Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1909-08-19 / 33. szám
2 1909. augusztus 19. NAGYBÁNYA volt mindent összekötő, mindent egyesitő általános kapocs — akkor tényleg volt valami a partikulárizmusban. De ma már nincsen, sőt a konszolidált nemzeti állam keretében határozottan politikai eszélyes- ségre vall a partikuláris gazdasági és kultúrpolitika. Nagygyá és erőssé fejlett vidéki városok nagygyá és erőssé teszik az államot is. Ezek létesülése mellett olyan lesz majd a magyar állam, mint egy meg- ostromolhatatlan várrendszer által védett erősség, amelynek ellenség nem árthat. Egy baj van csak és ez az, hogy ilyen várospolitikát alamizsnán tengődő, munkakedvét elveszített s a megélhetés nehéz gondjaival küzdő tisztviselőkkel csinálni nem lehet. Fehér Gábor. Harmiricznégy korona a búza ára! Augusztus 18. Sokat, sokszor és sokan Írtak már a gabona- tőzsde ellen, de bár hasztalanul történt idáig minden főlszólalás, minden panasz, minden Írás, minden ankét, benne él a köztudatban az egyedül igaz, megdönthetetlen meggyőződés, hogy a drágaságnak egyes egyedül a gabonatőzsde az oka. Aki még kételkedett volna idáig ebben az*I igazságban, annak alaposan módjában volt jobb meggyőződésre jutni a mostani őrületes, erőszakos búza hausse láttára. Ennek a mesterséges árfelszöktetésnek issza keserű levét az ország máris és ihatja még egész esztendőben. Hallatlan, képtelen dolog az, ami ott történik a budapesti Szabadság-tér gyönyörű tőzsde palotájában. A spekuláczió egy hónappal ezelőtt rávetette magát a buzi-a s azóta kisebb kizökkenések mellett minden erejét megfeszítve csavarja fölfelé a búzaárakat, amelyek ma már oly magasak, mint még soha. Kezdődött a hajsza a május elején volt szárazsággal. Az időjárás szeszélyeit ügyes spekulánsok kitünően fölhasználták terveik érdekében; oly sikerrel terjesztették a rémhíreket az idei jégverés, elfagyás által veszendőbe ment termés felől, hogy két hét alatt, április 30-tól május 15-ig, az októberi búza métermázsáját 2374 koronáról 24 38 koronára szorították föl. A lóláb, a spekuláczió lólába már akkor kilátszott, mert a rozs ára semmikép sem tartott arányt a búzával, pedig hát a jég, a fagy, a szárazság ennek is csak épugy árthatott. De a spekuláczió búzában dolgozott és nem rozsban! Jöhetett azután már jó idő, erős esőzés, éltető napsugár, jöhettek a jelentések, hogy túlzott volt az ijedelem, jó, sőt tán a tavalyinál is jobb lesz a termés. A hausse oly erősen megvetette már a lábát, hogy csak megingatni lehetett, megdönteni nem. A pünkösdi ids árleszállás után is még erőre kapott a run és az októberi búza junius első hetében elérte a 27 koronás árfolyamot. Minden pénzhatalmasság összefogott oda- fönn az ország szivében, hogy megtartsa, megszilárdítsa az erőszakolt drágaságot. A tőzsdén a nyereség, a folytonos nyereség a fontos és ha hausseben lehet nyerni, akkor nincsen irgalom, nincsen semmi más tekintet. Amidőn a spekuláczió már-már végzetesnek Ígérkező döfést kapott egy hiteles termésbecslés képében, amely az ország ez évi búzatermését 39 2 millió métermázsára becsülte és ezzel egyszerre kirántotta a talajt a kedvezőtlen termést hirdető határidőüzlet alól, ebben a veszedelmet Ígérő helyzetben sem hiányzott a segítség. A budapesti malmok siettek segítségére a megroppanás örvényéhez érkezett spekulácziónak. Heteken át hirdették a nagy gőzmalmok, hogy nem tudnak lisztet eladni. Meg kell