Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 22-52. szám)

1910-11-17 / 46. szám

Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon.

Felelős szerkesztő:

ÉGLY MIHÁLY.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-ntcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula kOnyvkereskedó Üzletében is.

Révész János.

November 16.

Vasárnap délelőtt, november hó 13-án összegyűlt városunk legkisebb egyházának, az ev. egyháznak presbyteriuma s meghitt családi keretekben, szerfölött meleg tónusok között ünnepelte huszonötödik évfordulóját annak, hogy az ev. egyház Révész Jánost segédlelkészének választotta.

Az egyház a maga patriarchalis sze- rénységü ünnepével tüntette ki nagy- liszteletü lelkészét s fejezte ki hálás elismerését azon érdemekben és eredményekben gazdag lelkészi működésért, melyet az ünnepelt a nagybányai ev. egyház élén egy negyedszázad óta kifejtett. De mi azt hisszük, hogy Révész János negyedszázados jubileuma nemcsak az ev. egyház ünnepe, hanem ünnepe városunknak és társadalmának is s e negyedszázados határjelző fölött a rohanó idők forgataga nem suhanhat át nyom nélkül.

Hiszen a lezajlott negyedszázad alatt Révész János városunk legtörzsökösebb íia lett. Hűséges fia, ki második szülőföldjének vallja Nagybányát s akit ez ősi városhoz immár nemcsak a negyed- százados múlt, a fiatalkori rózsaszinü emlékeknek egész sokasága, a rokoni, a vérségi, a baráti kötelékek fűznek, hanem eltéphetetlen szálakkal ideköti az a picziny sirhalom is, melyben legdrágább kincse alussza örök álmait. Városunkhoz

fűzik a jubilánst egy negyedszázadnak öröme és bánata, sok-sok reménye, soksok csalódása, férfias küzdelme és munkája, miknek sikerei már java férfikorában feléje nyújtják a pálmaágat.

Lapunk a negyedszázados évfordulón őszinte tisztelettel hajtja meg lobogóját az ünnepelt előtt.

Tiszteljük Benne az egyházi férfiút, ki a más felekezetüek iránt tanúsított legnagyobb türelmességgel és békeszeretettel igyekezett szolgálni egyháza érdekeit ; elismeréssel adózunk irodalmi munkásságának, melynek minden sora a törhetetlen hazafiság izzó kohójában fogam- zott meg; ünnepeljük üt mint szerkesztőt, ki két évtizedre rugó szerkesztői működésével nagyban hozzájárult a vidéki hírlapirodalom nívójának emeléséhez; s csodáljuk tetterejét, tiszteletre méltó arn- biczióját, sokoldalúságát s azt a fárad- hatlanságot, melylyel a lezajlott huszonöt év alatt nemcsak a város közügyeiben, de minden társadalmi mozgalomban részt vett.

Válóban, ha visszatekintünk a tovatűnt negyedszázad hullámveréseire, aligha találkozunk olyan városi vagy társadalmi mozgalommal, melynek agitato rius vagy teremtő munkájából ki ne vette volna a maga oroszlánrészét. Mint lapszerkesztő, mint városatya mindig a legelső sorokban küzdött ideáiért; küzdött a legnagyobb erélylyel, a legnagyobb kitartással s a legnagyobb önzetlenséggel. Önzetlenséggel ! Minő ritka szó ez a mai szocziális viharzások és tülékedések vásári lármájában! De a tovaszált huszonöt év derek as munkájának legszínesebb s a régmúlt idők patinájaként felénk csillogó jellegzetességét épen az adja meg, hogy mig a jubiláns az egyház és a közügyek terén szerzett érdemeit évről-évre gazdagította, ő maga az anyagiakban szegény maradt. A vagyongyűjtés terén alighanem most is ott áll, hol huszonöt évvel ezelőtt állott, midőn ifjú lelkesedéssel, nagvratörő reményekkel, de vándorbottal kezében érkezett városunkba. És ez a körülmény hatványozottan, fokozottabb mértékben biztosítja az általános tiszteletet a forumbelieknek, kik már a kezdet kezdetén vezetői magaslatra emelkedtek.

Rokonszenves egyénisége, mindig szolgálatra kész udvariassága s lekötelező modora pedig belopta magát a szivekbe, melyek őszinte szeretettel veszik körül.

