Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1911-03-16 / 11. szám
2 NAGYBÁNYA 1911. márczius 16. kelendőséget biztosit részére. Számtalan pikáns lap terjeszti a mérget az országban mindenfelé. S mintha csak ez sem volna elég. Pornográfiát találunk a nagy napilapok utolsó lapjain, az apróhirdetések rovatában. „Levelezés“ a czime, sza- vankint öt fillér az ára, de ez alatt a kellemes czim és olcsó ár alatt folyik a legszemérmetlenebb pornográfia, a szabott áron hirdetett leánvkereskedés. És •j ezzel a gálád üzlettel nem átallanak olyan lapok foglalkozni, melyek nagy hangon hirdetik, hogy tízezerre megy előfizetőik száma! Ha már végre megembereli magát a magyar törvényhozás és az irodalmi fekélyt ki akarja vágni, vágja ki gyökerestül. A legmesszebb elnyúló gyökér pedig a sajtó azon részében van, ahol „mi van eladó“ rovásra kerül a sajtó becsülete, tisztessége, a hírlapíró pedig, a közvélemény képviselője öt fillérért irodalmi leánykereskedővé aljasul. A pornográfia elleni küzdelem hadüzenet legyen a nyomtatott, rajzolt, vagy színre hozott aljasságok ellen. A hadüzenet azonban egymagában még soha sem jelentett győzelmet. Ha azt akarjuk, hogy a megkezdett akczió eredményes, a küzdelem győzelmes legyen, nem szabad visszarettenni sem néhány nagyobb torkú sajtókalóz szájasko- dásától, sem némely irodalmi szemétfuvarozó fenyegetésétől. Mit ér az, ha a piszkos nyomtatványokat bizottságilag számon tartják s miután már mindenki megvette és elolvasta, a fölösleges példányokat elkobozzák ? Csak reklámnak jó a második, bővített kiadás számára. Tessék odaütni arra a tintás ujjra, mely azzal a szennyel a magyar irodalmat megfertőzte. Van a fogházakban hely az irodalmi lélekkufárok számára is. A zár alá tétel mint elv helyes. Csakhogy ne azt az élettelen könyvet csukják le, annak az elkobzás még használ. Tegyük hűvösre a métely terjesztőit, az ötfilléres tesznek majd szert s állásuknak megfelelő kis lakást is tarthatnak. Valami háromszobás kis lakást olcsó bútorral, egy pár Ízléses képecskével vagy szobrocskával díszítve. Lesz dohányzó szoba is. Itt fogják néha megvendégelni a másik kettőt teával s a csendes családi boldogság láthatárával. Komoly, bölcs prédikáczió lesz a tea mellé a két másik számára. Ezt az asszony fogja szolgáltatni (kitünően ért majd hozzá). Hogy hagyják ott azt a füstös kávéházat, azt a sima, képmutató ablakot, mert hamisan mutatja a világot. Az emberek nem gonoszak, nem gázolják le a másikat a kenyér utáni tülekedésben, a ruhájuk nem sáros s az arczuk nem sápadt, vagy mogorva. Csak az a sima tükörablak torzítja el annyira őket. Aztán az asszony majd az ő ablakából mulatja az embereket és könnyen lehet, hogy onnan csupa mosolygó arczu, ünnepi ruhába öltözött népet fognak látni. Szóval kellemes estéket fognak abban a bizonyos lakásban eltölteni ők négyen. Ilyenekről beszélgettek naponta háromnegyed három után s már-már elhatározták, hogy véglegesen döntenek, hogy melyikök vegye el a lányt, mikor egy tavaszi délutánon némi akadályok merültek föl. Ezen a napon amolyan kis vihar keletkezett. Sürü sötét felhők, mennydörgés, aztan zápor, mintha dézsából öntenék. Épen háromnegyed három volt, amikor ő jött. Apró, keztyüs kezével ijedten fogta össze a ruháját s szapora léptekkel menekült az eső elől. — Itt a pillanat — mondta a legfiatalabbik, a leghevesebbik s már emelkedni akart, de késő volt, mert egy szemközt jövő ur, szőke bajusza volt s kifogástalan szabású raglánkabátja, elébe leánykereskedelem vigéczeit, még ha 63,500 példányban jelenik is meg a lapjuk és mindjárt tisztább lesz ennek az országnak a levegője. Kipusztul belőle a legfertőzőbb vész: a nyomtatott métely. Jön a pestis*) Márczius 