Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 1-21. szám)
1910-02-24 / 8. szám
4 NAG YBÁN Y A 1910. február 24. eslélylyel összekötött hangversenyt rendez. Az estélyen közreműködik dr. Lakatos Mihályné Abrahám Mariska zongoraművésznő, ki Liszttől és Chopintől fog nehány konczertdarabot előadni. Simon Aurél Petőfitől, Kiss Józseftől, Emi- nescu román költőtől, továbbá Révay Károlytól és Égly Mihálytól fog költeményeket bemutatni. Az estély iránt nagy érdeklődés mutatkozik s arra városunkból is többen átrándulnak. Koszorumegváltás. Néhai Ötömösy Gyuláné emlékére leendő alapítvány czéljaira koszorúikat újabban megváltották: Robellyné Thaisz Fany 20 K, Harácsek Vilmos 10, Alexy Kornél 4 K. Eddig 77 korona gyűlt be. A szives adakozóknak köszönetét mond az elnökség. Negyven éves szolgálat. Torday Imre v. tanácsos, helyettes polgármester, a telekkönyvi hivatalnál viselt tisztviselői szolgálatának betudásával ma, szerdán töltötte be városi tisztviselői szolgálatának negyvenedik esztendejét. A ma tartott tanácsülésen ez alkalomból a városi tanács élénk óváczióban részesítette. Igaz részvétet keltett városunk társadalmában Thurzó Ferencz nyug. városi levéltárnok, városi képviselő, a ref. egyház presbiterének s a részvénytakarékpénztár igazgató- sági tagjának elhunyta. Már hosszabb idő óta betegeskedett, de azért senki sem sejtette, hogy a katasztrófa ily hamar be fog következni. Kinos haláltusa után folyó hó 19-én, a hajnali órákban szenderült jobblétre. A boldogult évtizedek óta szerepet játszott közéletünkben s puritanizmusával, kötelességtudásával általánosan tisztelt nevet vívott ki magának. Életrajzi adatait a következőkben összegezzük: Nagyváradi Thurzó Ferencz Nagyszalontán született 1853 ban. Miután Nagyszalontán VI. gimn. osztályt s Debreczenben egy évi bölcsészetet végzett, Nagybányára jött 1872 ben s itt tanító volt a ref. egyháznál 2 évig és 5 hónapig. 1,873-ban városi írnokká választották okt. 29-én. Állását 1874. jan. 1-én foglalta el. Ettől kezdve városi szolgálatban maradt. 1875-ben kiadóvá választották, 1883-ban levéltáros lett, majd közgyám, meg az iparügyek előadója, 1901-ben nyugdíjba ment. A ref. egyháznál 1878 —1900-ig jegyző volt s egész haláláig presbyter. A Polgári Körnek 1876—1892-ig jegyzője s később könyvtárnoka. Résztvett az önkéntes tüzoltó- egyesület alakításában s annak hosszú időkig tisztje volt. A részvénytakarékpénztárnak is éveken át volt igazgatósági tagja. A halálesetről a család a következő gyászjelentést adta ki: Özv. Thurzó Ferenczné szül. Vigh Róza neje, Margit és férje Langer Sándor, Ferencz és neje ErdŐdi Nagy Lujza, György gyermekei, úgy a maguk, mint az alulirt rokonok nevében mély fájdalommal tudatják, hogy a felejthetetlen jó férj, drága édes apa, szeretett testvér, sógor és rokon: nagyváradi Thurzó Ferencz nyug. városi levéltárnok, városi képviselő, a ref. egyház presbytere, a Részvénytakarékpénztár igazgatóságának tagja, munkás életének 57-ik, boldog házasságának 34-ik évében, folyó hó 19-én reggel 4 órakor jobblétre szenderült. Temetése e hó 21-én, hétfőn délután 3 órakor lesz a református egyházszertartása szerint. Nagybánya, 1910. február 19. Béke poraira, áldás emlékezetén! Vigh János apósa, Thurzó Julia özv. Ujfalusy Sándorné, Thurzó Lajos és család;a testvérei, özv. Takács Józsefné és családja, Vigh Dezső és családja, Takács Mária férj. Köm- ley Károlyné sógorai és sógornői.