Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 22-52. szám)
1910-12-08 / 49. szám
évfolyam. ISIO, deczember Ixó s.-áS-Hs: szám Előfizetési árak : Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, hova a lapközlcmények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Alkohol. Deczember 7. Mégis csak szerencsések vagyunk mi nagybányaiak. Még a feje is másnak fáj helyettünk. Legalább ezt bizonyítja „Az alkoholizmus ellen“ ez. Kolozsváron megjelenő folyóirat, mely ha a körülményekkel teljesen tájékozatlanul is, de annál pukkanóbb szavak kíséretében bontja ki ostorát s vág rajtunk végig. Azután meg migrénes hangulatban kesereg a mi Sodorna és Gomora romlottságához hasonlatos bűnünkről. S mindezt miért? Az alkoholért. A fent jelzet folyóiratot „nagybányai tudósítója“ ugyanis (csapnivaló tudósító, ha ilyen valótlanságokat ir) arról értesiti, hogy „az uj Lendvay-szinház épületében a város vendéglőt átütött be.“ Nem ka- czagni való ez a téves informáczió! S az alkoholos újság rögtön felül neki. Megereszt egy czikket. Főczim: „Mi köze a póiadónak az alkoholhoz?“ Alczim: „Színházban szeszmérés.“ Újabb alczim: „A nagybányai városi tanács öntudatos (?) eljárása.“ A czimek után Ítélve el lehet képzelni micsoda hízelgő kommentárok vannak fűzve a színházban felállított, illetőleg beállított kisüstös, korlátlan ital- mértshez. A czikkiró világboldogitó eszméinek kürtölése közben meg meri ereszteni a kővetkező szpicset: „alig hiszem el, hogy e pár százalékból“ (már t. i. abból a bizonyos leivott pótadóból) „megtakarított összeg elegendő volna annak a tébolydával kapcsolatos kórháznak felépítésére, melynek alapját letette a vendéglő felállításával s amelyet csakhamar megtöltene a bölcs vezetésére hallgató polgárok szomorú csapata.“ A városi tanácsról mondja ezt a nemes eszméktől átitatott czikkező igv. Az imént örvendtünk rajta, hogy másnak fáj a feje helyettünk, de most sajnáljuk a czikkiró urat, mert neki, úgy látszik, a feje — mindig fáj. Szegény! Fel lehet-e tételezni máskép, hogy egy nemes város tanácsát, mely végiére is, ha nem is tartozik az alkoholellenes liga kötelékébe, áll olyan józan fejű emberekből, mint az alkoholellenes czikkiró, igy le merte pocskondiázni, hozzá teljesen alaptalanul, a dolgok teljes ismerete nélkül. Hát színházat építettünk mi és abba a vendéglőt, vagy pedig a mai kor igényeinek és a város fejlődésének megfelelő hatalmas hotelt, melyben helyet adtunk „Thalia uj templomának“ is? Csapja el, vagy inkább csapja meg azt a tudósítót a lap, amely őt igy félre vezette. De meg nem is hisszük, hogy tudósítótól kapta volna ezt a téves in- formácziót, hanem a Napnak egy megjelent czikkéből mentette kis tudását, melyből csinos kis förmedvényéhez az ihletet merítette. A Nap volt ugyanis, amelyik azt a bizonyos pótadós plakátot kifigurázta. Magunk is elismerjük:joggal és — szellemesen. Mulattunk is rajta mi magunk is; az ügyespellengérezést, mégha a mi rovásunkra esik is, megmosolyogjuk és bosszúság nem kél bennünk érte. De már az alkoholos újság kirohanásáról nem lehet elmondani sem azt, hogy jogos, még kevésbé, hogy szellemes. Bi- bizony a jókívánság fejében, melyet czikke végén Nagybányára esd az imádság per- sziílálásával: „Józanság! Jöjjön el a te országod Nagybányára is“, mi azt mondjuk : hogy nem ártana, ha czikkiró is néha- néha szedne magához egy kis szeszt, ha ; orvosi rendeletre is, legalább elernvedt idegsejtjeit felvillanyozná, mert igy al- ! koholos újságában igazán nagyon kevés : a — spiritus. b A játékszenvedély. Erköicsbiráink panaszkodnak, hogy a játék- szenvedély óriási mérveket öltött. Áldozatainak száma egyre szaporodik és a játékasztal körül lejátszódó botrányok éppen nem tartoznak a ritkaságok közé. Legújabban a budapest-józsefvá- rosi körben történt, hogy egy játékos zsebéből ezreseket loptak. A régi jó időket szeretik emlegetni, pedig azok se voltak bizony jobbak. A magyarok dicséretére kell konstatálnunk, hogy a játék-, különösen a kártyajátékszenvedély nem magyar eredetű, a külföldről, közvetlenül pedig —mint sok más rósz szokásunk — Bécsből lett hozzánk át- ! plántálva. De hogy visszatérjünk