Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 22-52. szám)
1910-12-15 / 50. szám
2 NAGYBÁNYA 1910. deczember 15. Karácsonyi iparpártolás. — Magyar holmit vegyünk, ne külföldi szemetet! — Deczember 15. Minden évben, mikor az aktuális vásárlások ideje elérkezik, szükségesnek tartjuk, hogy figyelmeztető szavunkat felemeljük s közönségünket arra szólítsuk fel, hogy karácsonyi szükségleteiket, amennyiben az lehetséges, olyan helyekről szerezzék be, ahol a magyar ipar termékei kerülnek eladásra, a magyar kezek munkájáért kérnek elfogadható árakat. A magyar iparpártolás mindenkor szigorú kötelessége minden magyar honpolgárnak. Hiszen az Ausztriával való közösség megakadályozza egyéb módját a védekezésnek s igy csakis a társadalmi vámsorompó nyújt módot arra, hogy megvédjük jogos érdekeinket s előmozdíthassuk az amúgy is gyenge s épen pártolás hiányában szenvedő magyar ipar fejlődését. A karácsonyi vásár képezi az iparcikkek fogyasztásának majd legnagyobb százalékát. Ha tehát a karácsonyi vásár jól beüt a magyar iparosságnak, akkor ujult munkakedvvel, nagyobb energiával láthat neki a munkának s jövőbeli reménysége tápot kap egy újabb nélkülözésekkel, küzdelmekkel teli esztendő végig robotolására. De ha minden esztendőben, a karácsonyt megelőző időszakban szükségesnek találjuk azt, hogy felszólításokkal, cikkekkel szorítsuk a magyar közönséget arra, hogy kötelességét teljesítse, akkor úgy látszik még mindig nem történik semmi sem arra nézve, hogy a magyar ipar, a magyar kéz munkája abban a védelemben részesüljön, amely védelemre feltétlenül szüksége van, hogy különösen az osztrák iparral való versenyében sikerrel küzdhessen meg annak erejével, évszázados múltjában rejlő erősségével s azzal a pártolással, melyben az osztrák kormány s nemzet részéről mindenkor részesült s amelynek mai nagyságát s erejét tulajdonképen köszönheti. Nem történt semmi, sem az illetékes tényezők részéről, sem a magyar közönség oldaláról, mely a magyar ipar fejlődését, megerősödését előmozdíthatta volna. A kormánykörök gyengék ahhoz, hogy a magyar iparnak támaszául szolgálhasson az osztrák versennyel szemben, a magyar közönség pedig sokkalta érdektelenebb, semhogy az ő közreműködésével a társadalmi vámsorompó üdvös intézménye létesíthető lenne s annak áldásos hatása érezhetővé válnék. Minden maradt tehát a régiben. A magyar ipar még mindig a kezdet nehézségeivel küzködik, a magyar iparos nyomorog s mindenki a földmivelés felé gravitál, mint az egyetlen, állítandó biztos megélhetési, kenyérszerzési forrás felé. Hogy ez igy jó lenne-e, erre azt hiszem senki sem ad igenlő választ. Mindnyájan érezzük a magyar ipar kezdetleges stádiumának káros hatását. Mindnyájan szenvedünk annak átkos hatása alatt, hogy egy vámterületen kell versenyre kelnünk az osztrák mindenkor dédelgetett iparával, de semmit sem teszünk annak leküzdésére. Hagyunk mindent a régiben s ha a jó Isten ott fenn a magas egekben nem gondoskodnék a magyar ipar fejlődéséről s haladásáról, más tényező ugyancsak kevés beleavatko- zást tanúsítana ebben a kérdésben. Mit tehet a magyar közönség?! Ez a kérdés merül fel lelki szemeink előtt. Mindent. A németek előszeretettel vásárolják mindazt, amire ez egyetlen jelszó van megörökítve: »Made in