Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 22-52. szám)
1910-09-01 / 35. szám
Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre í korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula kOnyvkereskedé Üzletében is. Egy tanítónő-választás. Augusztus 31. A nőknek minálunk temérdek tanulás után is óriási fáradságba kerül kenyérkereső pályához jutni. Mennyi lótás-futás, kilincselés, megalázkodás után sikerül egyik-másiknak egy kis állást kiszorítani, mikor még az erősebb férfinem inkább munkára termett tagjai közül ezer meg ezer nem tudja ezt elérni. De a nők számára a kálvária igazában csak az állás megszerzése után kezdődik. Ki van legtöbbje dobva a családi tűzhely erkölcsőrzö melegéből a nagyvilágnak folyton reá leselkedő piaczára, tel kell vennie a versenyt a férfival, gyengébb létére az erősebbel, önzetlen támaszra a kenyérkereső nőkkel szemben különösen gondolkodó társadalmunkban nem számithat s mivel teljes erejének megfeszítésével kell dolgoznia, hogy a korunkban még a férfi vállát is meg- rokkantó lázas munkában megállja helyét, idő előtt megroppan, vagy energiáját veszítve a tulcsigázott munkában, megtéved. S mily kevesen vannak, akik pártjukat fognák. Talán még azok sem, akiknek ez a kötelességük. Hogy a társadalom kissé különös szemmel tekinti őket, még magyarázható, hisz előiléletet rövid idő alatt belőle kiirtani nem lehet. De annál inkább megütődik az ember, ha a társadalom egyes faktorai, akiktől joggal el lehetne várni egy kissé humánusabb és a köznapinál fmomultabb felfogást, a A „Nagybánya“ tárczája. Bánat. — Irta: Guy de Maupassant. — Savai, akit Mantesban Savai papának hittak, épen fölkelt ágyából. Az eső esik; komor őszi napra virradt; a falevelek hullanak; lassan peregnek alá az esőben, mintha egy másik, sűrűbb, lassúbb eső permeteznék. Savai ur nincsen jó kedvében; a kályhától az ablakig, az ablaktól a kályháig megy. Az életnek vannak szomorú napjai. Most már csak szomorú napjai lesznek számára, mert hatvankét éves már. Magányos, öreg legény ember; maga körül senkije sincs. Milyen szomorú igy halni meg, egészen elhagyatva, minden odaadó érzés nélkül! Sivár, üres élétére gondol. Emlékezetében fölujul a messze múltban, gyermekkorának múltjában, a ház, a szülői ház, aztán az iskola, a jogászkodás Párisban; aztán atyja betegsége, halála. Visszatért atyjához, magukban éltek, a fiakenyérkeréső nővel szemben megtagadnak lovagiasságot, humanitást és sok más emberi tekintetet. Néhány héttel ezelőtt történt, lapunkban regisztáltuk is, hogy egy faluban az iskolaszék kikötötte a megválasztandó tanitónőnek, hogy férjhez mennie nem szabad. Fura kis ügy biz ez, de igy van. Kutassunk csak egy kissé, mi indíthatta az iskolaszéket erre a ravasz kikötésre. Bizonyára mikor manapság a feminizmus kérdésének megoldása a vén Európát izgalomban tartja, ők sem akartak elmaradni a világtól, ők kívánták salamoni döntő szavukkal a kérdést megoldani: legyen hát; a nő egyenlő lehet a férfival, de férjhez mennie nem szabad ; hisz akkor egy családban két fizetés volna, mondjon inkább le állásáról, őt eltartja férje, állása pedig esetleg egy másik családot ment meg az éhenhalástól. Szent humanizmus! Hisz ha ez vezette volna őket apáezafaragó bikötésök- ben, még csak hajlandó volna az ember nagynehezen belenyugodni. Igazságuk van, másnak is élni kell, mások is meghalnak éhen egy fizetésből, a férjhez ment tanítónő is elégedjék meg ura keresetével. Minek a jó mód és megelégedés annak, aki ahhoz nincs hozzászokva. Nem, ilyen messzelátó ezélzat nem vezette az iskolaszéket, sokkal közelebb tekintett ennél, t. i. saját érdekére — de nem ám a humanizmus nevében. Van egy miniszteri rendelet, mely tál ember és az öreg nő, szomorúan, semmire