Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 1-21. szám)
1910-02-17 / 7. szám
2 1910. február 17. jóbarátainak tekintette, kiknek érdekében mindenkor s minden fórummal szemben gondolkozás nélkül sikraszállott s innen az a rendkívüli szívélyes viszony, mely a vármegye egész tisztikarát dr. Falussy személyéhez fűzte. Csalódnék azonban, aki azt gondolná, hogy a szívélyes baráti viszony főispáni erélyességének rovására volt. Ahol kellett, tudott ő szigorúan sújtani is s épen e szigorú, de igazságos erélyességének köszönhető, hogy Szatmárvármegyét köz- igazgatási tekintetben a legjobban adminisztrált vármegyék mellett kezdték emlegetni. Dr. Falassyt távozása alkalmával a vármegye előkelőségei tömegesen keresték föl; sokan táviratilag búcsúztak el a népszerű főispántól, igy gróf Teleki Géza v. b. t. tanácsos is, ki a főispánt búcsúja alkalmából nagyrabecsüléssel és igaz barátsággal üdvözölte. Dr. Vajay szatmári polgármester a város közönségének fájdalmát táviratilag tolmácsolta s a távozó főispánt a város őszinte tiszteletéről és nagyrabecsüléséről továbbra is biztosította. Dr. Makrai] polgármester személyesen óhajtott elbúcsúzni dr. Falussy tói, de nem találván otthon, egy későbbi időpontban Farkas Jenő polgármesterrel fog a volt főispánnál búcsutisztelgésen megjelenni. A város tanácsa feliratban búcsúzik el volt nagyérdemű főispánjától. Mi a magunk részéről, kik a legjobban ismerjük, hogy mit tett Falussy volt főispán a vármegyéért s városunkért, szintén nehéz szívvel mondjuk ki a búcsúszót. Öngyilkos gyermekek. Február 16. Tegnapelőtt Kassán főbelőtte magát egy busz éves gyerekember, a felső ipariskola növendéke s szörnyet halt. Igazgatója, tanárai, tanulólársai mindnyájan szorgalmas, derék, szolid fiúnak ismerték, senki se vette ki a kezükből. A szemük összevillant. Maguk se tudták, mit éreznek. Mikor a szőlőbe értek, mind a ketten belebámultak a reggeli kéklő messzeségbe. Aztán megfogták a dolog végit és nyütték rótták késő estig. Csupa gyönyörűség volt a munka. Az asz- szony ajkán csengett a nóta. Közbe-közbe Tandari mesélt az asszonynak a múlt időkről, amikor még itt a hegyen bő s úgy vidám szüret is volt. A muzsika szólott, a pásztortüzek magasan loboglak. De ma már a gazdák lelkét megkapta a gyötrő sejtelem. .. Itt-ott területek pusztulnak el, senyvednek az erős venyigék. Vagy kopáran marad a föld, mint egy élettelen, nagy halott, vagy ha lehet szánto- gatják s búzát vetnek, tengerit, tököt, répát termelnek. Az asszony kíváncsian hallgatta . . . nézte a kipirult Tandarit. Tandari kapája nyelére támaszkodva nézte... bámulta a sárgás-fekete rögöt hosszan, némán. Az arcza úgy elkomorult. Hirtelen ledobta magát a földre, lefeküdt a szőlőtőke mellé, fülét a földre nyomta és úgy hallgatódzott. Hiszen még a rágást is lehet lopva hal- lanni . . . hallga csak hallga! Miféle csudabogara lehet ez a jó Istennek? A szép fiatal asszony is elszomorodott. Megértette. Szeme könnybe borult s tekintete a földön fetrengő urára tapad. A következendő szüretek már semmi kétséget nem hagytak a szegény emberek lelkében. A nagy kádak már tavaly is ott hevertek minden pincze torkolatában érintetlenül. Szomoanyagi körülményei is rendezettek voltak, az idén már befejezte volna tanulmányait s