Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1909-09-02 / 35. szám
*VII. évfolyam. 1909. szeptember Ixó 2. 35-ilc szám Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, I Felelős szerkesztő: negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. ' , Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. EGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula kdnyvkereskedó Üzletében is. Földes Béla Nagybányán. Szeptember 1. Kerületünk országgyűlési képviselője, dr. Földes Béla udvari tanácsos Tátralomniczról szombaton délután érkezett városunkba, hogy a zűrzavaros politikai helyzetre való tekintettel beszámoló beszédet tartson s tájékoztassa választóit követendő magatartásáról. Dr. Földes Bélát városunk közönsége nagy ünnepélyességgel fogadta. A megérkezésnél a város nevében dr. Makray Mihály polgármester, a független 48-as párt nevében pedig Farkas Sándor nyug. ezredes, elnök üdvözölte. Dr. Földes meleg szavakban mondott köszönetét a szép fogadásért. A fogadás után, hosszú kocsisortól kisérve, Almer Lajos négyes fogatán vonult lakására. Szombaton este közvacsora volt a Polgári Körben, melyen számos fel- köszöntő hangzott el. Városunkban a beszámoló beszédet vasárnap délelőtt 11 órakor tartotta meg dr. Földes Béla a Deák-téren, Fülep Imre házának erkélyéről. A beszámoló beszédnek igen szép idő kedvezett s annak nagy hallgatósága volt, ami természetes is, hiszen mindenki igen fontos enun- cziácziókat várt dr. Földes Bélától, ki politikai életünknek egyik vezető embere. Földes Béla dr. azzal kezdette beszámoló beszédét, hogy arra a zűrzavaros politikai helyzet szolgáltatott okot, mert tájékoztatni kivánja választóit követendő magatartásáról s arról, hogy a jelenlegi válságos helyzetből mily utón kereshető a kibontakozás ? Milyen kormányalakulás várható s minő feladatokkal kell megbirkóznunk ? A kibontakozásról szólva, mellőzni fogja a személyi momentumokat, mert ő sem személyek ellen, sem személyekért nem küzdött soha. Mindenek előtt azon kérdéssel foglalkozik, hogy miért mondott le a kormány? Azért, mert a kormány tagjai között nem volt meg és nincs meg a teljes összhang, ami a sikeres kormányzásnak előfeltétele. De természetes dolog volt is a kormány lemondása, hiszen parlamentáris kormányzatnál a kormány tényeiért nem csak a kormány egyes tagjai, hanem a kormány a maga egészében, minden tagjában felelős, már pedig ez keresztülvihetetlen s nem is indokolható a solidaritás felbomlásával. Ezt a tényt el kell fogadnunk a maga ridegségében, hiszen palástolnunk, szépitgetnünk úgy sem lehetne. Az összhang hiányában tehát uj alakulást kell keresnünk. Vissza kell térni arra az általános elvre, mely a pa'>rnentárizmusnak fundamentuma, arra t. i., hogy a többségi elvnek érvényesülnie kell. Az egyéniség érvényesüléséért küzdeni kell; küzdeni kell a többségre jutott függetlenségi pártnak is, hogy elvei megvalósuljanak. Ezen feladat elől ki nem térhetünk. A koaliczió csak időleges volt; csak arra az időre szólt e paktum, mig a korona óhajaképen az általános választói jogról szóló törvényt megcsinálhatják. (Egy hang: Éljen az általános, titkos választói jog! Földes Béla dr.: Éljen!) A függetlenségi párt tehát nem adhatja fel a küzdelmet s a dolgok logikája követeli, hogy az uj kormányt a többségre jutott pártból kell kinevezni! Azt követeli a parlamentárizmus elve is, hogy a többségi akarat érvényesülhessen, megvalósulhasson. Ez elé semmi mesterséges akadályt gördíteni nem szabad! A legkisebb követelés az, hogy a többségnek adassék át a kormányzat, hiszen bizonyos kérdések megvalósitásá- nál úgyis nagy nehézségekkel kell majd megküzdeniök. A koaliczió más gyengeségekben is szenvedett. Vannak a kormánynak egyes tagjai, kik sokkal engedékenyebbek, mint társaik. Nem habozik kimondani, hogy az engedékeny miniszterek a függetlenségi elvet valló miniszterek voltak. Ók sokkal jobban