Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1911-01-12 / 2. szám
1©H. jan-uár lió 12. 2-ilz szám, Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében Is. A magyar reklám. — Irta: Leopold Gyula. — Január 11. Áll a harcz az agrárok és merkantilok között, hatalmas tábor küzd mindegyik párton és aki részt vesz ebben a küzdelemben, az — mint érdekelt fél — nem is veszi észre, hogy van ennek a harcz- nak egy nagyszerű tanulsága is. Az, hogy annyira fejlett már a magyar ipar és kereskedelem és tömegeit olyan általános, nagy érdekek mozgatják, hogy a merkantil érdekek megvédelmezésére és érvényesítésére már ily nagyszabású akciók tudnak létre jönni. Csak húsz év előtt is ki gondolt volna arra nálunk, hogy az Omke szembe mer majd szállani az Omgével, az egyedül uralkodó földbirtokosok és mágnások testületével? Amit mindenek felett örvendetesnek találok, az a nagy anyagi és erkölcsi energia, amely a magyar kereskedelem és ipar sajátja, az a nagy, országra szóló erő, amely a magyar merkantilizmusból kiárad s amely oly idegessé és féltékenynyé teszi a földbirtokos osztályt, ügy tartom, hogy ez a harcz inkább használ, mint árt, mert hiszen a magyar nép boldogulásának egyaránt feltétele a mezőgazdaság, az ipar s a kereskedelem minél nagyobb szabású fejlődése. Én ide s tova húsz esztendeje dolgozom a magyar ipari és kereskedelmi élet egyik jelentős ágában, a reklámban. A „Nagybánya“ tárczája. Holdas téli este. — Irta: Fejes-Boldisár Ferencz. — Havas köpenyével a tél Takarja a hátam, a lelkem . . . Alatta minden mindeqygyé válik. Kint az éjszakának torka ásít . . . Kék az égi bolt, Süt a téli hold. Bolondját járja ma minden. A bús mezön egy lélek sincsen. S az égbolt sápadt ténfergő nője Kacagva néz a sápadt mezőre . . . Kék az égi bolt, Süt a téli hold. Fehér lelkek nagy mezője, Arcait vágyak temetője Ma a világ. Mesgyés vége nincsen . . . Egyformán fojtott, árva ma minden . .. Kék az égi bolt, Süt a téli hold. Minden tárgy ma sápadttá válik: Menyasszony-ék s koporsó kárpit . . . Mindent egy nagy fehér lepel takar Ott voltam a magyar hirdetési ügy bölcsőjénél és egész életemet annak szenteltem, hogy a kisded felnőjjön, gyarapodjék és ember váljék belőle. Így is lett. A fejlődő iparral és kereskedelemmel együtt fejlődött a magyar reklám is és ma már olyan fontos tényezője a kereskedelmi életnek, hogy nélküle már meg se lehetnénk. Mindez nagyon szép. Viszont ha egy külföldi, csak egy bécsi lapot veszek a kezembe, sajnálkozva, irigykedve állapítom meg, hogy a mi hirdetési viszonyaink még nagyon sok kívánni valót hagynak hátra, kereskedelmünk és iparunk messze van attól, hogy úgy és annyit hirdessen, mint a külföld. "Még inkább meggyőződtem arról, amikor Német-, Francia-, Angol- és Olaszországban jártam, ahol a reklám mestersége nekünk magyaroknak szinte hihetetlen dimenziókat öltött. Elmaradottságunknak okát első sorban abban találom, hogy nálunk még nem fejlődött ki annyira a kereskedelem és az ipar, hogy a Aülföldihöz hasonló arányú reklámmal éljen. Másodsorban, hogy még mindig van egy jelentős rétege a magyar gyárosoknak, kereskedőknek és iparosoknak, akik abból az ósdi elvből indulnak ki, hogy „a jó bornak nem kell czégér.