Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 1-21. szám)
1910-03-24 / 12. szám
Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, i Felelős szerkesztő: negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. j ^ ' ' 1 Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. I E G LY M I H Á LY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula kOnyvkereskedé üzletében is Husvét. Újra elközelget a Husvét, az emberiség megváltásainak fenséges emlékünnepe. Fenségesnek kell neveznünk, mert az eszme, melynek diadalát jelenti, még a sírnál is erősebb: a meggyötört, meggyalázott szeretet kikelt sírjából s teljes melegével sugározta mind a négy égtáj felé a végtelen isteni kegyelem gyümölcseit. Még a hitetlen szivének is álmél- kodnia kell ez óriási tragédián, még neki is be kell látnia lelke rejtekén, ha lopva is, hogy a Megváltó, ha nem is tartja Isten fiának, az emberi gondolkodás mértékén felülemelkedő fenséges nagy szellem volt, kinek tanításával összhangban állottak tettei: élete, halála. Lett légyen a Megváltó a hitetlen szerint csak ember, még akkor is, húzódozva bár, de be kell vallania, hogy oly hatalmas erkölcsi súlyú, oly fenséges és j nemes tanítás, mint a Megváltóé, nem emberi elme szülötte. Gondolhatott-e ki az ember véges elméje oly véghetetlen nemes tételt, hogy mások szeretetében önszeretetünk legyen a mérték, vagy hogy szeressük ellenségeinket is? Nem. Ily magasztos ethikai végczél ember agyában meg nem fogamzott, hisz még a legjobb, legigazságosabb és legistentélőbb ember sem tudna annyira levetkőzni halandó mivoltával együttjáró jelleméből, hogy e nemes eszmék ne csak termékeny talajra találjanak lelkében, szivében, hanem a Megváltó tanítása szerint gyümölcsöt is hozzanak. Még a hitetlennek is el kell ismernie, hogy olyan ember, akiben nemcsak az egoisztikus érzelmek vertek tanyát, aki még gyilkosait is szerető jóságból sugárzó szemmel tudta nézni, egy volt csak s több nem lesz s ez ami Istenünk. Hogy is telnék ki tőlünk, emberektől a szeretetnek ily megnyilatkozása. Hisz csak egy kis kört veszünk is fel, mennyi ádáz gyűlölet, irigység, visszavonás férkőzik a szivünkbe. A megélhetés lázas tülekedésében nem telik-e el engesztelhetetlen gyűlölettel keblünk még az ellenünk nem vétők iránt is csak azért, mert utunkban állanak, természetesen a társadalmi konvenczió megtanít, hogy mikép rejtegessük ügyesen álca alá. Lelkünk sötét rejtekén nem burján- ; zik-e fel az irigység sárga virága, ha mások jólétét, szerencséjét, vagy bokros fáradozásának meg ‘mlett elismerését látjuk. Nem vagyiiiiK-j rögtön najranUók érdemeit, ha nem is sárba rántani, de lekicsinvelni, összehasonlítva a mi érdé- meinkkel, — s nem jutunk-e természetesen arra a meggyőződésre, hogy minket mellőztek. Pedig minket azok az emberek egy ujjal sem bántottak, talán egy rossz szóval sem illettek, — s mi mégis a fenséges tanítás ellenkezőjét tesszük. Hátha még valóban bántalmat szenvedtünk! Gyűlöletünk bujdokló patakja megárad, zúgó, hömpölygő folyammá dagad, elsöpréssel fenyegetve ellenünket. De messze estünk az ige szavától: szeresd ellenségedet is. Pedig nem védekezhetünk azzal, hogy mi emberek vagyunk, ilyesmire csak Isten képes. Mert az Istenfia ép azért halt meg és támadott fel, hogy nekünk a kegyelmet megadja tanításának követésére, erőt annak megvalósítására. Mennvivel is boldogabbak volnánk, ha szeretetben egyesülve, kiirtva magunkból a gyülölség minden dudváját, közösen munkálnánk, egyforma