Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 22-52. szám)
1910-07-14 / 28. szám
2 NAGYBÁNYA 1910. julius 14. Életpályák. — Irta: Nagy Zoltán kir. törv. biró. — A hol gyermekek vannak — és hála a Gondviselésnek, nem különben a magyar faj fejlődésre képességének — majdnem minden családban, igy iskolai év után állandó beszédtárgy a pályaválasztás, a gyermekek jövőjének biztosítása. Hát annyi kétségtelen, hogy egyike a leg- felelősebb kötelességeknek, melyeket a gyermek s általa esetleg az egész generációval szemben a szülőknek viselniük kell, mikor rendeltetés- szerüleg, szeretetük közvetlenségével, tudásuk és gyakorlati tapasztalataik meggyőző erejével irányt akarnak szabni gyermekeik jövő boldo- gulhatásának. Mert csak útmutatásról, irány megjelölésről lehet szó, nem pedig bármi móddal és eszközzel érvényesített választásról és kényszerűéit elhatározásról. Két igen, igen lényeges forduló pontja van ugyanis minden ember életének. Ez a két fordulópont: a pályavályavá- lasztás és a házasság. Sokszor bevált, gyakorlati igazság az, hogy ennél a két, egész életre kiható lépésnél mérhetetlen hiba és át nem hárítható felelősség terheli a szülőket, ha megmásithatallannak kijelentett utolsó szavukat mint kényszert alkalmazzák gyermekeikkel szemben s ily módon akár túltengő szeretetből, akár szükkörü tapasztalatból avagy előítélet és ósdi hagyományos szokás alapján döntenek gyermekeik sorsa felett. És ekként fogva föl a kérdést, ebből a nézpontból mérlegelve a felelősség súlyát, teljesen megtudom érteni azt az aggodalmaskodást, a helyzetek, viszonyok és körülmények egybevetése folytán azt a kicsinyességnek feltűnő aprólékoskodást, amely idő rendszerint előbb a pályaválasztás elérkeztekor, majd később a házasságnál fogva tartja a szülőket. Hiszen a legnemesebb érzésből fakad mindenkor az a törekvés, hogy gyermekeinket az életre képessé téve, számukra a boldogulhatás eszközeit megadhassuk és a boldogság gyűjtő fogalma alá egyesítve, megszerezzük és megszereztessük mindazokat a tényezőket, melyek úgy külön- külön, annyival is inkább összhatásukban biztosítékai lesznek annak, hogy az emberi életnek becse, értéke, minden törekvésnek betelt-kielé- gülése s végző eredményként a lélek összhangjából fakadt boldogság még itt a földön elérhető legyen. De éppen ez a legnemesebb érzés csal meg sokszor. Megcsalja önmagunkat, a körülményeket és hatásában azokat, kik vér és származás szerint lelkűnkhöz, szivünkhöz oly közel állanak. Téves felfogások, világosan és határozottan fel nem ismert helyzetek, hozzávetőlegesen alkalmazott példák más viszonyokat, körülményeket teremtenek meg, amely viszonyok központjában csak magunk vagyunk, holott ezeket másokra kell vonatkoztatni, a tapasztalatot, az eredményt mások számára kell levonni. Még végzetesebb és felelősségteljesebb, ha ezek a mások éppen gyermekeink. A lélek és kedélyviselni, az megtehet mindent, amit jónak lát. Mindenért csak önmagunknak vagyunk felelősek, mert végre is közelebbről saját magunkat érint minden ténykedésünk. Aki tudja, hogy befelé rendben van minden, az nyugodtan alszik mindenütt és ez a fő. Mikor a föld egyszer csókolódzik, akkor a tengerek kilépnek medrükből, a kősziklák meghasadoznak, a városok rommá porladnak, virágok, állatok és emberek ezreivel fordulnak sírjaikba. És fáj ez a földnek ? Dehogy is fáj ? Kihányja magából a zsarátnokot, lávát és aztán csendesen megtér. Kevély derekán észrevétlen gyenge fűszálak kezdenek sarjadzani. Azon a hajnalon nem indult meg a föld. A tenger sem szólt bele a dologba. Sőt, tudtommal másnap a fehér krizantémok sem pirultak vörösre a maga fehér ujjacskáinak érintésétől. És maga még panaszkodik ? Asszonyom, örvendjen és legyen kemény. Ne siránkozzék. világnak annyi ezer változata, a megállapodott I érzéseknek annyira elmosódó körvonala, a képesség, testi erő, hajlam, mint