“ Lehet, hogy valaha nem kellett. De most, amikor a rohanó életverseny naponta uj keresleti és szükségleti igényeket vet felszínre, uj konkurrencziákat teremt és uj rétegeket hódit, ama bizonyos „czégér“ nélkül elposhadna a legjobb bor is. Kereskedő, iparos, aki a közönség kiszolgálásából, a tömeg zsebéből él, el nem lehet manapság reklám nélkül és csak önmaguknak ártanak azok a magyar kereskedők és iparosok, akik helytelenül alkalmazott takarékosságból, vagy maradiság- ból húzódoznak a hirdetéstől. Közszükségleti czikket termelő, vagy terjesztő soha nem lehet nagygyá reklám nélkül! Milyen jól tudják ezt a külföldön! Tanulmányozzuk lapjaink hirdetési rovatait s látni fogjuk, hogy a hirdetőknek majdnem a fele külföldi czég. Az osztrák, német, angol gyáros, kereskedő, vállalkozó eljön ide Magyarországba s ahol egy lelket nem ismernek, ahol talán ennek- előtte egy vevőjük nem volt, ott ezreket és ezreket fektetnek be a hirdetésekbe. Miért teszik ezt? Reális, számitó üzleti emberek miért koczkáztatnak ujságpapi- rosra annyi pénzt? Mert nagyon jól tudják, hogy pénzük busásan megtérül. Százan és százan hirdetnek külföldiek magyar lapokban, de ujjaimon számlálhatom meg azokat a czégeket, amelyek külföldön hirdetnek. Amig tehát iparosaink, kereskedőink és vállalkozóink nagy része a reklámozást nem ismeri el époly szükségesnek, mint akár a czégtáblát, kirakatot, vagy árjegyzéket, addig sem a magyar áruczikkek kelendősége, sem hirdetési ügyünk el nem éri az óhajtott és megérdemelt nívót . . . S ki tudja, mennyi szennyet takar . . . Kék az égi bolt, Süt a téli hold. Mennyi szűz erőt, akarást Tart fojtva a téli palást . . . Alatta minden mindeqygyé válik át ... Egy nagy fehér, holt-lepel a világ. .. Kék az égi bolt, Süt a téli hold. Egy játszma eearté. — Irta: Jean ßichepin. — Ezek az oroszok valóságos ördögök! Lényükben a legtökéletesebb czivilizáeziő mellett'* elfér a legvégső barbarizmus. Különös módon kezelik az embereket és a tárgyakat. A szerelemben pedig oly váratlanul, oly furcsán és érthetetlenül viselkednek, hogy még akkor is megdöbbenünk, amikor ismerni véljük őket. Ilyformán lepett meg röviddel ezelőtt Mus- kov Boris, amikor — teljesen nyugodt hangon — Z. herczegnővel folytatott szerelmi viszonyának furcsa befejezését mondta el. Boris, a szőke óriás, a legpárisibb párisi, könnyelmű skeptikus, ellensége minden romantikának és ismerője minden modern vívmánynak ! Babaarczu, de különben szeretetreméltó, rendkívül előzékeny és oly megnyerőén bájos, hogy minden önzésének daczára, nem csak a saját, de a környezete életét is kellemessé teszi. ' Még pedig fölényes közönye által. Tőle nem kell I veszekedéstől rettegni, sem pedig lelkesedéseket i eltűrni! Mily kellemes társalgó! Mily csodás lelki i nyugalom! Jobban mondva, mily csodás lélek; nélküliség! Mindezt még tegnapelőtt szentül hittem! Ördöngős ficzkó! Hogy megtévesztett jóságos ál- arczával! Ki hitte volna, hogy ily őrült, kiválóan különös, csöppet sem valószínű kalandban legyen része ?! Ha rágondolok, még ma is fázom tőle. * Hiszen ismeri a herczegef, mesélte, legalább hírből. Szenvedélyes játékos. Csaknem I egészen béna, és ezért a karosszékéhez van lánczolva, csakis a szenvedélyének él. Erőtlen kezei éppen csak, hogy megmarkolják és kijátszhatják a kártyát. A feje egészséges, a józansága megmaradt. Senki sem ismeri jobban, mint ő, kedvencz játékának az eearténak kombináczióit. Ebben az egyben valóságos Moltke! Létezik párisi ember, aki nem ismeri a herczegnét ? Öt és a múltját ? Amikor kitüntetett, legalább is a huszadik lehettem, ha csupán a jóhangzásu neveket számítjuk. Ments Isten, hogy ezt szemrehányásképp említsem! Olyan, amilyen. Különben olyan férj mellett, amilyen a herczeg, bölcsen fogta fel a dolgot. Mindig úgy tett, mintha mitsem sejtene. Ha szerencsétlen férjét említették fel előtte, rendszerint azt kérdezte : >Rajtakapta őket?« És hogyha nemmel feleltünk, hozzátette: »Akkor nem csalhatott meg! Ez olyan, mint a hamis kártyázás. Csak akkor érezzük, hogy megcsaltak, ha észrevettük!