állitaniok az őrlést legalább három hétre, hogy lélekzet- hez tudjanak jutni — ez volt a jelszavuk. S miután 8 napig tényleg szünetelt az őrlés, egyszerre újból akczióba léptek a malmok. Akczióba nemcsak az őrlés felvételével, hanem akczióba a tőzsdén is, ahol csütörtökön megjelentek a készárupiaczon és 1 koronával magasabb árakon vásároltak. Azt kellene gondolnunk, hogy a malmoknak is érdeke a búzaárak leszállása. Ó nem ! A malmok vezéreinek is a spekuláczió az érdeke. Három-négy héten keresztül alig vásárollak valamit, most egyszerre 31 90 —3480 koronás árfolyamon vásároltak 50.000 métermázsa búzát. Természetesen ennek a föllépésnek a hatása nem maradt el és a hausse úgy a készáruban, mint a határidőüzletben szilárd maradt. Ilyen és hasonló — épen csak vakok állal nem látható — fogások mellett keservesen mulatsáférhetővé kell tenni azokat minden vidék, minden társadalmi osztály, minden polgár számára. Olyanoknak kell lenni ezeknek a vidéki központoknak, mint amilyenek az emberi testben az egyes nagyobb véredények, amelyek a szív lüktetésének minden mozdulatát híven visszaadják, elvezetvén az életadó vért az államtest minden egyes részébe. Olyanoknak kell lenni ezeknek a vidéki központoknak, hogy általuk, mint vezető csatornák által egyenletesen szétterjedjen a szellemi és anyagi erő az állam egész organizmusában. Legyen minden ilyen vidéki központ a magyar nemzeti államnak egy-egy világitó tornya, amely jótékonyan besugározza a saját vonzkörébe eső területet, minden körülmények közt erős és megdönthetetlen bástyája maradván a magyar állameszmének. S vájjon hogyan haladunk e felé a czél felé? Bizony lassan, mert sajnos, azt látjuk, hogy a vidéki nagyobb városok vezetőségeiben csak elvétve van meg a képesség arra, hogy a helyzetet és a czélt felismerjék. Társadalmi és politikai ellentétek gátolják a legtöbb helyen a békés együttműködést s ezen ellentétek miatt gyakran nagy érdekek forognak koczkán. A legtöbb város hallatlan indolen- cziával úgy gondolkozik, hogy hiszen választok képviselőt, majd kijár az egyet és mást a kormánynál. Kapok egy pénzügyigazgatóságot, valamilyen iskolát, talán katonaságot is — s rendben van az egész. Pedig nem igy kellene gondolkozni, hanem a vezetőségeknek tehetségük javarészét kellene felhasználni a nagy czél megvalósitására. A naiv lelkeknek az az aggodalma, hogy az igy kifejlődött partikulárizmus az állami egység rovására történik — ma már túlhaladott álláspont. Amikor még az államok nem domi- náltattak egy közös, nagy vezéreszme által; amikor még a nemzeti eszme nem úgy irjon nekik Sujánszky meg Süket s haljanak el olvasóik. Czudarság az elbizakodás, de az önerő szinte becsülni való s ha elismerem, hogy 20 dalomnál több jó nincs, azt is tudom, hogy ez meg tökéletes: Ott a bokor közepibe Dalol egy kis fülemile, Úgy megzokog A kis madár, Hogy a bokor minden ága Reszket dalán. Panaszos kis fülemile A bokornak közepibe Ugyan mond meg Mi a bajod, Hogy oly nagyon szomorúan Sir, rí dalod. Hogy erre volt a járásod Meghallottam sóhajtásod, És most csak azt Próbálgatom: Túd-é olyan szomorúan Sírni dalom. A Visszhanggal mint mondám nem jól vagyok, olvashattad, hogy Szilágyi Sándort is, meg az Értesítőt is lefőztem. Én a kölcsönt adtam vissza és most ők haragszanak. No de sebaj ! én nem törődöm velük, ha bántanak, nekem is van toliam, így tehát jelenleg nem is olvasom. Hallom, hogy versek dolgában rosszul áll s ez