Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1911-04-13 / 15. szám
Előfizetési árak : . Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Dzletében is. Husvét. Április 12. A Krisztus szenvedésein és halálán kesergő egyház gyászát rövid néhány nap múlva, a szeretet nagy ünnepén, Husvét napján lelkes öröm váltja fel. Felhangzik milliók ajakán a diadalének: Halleluja, feltámadott.! A hitnek mekkora dicsősége, a reménynek mekkora vigasztalása foglaltatik ebben a szóban: FöltámadottI A Golgotha megrázó tragédiájának isteni hősét világuralkodóvá avatta a vér- tanuság töviskoszoruja. Az igénytelen, alázatos názáreti Jézus ledönti a pogány istenek oltárait és a hatalmas cézárok uralmát megsemmisítve, helyébe állitja a kereszt hitét. Uj -világot alkot a szeretet tanával, mely az emberi élet fenséges erkölcsi forrásává lesz. Magasan szárnyaló gondolatok és érzelmek ragadják meg a miilók lelkét; koronás fők alázattal borulnak le a porba; nagy hősök lépnek a küzdőtérre, tudósok, költők, művészek leikét valami csodálatos varázslat kapja meg; államok keletkeznek az uj erkölcsi rend alapján. Az egész világ újjászületik és éveit Kisztustói kezdi számítani. Ő él és uralkodik. Ezt az életet, ezt az uralkodást ragyogja szét az egész világon a feltámadás dicsősége, melyben hinni üdvös, remélni édes, nem hinni benne büntetés. S nekünk hinnünk kell. A földi boldogság úgy sem elégít ki, a múlandóság gyötrelme nem engedi. Az élet álom csak, melyből valóra ébredünk azzal a hittel, mely millióknak édes enyhet ád a szenvedések között. Ezt a hitet szivünkbe az örök Isten oltotta és nincs nép a világon, legyen emberevő vad, vagy legczivilizál- tabb lakója a tőidnek, mely az istenség sejtelme nélkül lenne. Nevezzük bárminek, Isten van! Ennek tagadása semmivé teszi az erkölcsi rendet, érthetetlenné az életet, lehetetlenné az erény és bűn közötti különbséget, czéltalanná az ember küzdelmeit... A legnagyobb természettudósok: Volta, Newton, Linné, Leibnitz, napjainkban Pasteur, Hyrtl mélyen vallásos férfiak voltak. Mikor a bölcselkedőknek a világ keletkezéséről egymástól eltérő, ingadozó, legtöbbször kháoszszerü doktriniáról hallunk, lelkünk boldog megnyugvással keresi fel a milliárd csillagok kimért törvények közt mozgó világát. Eszünk és szivünk azt mondj Itt örök törvény parancsol. Ubi est lex, ibiest legislator. Hol törvény van, ott törvényhozó is létezik. Ez a mi Istenünk! Ez a mindenható, -látó és -tudó, ez a jutalmazó és büntető Isten nyilatkozik meg a természet örök törvényében és a lelkiismeret jutalmazó és büntető érzésében. Ki ezt a lelkiismeretet eloltotta, csak a börtöntől való félelmében nem követi el a rosszat, mig az istenfélő a rosszat a rejtekhelyeken is bűnnek tekinti. És az az ember, ki a láthatatlan isteni tekintélynek meghódol, mennyivel inkább hű, igaz polgára a társadalomnak, mint a másik, kit csak a földi hatalom kényszerit a jóra. Nem lehet rá erőszakolni senkire a hitet, de joggal elvárhatni, főleg a müveit embertől, ne bántsa azokat, kiknek a hit egyedüli, legdrágább boldogságuk. Ne bántsuk a vallást, ezt az egyetlen támaszát a népnek, melyre nehéz sorsában, az ínséges munka és szenvedés közt támaszkodik. A nép nem járhat az élvezetek tündércsarnokaiba, nem élhet a sport-, divat-, turista-szenvedélyeknek; a földi élvezet, gazdagság, hatalom és pompa előtte ismeretlenek. Az ő boldogsága a templom, hol