Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 1-21. szám)
1910-04-07 / 14. szám
Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 borona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-ufcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula kOnyvkereskedó Üzletében is Széchényi emlékezete. Április 6. 1910. április 8-dika szomorú évforduló. Ötven évvel ezelőtt lobbant utolsót egy nagy szellem: gr. Széchényi Istvánnak, a legnagyobb magyarnak szelleme a döblingi tébolydában, midőn saját kezével vetett véget sok szenvedéstől megtépett életének. Ki tudja, mi adta a fegyert a 69 éves próféta kezébe? A szabadságharcznak ő csak előjeleit látta 1848 ban, annak diadalait s később a leveretése után bekövetkezett borzalmakat eltakarta előle a lelkére borult fekete fátyol, de mikor ennek szálai foszladozni kezdettek, mindent megtudott s előre hangoztatott aggodalmait igazolva látta a bekövetkezett eseményekben. Döblingi magányából akkor kezdett ismét bizalommal tekinteni a nemzet jövője elé, midőn a fiatal császár megházasodott s a fejedelmi pár körútra in- rínif Magvai'or^a^on Tőle származott az eszme, hogy a herczegprimás vezetésével küldöttség menjen az uralkodó elé és kérvényt nyújtson át neki Magyarország szabadságának helvreállitása érdekében. Terve meghiúsult, sőt a béke helyett az erőszak politikája volt rá a felelet, midőn a kormány az Akadémia megrendsza- bálvozását készült megvalósítani. Mikor aztán Bach Sándor belügyminiszter jogtipró rendszerének igazolására s az európai közvélemény félrevezetésére megiratta Mayer Bernáttal a Rückblicket, lángra gyűlt ismét Széchényi hatalmas szelleme s megirta erre válaszul a Blick-et, melyben maró gunvjával izekre szedte szét a Bach rendszer nevetséges dicsekvéseit s pellengérre állította a világ itélőszéke előtt. Az 1859-diki hadi kudarcz mellett a Blick kergette bukásba az abszolút kormányt. Röpiratának hatalmas sikere ismét meghozta Széchényinek az életkedvét s döblingi magánya csakhamar a politikai élet fokusává lett, hol sorra keresték fel a nagy remetét az ország kiváló férfiai, hogy szellemének üdítő frisseségét szétárasszák később mindenfelé. Balvégzete azonban feltartóztathat- lanul közeledett. Az 59-diki patens által felidézett országos forrongásban egy újabb forradalom közeledését látta. Ehhez járult még, hogy a béc$i rendőrség politikai barátainak u látogatásában egy kezdődő összeesküvés szálait vélte felfedezni, melynek irányítójául Széchényit tekintették. Mily szatírája a sorsnak. Ő, aki az ultima ratiótól vehemens agitáló természete daczára 48-ban is irtózva féltette nemzetét, ő, aki az ötvenes években is a békés megegyezésen munkálkodott, ő: gr. Széchényi István összeesküvői' Hiába, a végzet rohamosan közeledett teljesülése felé ... 1860. tavaszán lakását szigorú rendőri felügyelet alá helyezték; márczius 3-án házkutatást tartanak nála és Bécs- ben lakó barátainál, kik közül többeket elfognak; báró Jósika, ki pár nappal előbb Döblingben nála ebédelt, hirtelen meghal s hogy az idegrázó lélektani hatásoknak meg legyen a koronája, Thierry rendőrminiszter megírja Széchényihez kíméletlen hangú levelét: »A tébolyda megszűnt Excellentiádra nézve menedék- helv lenni...» •J A lelki egyensúly, mely az egész nemzet örömére évek múltán helyreállott, ismét megbillen. A meggyötört lelkű főur előtt Zrínyi, Frangepán, Martinovics véres árnyai lebegnek talán, vagy