Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 1-21. szám)
1910-03-31 / 13. szám
2 NAGYBÁNYA 1910. márezius 31. bárói uradalmakat, elpusztították a nemesi kúriákat. Ezeknek kell most a kath. egyház vagyona is. Tehát nem jogról, hanem irigységről és erőszakról van szó. Nem habozunk kimondani, hogy amint a nemesi, közép és kisbirtok pusztulása a nemzeti vagyon pusztulását jelenti, ép úgy jelentené ezt az egyházi vagyon szekularizácziója is! Pesti piszok. Márezius 30. Manapság a sajtókérdés — pesti piszok. A vidéki sajtó is ezt gyűjti, ezt halmozza rakásra, ezt csapja naponként olvasóinak küszöbje elé. S a pesti métely terjesztői nyugodtan alusznak munkáik után. Az elvetett mag nem a közönség, hanem az újságírás apró vidéki exponensei fejében ver legelsőbb gyökeret. A pesti lapok hangja, szelleme, lendencziája legtovább a vidéki redak- cziók háromlépésnyi, homályos, füstivott szobáiban ülepszik meg. A róka a rókát igen jól ismeri! Azért mosolyog mindig a fővárosi újságíró, valahányszor vidéki lapot kezébe vesz. Budapest régen kinőtt abból az ártatlan csecsemő-körből, midőn még az ország szivének nevezték. Ma az ország szemétdombja, Minden romlás, minden fertőzés, minden ragály, mely gyilkosa a nemzeti egészségnek, letiprója az egyéni szabadságnak, onnan áramlik szét az országba. Budapest a nemzet leigázója. Mert nincs veszedelmesebb ellensége a szabadságnak, mint az, aki az erkölcsi erő alapjait rongálja, az erkölcsi lazaságot bármily alakjában elősegíti. Azt mondják a fiziológusok, hogy a bátortalanság a vénülés jele. Mennyi vén, rokkant ember van Budapesten. A sajtóval szemben nem meri fölemelni senki szavát. Szabadon hömpölyög, a féktelen diadallal gázol a pesti piszok a lelkek tömegén — a sajtószabadság szent nevében. Csak egy ideális, szivének, lelkének ifjú erejével küzdő férfi mer a főváros, az ország színe elé lépni s midőn mindenki mámoros a márcziusi levegőtől, midőn mindenki a szabadságot harsogja, ő kertelgetés nélkül ránk bizonyítja, hogy szomorúbb rabság nyomja a lelkünket, mintsem a szabadságot joggal emlegethetnénk. Apponyi gróf márcziusi ünnepi beszédében felszólítja az ország ifjúságát, hogy szerezze vissza, ha kell a legnagyobb áldozatok árán is a nemzet szabadságát, azt, amelyet a sajtószabadság leigázott. Ha szemügyre vesszük — úgymond Apponyi — a pornográfia vakmerő terjesztését, mely a szabadság czimén jogot igényel arra, hogy a zsenge gyermekkortól kezdve megmérgezze fajunkat; ha véigtekintünk azon a sártengeren, amelyben a rágalom ugyané szabadság védpajzsa alatt lerántani iparkodik a legjobbakat is, ha azt a lelketlen ámítást és lázitást látjuk, minden szent érzésnek azt a folytonos káromlását, minden aljas ösztönnek azt a készséges kiszolgálását, a melyet szegény népünkre rászabadított a szent szabadság, akkor a nyom talott bünszerzés ezen orgiáinak láttára összeszorul a lelkünk, megrendül a hitünk. Mert az nem tartozik a sajtószabadsághoz, hogy minden utczasarkon és minden kirakatban megrohanhassa ifjúságunkat a paráznaság szelleme, hogy becsületünkben gázolhasson minden gazfickó, hogy tudatos hazugsággal büntetlenül lehessen rombolni, lázitani, butítani, csak azért, mert mindez nyomtatás utján történik. Nem tőlünk függ-e nagy mértékben ezeknek a szörnyű elfajulásoknak megfékezése ? Ha a tisztességes sajtó munkásai tökéletesebben kifejlesztenék azt az egészséges testületi szellemet, mely a hivatásbeli becsületérzés lángpallosával kikergetné és szigorú erkölcsi elő- itéléssel megbélyegezné a kétes alakokat, ha a