a régi időkre, ! rá kell utalnunk arra, hogy köz-, valamint magánéletünkben gyakran észlelhetjük, hogy a nagy tömeg s nem éppen csak az alacsonyabb néprétegek, hanem a magasranguak mily keveset tudnak a múltról. Előfordul, hogy különben tanult képviselő a parlamentben történeti reflexiókkal fűszerezi beszédét, vagy vélt történeti tényeA „Nagybánya“ tárczája. Boridat. Irta: Lamjtértli Géza. I. Enyhe fuvaimok szárnyán megjött a nap- sugaras kikelet s teleszórla virággal a Bathóék kis udvarát, fehér kék ibolyával, piros-kék já- czinttai és tarka tulipánnal ... Az eresz alatt tavaszi vidám kedvvel gerle játszott, esókoló- zott a párjával, a gyöppadon Bathó Béla az édes kis feleségével. Köröttük a tavaszi lég tele volt mámoritó virágillattal, mint az ő szivük szerelemmel, fölöttük a tavaszi ég tiszta volt és fellegtelen, mint az ő tizhónapos boldogságuk. — Milyen bohó is voltam én — szólt a \atal asszony — ez a szép tavaszi nap juttatja eszembe, ugy-e tudod miért ? — Nem tudom édes. — Gondolkozzál csak egy kicsit: ma egy éve. .. emlékszel ? — Ma egy éve .. . egy éve... ma ... Hiába, nem emlékszem; hjah a nagy elfoglaltság, az a sok hivatalos gond, az ember arra sem ér rá, hogy a maga dolgait eszében tartsa. így nem emlékszem, hanem a jegyzőkönyvemben, ott minden pontosan fel van jegyezve, majd utána nézek ... — Köszönöm, kedves aibiró ur, köszönöm, csak hagyja, meg vagyok róla győződve, tudom, hogy pontos, lelkiismeretes ember, mondaná erre a járásbiró ur — szólt a kis menyecske pajkos incselgéssel — én pedig azt mondom, hogy szé- gyeld magad, Béla, még azt is a jegyzőkönyvedbe irod, hátha elolvasná valaki? É ... én, lásd sokkal jobb helyre írtam — a szivembe. Majd olvasom, igy kezdődik: »Gyönyörű tavaszi nap volt«, nos emlékszel ? — Az valószínű, édes, de nem emlékszem ; annyi szép tavaszi nap volt, ah! tavaly különösen sok! — Jogász-majális? . . . — Az már kevesebb. — A Margitszigeten . .. — Ott csak egy és azon az én szememnek, az én szivemnek csak egy leány, csak egyetlenegy ! Emlékszem, igen, te kis bohó, ma egy éve — olt találkoztunk először. Nagyon szép nap volt ez, Ilonka, boldogságom születésnapja. — Hát csakugyan emlékszel? — De milyen apróra; utolsó szigorlatomat lettem le aznap, estefelé kirándultunk a szigetre, a hajó födélzetén találkoztunk, a Sólyomén. Rózsaszínű ruhád volt, kék pántlikával és gyöngy- virágos kalapod ... A kis Benkő Pista mutatott be, szegény fiú és másnap megakart verekedni veíem, mert a második négyest veled lánczoltam. — Milyen bohó is voltam én akkor, az első perezben, mikor megláttuk egymást, megszerettelek a szivem egész szerelmével s úgy vártam azt a napot, mikor egymáséi lehetünk, mint a kis ibolya az első meleg napsugarat . . . és mégis, lásd, mégis úgy féltem néha, nem tudtam megbarátkozni a gondolattal, hogy már asz- szony legyek, hogy odahagyjam azt a fényes nagy várost, melyben születtem, nevelkedtem, az örökös vigalmakat, zajos élvezeteket, a társaságot, azt gondoltam: megöl a falu, a magány, a csöndesség . . . Szegény mamám, hiába mondogatta, hogy az igazi boldogságot nem rajtunk kívül, hanem önmagunkban kell keresnünk és megtalálnunk, nem akartam hinni, pedig menynyire igaza volt! Aztán meg mikor meghallottam, hogy ez a büszke patikárus leány azt mondotta volna, hogy nem nyugszik addig, mig meg nem öli (ezzel a gyilkos szóval) a boldogságunkat — pedig mondta, mert arról is gondoskodott, hogy a mi fülünkbe eljusson — hiába tagadtad le váltig, én úgy féltem .. . S most olyan nagyon boldog vagyok, Béla, olyan nagyon boldog ... De néha-néha mégis mintha valami borús sejtelem csapna a szivembe, hogy nem sokáig tart ez a tiszta, nagy boldogságom . . . máskor megint úgy érzem, hogy még sokkal boldogabb leszek máj .. . majd. — Az leszel, még sokkal boldogabb, édes, aranyos kis anyácskám. * S mire az utolsó tulipán is elvirágzott, mikor .az első rózsabimbó kipattant, egy iczike- piczike kis jószággal lett gazdagabb a Bathóék háza és nagy, végtelen örömmel. Bathó Béla nyomban egy heti szabadságot kért; azt mondta túláradó örömében, azért van rá szüksége, mert még az apagyilkosnak is meg-