kimehetett volna az életbe, hogy a maga erejére, a maga tehetségére támaszkodva megkeresse kenyerét. És ahelyett, hogy az élet tagadhatatlanul sok tövissel, sok göröngygyei behintett útjára lépett volna, amelynek mentén azonban virág is virít, virág is illatozik, hátat fordított a küzdelmek gyönyörűségeinek s egy revolverrel kinyitotta maga előtt az elmúlás sötét kapuját: főbelőtte magát. Miért ? Azt mondják szerelmes volt egy urilányba s mert reménytelenül szeretett, mert a lány származásra, vagyonra magasan fölötte állt, nem talált más megoldást, mint a golyót. És most talán rendben van a számadás? A nagy számadás, melyet nemcsak az élettel, hanem az Istennel is el kell intéznie? A fiatalember — ez csak halálával derült ki — gyáva volt. Gyáva volt felvenni a harczot az élettel, gyáva volt küzdeni azért, akit szeretett. Régente is voltak szerelmes gyerekemberek, akiket ideáljaiktól rang, születés, vagyon választott et. De azok nem a fegyvert vették kezükbe, hanem felvették a harczot az élettel, elhárították az akadályokat, lerombolták a válaszfalakat, méltóvá telték magukat az ideál viszont- szerelmére s mikor voltak valakik, odaálltak eléje s akkor ajánlották fel a munka verejtékében, a lelkesedés tüzében megtisztult, megnemes- bült, felmagasztosult szerelmüket a leánynak. Ezek voltak a hősök, ezek szerettek igazán, ezek érdemelték meg valóban azt, akiért szivük megdobbant! A mai fiatalok más anyagból vannak gyúrva. A legkisebb akadály előtt meghátrálnak, kétségbeesnek, elvesztik lelki erejüket, szellemük és testük nyugodtságát s előveszik a revolvert. És ennek a szomorú gyöngeségnek, ennek a kárhozatos gyávaságnak nem a degeneráltság, nem az élet számtalan nehézsége, nem az élettől, küzdelemtől való félelem az egyedüli oka. Van más is, sőt az a más legfőképen. A mai fiatalság nem ismeri az Istent! Templomba nem jár, vagy ha igen, csak azért, hogy az ott megjelent hölgyeken legeltesse szemét, izgassa fantáziáját, az egyház lelket ____________NAGYBA NY A __ ru an ballagtak föl az emberek a dombra, szüretelésre elég volt a puttón is. — Hejh a muzsika húrjai elpattantak örökre! Megszűnt a táncz, ősszel olyan a szőlőföldek tája mint egy siralmas temető. A kiszedett megölt tőkékből minden esztendőben hatalmas tüzeket raktak. Száll . .. száll az áldozati füst az ég felé. Azután arról megy a szóbeszéd, hogy valamikor a drága musttal lo- csolgatták a szilvafa gyökereit. Nem volt becsülete a bornak. Meg is bűnhődtünk érte keservesen. Minden év meghozza a szőlő uj veszedelmét. Örökös reménység, örökös aggodalom. Lesz-e még vig szüret ? A jó ég tudja! ügy ebéd után futó tavaszi vihar támadt. Zúgott az eső, paskolta a földet. Tandariék a vityilóba menekültek. Az asszony kitárta az apró kis viskó ablakát és friss, üde illatot hordott be a kóbor szél. Hosszú lócza az ablak alatt. Egymás mellé ültek. Az ember sokáig nézte ... az asszonyt. Az lesütötte szemét. Néha találkozott a tekintetük és szó nélkül összemosolyogtak. Aztán az ember kezébe vette az asszony kezét és simogatni kezdte. Sokáig ültek igy. Csöndesség volt. Egyszer csak fölsikoltott az asszony. — Jaj! Véresre harapod a számat! Nem sajnálsz ? — No csak még egyszer 1 — Te . . . te ... megfojtasz. — Együtt halunk meg. megerősítő