igen természetes. Arany és Tompa terméketlen, vagy rost dolgozni, Lévai szája vallomásaként uj év óta csak három verset irt, hát kitől hoznának jó dalt ? Olvastad-é Arany Nagy Idái Cigányait?... A két első ének Aranyhoz illő, nagyszerű, a harmadik és negyedik hosszú, ne mondjam untató. Arany nagy kedvvel, lánggal vette föl tollát, de hidegen tette le. Hát az újabb nemzeti könyvtárt forgattad-é? ha nem, keresd meg rögtön s olvasd el Cserei Mihály históriáját, mit ezelőtt 200 esztendővel irt, meg lásd mily kedves magyar styl s mennyi igazság van benne! Nekem Jókai kötötte szivemre, hogy olvassam el, innét vette ő Erdély Aranykorának sujet-jét. Ezután munkáidnak kemény Ítésze leszek, igy szemközt, igy négyszemközt. Füredi visszhangjaidnak örülök s ha van tárgyad, légy obiec- tiv, azért közbe-közbe lehet érzelmeidet festeni. Gerebent ölelem, mond neki. Én lelkem 1 jelenlegi viszonyaim közt Füredre semmi esetre sem mehetek, Pestre a folyó hó végével rándulok — sietve fogom ezt veled tudatni, hogy találkozhassunk — ekkor talán-talán, de nagyon talán, visszakisérlek. Apámmal már jó idő óta kissé feszült viszonyban vagyok, a magyar Író pedig nem egy könnyen fürdőzhetik, ez igen világos. Hidd meg, 25—30 pengő havi jövedelem mellett nehéz’élm ... hanem édes, mert szabad vagyok, oly jó a függetlenség. Ha szerelmemet a női hiúság tönkre nem veri, úgy boldog leendettem, mert szerelmemért, hogy házasodhassam, feláldoztam volna szabadságomat s hivatalt fogadok, — most semmi sem kell — most szabad akarok lenni s egyéb nem! Ha megunom a magyarországi életet, Amerikába megyek, most kaptam a bátyám levelét, melyben pénzt Ígér s vár tárt karokkal. Ah! ha szív nem volna, mint mennék!... — ugy-é rendetlenül, összevissza írok mindent? . . . Lásd édes Pistám, ezt is a leányoknak köszönhetem, nem tudok egy perczig egy tárgyról folytonosan gondolkozni, elém áll a kijátszás sanda kárörvendő képe ... s én szenvedek, mert elszakitá ezen csúnya arcz közönyös eszméim fonalát, hogy a szerelem véres húrját vonja végig lelkemen . . . Menjünk tovább! Endre azt irja utóbbi levelében, hogy nyugodt. Hahaha I én csak kaczagni tudok ilyenre — hát én nem írtam azt fölebb e levélben is?! Egy percznyi nyugalmunk van . . . aztán leülünk s épen akkor találunk Írni, azt mondjuk, csend van szivünkben, a jövő átszenvedett óra meghazudtol ! Ö különben, Endre rettenetesen büszke és ez szép tőle, nem akarja, hogy őt egy hideg világ birálgassa . . . titkolja még tőlem is, hogy egy fiatal leány őt, a tapasztalt 29 éves férfit lefőzte . . . hahaha! egy gyermek leányban is már óriási a hiúság ! . . . És ő még meg sem bosszulhatja magát, én ? .. . én megfogom magamat boszulni... ha majd bűnbánó könyeit fogja elém sírni, akkor nevetek fel s kacagva hagyom el a szép hiúságot . . . örökre 1 ... 1 Aztán ? . . . Miért is élünk Pista ? .. . vagy talán nem is élünk s csak képzelődés minden, hiszed, nem hiszed, nekem sokszor úgy tetszik ... hát a délibáb nem látszik mindennek s biz az nagy semmi(! Én különben jelenleg keveset dolgozom. Humoreszkemet, ha már épen a nyakamon ül a beadási nap, lefirkantom, nagy néha dalolok s aztán gondolkozom, miről ? ügy is tudod. Hát te hogy mint vagy édes jó Pistám ? . . . Csak te sem bírod elfelejteni a te csalfa leányodat ugy-é ? Te irod nekem, jöjj Füredre, itt ennyi szép lány közt feledni fogod azt az álszentet. Hát maga Pista barátom mért nem feled ? Mit