Negyed század! A mai ideges, gyorsan élő világban szinte egy emberöltő! Lehetetlen, hogy városunk társadalma, a nagyközönség e negyedszázados becsületes és derekas munka határjelzőjénél megillelődötten ne tartana egy kis megállást. Egy-két percznyi ünnepi pihenőt! Amely ünnepi pillanatok glorifikácziói legyenek a nemes, férfias, kitartó és önzetlen munkásságnak. S ez ünnepi pillanatok, erősen hisszük, nemcsak a jubilánshoz, hanem városunk társadalmához is méltóak lennének!

Révész János életrajzi adatait jubiA „Nagybánya“ tárczája.

Egyedül.

— IrtaVértesy Gyula. —

Mint ahogy a virág, észrevétlen nyílik, Észrevétlen nyílt ki a lelke nekem.

Tegnap még idegen volt ö én előttem ti egy rövid nap alatt ö lett mindenem.

S holnap itt hagy engem, a virágom elnyilt, Csendesen hervadt el, észrevétlenül.

Talán nem is virág, maga a nap volt ő,

Ki az éjszakától, tőlem, menekült.

II.

Első gondolatom, mikor fölébredek-.

Ma még s talán holnap fölkelek az ágyból. Ma még s talán holnap ? És azután vége, Több napunk már nem lesz, jön az éjek éje.

Ma még s talán holnap fölkelek az ágyból Kiveszem a részem fényből, napvilágból, Azután lefekszem s fel se kelek többé ti utolsó nyaramról álmodom örökké.

III.

Kern átkozhatok én mást, csak magamat. Mindennek csak én vagyok oka.

Lehettem volna boldog, szerencsés ti kincseim magam adtam oda.

Első tavasznap télre gondoltam Virág nyíláskor bús hervadásra.

S ime didereg hitetlen lelkem Gyümölcsérlelő, sugaras nyárba.

IV.

Igazad van. Ne is maradj itt vélem. Nem illik össze a fény s a sötét. Lelked derűje mindhiába fénylett Nem törte át az én lelkem ködét.

Zord őszi égnek fellegtáborán át Á nap sugara sem hatolhat át,

Borús telkemre lelked mért is szórná Verőfényét, mosolygó tavaszát? . . .

Hóviharban.

A csupán tizenegy mértföld hosszú szárny- vasutnak rósz bevételein kívül három mozdony- vezetője volt. Mivel az igazgató maga is ingujjban járkált s a felesége keztyüket árult provízióra, a mozdonyvezetőknek nem volt valami nagy fizetésük.

A vonal mentén — úgy a közepe táján — feküdt egy egészen kicsiny város. E városka legszűkebb utcájában, kicsiny, barátságos, sárgára meszelt házban, melyből a mindig ragyogóan tiszta ablakokon keresztül ki lehetett nézni a világba s ahol az ablaktáblák mögött üde gerániumok nyíltak, lakott Lindahl, a keskenyvágányu vasút mozdonyvezetője. A virágok mögött szép kis feleségének csinos, halvány arcza hajolt a

fogyni nem akaró varrás fölé, mig a varrógép lábánál három éves, kékszemü fiacskájuk, Gusztáv játszadozott. Ha a mama megolajozta a gép kerekét és berregtette azt, Gusztáv szétvetett lábakkal odaállt, kinyújtotta kövér karocskáját és vezényelt:

— Me-hettt!

Immár négy éve volt, hogy a papa és mama vaggonja össze volt kapcsolva és a lelkész az egész élet tartamára kimondta a »mehet«-et. Eleinte persze nem ismerték sem a menetrendet, sem az útirányt, a vonat vajmi kevés értéket vitt s szerencsésen átsiklott ugyan a veszedelmes kanyarulókön, de mindig nagy utat kellett megtennie, mig vizfelvevő állomásra jutott. De azért mégis előretörteteít, mert a szerelem vitte s az világított elül, ha a gond ködjétől nem látszottak tisztán a sínek.

Lindahl rokonai azt mondták, hogy bolond, mikor a vasútnál vállalt szolgálatot. A gimnázium utolsó osztályából ment oda s ha tovább tanult volna, huszonötéves korában talán tisztességesebb álláshoz jutott volna. Lindahl azonban nagyon mélyen belenézett volt Blomwall Máriának, egy tönkrement junker leányának szemébe s érezte, hogy egy olyan állás, mely talán nyomorúságos, de gyors kenyérkeresethez juttatja, segítene raj'a. így történt, hogy ketten most a kis Gusztávval a csinos, gerániumos házikó két szobájában laknak, A szobák parányiak voltak és alacsonyak, de kedvesek és melegek.

Künn a vonalon a hóviharban sürü koromréteg ülepedett az arczra s tagjai megmerevedtek,