15. Az uj-mal(husi iskolával és az »egykével« való pepecselésekbe most beleszól az igazi mal- thusi törvény. A nagy, a pusztító, a pokolbeli. Luczifer müve. Az emberi dölyfösség nagy kor- rekcziója: a ^dögvész, a fekete halál, a mirigy, ahogyan ezt a borzasztó betegséget nevezték nagyapáink nagyapjai, akik még látták és tudták mi az. Mily természeti, vagy társadalmi okok kívánják, hogy az a betegség Kelet-Ázsiából — ahol a fészke van — útnak induljon és ölje rakásra az embereket: nem tudjuk. Maithus az élelmiszerek és a túlszaporodott embertömegek egyensúlyának helyreállítását látja benne. Az misztikum, A föld, ha jól megkérik ásóval, kapával, ekével, a most 1650 millióra becsült emberiségnél tízszer többet is könnyen el bírna táplálni. Lehet százszortöbbet is. Ellenben, ha a javak megoszlásának aránytalanságára nézünk, Maithus miszticzizmusa oszladozik. Az emberiség kiváltságos kisebbsége által mértéktelenül lefoglalt javak bősége és a tömegek nyomora közt meglevő aránytalanságok csakugyan előid'zik azt a hatást, hogy az emberiség egy része — rendesen a nagyobb része — nem bir a föld adományaiból megélni. És ha politikai, vagy gazdasági méltányosságok nem lépnek közbe (amit most szocziáíis politikának nevezünk), akkor a borzasztó malthusi törvény csakugyan könnyen közbe léphet a maga eszközeivel, hogy az aránytalanságok megszűnjenek. A pestis a legnagyobb és legborzasztóbb köztük. Megfelel ennek az a tény, hogy a pestis keleten szokott egyszerre nagy erővel föllépni, ugyanott, ahol a társadalmi különbségek szertelenek és ahol a selyemben-aranyban járó fényűzés össze van keveredve a rongyokban járó piszkos és fekélyes szegénységgel. Most is innen indul el, Khina keleti területéről, amelyet alig pár éve százezrekre rugó elesett katona holtteste lepett el és ahol egész hadsereghordák *) E czikket a »Figyelőből« vettük át, rendkívüli érdekessége és aktualitása miatt. állt, megkínálta az esernyővel, ő elfogadta (hálás mosolylyal) s együtt indultak tova. Ä nagy fekete esernyő eltakarta őket, csak a lábaikat látták, miDt sietve tova kezdtek haladni a piszkos, sáros aszfalton. A szőke bajuszu, raglános urat azután gyakran látták vele. Komoly, udvarias ember volt. Mindig ő vitte társnője kabátkáját vagy ridiküljét, könnyed, elegáns léptekkel haladt mellette s ügyes, szellemes dolgokról beszélheted, mert a társnője arca csak úgy sugárzott a nevetéstől s a jókedvtől. Tekintetük néha egybefonódott s a kis hivatalnoknő mélyen elpirulva nézett a szőke bajuszu raglános ur szemébe. Épen az ablak előtt. Egy meleg nyári nap volt, mikor először karonfogva jöttek arra. A fiatalabbik, a hevesebbik igy szólt: — Ostoba voltam akkor, miért nem siettem ! Az egyik komolyan mondta: — Tán jobban jár, ha ennek lesz a felesége, mi úgy is kissé léhák lettünk volna számára. Két hónap múlva a kis hivatalnoknő egyedül jött háromnegyed háromkor. Arcza komoly volt és sápadt, A szeme vörös. Szőke fürtös fejecskéjét szomorúan a mellére horgasztotta s sokkal szigorúbban, komolyabban nézett maga elé, mint akkor régen. Ezen a napon komolyan aggódtak érte mindhárman. Szidták a szőke- bajuszut s gyűlölni kezdték a künn járkáló kellemetlen arczu embereket. És most hosszú ideig ismét egyedül járt hivatalba pont háromnegyed háromkor. Ugyanolyan volt, mint régen. Egyszerű, takaros, pontos, csak a szeme nézett komolyabban és hidegen. Újra lesték az ablak mögül, aggódtak, ha pusztították el Mandsuria egy részét. A hires Kharbin a czenlruma, ugyanaz, ahová a megvert orosz hadak viszavonultak Mukdenből. Ami a betegség anyagát illeti, az 1894. óta nem titok. Yirsen franczia és Kitasató ja- páni orvos ebben az évben egymástól külön, de egyszerre találta