe, hogy Saskin barátomnak, a komikusnak, ma van a jutalomestélye; az szereti az ilyen csecsebecséket, neki fogom adni. Úgy történt. Estére Saskin megkapta a kandelábert. Előadás után vállvonogatva nézte az ajándékot és azt mondta: — Mit csináljak ezzel a lámpással ? Tisztes polgári lakásban lakom és csak a színpadon jó a szabadosság. Tehát nem állíthatom ki, mint egy fényképet . . . — Adja el, tanácsolta a színházi borbély. Itt a közelben lakik egy öreg asszony, aki ilyen műtárgyakkal kereskedik. Tudom a címét. A komikus megköszönte a jó tanácsol és követte is. * Néhány nap múlva, mikor Kosoikov doktor éppen egy tudományos kérdésben elmerülve gubbasztott íróasztalánál, hirtelen kinyílt az ajtó és Sasa Smirnov lépett be. Sugárzott a boldogságtól, mosolygott és szemei ragyogtak. A kézé- nen megint egy papirosba csomagolt tárgy volt. — Doktor ur, kezdte, képzelje örömömet! Egészen véletlenül sikerült a kandeláberhez egy teljesen megfelelő párt szereznem... Édesanyám most oly boldog . .. Hiszen az egyetlen fia vagyok ... És ön megmentette az életemet . . . Remegve a hálás, meleg örömtől, Sasa a doktor ámuló pillantásától kisérve, az asztalra helyezte a kandelábert. Kosoikov pedig felnyitotta ajkait, hogy valamit mondjon, de nyelve hirtelen felmondta a szolgálatot. Némán meredt maga elé. Olcsó és müzli bevásárlási forrás! Alapittatott 1894-ben. ékszerész = Rákóczi-tér. -----Ajánlja dúsan felszerelt raktárát az összes hires gyártmányú órákban. Nagy választék arany- ezüst és brilliáns ékszerekben, továbbá valódi és china-ezüst árukban.