— A boldo- gultat folyó hó 21-én temették a gyászoló közönség impozáns részvéte mellett. Temetésén úgyszólván ott volt városunk egész társadalma s az önkéntes tűzoltóság is testületileg kivonult, hogy egykori bajtársának megadja a végső tisztességet. Á halálesetről a nagybányai részvénytakarékpénztár külön gyászlapot adott ki. Dr. Falussy volt főispán képviselősége. Egyes lapok megemlékeztek arról, hogy dr. Falussy volt főispán most képviselőjelöltséget vállal s megírták, hogy jelöltnek a krassói kerületben lép föl. Legilletékesebb forrásból arról értesülünk, hogy ez a hir nem felel meg a valóságnak. Dr. Falussy egyelőre érendrédi birtokára vonul vissza. A szatmári főszolgabiróság Csaba Adorján szatmári főszolgabírónak főispánná való kinevezésével megürül a szatmári főszolgabírói állás. Ez állásra már most megindultak a korteskedések. Legtöbb, úgyszólván biztos kilátása van azonban a szatmári főszolgabírói állásra B. Ko- váts Sándor erdődi főszolgabírónak, ki a legrégibb vármegyei tisztviselők egyike s kinek képességeit mi nagybányaiak, kiknek körében hosszasabban hivataloskodott, ismerhetjük legjobban. De ismerik a vármegyei illetékes körök is. Városunk s vidékének bizottsági tagjai mind Kováis Sándor mellett foglalnak állást. Halálozás. Lesújtó gyász érte Fritsch Sámuel polgártársunkat. Felesége, szül. Seres Irma f. hó 19-én rövid szenvedés után, megdöbbentő váratlansággal elhunyt. Halála mély részvétet keltett azok körében, kik az elhunyt jóságos szivét ismerték. Szerencsy József és neje a boldogultban feledhetetlen nevelő gyermeküket siratják. A család a következő gyászjelentést adta ki: Frits Sámuel férj, Szerencsy József és neje nevelő szülők, Seres Károly, Ilka, Emma, Gizella és Árpád testvérek, id. Fritsch Sámuel após, Fritsch Károly és neje, Fritsch Matild és férje Órendi Frigyes, Vass István és családja, Suba Károly és családja, Becsy József sógorai, illetve sógornői úgy a saját, valamint az összes rokonok nevében is, mely bánattal tudatják, hogy a hü és gondos feleség, felejthetetlen nevelő gyermek, drága jó testvér, szeretett sógornő és rokon Fritsch Sámuelné Seres Irma folyó hó 19-én este 10 órakor, fáradhatatlan és áldásos életének 54-ik, boldog házassága 10-ik évében, rövid szenvedés után csendesen az Urban elhunyt. Kedves halottunkat folyó hó 21-én, hétfőn délután Va2 órakor fogjuk ref. vallás szerint örök nyugalomra helyezni Vár-utcza 39. számú házából. Nagybánya, 1910. február 20. Legyen örök pihenése csendes! — Az elhunytat 1. hó 21-én helyezték örök nyugalomra nagy részvét mellett. — Kölcsey Zoltán nagybirtokos, vármegyei bizottsági tag a napokban Tunyogon, életének ötvenedik évében elhunyt. Halála Szat- mármegye számos előkelő családját gyászba döntötte. Vármegyei albizottságok. A vármegyei köz- igazgatási bizottság az 1910. évre az albizottságok tagjait a következőképen választotta meg. 1. A fegyelmi választmányba : dr Böszörményi Emil, N. Szabó Antal, Kacsó Károly, Plachy Gyula rendes tagok, Luby Béla és Bodnár György póttagok. 2. Az árvaügyi fellebbvi- teli küldöttségbe: Böszörményi Zsigmond és Papp Béla rendes tagok, Szalkay Sándor póttag. Ezenfelül a főispán Jékey Zsigmondot és Madarassy Dezsőt rendes, Jármy Andrást póttagnak nevezte ki. 3. Az erdészeti albizottságba megválasztatlak: elnök: Ilosvay Aladár, alelnök N. Szabó Antal és rendes tag Kacsó Károly. 4. A II-od foka erdei kihágást bíróságba : Jármy András, Luby Géza, Jékey Zsigmond, Böszörményi Zsigmond, rendes tagok, bzalkay Sándor, Kacsó károly, Plachy Gyula és Madarassy Dezső póttagok. 5. A pótadó elleni felszólamlási bizottságba : Plachy Gyula, Jármy András, Papp Béla és Kacsó Károly rendes tagok. 0 A munkásügyi albizottságba: dr. Böszörményi Emil, Madarassy Dezső, Jármy András, Jékey Zsigmond rendes tagok, Böszörményi Zsigmond, Kacsó Károly. Bodnár György és Luby Béla póttagok. 