Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 22-52. szám)

1910-06-23 / 25. szám

133.0. junils Hó 23.

25-ils: szám.-V~XTT. évfolyam.

!f&f.

NAGYBANYA’

TÍŰEUBADAX.MX ás S2SÍIVIROX>AIjMI BSlTIZiAJP.

Előfizetési árak : Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon.

Felelős

ÉGLY

(kesztő:

H Á LA7.

! Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-ulcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is.

Mindennapi kenyerünket...

Junius 22.

Rekkenő meleg köszöntött ránk. Csurog a veríték, szakad a munka, növekszik a bizalom, erősödik a szív, forróbb az imádság: mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!

S mintha hosszú évek keservei után csakugyan kárpótolni akarna bennünket az Ur, mindenütt, amerre látunk, bő istenáldásra terit asztalt az idei termés.

Hízott kalászok ringanak földjeinken. A kalászok meghajtott fejeit nap-nap mellett jótékony rövid nyári eső mosogatja. Nincs hőütés, nincs rozsda, nincs jégverés, nincs aszály. Jó esztendőt adott az Isten.

A földmivelésügyi minisztériumnak hivatalos termésbecslése az idei aratást húsz millió métermázsával többre becsüli a tavalyi eredménynél.

Húsz millió métermázsa terméstöbblet! Egy egész ország megenyhülése, egy nyomasztó, szinte már elviselhetetlen szegénység föllélegzése hallatszik e számból.

A tömegeknek világszerte tapasztalható nélkülözése, a sok szociális nyomorúság mind a legutóbbi esztendők

silány terméséből v«ék eredetüket. Leg- főképen pedig Magyjrországon. A kenyér drágasága teremti ríjlegnagyobb zavarokat a társadalomba#

Az idei gazdag* termés, bár nem szünteti meg egyszerre a szegénységet, bár nem törli le örökre Magyarország homlokáról a nyomor veritékcsöppjeit, mégis hatalmasan, erőteljesen fölsegiti az elesetteket és gondolkodókká teszi a kormányzó, vezető elemeket.

Ilyenkor aratás előtt, akár jók, akár kedvezőtlenek a kilátások, mindig visz- szatér az a régi gondolat, hogy Magyar- ország egyoldalú gazdasági tagoltságával és berendezésével valóságos rabszolgája az éghajlatnak. A természeti szeszélyektől való ez az abszolut függés bizonytalanná teszi ezen a földön nemcsak a megélhetést, hanem a kultúrát, sőt a közélet rendjét is. f

A huszadik században meg kellene valahára érteni, hogy mit jelent az, midőn egy ország majdnem teljesen és kizárólagosan az őstermelésre van utalva. Az őstermelésre, mely kedvező évek esetén fizet, de elég egy-két rósz gazdasági esztendő ahoz, hogy a nyomor, az éhínség kiüssön az országban.

Mi még mindig primitiv, kicsinyes és kezdetleges indusztriát fejtünk ki a

föld művelésében. A közgazdasági civilizációtól még mindig mérföldekre járunk.

Nálunk még mindig gyermekczipők- ben járnak a magasabb fejlettségű gazdasági funkcziók s ennek következéseképpen az összes politikai, társadalmi, művészeti és kulturális életnyilvánulások is. Magyarország sorsa még mindig ettől az ingadozó húsz millió métermázsa búzától függ s aszerint, amint az inga nyelve a plusz felé hajlik el, jólét és megelégedettség, ellenben a mínusz irányában nyomor és szenvedés ütnek tanyát déltől északig és kelettől nyugatig a magyar földön.

Egy erős és nagystílű gazdasági politikára van itt szükség, mert igy tovább vezetni egy ország sorsát bűn és kön}T- nyelmüség volna. Ma még megelégedéssel vesszük tudomásul az ötvennégy milliós búzatermést, de mi lesz jövőre, két év múlva és azután, ha meghara- gusznak ránk a borús egek istenei és elpusztítják a vetéseinket ?

Tizenkettedik órája üt annak, hogy végre-valahára oly gazdasági politikát kövessünk, hogy a kenyeret ennek az országnak ne csak a föld adja, hanem a dolgozó milliók termékeny kulturmun- kája is!