tisztességes olvasóközönség legyőzné a per- verzkiváncsiságot és a lelkek fenekén lappangó azt az aljas ösztönt, amely öntudatlanul némi gyönyörűséget okoz másoknak, különösen a magasabb erkölcsi pólezon állóknak lerántásával, ha ezzel csökkennék a szennyes lapok kelendősége, ha szóval a a tisztességes társadalom valami komoly erkölcsi erőfeszítésre képesnek mutatkoznék a sajtó kinövéseivel szemben, igy a szabadság eszközeivel nagy mértékben orvosolni lehetne ezeket a kinövéseket. Ki a vidékről a pesti piszokkal! Korcsma és börtön. — Egy kis statisztika. — Márezius 30. A szigorú állam küzd az alkoholizmus ellen! Odaáll az antialkoholisták gyülekezései mellé, helyeslőleg dörög és tapsol a szónoklatok végén, approbálja a védekezők mozgalmát, rábólint a fenyegetésekre, szubvencionálja gyenge tehetsége szerint az apostolokat, jobb kezével veregeti a népmentők vállát, baljával pedig — osztogatja az italmérési engedélyeket. Szakasztott olyan az állam viselkedése az alkoholizmus kérdésében, mint a Horatius derék I plebejusáé, ki nagy buzgósággal leborulva, Apolló szobra előtt mozgatja ugyan ajkait, de Laverná- hoz könyörög szivében ilyképen: engedd tolvajok I istene, hogy rászedhessem felebarátaimat és boríts jótékony homályt kétszínű cselekedeteimre ! A felületes ember, látva az antialkoholis- mus külső, szinleges jóakaralu támogatását, megesküdnének rá, hogy ez országban az állam az első absztinens. A külső, a szinleges jóakarat, a farizeusi tóga alatt azonban a mámor, a szesz tobzódik ezernyi nemzeti átkot fogamzó következményeivel. Nálunk az állam udvartartásában, hol minden nemzeti kérdésnek akad gazdája, az antialkoholizmus nemes ügyét egyedül a statisztika szolgálja De ez is öntudatlanul. A rideg, morózus számadatokat, mik az alkaholizmus kérdésébe kapaszkodnak, ezélzatosan-e, vagy akaratlanul, rendesen annyira szétvetik egymástól, hogy makacs, tyuktermészetü szocziologus, vagy újságíró kaparhatja csak belőlük össze a mága megdöbbentő tételeit. A legutóbb napvilágra került igazságügyi és pénzügyi statisztikák bujkáló számsorai között nagyon szomorú adatokra bukkanhatunk. Magyarország korcsmákat nyit, hogy börtönökhöz, fegyházakhoz juthasson! Amily arányban növekszik az állam bevétele az alkoholizmus terjedésével a szeszadókból, oly mértékben szaporodnak a bűnesetek és a jogerősen elitéltek száma. Oly tétele ez a társadalmi erkölcs logikájának, hogy százegyszer hallottuk már kifejteni az alkoholizmus ellen dörgő argumentácziókban. De állami tekintéllyel approbált számadatokkal ritkán, vagy talán még nem is támogatta senki. Mi összeböngészlük e leverő s nemzetünk minden gondolkozó fiát komoly védelemre sorakoztató adatokat. A legutóbbi öt év alatt az állam jövedelme igy fokozódott a korcsmák után: 1904-ben öl millió korona volt az adóbevétel, 1905-ben 69 millió, 1906-ban 81 millió, 1907-ben 88 millió, 1908-ban 98 millió! Horribilis összegek! De a leghitványabb nulláig esik értékük, mihelyt a másik nem- kevésbbé csodálkozást keltő statisztikái ismerjük. A börtönök statisztikája igy tárja fel a magyar nemzet pusztulását: A jogerősen fogházra, vagy fegyházra elitéit bűnösök száma volt 1904-ben 554 000; 1905-ben 635000; 1906-ban 670.000; 1907-ben 716.000; 1908-ban 805 000! És senki sem tagadhatja, hogy e merészen növekvő számok a korcsmák nehéz levegőjében teremnek. A majtényi páston. — Szegény kuruez tábor ... Hajh, Károlyi Sándor! Hajh, Károlyi Sándor, Károlyi Sándorom! Hová lőtt, hová lőtt Az én szép táborom?... Károlyi Sándor s a szövetséges rendek hódolati