Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 22-52. szám)
1910-08-11 / 32. szám
32-ilc szám. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. É Felelős szerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, hova a T tt C t vt lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. U LY M I H A LY. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében is. A „Népszavazás.“ — Pár szó a házasulandók orvosi vizsgálatához. — Augusztus 10. „Vétkeznek, vétkeztek az emberek mindenha, de az erkölcsi bukásból nem csináltak uj etikát, hanem bűnnek nevezték, ami bűn volt,“ — mondja a pozitív kereszténység alapjában álló Foer- ster. Ma a „szabad gondolkodás“ korszakában nem is ilyen kíméletlenek az emberek, hanem keztvüs kézzel nyúlnak mindenhez. Éhez is. Helyes! Vallás-er- kölcscsel csupán az érosz rabjaiból nem lehelne ma már nemzetfentartó apákat és anyákat nevelni? Más is kell? A házasulandók kötelező orvosi vizsgálata. „Évtizedek óta panaszkodnak, mikép lehetne a jövendő nemzedék egészségét megóvni ama rettenetes fertőző és átörökölhető betegségektől, melyek úgyszólván megtizedelik az emberiséget. Csaknem egyöntetű a vélemény, hogy e bajokon a házasulandók orvosi magánvizsgálata segíthet.“ E czélból dr. Gerö Jenő ügyvéd és jogiró szerkesztésében megjelenő „Házasság és Családjogi Szemle“ országos mozgalmat indit, mely „Népszavazásra“ hivja fel az ország minden rendű és rangú közönségét, férfiakat és nőket egyaránt 18 évtői feljebb, hogy legyen-e kötelező az orvosi vizsgálat a házasság előtt és mely indokok miatt legyenek házassági akadályok? A beszedett szavazatok alapján törvényjavaslatot akarnak az országgyűlés elé terjeszteni, hogy mint a szabad Amerika egyes államaiban már meg is van és Németországban is tervezik, nálunk is törvény biztosítsa az államhatalom azon jogát, hogy belenyúljon a házasulandó felek korlátlan egyéni szabadságába, törvényerőre emelvén az előzetes orvosi vizsgálatot. A hires frankfurti professzor, Ehrlich Pál a vérbaj elleni szerűm feltalálója, szintén ilyen értelemben nyilatkozik. — Így szóí a „Népszavazás“ felhívás. Mi is készséggel állunk e modern eszme szolgálatába és propagáljuk. Hozzá tesszük azonban, hogy csak úgy lesz eredményes, ha nem hagyják ki a számításból: a házasság méllóságái és mindkét nemű ifjúság etikai neveléséi. A feminizmus egyik hires apostola: Ellen Key a „Szabad szerelem“ érdekében azt a hízelgő szót intézi az ifjúsághoz: „aki erősen érez, nem kérdezi, van e joga érzelmeiig?“. Ellen Key — jegyzi meg erre Foerster — úgy tünteti fel a dolgot, mintha nemi téren a jog és jogtalanság megkülönböztetése külső- séges rabszolga-erkölcs volna. Pedig e különböztetésben csak az a tény jut kifejezésre, hogy az ember nem merőben nemi lény és erotikus folyamat, hanem mindenek előtt szellemi személyiség, kinek kiirthatatlan szellemi és erkölcsi szükségletei vannak. E szükségletek messze meghaladják a szerelmi mámor igényeit, legérettebb virágjuk pedig az a szentelt charilás, mely azután a szerelmi életnek is egészen más mélységet és bensőséget kölcsönöz, mint amire a fé- kezetlen önzés és szenvedély képes. E mélységes és gyönyörű szavak művésziesen festik a házasság méltóságát azzal az áramlattal szemben, amely a házas életet vagy nyűgnek, vagy csupán az erotikum eszközének tekinti. A házasság eredete a paradicsomban kezdődik, amikor az Alkotó a teremtés isteni munkájának eszközeivé teszi az ősembereket ezen szavakkal: „Növekedjetek, sokasodjatok és töltsétek be a földet“; amikor szellemi részénél fogva olyan magas méltóságú ember szabad, ingadozó akaratát alárendeli az O végtelen változhatatlan akaratának mondván: „Amit Isten egybekötött, ember azt szét ne válassza.