lelkesedéssel dolgoznánk önmagunk és mások jólétén s az egész közjó érdekében. Erre int pedig bennünket a Megváltó tanítása, példája, ehhez ad az Ég kegyelmet és erőt s mi mégsem tesszük, — mert nem akarjuk. Erre kellene törekednünk s akkor örömtől remegő hangon zenghetnők az alleluját, mert megszabadultunk egy átoktól, egy bűntől: a visszavonástól. Szekularizáczió. Megjegyzések Soltész Elemér Teleki-társasági felolvasására. Soltész Elemér felolvasása valóban már előzetesen élénk érdeklődést és kíváncsiságot keltett, tekintve felolvasása tárgyának kényes í politikai és vallási vonatkozásait és személye ; hivatali állását, melyben a tárgyra mégis vállal- j kozott. Akik agitácziós bizonyításokat vártak a ! szekularizáczió mellett, csalódtak. A fölolvasó mindvégig tárgyilagos maradt, ami jól esett azokA „Nagybánya“ tárczája. Magyar kesergő. — Irta : Oláh Oábor. — Sirattalak, szaggattalak, Atkoztalak, leszóltalak Édes, szegény hazám! A lelkem tán mást érezett, A lelkem benn tán könnyezett, Míg szitkot szórt a szám. Olyan kicsinynek láttalak, Mint sokszor látom magamat, Édes, szegény hazám. Mikor rád csapott ostorom: Vérrel buggyant fel arczomon Ütés ütés után. Hiszen egy csöpp részed vagyok Ha jajgatsz, én is jajgatok, Édes, szegény hazám. Most leborulok s csókolom Lábad nyomát a homokon, Bölcsöm, sírom, anyám ! Én bánthatlak, sirathatlak, Magyar vagyok, gázolhatlak, Édes, szegény hazám. De más ne merjen bántani I Ne merjen más sehonnai, Más czéda, más silány. Mit tudja más, mi fáj nekünk ? Mért könynyel sós a kenyerünk ? Ugy-e, szegény hazám ? Világ csodája, hogg vagyunk ! S ha majd egyszer kilobbanunk Ama nagy éjszakán: Tragédiánkat az örök Ég Írja meg, ha menydörög Viharok hajnalán: »£ nép fogyott, de nem hajolt. E nép magának sírja volt.* Óh még halálunk is milyen Felséges lesz hazám l Elzüllés. Meleg vau a kis szerkesztőségi szobákban. Még csak május elseje van s majd megfőlnek! Mi lesz a kánikulában ? Az, ami tavaly volt, meg harmadéve! Minden este azt hisszük, hogy megüt a guta és mégse üt! Mig az ember gyomra bírja a sört, addig (űri a meleget. Meg aztán csak hadd legyen meleg, a sir- ; ban majd hideg lesz. A »poéta« különben csak adja, hogy neki melege van! Henczeg vele! Ötven éves korában már nincs az embernek melege! A »fiúk«, a kopasz fejű, fogatlan szájú, ránczos arczu vén legenyek felütik a fejüket a munkából és trécselnek. A »poéta« az állandó tréfatárgy. Most is vesztére kelt ki a meleg ellen. — Bálint megint szerelmes, azért van melege! — Boldog gyermek, haja már nincs, de viszonya még van. — Ugyan miféle idült néni lehet ? — kérdi ujjongva egy tejfeles szájú kamasz, a kifutó riporter. A segédszerkesztő rászól a gyerekre: — Maga tacskó, halgasson! Micsoda konfi- denczia ez?! Bálint, maholnap ezek a kölykök is a fejünkre nőnek. — Csakugyan, csakugyan — motyogja Bálint ur, hanem azért nem szól semmit a gyereknek. Inkább a lapkiadó ellen merészkedik egy megjegyzést koczkáztatni: — Az egész palota az övé és minket ide zsúfol ebbe a két lyukba, ebbe a két ólba. — Ugy-e, jobb szeretnél istállóban lenni a Pegazussal együtt? Bálint nem reagál a csípős megjegyzésre, de folytatja: — Ügy tart itt minket a kiadó ur, mint valami állatszeliditő az ő állatjait. Neki palotája van s nekünk ilyen helyiségben kell dolgozni! A segédszerkesztő beszól: — Akinek nem tetszik, elmehet. Három hónapi felmondás, egyhavi teljes fizetés. Mehetsz! Legalább nem kinzol többet a verseiddel!