sem vágyódva többé, aztán anyja is meghalt. Milyen szomorú is az élet. Magára maradt, reá kerül a sor, most már ő is meg fog halni. Elenyészik s ezzel vége. A földön nem lesz többé Savai Pál. Milyen rettenetes gondolat! Mások még élni fognak, szeretni, nevetni. Igen, a világ mulatni fog, s ő nem lesz többé életben! Milyen különös, hogy az emberek nevetnek, mulatnak s vidámak bírnak lenni a halál örökös, biztos tudatával. Ha legalább kétes volna, ha remélni lehetne! De nem, kikerülhetetlen, épen úgy bekövetkezik, mint napra az éj. És aztán ha betöltötte volna életét 1 Ha csinált volna valamit, ha voltak volna kalandjai, élvezetei, sikerei, mindenféle szórakozásai. De nem voltak, nem volt semmi. Egyebet sem tett soha, csak fölkelt, evett, ugyanazon órában és lefeküdt. így érte el hatvankettedik évét. Még csak meg sem nősült, mint a többi férfiak. De miért is nem ? Igen, miért nem nősült meg ? Tehette volna, volt némi vagyona. Nem volt talán alkalma ? Lehet! De hiszen az ember maga szerzi az alkalmakat! Nem törődött vele, ennyi szerint a tanítónő, ha lebetegedik, három havi szabadságra tarthat igényt s ez időre az iskolafentartó köteles a tanítónő helyetteséről gondoskodni és azt fizetni. Valóban humánus intézkedés ez s alkotójának nemes lelkét dicséri. De lám-lám, milyen ravasz fondorlattal akart kifogni a nemes iskolaszék a miniszteri rendeletén. Tudták jól, ha a tanítónő férjhez megy, hát emberi számítás szerint szüksége lesz arra a három hónapocskára; esetleg többször is. Az meg már sok költségbe kerülne. A miniszter ur csak hadd rendelkezzék, nekik is van sütnivalójuk, ők biz nem fizetnek, tegyen a tanitónéni fogadalmat. De félre a gunynyal; látható ebből az esetből is, hogy a mi társadalmunk nem becsüli még eléggé meg a kenyérkereső nőt, mikor egy erkölcsi testület saját zsebére pislogva, ily sajnálatos és nevetségesen rövidlátó módon még természeti és emberadta jogain is csorbát akar ütni a nőnek. A feminizmus híveinek csak megnyugtatására szolgálhat az az örvendetes tény, hogy az ügy kedvező befejezést nyert, mert a belügyminiszter az iskolaszék kikötését megsemmisítette. Hazátlan magyarok. Augusztus 31. Saját hazájából menekül a magyar. Az amerikai bevándorlási hatóság jelentése szerint annyi magyar még sohasem érkezett Amerikába, mint ebben az esztendőben. az egész. Ez a nembánom természet volt az ő baja, hibája, bűne. Hány ember hibázza el életét ezzel a gondatlansággal. Olyan nehéz bizonyos természeteknek a fölkelés, mozgás, járáskelés, beszélés és az ügyekkel való foglalkozás. Még csak nem is szerették, egyetlen nő sem pihent keblén odaadó szerelemmel; nem ismerte a várás gyönyörteljes aggódását, a kézszoritás isteni megremegését, a győztes szenvedély föl- magasztalását. Milyen emberfeletti boldogság száll a szívbe az ajkak első találkozásakor, mikor ketten egy lénynyé olvadnak az ölelésben korlátlanul boldog lénynyé, akik egymástól vannak elkábulva. Savai leült, lábát a kályhához támasztotta, testét hálóköntös borította. Az biztos, hogy életét elhibázta, teljesen elhibázta. S mégis szeretett ő is. Szeretett titokban, szenvedve és gondtalanul, mint ahogy mindent tett. Igen, szerette öreg barátnőjét Sandres- nét, öreg bajtársának, Sandresnek nejét. Oh, ha ismerte volna mint fiatal leányt! Csakhogy későn találkoztak, már férjnél volt. Ezt a leányt bizonyára megkérte volna! S mégis, hogy szerette őt az első naptól fogva! FRANKO VITS AirADÄR Nagybányán. Ä közelgő iskolai idény alkalmával felhívja a m. t. szülők szives figyelmét dúsan felszerelt készletére ílQ07 Ildit tankönyvekben ^skák, könyvhordó szyjak s minden néven nevezendő iskolai ÜJ'"* lluuZ/* szerekben. Olcsó árak. Használt tankönvek féláron kaphatók. Szolid kiszolgálás.