nehéz munkája után megpihen, erőt merit, vigasztalódik és ahonnan a mennyei atyába helyezett édes bizalommal tér meg övéivel együtt a további küzdelmekhez. Az ember hite, mint Kossuth mondta, az ő menyországa. Ne raboljátok el azt, mit soha vissza nem adhattok neki! ★ * * És évről-évre hány esetben renditik meg hitünket, midőn újra, meg újra keresztre feszitik az igazságot. De azért csüggednünk nem szabad. Mert a mint a nagypéntekre követA „Nagybánya“ tárczája. Krisztus. — Irta: Rudnai Győző. — És jött a Názáreti . . . Lágy talárja j Hiányzott róla. Divatos ruhában Ment az utczákon végig. Lábain Ozipö volt. Sétabot kezében. Arcza Halavány. Lassan törtetett előre, A fővárosnak zajgó élete Szokatlanul hatott rá. Názáretben, Jeruzsálemben béke, csend honolt. Ott minden léptét áldott rög fogadta, Itt meglökdö8ik őt az emberek. Ott áhítattal hallgatták szavát, Itt jelenlétét észre sem veszik. A Názáreti merengő szemében Felosillan egy könny . . . Este lett. A város ütczáin millió gázláng lobogott. A Názáreti elfáradva ért ki Egy kültelki korcsmához. Benyitott, Borzas hajú legények iddogáltak A vörös abroszos asztal körül. Nehéz szivarfüst szállt a levegőben S pálinkagőz. Lerongyolt alakok Könyökölnek a poharak között. A Názáreti leült közibük. Hallgatta egy darabig szavukat; Káromkodó beszéd, gyilkos keservek Zuhogó árja csapta meg fülét. Megdöbbent. Hát ezért hirdette fennen Az uj evangéliom szent tanát? Ezért került poroszlók lándzsaéle Elé ? Ezért vérzett el a kereszten ? Azért tűrt s szenvedett, hogy századok Múltán igy lássa tanát rombadölni? Feláll. Beszélni kezd, mint egykor a Szent földön . . . Békét és szeretetet Hirdet szava, tűrést, alázatot . . , »Hát nincsen Istenetek?* kérdi tőlük, »Felejtitek, ki halt meg értetek? Elvész, kinek leikéből vész a hit.* Nem folytathatta. Megragadták. Durván Kilökték a korcsmából. >Nyomoi'ult Úri lakáj! El, lódulj innen el! Megmérgezed szavaddal a leget! Mit prédikálsz itt békét és hitet ? Mondd uraidnak: adjanak enni, A hit és béke az övé maradjon!« Becsapódott az ajtó. Visszafordul A Názáreti és szól szelíden-. » Uram, bocsáss meg nekik, mert hiszen Nem tudják, mit cselekesznek . . .* És aztán Megindul . . . Messziről még zug feléje A korcsma ablakán keresztül egy Duhaj, rekedt hangú, parázna nóta, És közbe hallja, amint a poharak Földhöz csapódva, száz darabra hullnak . . . Pusztai emberek. — Irta: Hajdú Miklós. — Örökség. Este felé leesett az első hó. Lágyan, csöndesen szálltak a pelyhek és mire a hold nevető ábrázata megjelent, szelíd nyugalommal bóbiskolt a sok apró cselédház a fehér bunda alatt. Csöndes az idő és megejti a szemet, lelket a gyönyörű világosság. Minden fehér, a föld, a tető, a fa és ezüstös-kék a fényesség; vidámabbak a csillagok és jobb kedvében van a hold is. Néma az egész puszta. A kutyák se vonitanak, valamelyik kuckóban meghúzták magukat; amelyik szalmára akad, szinte a menyországban van, egyiknek sincs kedve friss nyomot vágni a csikorgó hóban. A hó mellett sárgás a falak fehérsége. És apró fekete pontok vannak a falakon, ezek az ablakok; egyik-másik előtt gyékény, hogy a hidegség valahogy be ne férkőzhessék a szobába. Egyik ablakon át mécses világa látszik. Pedig éjfél felé jár az idő. És beteg nincs a pusztán. Hát baj van valahol, hiába senki se égeti az olajat. Az ispán azt mondja, menjünk arrafelé, hátha éppen a tanítónál van a baj.