“ Ezek az isteni szavak szabják meg a házasság czélját és formáját. S mikor az emberiség ki akarta vonni magát az isteni törvények felelőssége alól, Krisztus a szentségi méltóságra emelte a házastársak felbonthatatlan életszövetségét. Kellett is. Csak igv lehet biztosítva az emberiség jövője, a társadalom békéje, a családi tűzhely melegsége, a férfi önfeláldozó munkája, a nő lemondó hűsége, a gyermekek odaadó engedelmessége, egyszóval az ember ki-kitörő szenvedélyének megzabolázá- sával az ember szabadsága, egekbe vágyó magas méltósága. Ebben az értelemben óhajtunk mi egy-egy házasságot. Tehát a vallásosság, A „Nagybánya“ tárczája. Sorozáskor. Elérkezett a nagy nap. A legények kevélyen lépkedtek végig az utczán. Lobogott hófehér, száz- ránczos ing-gatyájok, a levegőben úszott hangos énekük, messziről hirdette jöttüket. A faragott kis kapuk, meg deszkapalánkok mögött barnapiros menyecskék, meg karcsú testű leányok álldogálnak: Vájjon kinek az urát vették be? Vájjon kit hagy itt a szeretője? Nem ment ma semmi dolog, kizökkent minden a kerékvágásból . . . Az énekszó egyre közeledik, a kocsizörej is kihallatszik már belőle; no, most befordulnak a százesztendős, vén fa mellett, megjöttek! Itthon vannak . . . Gyönyörű szál legények. Akárcsak egy-egy jegenye. Mindegyiknek ott a fehér czédula süvege mellett. Katona lesz mind a tizenkettő. Öles fokosokkal hadonásznak és mint az érczharangszólás zúg a levegőben: »Add ide Juliskáin selyem keszkendődet Hadd töröljem vele könnyes szemeimet! . . . Megállnak a korcsma előtt ... Le a kocsiról 1 .. . Haj, micsoda emberek, csak most látni! Beh kár értük! Hogy ezeknek a legszebb három esztendőt, a legénykedés, a duhajkodás éveit, — mikor a vér él, pezseg, pajkoskodik — szigorú rabságban, vasfegyelemben kell eltölteniök. Katona élet! Hej, czudar egy élet! Hej, de nagyon kegyetlen élet 1 Beh nagyon sok szép, szerelmes estét elrabolsz te az epedő szivü leányoktól, falu virágszáláitól. Beh sok pünkösdi rózsa, rozmaringszál fog elhervadni, nem fogja ápolni senki! Minek? Nincs, akinek csárdás kis kalapja mellett lengjél templomba menetelkor, meg esthajnalban, mikor tánczba kéne menni, tüzes csárdást ropni... Az első a biró fia. Piros a pruszlikja, fényes, két sor gombbal. Kis kalapja jobb szemére vágva. Megpedri azt a hunczut, fekete bajuszát, levágja a fokost, hogy megreszket a hosszú asztal. — Márton gazda! Azt a ragyogóját! Bort ide, sok bort! — Húzzad Jóska! Aki csillagod van! Húzzad azt a nótát , . . Hisz tudod már . .. — Tudom, hogyne tudnám . .. Hej, hogy megsirt, zokogott az a hegedű. Nem tudja a magyar nótát más, csak az a fekete pofáju czigány igazán elhúzni. Az ott lakik, ott él a nép között, kinek ajkán a nóta megszületik. Az ismeri a sziveket, amelyek azokat a nótákat megteremtik; a magyar legények, leányok szive pedig olyan különös, azt ismerni kell, nem olyan bordába szövik azt, mint más népekét. A többi legény halkan kiséri a muzsikát. Az első legény, Pista, hallgat. Leteszi egyik könyökét az asztalra, rátamasztja a fejet . . . Másik kezével fölkapja a literest .. . — Fiuk I Csak azért is 1 . .. A nóta sir, egyre zokog. Pista levágja a literest. Lekapja csárdás kis kalapját, lengeti a levegőben és ő is rákezdi. Elhallgat mellette mindenki. De hogy is ne hallgatna, mikor ő énekel. Hej, ez a hang! Fübmi- lét csodált meg az anyja, vagy az orgona szólását májusi vasárnapon. Aztán, hogy ki tudta czifrázni a nótát. Fölvitte magasra, hogy csengett, mint az üvegharang, majd mélyen kezdte, hogy zúgott, búgott, mint sürü nyárfaerdőben a szomorú szellő. Kihallatszott a nóta a korcsmából. Kikérezkedett az utcza túlsó oldalára. Ott lakott az uraság, meg az Isten legszebb rózsaszála, a nagyságos Mariska kisasszony. Addig-addig koczog- tatták a hangok ablakát, mig ki nem nyitotta, Ő maga is kikönyökölt rajta. Nem lehessen tudni, mi volt fehérebb: a fehér liliomszál, mely ablakában nyílott szép, majolika cserépben, vagy az ő or- czája? Nem lehessen tudni, mi volt karcsúbb, az ő virögteste, vagy az égig érő fenyőszálfa, mit május első éjszakáján állított valaki ablaka alá, de senki sem tudja, kicsoda. A legfölső, legvékonyabb ágacskáján három piros rózsa. Hallgatta, hallgatta a nótát. Előre hajolt kissé, tán hogy lássa azt, aki énekel. Vagy megismerte már ő is a hangjáról ? .. . A korcsmában pedig mindig tüzesebb lett a levegő. Egyre több kocsi állt meg az ajtó előtt. Lehetett már huszonöt is. A szomszéd falusiak is betértek. Ez már igy szokás sorozáskor. Egy korcsmát sem szabad elmellőzni, hogy föl ne szenteljék. A czigány rárántott valami tüzes nótára. Egyik legény kivágta maga alól a széket, odaperdült a korcsma közepére. Megütötte öklével a mestergerendát és járni kezdte . . .