A „Nagybánya“ tárczája.

Mária.

(Luk. II. 17. 19.)

Csicsija- csicsija arany sugárom.

Szalmával puhított sziklakő jászlon Ringasson lágyan az álom.

Én ébren vigyázom halk pihegésed S kémlelem rezzenve a mély setétet:

Gyötörnek bús balsejtések.

Ma nálunk jártának keleti bölcsek.

Egy csilag vezette útjokon őket,

Tisztességet tenni jöttek:

Aranyat, tömjént és mirrhát adunak

— S úgy mondták: a népek már régen várnak — A zsidók királyának.

Ki eljön elvenni a föld bűnét. —

— Oh fiam! bimbószád édes neszét Bár sohse váltaná fel bölcs beszéd;

Maradnál mint szüléd: együgyű ember, Jóslatok titka, kit nem kisér, nem ver S holtáig Mázáret rejt el.

— Áldozok kenetet, füszerszám plántát, Makula nélküli esztendős bárányt,

Olajos zsemlyeliszt pászkát.

Vállalok szigorú böjtölő törvényt,

— Nem adlak l nem adlak magzatom önkényt! Még dúvad is védi a kölykét!

Bujtatlak, amerre még madár sem járt.

Anyai szivemmel — meg nem tilthatják — Elállóm végzeted útját!

— De jaj nekem! ha meddőn küzdők, esengek S a könnyek, az álmok szivedre lelnek,

— Adonaj .. . Jehova . . . egy örök Isten . . .! j S mindenek sorra betelnek.

Jörgné Draskóczy Ilma,.

Az adomány.

A kistermetű Barancsiaknak nagy volt a hirük-nevük annak idején, csak az a kár, hogy ez a keliemetes anlithezis, mint a hullámgyürü, mindjobban elmosódott a tűnő évek csendes vizein. Én példának okáért, az alacsony, kövér Barancsi Máténak már csak sovány erszényére emlékszem, amelyből reggelenként, hivatalbamenet, fontoskodva szokott két kongó krajczárt kivájni. A kerek summa egy lisztes asszonyság tenyerét verte, neve szerint a Bébu Borosáét, aki szeplős

sóvári almákat árult a Gencsi-utcza szegletén. Adott pedig azért a szép pénzért három almát. Hol kisebbeket, hol nagyobbacskákat, de inkább kisebbeket, mint nagyobbacskákat. Máté bácsiban felébredt ugyan néha az ellentállás sajgó szavú ördöge, de a kofa-diplomata sietett azt fortélyosan megintelen elaltatni.

— Ejnye, tarka czicza farka, beh korán kelt ma a lelkem tekintetes ur! Hát a Piroska kisasszony ? (Egyem azt a gyüszücsöpp száját!) Minek is kérdem : készül, ugye bizony, a megyebálra ?

A »lelkem tekintetes ur* haragos arcza azonosmód felenyhült, csak a fejét ingatta dur- czás kényeskedőn.

— Ajaj, minek is hozza elő azt a fruskát! A méreg esz meg vele. Képzelje, ő rózsaszínbe akar öltözködni a czéczóra, pedig én a fehéret szeretem. (Az anyját is abban ismertem meg, nyugtassa Isten.) Aztán én Bécsből szeretném hozatni a ruhát, hadd nézzék, hadd csudálják, de ő ragaszkodik a Magyar Julis szabta-varrtjá- hoz. Hallott már ilyet? Ezen aztán csúnyául összekaptunk és most háttal állunk egymásnak.

S ahogy elégedetten tova ment, apró tömzsi lábait szaporán szedegetve, a félretaposott sarkú, vedlett csizma keservesen nyögdécselt utána. Szinte megörültek — már mint ő meg a czizma, mikor alkalom nyílt a megállásra. A konyha- piaczról gömbölyühasu, hamisszemü menyecskék jöttek vele szembe, azok elől-hátul fogták, csicseregtek, csevegtek, fecsegtek össze-vissza, akár a füstifecskék: igy Máté bácsi, úgy Máté bácsi