meg a pestis baczilusait. Apró, tokszerü élőlények, amelyek rövid lánczok formájában sorakoznak. Szaporaságuk rendkívül gyors. Az emberi testbe legyek, bolhák, poloskák csípése utján, vagy fölkarczolt helyeken, nyílt sebeken stb. jutnak bele. Sőt a nyakhártyákon át is. Azután a nyirok-mirigyeken terjednek s a torok, hónaj és csuklók mirigyeit támadják meg. Ezek gyulladása okozza a rohamosan feljlődő keléseket, amelyek hamarosan megfeketednek és szétesnek. Innen a fekete-, vagy mirigy-halál régi magyar elnevezése. A betegség lefolyása gyors. Rendesen 3—5 nap múlva kulminál s a betegek 70—90 százaléka meghal. A beteg azonban olykor 6—7 napig is hordozza magában a fertőzést, mielőtt kitörésre kerülne. Pusztításait közvetlen szemléletből Boccaccio írja le, aki az 1348. évi fizen- zei pestist maga is látta. A leírás a pajkos Dekamerone elején van és ma is hátborzongató módon tünteti föl a családi és társadalmi élet amaz egyetemes fölbomlását, amit a pestistől való félelem idézett elő. Hires még Manzoni leírása is, a »Jegyesek« czimü regényében. Ez azonban nem közvetlen szemlélet, mivel Európában 1721-ben volt az utolsó nagy mirigyhalál. Azóta csak szórványosan csapott át Ázsiából Európa déli részeibe s úgy lehet, hogy betörését most is föl lehet tartóztatni. Mindazáltal a jelek nem kedvezők. Fad- sudsan várában, ahol most javában dühöng, 0 alatt 40 fokos hidegben is terjed s a holttestek óriási sokaságát csak tűzzel elemészlve bírják eltakarítani. Rosszabb ennél is az a hir, hogy a ragályozás jobbára a levegőn át, beszi- vással történik és a kórság a tüdőben, valamint a nyálkahártyákon szokott megjelenni. Ez a pestisnek legborzasztóbb alakja, amellett pedig elterjedése is rendkívül gyors szokott lenni. Készen kell lenni a legrosszabbra. Mindennek előtt a nemzetközi védekezésre, amelyet a párisi nemzetgyűlés már meg is indított. Hogy mit jelent az ilyen védekezés gazdaságilag, azt alig lehet most elképzelni. A határ lezárása, a hajóforgalom lekötése, a posta és vasút megbénulása világcsapást jelent magában véve is. A félelemnek egyetlen igazi haszna egyelőre az lesz, hogy minden ország kénytelen lesz a köztisztaság és az egészségügy követeléseivel komolyan számot vetni, néha késett egy perczczel, vagy ha komolyabb volt, mint rendesen s ismét kezdték pedzeni azokat bizonyos teaestélyeket. Ekkor egy napon ismét egy ur társaságában jött arra. Ennek a bajusza fekete volt, de a raglánja ugyanolyan tökéletes szabású. Ez csak egy hónapig tartott. Ekkor eltűnt a fekete bajuszu s egy élteseb b ur foglalta el a helyét. Barátságos kinézésű ur volt, kissé erős termettel, jóságos kék szemmel. Kedélyesen beszélgettek s az éltesebb ur atyai mozdulattal öltötte karját a kisasszonyéba, hogy el ne csuszszék a sárban. Mert ezen a napon ködös, kellemetlen idő volt. Ezután hosszú ideig nem látták, mert nem igen néztek ki az ablakon. — Gyűlölöm ezt az ablakot — mondta a fiatalabbik, a hevesebbik — mert torzítva mutatja az embereket. Nem? Akkor egyszer egy meleg, bársonyos nap- sütésü őszi napon, olyan napon, mikor legjobban tudjuk sajnálni, hogy elmúlott a nyár és érezzük, hogy nemsokára megint hideg lesz, egy robogó kétfogalu kocsi állott meg épen az ablak előtt. A robogásra mindhárman odanéztek, ö lépett ki a kocsiból. Apró, kesztyűs kezével összefogva ruháját, ügyesen ugrott ki az elegáns számozatlan kocsiból. Egy pillanatra megállóit, megismerte őket és bájos, barátságos mosollyal üdvözölte őket, amint régi ismerősöket szokás, aztán apró, kecses léptekkel sietett a szomszéd drogériába. Olyan volt, mint régente. Csak a haja volt egy árnyalattal aranyosabb s a ruhája egy kissé díszesebb . . . s a szeme egy csöppet hidegebb.