Germani». Miért ne keresnék mi azokat az iparczikkeket, ahol feltűnően ki lenne tüntetve, hogy »Made in Hungary«, vagyis, hogy készült Magyarországon ?! Bizonyos, hogy erre még az is szükséges lenne, hogy ezek a feliratok a magyar iparcikkekre reá kerüljenek s hogy a törvény szigorúan büntesse, ha ez a felirat idegen iparcikkekre hamisit- tatnék. Egyelőre azonban megelégszünk avval is, ha minden egyes karácsonyi vásárló a kereskedésben megkérdezi, hogy az általa vásárlandó iparcikk magyar gyártmányu-e s ragaszkodik ahhoz, hogy csakis olyant vegyen, melyet a magyar munkás kéz hozott erre a világra. Ha ezt cselekedjük csupán, akkor is eleget tettünk egyelőre hazafias kötelességünknek. Színház. Ebét egyike volt a legsikerültebbeknek, ami mindenesetre Fáy Szeréna vendégszereplésének tulajdonitható elsősorban, de színészeink maguk is iparkodtak oly magas nívóra emelkedni, hogy a különbség a vendégmüvésznö és az ő játékuk közt kirívó ne legyen. S őszinte elismeréssel kell konstatálnunk a tényt, hogy egyik-másik színészünk oly kiváló alakítást adott, amely méltó partnerévé tette a vendégszereplő művésznőnek. Mindahárom darab ezenkívül az újság ingerével is hatott, mert tudomásunk szerint e darabokat Nagybányán még nem adták, igy a vendégmüvésznö felléptén kívül ez a körülmény is nagyban elősegítette a telt házakat. A héten még két »újdonságot« láttunk, s ezért mertük e hetet oly sikerültnek moudani. A vendégszereplő művésznő három darabban lépett fel, Sndeiman Otthonjában, Brieux Vörös ío/ár-jában és Rákosi Jenő Magdolnájában s bámulatos művészi alakításával valósággal elbűvölte a nézőket. Szerdán szalondarabban, az Olthon-ban ragyogtatla alakiló képességét. Az egyszerű kisvárosi gondolkodással ellentétben álló, világ- látott, modern színésznőt kiváló megfigyeléssel és rutinnal személyesítette; nemcsak színpadi alakja, hanem az érzelmek skálájához mért kellő haughordozása, a jól átgondolt szerep briliáns megjátszása ejtett bámulatba mindenkit. De a többi szereplők is mintha ihletet mentettek volna a nagy művésznő elragadó játékából, oly lelkesedéssel játszottak, mint ahogy még eddig talán egyszer sem. Jeszenszky méltó partnere volt Fáynak, ez a legnagyobb dicséret, amit róla mondhatunk. Sikerült alakítást nyújtottak még Perényi Sári és Korda, bár a löbbiek- ről, Ungvári-ró\, Farkas-ról,Nyárai-ról is a legjobbat mondhatjuk. Tárnái Lidia talán egy kissé túlságos erősen karikirozott, arait csak azért említünk meg, hogy a komoly darab szellemével az ilyesmi nem igen fér össze. Sőt még az előadás is gyorsabban ment. Mintha a vendég- művésznő tiszteletére a felvonásbeli szüneteket is megrövidítették volna. Alig bocsátották le a függönyt, már újra jelezte az egyébként annyira várva-várt csengő az újabb felvonás kezdetéi. Persze érthető, az egész darabban nem volt színváltozás. Csütörtökön d. u. Follinusz Aurél pálya- nyertes népszínműve, Náni ment zónában, ez idényben másodszor. Az első előadás között csak az a különbség volt, hogy Kreuzer Michi szerepét a direktor helyett Jeszenszky játszotta. Este Fáy Szeréna második vendégjátékául Brieux híres drámája, a Vörös talár volt műsoron. A bíróság ellen irányuló eme lenden- cziózus darab élesen megrajzolt jellemeivel, meglapon nevemet, hogy