Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 1-21. szám)
1910-03-03 / 9. szám
VIIX. évfolyam.. 3-ils: szám. Hó 3. tATI»APAXiMI É18 SSISÍIPXIIODAIjMI SUTXZjAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, Felelős szerkesztő: negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. , , Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. EGLY MIHÁLY. I Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-ufcza 13. szám, hova a I lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. I Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is A csirkefogók. Márczius 2. Mióta Molnár Ferencz megírta Liliom czimü darabját, melyben idealizálta és rokonszenvessé tette a nagy városok csirkefogóinak nyomorúságos életét, azóta nemcsak a rendőrség és a detektívek, de a nagyközönség is erősen érdeklődik a csirkefogók iránt. Ók a mai élet egyik legszánalmasabb típusai. Leikükön hordják az utcza szeny- nyét, salakját, a nevelés sok bűnét. Mert nem azoktól cseperednek föl a hírhedt csirkefogók, akiket az anyjuk imádságán kívül egyébre sem tanítottak, hanem azokból a fejletlen lelkekből, kiket az elemi iskolákban s az iparos iskola egykét éve alatt ferde irányban vezettek. •/ Azok a szociálista és atheista eszmék, miket hiányos előtanulmányai s filozófiai készültségének nélkülözésével sok tanító maga sem tud megemészteni s mégis megmételyezi elszólásaival a fejletlenek értelmét, ezek nevelik' a városi élet betörőit, fiatal züllöttjeit, csirkefogóit. Ez az iskolában nyert métely az indító oka sok bűnnek, sok szennyes dolognak, melyeknek épen a kiskorú, rósz útra tévedt exisztencziák az elkövetői. Ma itt dördül el egy revolverlövés, melylyel valami fiatal gimnazista oltotta ki életét, holnap másutt haitik a gyilkos golyó süvöltése, melvlyfel ismét csak egy fiatal tanuló akarta tanítójának vagy imá- dottjának, kit reménytelenül szeretett, életét kioltani. De a fiatal bűntettesek krónikái milyen megdöbbentő képét tárják fel annak a mélyen elszomorító helyzetnek, amelybe éppen azok sülyedtek, akikre minden nép, minden nemzet a jövendőt akarja felépíteni. Mi ennek az oka? Csak nemrég történt, hogy Paris - ban kézrekeritettek egy apach-bandát, egytől-egyig tizenhárom-tizennégy éves suhanczokból, akik csak az imént rázták le magukról az elemi iskolák porát. A rendőrfőnök elővette a fiatal csirkefogók vezérét és vallatóra fogta ilyen kérdésekkel: Mi okozta azt, hogy ti megvetve a tisztességes munkát, a becsületes polgári életet, a bűn útjára rohantok? Ki oltotta belétek a csirkefogók rút életének széreteíét ? Ki más, felelte bátran az ifjú betörők vezére, mint hóink az iskolában. Azt hangoztattak folyton előttünk az iskola padjai között, hogy csak a buta ember hisz Istenben, hogy az ember és a barom között csak annyi a különbség, hogy az ember pénztárczáját megtömheti. Ha Isten nincs, kitől féljünk? Mi kivert ebekként kóborolunk esőben, hóban, éhezve, íázva a külvárosok negyedeiben s leselkedünk a gazdagokra s elraboljuk, amire szükségünk van, mert úgy tanultuk, hogy a földön csak az boldog, akinek sok pénze van, aki gazdag és hogy nincs Isten, aki bennünket megbüntet. Ezt a gondolkodást nem is sajátíthatják el azok az őnállótlan, gyönge lelkek, kiknek nyomorúság volt egész életük s kik folyton jobb napok után vágynak, csak olvan emberektől, kiknek te- kintélye nagy befolyással van egész életük kialakulására. A jó tanítók a nemzeti becsület kialakulásának legelső közegei. A hitvány, napszámos, robotoló, hivatását csak mellékfoglalkozásnak tartó, lelki örömeit a gyermekek nemes előhaladásában soha föl nem találó tanítók átkai azoknak a nemzedékeknek, melyeket a társadalom- nevelés és oktatás végett rájuk biz. Mit várhat a magyar nemzet azoktól a tanítóktól, akik csak nemrégiben Budapesten megalakították a szabadgondolkodó tanítók egyesületét? Tudjuk nagyon jól, mit jelent Magyarországon a szabadgondoikodás. A