kegyszereivel nem él s az utolsó, akire gondol: az Isten! Hiába nevelték vallásosnak a szülők, hiába mutatott a helyes útra az iskola, a gyermekember a szabadabb életbe kikerülvén, elveti magától a nyűgnek tekintett vallásosságot, restel templomba járni, szégyel imádkozni s észre sem veszi, hogy lelke napról-napra gyöngébb, akaratereje folyton folyvást csökken, szellemi képességei megfogyatkoznak, erkölcsi érzése elveszti érzékenységéi s önmagái hajszolta arra az útra, melyet a gyöngék, a gyávák választottak ki maguknak, melynek utolsó állomásán ott várja őket a méregpohár, kötél, vagy revolver. És ezer között jó, ha egy akad, aki erről az útról idejekorán visszafordul! A szegény öngyilkos tanuló is korán lépett erre az útra, gyorsan futotta be és nem volt ereje visszafordulni. Egy revolverlövéssel zárta le a tartozik— követel rovatot és nem jutott eszébe még akkor sem, mikor a hideg cső halántékát érintette, hogy azzal a golyóval, mely agyát szétroncsolja, két érette aggódó, érette küzködő, fáradó, rajongó öreg emberpárnak: szüleinek szivét is halálosan megsebzi! A városi takarékpénztári választmány közgyűlése. Február 16. Nagybánya sz. kir, város takarékpénztárának választmánya f. hó 13-án, vasárnap délelőtt 11 órakor tartotta rendes évi közgyűlését dr. Makray Mihály polgármester elnöklete alatt. A közgyűlésen a választmány majdnem összes tagjai megjelentek. Elnöklő polgármester a közgyűlést megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesítésére Neubauer Ferencz miniszteri tanácsost és lábián Lajos nyug. főmérnököt kéri föl. A közgyűlés az igazgatósági jelentést felolvasottnak vette, ellenben elrendelte az évi üzleti eredmény kimutatásának a felolvasását. Az igazgatóság jelentéséből kiemeljük, hogy a városi takarékpénztár, mint az Osztrák-Magyar bank mellékhelye, 1909. év szeptember 20-án kezdte meg működését, miáltal Nagybánya város a bankpiacz jellegével ruháztatott fel s a minek egyik nagyjelentőségű eredménye az, hogy kereskedőink s iparosaink s mindazok, kiknek idegen helyen levő fizetési kötelezettségeik vannak, elfogadmányaikat, utalványaikat Az asszony egy fürge szökkenéssel kilopva magát az ura karjai közzül. — Hát nem szerelsz? — Nem. Pajzán kaczagással mondta ezt az asszony, még a fejét is megrázta hozzá. A koromfekete haja szé tkuszáltan hullott az arczába. Sóvárgós, ingerke dő fény villant meg a szemében. Tandari mégis elkomorodott. Valami árny futott végig arczán s a nyitott ablakon át kibámult . . . Nagysokára csupán fojtott hangon kérdezte: — Hát igazán nem szeretsz ? — Ugyan, de bolondos kelmed! — Azt mondtad az előbb. — Tréfáltam. Durczásan, de mégis valami különös bájjal vetette föl ajkát az asszony s a kis ablak felé fordult, nézett ki a zuhogó esőbe. Az ember még inkább bosszankodott. Nagyokat hallgattak. A leikök tudja Istenhol járt! Az asszony sirt. A szemét törülgette. Az meghökkent. ... Persze .. . persze, megbántotta a szegény asszonyt . . . Azok a csókok, azok a csókok . . . — Tini! A siró asszony megremegett. — Tini, édes Tini, ne sirj. Az asszony felemelte büszke fejét. Mosolygás villant át könnyázott arczán. — Ugy-e goromba voltam? Ne haragudj rám. És kérges tenyerével szelíden simogatta meg az asszony kuszáit haját. Az asszony mosolygott.