hirdesse Orosházának első fellépésemet. Egyik gondolat kergette a másikat agyamban. Rózsaszínű köd vett körül s szőttem az álmokat dicsőségről, boldogságról, hírről, névről. Beérek az »Alföld« szállodához; udvarán megpillantom a deszkából összerótt, »színkör«-nek nevezett bódét. A bejárás előtt egy potrohos, kisnövésü, körszakállas alak áll. Félénken közeledem hozzá s megkérdezem: — Kérem, hol találhatom a színigazgató urat? — Minek ? — kérdi ő a legdurvább hangon. — Beszélni szeretnék vele. — Marhal nem látod, vele beszélsz! Elbámultam s mi tűrés-tagadás, meg is szeppentem egy kissé, hogy ismeretlenül ily nyájasan fogad. Persze akkor még nem tudtam, hogy Szegedy Mihály színigazgató a világ leg- rusztikusabb embere, ki hires volt arról, hogy a társalgásban más tónust nem ismert. Analfabéta volt az istenadta, de rajongója a színészetnek. Egy vagyont költött el rája s mikor a színészet rendezésével mint műveletlen embertől a kon- czessziót megvonták, beleőrült s a legnagyobb szegénységben halt mag — No beszélj hát, mi kell ? — Kérem szépen, igazgató ur, én diák vagyok, most tettem le az érettségit, itt a bizonyítványom. Színész szeretnék lenni. Nagyon kérem igazgató urat, legyen olyan szives és vegyen fel társulatába. — No még az kellene, hogy én diákot felvegyek. Elég éhenkórász van nálam. Még van néhány czopfom, elennétek tőlem, oszt’ perselyt köthetnék a hasamra. így Szegedy. Külön szótára volt az öregnek, Czopf alatt a forintot értette, száz forintnak »lepedő« volt a neve. »Perselyt kötni a hasra«, nála kéregetést jelentett. — De igazgató ur, kérem szépen, beérem én a legkevesebbel is és szorgalomban nem fog felülmúlni senki, minden vágyam csak az, hogy színész lehessek. — Marha, hál hiába harangozok neked, nem kellesz! Eredj, oszt’ dugj pávatollat a kalapodhoz s mutogasd magad, mint talián a majmát, abból talán megélsz. Jóska 1 — a szolgához — hol vagy ? Tegyenek forró aranyba mielőbb, szaladj a Lizi ténsasszonyhoz, adja ide a flintámat, őszi’ és müzli öBvásárlási te! Alapittatott 1894 ben. hozd utánam, megyek kacsázni. — S azzaljfott- hagyott a faképnél. Nem tudom, létezik-e nagyobb boldogtalanság, mint mikor szertefoszlanák a rózsaszínű álmok s a sivár való feltárul a maga egészében. Ott állottam a színház bejárata előtt szomorúan, csüggedten. Vége, vége mindennek 1 Isten veletek! Mennyi ábránd, mennyi álom foszlott szét. Évekig építettem fel s rövid néhány pillanat alatt leomlott körülöttem minden, mint egykor Jerikó kőfala Józsua szavára. Gyerünk hát tovább. Szegény Dezsőm, nem lehettél Tháiia papja, legyen meg az öregem akaratja. Szomorúan bandukoltam a vasút felé. Egyszer csak három, beretvállképü fiatalember kerül elém. Az egyik megszólít: — Öa az a fiatalember, ki színész szeretne lenni? Ott voltunk az arénában s mindent hallottunk. Hát igazán olyan komoly szándéka ez? — A legkomolyabb! — Látja, mi is diákok voltunk, innen a rokonszenv. Van pénze? Gyerünk be ebbe akis korcsmába, egy pohár bor mellett adunk majd tanácsot, hogy érheti el a legkönnyebben. ékszerész Rákóczi-tór. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát az összes hires gyártmányú órákban. Nagy választék arany- ezüst és brilliáns ékszerekben, továbbá valódi és china-ezüst árukban.