budapesti szabadgondolkodók, valljuk meg, többnyire vallásával mit sem törődő egyének, azon a megalakuló gyűlésen nem arra a programmpontra tapsoltak és tombollak legerősebben, hogy a műveltséget, a felvilágosodást, a természet- tudományos észjárást fogják terjeszteni, A „Nagybánya“ tárczája. Jó éjszakát*) — Eminescu. — Puha ölében a fészeknek Kis madarak némán neszeinek: Agyat kínál a lomb, az ág. Jó éjszakát l Amíg az erdő mélye néma, A forrás sóhajt néha-néha; Az álom lombon s levelen ÜL széliden. A hattyú átevez az éren, Siet, hogy megpihenni térjen: Mély s édes álmot hozzatok Szép angyaloki Rászáll a fényes hold swgára A bűvös-bájos éjszakára; Egy édes összhang a világ. Jó éjszakátl Révai Károly. Ha lomb susog ... — Eminescu. — Ha lomb susog ablakomnál S nyárfa levél reszket, — Azért van, hogy rád gondoljak S feléd közeledjek. — *) Mutatvány Urán és Révai »Román költőkből« czimen most megjelent kötetéből. Ha a tóban csillag fürdik Világítva mélyét, — Azért van, hogy felébreszsze Szivem szenvedélyéi. Ha a felhők sátora közt A hold süt le szépen, — Azért van, hogy rád gondoljak Örök üdvösségem ! Bran Lőrincz. Deák Ferencz tréfái. Azt a szerencsét, hogy gyermekember lé- j temre Deák Ferenczczel, az Andrássy-kabinet tagjaival s a Deák-párt korifeusaival megismerkedhettem, annak a véletlennek köszönhettem, hogy Deák titkárja, Csengery, a maga részére is titkárt kért az egyetem rektorától s Pauler Tivadar engemet dezignált. Ezen a réven, mint Csengery küldöttje — aki épp úgy, mint az öreg ur, török természetű ember volt s járni csak akkor járt, ha el nem kerülhette — gyakran megfordultam az Angol-királynőben. Hogy rákezdjek már annak elbeszélésébe, amit krónikám czimül visel, előzetesen el kell mondanom, mi adott alkalmat arra, hogy Csengery, a nagy hallgató, a titkárok ideálja, akinél csakugyan el volt temetve minden titok, kivetkőzött természetéből s elmondta nekem a haza bölcsének azokat a csinjeit is, amelyekről én, mint teljesen ártatlan természetű dologról, bona fide ime föllebbentem a fátyolt s amelyek azért nem kerültek soha köztudomásra, mert az illetőknek, akikkel megesett, nem volt érdekükben kikürtölni; mert Deák Ferencz sohasem kötötte a nagy harangra tréfáit s végre mert Csengery volt, akiből, mint a tóból a jeget, csákánynyal kellett kivágnia szót. Azt tartom, vétket követtem volna el, ha elhallgatom, mert ha támad valamikor Deák Ferencznek hozzá méltó biográfusa, jelleme humoros oldalának kidomboritására fölhasználhatja. Hát az az alkalom úgy esett, hogy Kemény és Csengery s ez utóbbival én is, hivatalosak voltunk Széli Kristóf névnapi ebédjére. Széli Kristóf, Széli Kálmán nagybátyja, abban az időben királyi táblai tanácselnök volt s Kristóf napját rendesen megtartotta, még pedig Budapestnek akkoriban legelső vendéglőjében: a hires Mihaleknél a Szervita-téren, amely rarról volt nevezetes, hogy a főváros legraffináltabb gurmán- jai ott adtak egymásnak találkozót. A Deák-szoba Mihaleknél, — amelyet Deáknak egy ott függő arczképéről neveztek igy — mint a többi helyiség is, bent volt az udvarban, aminek az a kellemes oldala volt, hogy a kocsirobaj nem zavarta a társalgást. Az említett Kristóf-napi ebédjén, ha jól emlékszem, a következők voltak jelen: Széli tanácsának bírái teljes számmal, két pótbiró, három jegyző; a miniszterek közül Eötvös és Horvát; Marsaiké és Ráth György tanácselnökök s végre a mi triumvirátusunk: Kemény, Csengery és én. Étkezés alatt már a pecsenyéhez közel, nagy vita támadt a táblabirák közt, — mert az tudnivaló, hogy a bírák soha sincsenek egy véleményen — arról, hogy Deák Ferencz mit mondott Kubának, mikor ez a kalapját a Deákéval elcserélte s azzal mentegetődzött, hogy egyforma a fejük. Horváth Illés, egy mérges kis táblabiró, nagyott ütött az asztalra és stentori hangon igy szólt: Azt mondta körül igen, de belül nem. A vita Isten tudja hogyan végződött volna, ha Hor-