esküt tettek a labanezgenerális Pálffy János kezébe. S a tábor, a tábor, a szép kuruez tábor, fegyverét lerakva, szerteoszlott. Rákóczi Ferencz, a vezérlő fejedelem s azok a tiszta, rajongó lelkek, akik hozzá mind végig hívek maradtak, visszautasítván a császár hivó kegyelmét, messze idegenben a hontalanság keserű kenyerén éldegéltek. Törők ég alatt, odalenn a Mármora tenger ligetes partjain, Rodostóban. Nagy Bercsényi Miklós, Esztérházy Antal, Forgách Simon, Csáki Mihály grófok, a két Pápay testvér, János és Gáspár, Zay Zsigmond báró, Radalovich apát, szarvoskendi Sibrik Miklós, Horváth Ferencz, Kőszeghy és Kajdacsi alkották a bujdosó fejedelem udvarát. És a hívek hive, rajongók rajongója, a fényes szellemű, édesszavu poéta: Zágoni Mikes Kelemen. Maga Rákóczi valósággal kolostori életet élt. Miután utolsó szép reménye is porba hul, lőtt, hogy idegen segítséggel még egyszer dia- ! dalmasan meglobogtathatja a magyar szabadság zászlóját: nagy lelke imádságba és elmélkedésbe mélyedt. Ami kis derű megaranyozta még ottan-ottan a szegény bujdosók egyhangú, szürke életét, azt az örökké gavallér Bercsényi Miklós gróf háza árasztotta. Ott össze-össze csendült még olykor a barátság vidám serlege. A ház lelke az élet őszén is még mindig szép, szellemes »méltóságos asszony, Bercsényiné asszonyom« vala, aki igen szeretett a társaságban mulatságos dolgokról beszélni, főképpen az ő tavaszi idejében való dolgokról ... És mellette Bercsényi hű, öreg poéta-titkárának, a Vépi Vénus szépszavu énekesének ifjú lánya, a kis Kőszeghy Zsuzsika. Az anyátlan árvaságra maradt kis Zsuzsika lány ott serdült fel a fényes Bercsényi udvarban. Bercsényiék úgy szerették, dédelgették, mintha tulajdon, edes gyermekük lett volna. És olyba vette őt az egész rodostói társaság is. A tovatűnt szép múltra való emlékezés, az édes bús merengés méla óráiban ezüstös csengésű hangján verseket olvasott fel urasz- szonyának a kis Zsuzsika. Krzelmes, lágyan folyó, zengő alekszandrinusokat édesapja művéből. A Vépi Vénusból, melyet, nyilván ama hires, nevezetes Murányi Vénus példáján buzdulva, a Bercsényi pár egybekelése alkalmatosságára szerzett vala jó Kőszeghy György uram. Oh, olyan édes és olyan szomorú dolog volt hallania ifjú leányajakról az agg úrnőnek az ő ifjonti bübá- ját dicsőítő zengzetes strófákat. /»Amikor még csillogott sok drágakő násfás mellében, fénylettek a gyémántok szép fejkölőjében.« És, ha sirva-vigadó barátkozásra gyülekezett Bercsényiékhez a rodostói társaság, a ház úrasszonyának jobb keze volt az eleven kis poéta- sarjadék. Katonai szigorúsággal rendelkezett a konyhán és üde jókedvvel, pajkos csicsergéssel forgolódott, kínálkozott az ebédlő-házban a vendégek körül. Különösképen pedig az édes, aranyos Mikes bácsi körül. Az ő számára mindig volt egy Ízletes falatja, amit a tulajdon rózsás kacsóival tett a tányérra, őhozzá mindig volt egy pajkosabb szava, egy édesebb, melegebb mosolya. És, amikor Rodostó rózsaligeti virágba borultak, bizony, egy-egy csinos bokrétácska is ott illatozott mindig a Mikes bácsi tányérja mellett . . . Meleg lány-mosolyra, édes csicsergésre, rózsák illatára hol a vér, mely fel nem pezsdül ? Hol a szív, mely fel nem dobban ? . . . Jó Mikes Kelemen uram is csak arra ébredt egy szép május reggelén, hogy szivében lopva, titkon fészket vert egy zengő madár, a szereKarteien kívüli ív f p r~7rl—,r_ jutányos áron szállít a hosszureviiaÄMa-Kffltelepéről fávaUgeTett JVlEoZC 1 KRASSÓ MIKSA ÍÉíKlI SZílállll. Építőmestereknek előnyár! 8W- Építőmestereknek előnyár!