legegyénibb vonatkozásoknak a külső viszonyokkal, magával az élettel való összhangzásba hozatala rnind- megannyi alkalom a megtévesztésre. És ha mindenkor nem látunk tisztán, a teljes megismerés alapján, nincs meg bennünk a képesség emberi tapasztalat szerint helyesen következtetni. Szavunk, tanácsunk, Útmutatásunk hiábavaló, keserűséggel megfizetett és csak a késő csalódás és az időnap előtt elkövetkező méltó szemrehányás az eredmény, amelyet kétszeresen érezhetünk, mert gyermekeinkben csalódtunk, részükről ez a szemrehányás. Nem kis kérdés tehát az élet eme két fordulópontján az a leszámolás, melyet a szülőknek elsősorban saját magukkal kell elvégezni, hogy önmaguk előtt is igazolva legyenek. Nem kis felelősség a tanácsadás, irányítás és elhatározó cselekvés idején a szülők kötelessége, melyet tőlük és elsősorban csak tőlük vár meg a gyermek. Ezzel élni is kell tudni. Élni okossággal, józansággal, komoly belátás és megfelelő mérlegelés mellett. Nem ötletszerű képek, felkapott eszmék, utánzás módjára követett hangulatok az irányitói ezeknek, hanem az önzetlen szeretet alapján gyermekeink megismerése és az életviszonyokkoz való alkalmazkodás. Nem álszemérem, hiúság, előítélet vagy kedvkeresés szabad hogy vezesse az irányokat, hanem a komoly, józan és mérlegelő ész, a belátás és tapasztalat, mely erős akarattal párosulva fel tudja kelteni a gyermekiélek fogékonyságát, vezetni képes hajlamát és természetévé alakítja képességeit. Ha ezen az alapon foglalkoztatja a szülőket gyermekeik sorsának, jövőjének irányításánál a pályaválasztás s ezáltal az életpálya kérdésében a tartozó kötelesség, úgy az aggodalom reménységgé változik, a kételkedés hitté szilárdul, az akarat erőssé lesz s a boldogság, a betöltött kötelesség fölemelő érzése kapja meg a lelket, mert nemcsak önmagának, hanem övéinek boldogulhatását biztosítja ily módon az ember. S vájjon nem á legszebb, legmagasztosabb szerep ez, ami a szülőre hivatásánál, rendeltetésénél fogva vár? Nyaralás. Julius 13. Szép dolog biz az, ha az ember a terhes munka köréből, a mindennapi kényelemmel rendelkező, de mégis unott nagyváros zajától a jó vidékre menekülhet egy-kél hétre, hogy elernyedt idegeit a tiszta levegő, meg a naiv, kissé kényelmetlenebb, mindenesetre egészségesebb vidéki élet felfrissítse. A nagyvárosi gyermekről olvastam a múltkoriban az újságokban, bár kissé túlzott, szinte hihetetlenül hangzik, hogy még a verebet sem ismeri, a legközönségesebb fát, növényt, csak képen látta. Mily öröm lehet tehát, ha a liget árnyas berkében a tarka madarak százait bámulhatja tágra nyitott szemmel, ha a pompázott természet szépségeit valóságban szemlélheti. De hajh, mondja körmönfont mondásairól hires vendéglősünk, Rumpold Gyula: »az Úristen nem ért a nyári üzlethez«. S bizony igaza van. Az eső, mintha készakarva akarná megrontani a nyaralók üdülését, folyton esik s megint csak esik. Pedig már igen sok ismerős és ismeretlen arcz tűnt szemünkbe a liget kanyargós utjain, a fehérre meszelt bányászházikók lassan-lassan megteltek lakókkal, de kimozdulni nem lehet. A Veresvizen bokáig ér a sár, a városban is nagy a locs-pocs. Bizony akaratlanul eszébe jut az idejött nyaralónak: nem jobb volna-e egy elegáus kávéház ablakából nézni az egek nekiindult csatornáit, de otthon, nem pedig az alacsony, kis viskó alig nyitható ablakján keresztül bámulni a sarat, meg újra a sarat. Hisz ha szép az idő, ki tartózkodik otthon; ki a ligetbe már kora reggel, ez a jelszó, kényelmes otthon az; a házikóba csak hálni járnak. De ilyen időben akaratlan lázadni kezd az ember önmaga ellen, meg az asszony, meg a gyerekek ellen : Hát kellett ez nekünk, ugy-e mondtam, maradjunk otthon, de hát . .. Ha vannak is bátorak, akik az eső elálltakor kimerészkednének a ligetbe, azt gondolva, no most már mégis csak vége lesz az esőnek, — alig lépnek