Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 1-21. szám)
1910-03-31 / 13. szám
Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-ufcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is A szekularizáczió. Márczius 30. A legutolsó idők sokat hánvt-vetett kérdése, a szekularizáczió, vagyis a kath. egyház vagyonának állami birtokba vétele, — sajnos — immár felütötte fejét városunkban is. Nem vitatjuk, helyes vagy nem helyes dolog volt-e azt egy irodalmi társaság irodalmi estélyén bármiképen is tárgyalás alá venni, de ha már megtörtént, nem zárkózhatunk el az elől, hogy e kérdésben a közönséget, mely jobbára jelszavak után indul, felvilágitsuk. Mindenben aláírjuk Nenberger István magvas és tudományos alapon álló fejtegetését, mely visszhangképen lapunk legutóbbi számában jelent meg s e meggyőző fejtegetéshez íüzzük a magunk megjegyzéseit. Midőn Hajdú vármegye szekularizáló átiratát megküldte a törvényhatóságoknak, a legtöbb törvényhatóság azzal tért az átirat fölött napirendre, hogy nem akarják a felekezeti békét megbolygatni. Minő téves gondolkozás ez 1 A kath. egyházi vagyont ősiségétől eltekintve nem a felekezeti béke, hanem a magánjog szentsége védi. Ez ellen a tulajdonjog ellen támaszthat az irigység és féltékenység hangulatot, de legyőzni csak az erőszak merheti. A kath. egyházi vagyont a tulajdonjog szentségén kívül védi az adományozók szent és sérthetetlen akarata, védi keletkezésének története. Hazánk legjobb történészei: Katona "-ÍV IVVJ1 1 'J'V.UUIMVIV tanúsága alapján hirdetik és vallják, hogy a kath. egyház vagyonának Szt. István adományozásai vetik meg alapját. Árpádházi királyaink családi birtokaikból, az úgynevezett „szállásbirtokból“, melyet foglalás utján szereztek, alapították a püspökségeket, apátságokat. Állami birtokból nem adhattak és nem alapíthattak semmit, mert állam akkor nem volt. Az állam, mint ilyen, a középkori népek felfogásában hiányzott. A királyság sem volt közjogi hatalom, hanem csak személyes, magánhatalom, melynek súlya, tekintélye a családi birtok nagyságától függött. Más volt akkor a jogi élet, más volt a jogi felfogás. Történelem ellenes állítás Szent István korában állami vagyonról beszélni. Nem ismeri mivoltunkat és nincs jogászi tudása annak, aki a kath. egyházi vagyonnak állami eredetéről beszél. Nálunk a szekularizáczióról azóta kezdenek Írni és beszélni, amióta Deák Ferencz 1848-ban, a ’ cp viselőházban a j közös iskolák ügyének tárgyalásánál egy I jogtörténeti tévedésen alapuló nvilatko- ! zatával erre tápot adott. Deák ugyanis ! ekkor, korának jogviszonyait áttéve Szent ! István korába, azt a kijelentést tette, hogy ! a kath. alapítványok és javak, melyek a status adományai, ha a szükség ugv hozza magával, lefoglalhatok. Deák után jogászaink a kath. egyház vagyonának jogi természetét német vagyonjogi elvek szerint Ítélik meg. A német vagyonjog a hűbéri jogon alapulva haszonélvezetre, bizonyos célokra ruházta föl az egyházakat. Azonban Szent István, Szent László, Nagy Lajos és más donatoraink „lelkűknek üdvösségére“ adták az egyházi vagyont. Az egyháznak adott vagyont pedig a király sem vehette vissza. Ezt a jogi tényt bizonyítják Verbőczv Tripartitumának ide vonatkozó kitételei, bizonyítja az 1548. évi XII. t.-cz., mely a lörökhóditás után gazdátlanul maradt káptalani, kolostori birtokokat csorbítatlanul a kath. egyház rendelkezésére bocsátja; bizonyítja az a tény, hogy vallási és tanulmányi alapjaink 1848. óta a helytartótanács kezéből a főkegyur, az apostoli király által kinevezett kultuszminiszter felügyelete alá tartoznak és soha sem kerülnek bele az állami költségvetésbe; bizonyítja az a legfrissebb jogi döntés, mely Csernoch püspök-képviselő összeférhetetlenségi esetében kimondotta, hogy az egyházi vagyon nem állami vagyon. Láthatjuk ezekből, hogy az egyházi vagyont jogtörténeti alapon, semmifele jogászi ügyeskedéssel és fogásokkal megtámadni nem lehet. A szekularizáczió kérdése mögött, mely tisztán és kizárólag a katholikuso- kat érdeklő kérdés, nem is jogászokat, nem is történettudósokat, nem is önzetlen hazafiakat látunk, hanem azokat, akik a külföldön épugy, mint nálunk az állam és a kis egzisztencziák javát hirdetik, de a saját maguk zsebét tömik s akiknek tulajdonképen a jobbágyfölszabaditás is a legjobban használt; akik kikezdték a parasztbirtokokat, megszabdalták a grófi, A „Nagybánya“ tárczája. Találkoztunk. í. A találkozásunk azt hittem olyan lesz Mint mikor az égen Két ozikázó villám Felhők tetejében, Eqy sugárba ivei, Tüzes epedéssel. S mi útjába esik Hasogatja széjjel — Azt hittem olyan lesz Mint mikor két penge Fényesen czikázva Kerül szemtől szembe — Azt hittem, hogy e föld Megállana perozben Amikor a kezed Ott pihen kezemben, Amikor az ajkad Ég a csóktól s éget, Amikor karomba Tartalak majd téged . . , S ime, találkoztunk Szomorúan, búsan, Szomorúság sötét Kertje félé, útban. Két szomorú ember Rátalált egymásra S ködös őszt éreztek Napsugaras nyárba . . , 2. Jönnek a sivár, zord napok Az álmos esők, a fagyok, A lelkem didereg belé Mig vánszorog a sir felé . . . Mint Jézus, ama nagy napon, Keresztem úgy vonszolgatom, Egy napig ő, én meg’ talán Nyaratlan évek bús során . . . 3. Kettőnk közül ki az, aki átkot hozott Magával e földre, születésekor — Kettőnk közül ki az, kinek szörnyű sorsa Maga körül mindent feketébe von? Te ölsz-e meg engem, vagy én öllek téged S ki lesz gyilkos s ki a meggyilkolt halott ? ügy sejtem, hogy mégis te leszel a hóhér S a halálra Ítélt rab, az én vagyok. 4 I Nem tudunk mi már szeretni Vége van a szerelemnek — Nem szenvedély, nem forró csók: Pihenés kell a betegnek. S azok vagyunk mindaketten Ízzé porrá tört az élet, Mit akarsz te már én vélem Mit akarok én már véled? I Ez a késő, bús szerelem Őszi útról késett fecske — Csak vergődik, mig meg nem hal, Meddő vágytól beteg teste. Vértesy Gyula. Szegény fogja a madarat . . . — Irta : Lampérth Géza. — A szatmári békekötéssel beesteledett a hajdan fényes kuruc-dicsőségnek örökre. A majtényi síkon elnémult a tárogató. Elhallgattak a tüzes, viharos harczi dalok s a labanczot vérig csipkedő, paprikás kurucz-nóták. Éjnek sötét évadján, erdők rejtett sűrűjében néha-néha riadt fel fájó mélabúval a bujdosó Rákóczi kesergője: A tábor, a tábor Zászlóit lehajtja