az országot érhető újabb gyász veti elméjére sötét árnyékát, elég az, hogy eldördül a végzetes lövés s a legnagyobb magyar 1860. április 8-ára, hus- I vét vasárnapra virradóra visszaadta nagy i lelkét teremtőjének. így ünnepelt két Nagypénteket Magyarország 1860-ban . . . * A gyász, mely a nemzetet érte, leírhatatlan volt. Lapozzuk végig az akkori — kevés számú — újságokat, ott sir, ott vonaglik a nemzet fájdalma, veszte- : sége azoknak mindenik sorában. Alig volt — talán nem is volt — község az 1 egész hazában, mely el ne siratta volna j a nagy halottat. A „Nagybánya“ tárczája. Másodvirágzások. — Irta: Vértesy Gyula.. — 1. Jó barátiunk nekünk az a jó nagy Isten, Lásd, hogy összehozott minket, ma is ő. Tudta, hogy egy nap is el van veszve, mikor Egymást nem láthatja, két hű szerető. A pártunkra állt Ő, áldassék is érte. S most legalább tudjuk, hogy e szerelem Kedves az Istennek, bűn nem tapad rája, Létekből fakadó, tiszta, szenytelen. Az emberek most már beszélhetnek rólunk 8 kedves jó anyád is hiába beszél, Ki is merne minket most már elitélni, Ha a legfőbb bíró egymásnak ítél . . . II. Ez az én életem nincs másért, mint érted. Perczig se éljek, ha teher vagyok néked. S haljak meg a peresben, ha terhedre váltam, Jobb lesz akkor nekem, ott a másvilágban. Jobb lesz onnan nézni, mit csinálsz te itt lennt És ott szemtől szembe kérni a jó Istent, Hogy adjon helyettem más valakit néked, Ki jobban szeressen, mint ahogy én téged. in. A vonat hogy mászik, Mikor megyek hozzád. Mintha kötőféken Lomha lovak vonnák. S mikor jövök tőled, Mint a madár úgy száll, Esze nélkül száguld Szálló szellők utján. 8 a lelked velem van Ha jövök, ha megyek, Ha vígan kaczagok, Ha búsan könnyezek. IV. Biz’ ez galambom nagy időlopás. Így el nem végzünk semmit sem soha. Reggeltől estig egyre csókra csók S a nap, mint egy perez, úgy repül tova. A csók az szép, az jó, de haszna nincs. Legfeljebb hogyha versbe foglalom. De te miattad írni sem tadolc Én háborgató, édes angyalom. Mi lesz belőlünk, ha ez igy megyen, Ha nem dolgozunk, enni sem kapunk. — Hisz' úgyse éhes egyikünk se édes, Csak szomjas, csókra szomjas ajakunk. V. Talán jobb lett volna, ha sohase látlak ? Nagy fényesség után, nagyobbak az árnyak. Ne láttalak volna sohase én téged, Maradtam volna csak koldusnak, szegénynek, Hogy ne lennék király, mikor hozzád járok S halálra ítélt rab, mikor tőled válók. Asszonyok. Mártha asszony megesküdött, hogy sohasem i teszi be többé a lábát Kovácsékhoz s éppen azért a legközelebbi szerda délután már három órakor készülni kezdett. Felsütötte bronzszinü — titokban pancsolt haját s fejébe csapva a kalapnak nevezett al- tábornagyi sisakot, erős parfümöt árasztva szét, karcsú bokái fölött alaposan megemelt szoknyával elindult a hareztérre, melynek ezúttal Kovácsék kék szalonja volt a szintere. Az egész utón élvezte a hatást, melyet megjelenése okozni fog. Titkos kárörömmel gondolt arra, hogy mennyire fognak »pukkadni« az asszonyok és lányok, — főleg Kovács Zsuzsa — ha őt meglátják. És Kovács Zsuzsa mérgelődése esett neki legjobban. Mert ő volt Mártha asszony leghalálosabb ellensége s az ő megkeseritése volt most őnagy- sága legnagyobb boldogsága. Hogyne. Ez az igénytelen leány, ez az egyszerű Kovács Zsuzsa meri őt, kis és nagypéteri Szentpétery Bélánét i lenézni. Mert ha mágnásnő volna vagy legalább is nemes, de igy egyszerűen Kovács — tout court, —