azonosították magukat társaik elvi felfogásával, mint viszont történt. A válság a bankkérdés felvetésével történt. Arról kiván részletesebben nyilatkozni. Ha valaki azt mondja, hogy nem óhajtja Magyarország függetlenséget, önállóságát, ezt az álláspontot teljesen érti. De azt már valóban nehezen lehet megérteni, mikor valaki azt mondja, igenis, én akarom az önálló bankot, de nem most, hanem csak 1917-ben. Aki 1917-ben akarja az önálló bank felállítását, annak akarnia kell 1911-ben is; aki nem akarja 1911-ben, az nem fogja akarni 1917-ben sem. A közönség megtévesztésére szánt legerősebb érv a magyar jegybank ellen a magas kamatláb, mely ránehezednék Magyarország közgazdaságára. Ennek nem kell nagy fontosságot tulajdonítani, A „Nagybánya“ tárczája. Folyamba megy . . . — Románból. — Folyamba megy a kis csermely, Folyók tengerbe szakadnak, Csókot ad a szél a szélnek, Csókot ad a hab a habnak. Boldogság csak egy van — hogyha Csókod, élted mással osztod; De e földi boldogságtól Az ég engem rég megfosztott. Ég felé tör a nagy hegy is, Hab a habbal összeérnek, Mézes kélyhét a virág is Kitárja a szorgos méhnek. Az ég csókolja a földet, Tenger hullámit a hold is . . . Mindenütt csók ... én csak egyet Reménytelen’ várok most is. Brán Lirincz, Pityó. — Irta: Hollósnó De Grobois Nándin. — Pityó Olaszország ege alatt pillantotta meg a napvilágot. Szülei kóbor énekesek voltak, akik városról-városra, faluról-falura vándoroltak a mindennapi kenyérért. Az anyja tüzes szemű, formás teremtés, a Santa Luciát énekelte, az apa szikár, bronzszinü, zord tekintetű férfi, gitáron kisérte, a kis Pityó pedig maszatos barna kezébe gyűjtögette a filléreket, amelyeket az emberek odavetettek. Nagyon unalmas lehetett napról-napra Santa- Luciát énekelni, mert az olasz menyecske egy szép napon abba hagyta a dalolást, magához vette az összegyűjtött filléreket és egy majom- tánczoltató földijével megszökött. A férj nem szólt semmit, csak a tekintete lett egy kissé zordabb; csöndesen leakasztotta nyakáról a gitárját, kivette övéből hegyes kését és megfente jó élesre, azután halálos gyötrelemmel a lelkében és féltékenységgel a szivében nekivágott a nagy világnak, hogy a hűtlen csalfát megkeresse ... A kis Pityóval nem törődött sem az apja, sem az anyja, ott felejtették a falunkban ... Erzsók asszony, a kövér pékmesterné, megszánta a félig kiéhezett tálján árvát s magához vette. Ezentúl ő hordta ki a faluba a ropogós kiflit, meg a barna-piros zsemlét. Erzsók asz- szony hatalmas alakját, mi gyerekek, inkább csak távolról tiszteltük, és ha megpillantottuk, már messziről kitértünk az utjából. Azt beszélték tudniillik róla, hogy nemcsak az urát, de a cselédjeit is pofozza, és egyszer pedig az egyik vevőjét sajátkezüleg kidobta a boltjából, mert azt találta mondani, hogy a zsemle napról-napra kisebbedik. Pityót tulajdonképen Pietrónak hívták, de mi nem tudtunk az olasz kiejtésű névvel megbarátkozni és elkereszteltük Pityónak. Ha incselkedtünk vele, igy kiáltottunk utánna: Ityóka, pityóka, ripityóka 1 . . . Csöndes vérű gyermek volt, de azért nagyon tudott haragudni. Dühében rémesen fintorgatta az orrát s ránk öltögette a nyelvét. A teste vézna, sovány volt. Tizenkét éves lehetett, de nem látszott hat évesnél idősebbnek ; pupos is volt. A feje barna selyem fürtjeivel és nagy sötét, bársonyos szemével hasonlított a Murilló-féle angyalfejecskékhez. Hozzám nagyon ragaszkodott, mint egy hűséges állat, úgy kisérte a nyomomat. Anyám ugyan azt mondta, hogy sehogysem illik Pityó társaságomba, de gyerek ésszel úgy okoskodtam, hogy nem kell mindig az anya véleményére hallgatni s mivel nekem Pityó nagyon-nagyon tetszett, valahányszor csak szerét ejthettem, kiszöktem vele a füzesbe, ahol senki sem háborgatott bennünket. Tizenkét éves koromban, születésemnapjára Robinson diszkiadását kaptam az apámtól. Délután kifutottam vele a füzesbe, ahol Pityóval