egyet-kettőt, kezd [szitálni újra, a vékony, nyári ruha hamar nedvesedik, be tehát a vendéglőbe, ott legalább nem ázik meg az ember. Bizony szomorú hangulat van ott is. Az a bizonyos »nyári üzletes« gazda lehorgasz- tott fővel jár-kél, még a vendégnek is elveszi a kedvét. Sötét van, az ég borult, a pinczér hiába csavarja a villanyost jobbra, csavarja balra, nem akar égni. Persze, hisz még csak négy óra, áram még nincs. És már is vaksötét van ! Körülnéz az ember, nagynehezen kiveszi a körülötte lévő asztalok vendégeit. Nyaralók, meg idevalók vegyest. A nyaralók szomorúbbak. Természetes is; az ő idejük ki van mérve, mig az idevalók be-betekinthetnek a gyümölcsérlelő ősz idején is ide, mikor tudvalevőleg gyönyörű idő szokott lenni. Azért nem is búsulnak; lesz még szőlő s lágy kenyér. Az egyik asztalnál egy idegen család foglal helyet, ajkuk járásából, meg szemük nézéséből Ítélve az időt szidják. Szegények, ez egyedüli vigasztalásuk. Ezalatt egyik gyermekük, úgy vagy hat esztendős fiúcska, leszökik a ter- raszról s kiáll az esőre hajadon fővel; passziózik. Mire a mama észreveszi, már úgy néz ki, mintha a ligeti kék, de piszkos tóból húzták volna ki. A mama nem állhatja meg, hogy észrevétlen meg ne fenyitse, az bömböl, csak úgy segíthetnek rajta, hogy kendőbe, felöltőbe be- bónyálják, s igy ordítása mintegy hangfogóval hallatszik. A másik asztalnál foglal helyet egy ideges öreg ur leányával. Mintha tűkön ülne, nem elég, hogy az idő bosszantja; még a gyereksirás is idegesíti. Egyszerre felszisszen, mert kutyavoni- tás hallik. A fent körülirt nagyreményre jogoHigyje el nekem, hogy maga százszor szebb, mig őszinte és igaz marad. A legőszintébb akkor volt. Tudom. Hívtam én magát? Nem. Hivott maga engem? Nem. Mentünk. Ködbe veszett utakon. Alaktalan, körvonalnélküli környezetben. Elhaladtunk, emlékszem, egy nagy téren, amelyen levélnélküli bokrok karágaikkal komoran néztek utánunk. Aztán villanyoson is mentünk és valahonnan én egy csemege-süteményt vettem. Mikor kiléptem az üzletből, ott várt rám egyik ivlámpa előtt. Annak lila reflexe rózsaszínbe vonta az alakját. Olyan erős és mégis olyan gyöngéd volt. Olyan egyedül állt ott a határnélküli ködvilágban. Reám várt, engem várt. Az enyém volt akkor, én éreztem. Magához léptem. Karomra fűztem a karját és maga megengedte. Elindultunk, egyszerre léptünk. Egymástól melegedtünk. Az ütereink egyszerre lüktettek és fórró vérünk egy szempillantásba dobbant. Sokat jártunk még. Jaj de szép volt. Nem beszéltünk, de a hallgatásunk beszédes volt. Jóleső, kellemes, otthonias csönd, amelyet megkívánt a lelkünk. Nem hívtuk egymást és egymásra leltünk. Szent volt, szép volt. Nevettünk és biztosak voltunk. Te asszonyom, szelíd és fehér voltál, mint egy Mária-kép. Én leborultam előtted és megcsókoltam a kezedet. A nagy, ormótlan házak aludtak még. Nem volt nesz odakünn, csak a mi lelkűnkben. Rímek zenéltek és színek szivár- ványoztak előttünk. Ezt bántad meg Asszonyom ? Ezt ? Hogy mertél egyszer ember, igaz ember lenni. Hogy mertél szeretni, mikor vitt a lelked ahhoz, aki igazán a párod neked. Nem érted-e, hogy ez a találkozás az igazi. Ki beszél neked én rólam ? Ki beszélt nekem te rólad ? Csak sejtettük egymást. Hívtalak téged sokszor, mikor megéreztem a nagy magányosságom. Valid be, te is hívtál sötét éjszakákon, szürke estéken és piros hajna„BITUMINA ^ tiszta bitumonból készített valódi aszfalt-tetőlemez, tartós, tűzbiztos, szagtalan, kátrá- uyozást vagy egyéb tptn-fpflnanVflíT -*BITlJMINÁ‘-val fedett tető bemeszelve szép fehér mázolást nem igénylő iGU^icuUfllljfllj. mara(i gs kittinő védelmet nyújt a nap melege ellen „BITUMINA“ régi zsindelytetök átfedésére is kiválóan alkalmas. ■ ■ ■■ Csakis vódjegygyel ellátott tekercseket fogadjunk el. Gyári főraktár Nagybánya és vidéke részére: Karácsok Vimos Utódai nagykereskedésében Hagy banyán. %