7. A böriönvizsgáló küldöttségbe a megyei főispán által kineveztettek: Kacsó Károly, Plachy Gyula, Papp Béla és Luby Géza. A járásbirósági fogházak vizsgálására es pedig; a fehérgyarmati jrásbirósaghoz Luby Géza; az erdődi járásbírósághoz Böszörményi Zsigmond; a sziner- váraijai jbirósághoz dr. Böszörményi Emil; a mátészalaai jbirósághoz Szalkay bándor; a nagybányai és nagysomkuti jbirósághoz Kacsó Karoly. Hivatalból tagok: dr. F'abó Zoltán kir. ügyész és a megyei főorvos. A riczlnus olaj használata folyton csökken, mert a világ legkiválóbb orvosai ezen sürü, utálatot keltő, ragadós olaj helyett a természetes Ferencz József-keserüvizet rendelik. — A »Ferencz József«-keserüviz minden világrészben bevált páratlan hatását semmisem bizonyítja jobban, mint azon tény, hogy a kórházakban majdnem kizárólag használják mindazon esetekben, a mikor a betegeknek gyors, biztos és feltétlenül kíméletes hatású hashajtóra van szükségük. Köszönetnyilvánítás. Mindazon jóismerőseink és jóbarátaink, kik feledhetetlen emlékezetű, szeretett nőm : Seres Irma elhunyta alkalmával fájdalmainkat akár részvétDyiiatkozoíukkal, akár a végtisztességen való megjelenésükkel enyhíteni szívesek voltak, fogadják ezúton is hálás köszö- nelünket. Nagybánya, 1910. febr. 23. Fritsch Sámuel. A tennisz-pálya megnyitása. Olyan derűs, meleg tavaszi idők járnak, hogy a Széchényi- ligetben ma, szerdán, azaz február hó 23-án nyitották meg a tennisz-pályát. Ezt a dátumot följegyezzük a későbbi kornak. Tavaly ilyenkor még félméteres havas utunk volt s javában folyt a szánkózás. Sic transit . . . Vojnarovits Sándor szat- márvármegvei főispáni titkár a szatmári törvényszék börtönében üli le a váltóhamisításért reá rótt nyolcz havi börtönbüntetést. Dehmal budapest izongoragyáros most feljelentette Vojna- rovitsot a budapesti kir. ügyészségnél azért, hogy ez tőle egy zongorát bérelt, aztán eladta. Voj- narovitsot a fővárosba szállították, ahol kézbesítették neki a vádiratot, mi ellen védője kifogásokat adott be, azonban a vádtanács azokat elutasította és Vojnarovitsot vád alá helyezte. Pályázatok jegyzösógre. A nagybányai járáshoz tartozó alsófernezelyi, bajfalui, lápos- hidegkuti és szakállasdombói körjegyzőségekben rendszeresített és lemondás folytán megüresedett segédjegyzői állásokra pályázat hirdettetett. A pályázati kérvények február 26 áig nyújtandók be a nagybányai főszolgabíróhoz. A választás márcz, 8., 9., 10 és 11-én fog megtartatni. Mi lesz Rumpoldnál február hó 26-án? Ez a kérdés máris sokaknak izgatja a fantáziáját. Hogy lesz valami az bizonyos, de hogy mi, azt mindeddig a legáthatatlanabb titok borítja. De hírlik, hogy olyas valami lesz, aminő még nem volt. Olvasóinknak vélünk kedves szolgálatot tenni, midőn Rumpold vendéglős hét pecsétes meglepetéséről riporterünk jóvoltából lerántjuk a leplet. Hát szombaton este nagy halestély lesz Rumpoldnál, de hogy a balatoni fogasok, harcsák és pontyok méltó tusban részesülhessenek, hát Rumpold folyó hó 26-án szombaton este kezdi kimérni a müncheni barátok által készített hires Salvator- sört. Értjük Rumpold szörnyű titkoló- zódását, mert vendéglőjét félti a nagy közönség nagy megrohanásától, de nekünk kötelességünk volt olvasóközönségünkre való tekintetből ezt az indiszkrécziót elkövetni. Münchenből a legteljesebb inkognitóban két nagy hordó Salvator- sör már meg is érkezett Rumpold pinczéjébe, hol szombat estig budapesti detektivekkel őrizteti. A gazdasági egyesület közgyűlése A gazdasági egyesület Szabó Adolf nyug. erdőigazga.tó elnöklete alatt vasárnap délelőtt tartotta rendes évi közgyűlését. A közgyűlés tudomásul véve az elnökség jelentését, a múlt évi zárószámadást jóváhagyta s az 1910, évi költségvetést megállapította. A közgyűlés elhatározta, hogy a lápos- völgyi vasút mielőbbi létesítését minden rendelkezésre álló eszközzel támogatja. Igen érdekes tárgya volt a közgyűlésnek a debreczeni gazdakör átirata. A debreczeni gazdakör ugyanis arra kérte az egyesületet, hogy foglaljon állást az Salve pater patriae — Bibas princeps optime! Szombaton, f. hó 26-án este csapolják Rumpoldnál mmm® a hires müncheni SAI/VATOR-sört. Thurzó Ferencz.