Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1909-08-12 / 32. szám
"VXX- éTrfol37-a,m. 1909. augusztus lió 12. 32-iIc szátna^ Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre i korona, Felelős szerkesztő: negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. , Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. EGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula kSnyvkereskedó Üzletében Is. Fel a fáklyával! Augusztus 11. Általánosan elterjedt nézet, hogy a huszadik században a szocziális kérdés lesz az emberiség kérdése, mert a munkásosztály mozgalma ma már nemcsak a nyugati közművelődés körét, Európát és Amerikát, hanem a többi világrészeket is, különösen a keresztény műveltség határain túleső ázsiai kulturnépeket belevonta érdekeinek körébe. Tagadhatatlan történeti tény, hogy a fönnálló jogrendszerekben mindig hatalmi érdekek érvényesülnek és hogy polgárosodásunk eddigi fejlődésében a kevés hatalmasok érdekeinek biztosítása széles néprétegek kárával járt. A szocziális kérdés megoldása azonban aligha kívánja azt a változást, hogy most viszont a nagy sokaság éreztesse erejét az eddig uralkodott osztályokkal, hanem inkább azt, hogy a múlt állapotok ferdesége helyett, mely szerint műveltség és vagyon egyaránt kevés ember kezében összpontosult, ezentúl a nemzeti élet egységének és közérdeknek szempontjából épp a a művelődéshez mindenkinek egyenlő joga legyen és a műveltség megszerzésével minden egyes ember gazdasági és hatalmi érvényesülésének föltételeit is megszerezhesse. A nagy történelmi átalakulások — mindenike külön is tanúskodik erről — sohasem történtek, még ha anyagi érdekek állottak is előtérben, egyedül a tömegek utján; a sarkalló ösztön, az összetartó kapocs, a kitűzött cél mindig volt s ezzel nyerték meg a vezető elmék a népesség nagy rétegének segítségét. Osztályérdekek harcza, az emberi visszavonás örök alapja, az elégedetlenség mindenkor szétrobbanthatott volna minden fennálló intézményt, ha azon szétrobbantó izgalmak mögött nem rejlenének magasabb ideálok, melyek az intézményeknek nem rombolására, hanem átalakítására sarkallanak s igv a fejlődés folytonosságának megőrzésére utalnak. A múlt idők és a jelenkor közt abban van a fő- külömbség, hogy az ideálok, melyek az emberi törekvést az önzés szűk korlátái fölé emelik, ma már nem egyes különvált körök, rendek és osztályok, felekezetek és pártok lelkének szólanak, hanem általánosabban minden emberi szív és elme húrjain visszahangoznak és inkább egységre, mint szétválásra, inkább összetartásra, mint visszavonásra buzdítanak. A modern állam feladatai közt ezért lépett előtérbe az a törekvés, hogy még a tankötelezettség erőszakolásával is valamennyi polgárnak gondolkodásban és érzésben oly alapnevelést biztosítson, mely őket szellemile -,ás erkölcsileg egymáshoz közelíti és a nemzeti lelkűiét egységében összeforrasztja. Kétségtelen ugyan, hogy azt a kü- lömbséget, mely a művelt embert a műveletlentől elválasztja s ebből a tekintetből is a társadalmat is erősen széttagolja, egykönnyen nem lehet kiküszöbölni és a jövőben is csak lassan-lassan lehet apasztani, de épp oly kétségtelen, hogy a műveltség közössége, ha nem is teljes egyenlősége, jóval könnyebben és igazabban megközelíthető, mint amit a szoczi- alista és kommunista tanok a gazdagság kiegyenlítése, a vagyon megosztása és közössége körül elérni óhajtanak. A széles néprétegeket a maguk érdeke is meggyőzi s józan része látja is, hogy az anyagi javak birtokát és élvezését nem lehet egyenlővé tenni a gazdasági gyarapodás és fejlődés kára nélkül. Viszont azonban annak semmi sem állja útját, hogy a szellemi és erkölcsi élet terén megszűnjék a külömbség gazdag és szegény között, hogy az emberi elmének felhalmozódott nagy tőkéje tényleg valamennyiünk közös öröksége legyen, melyből valakit kizárni jogfosztás; s azért kötelessége államnak és társadalomnak, hogy a részesedést benne elérhetővé tegye mindenki számára. Azt hiszem, hogy az alsóbb néprétegek elégedetlensége épp műveletlenségén alapul s a tudatlanságból táplálkozik és nő nagyra azoknak a befolyása, akik a gazdasági egyenlőtlenség igazságtalanságát hangoztatva, forrongást szítanak és az osztály- harczot újjáélesztik. Hazánkban még nagyobb szükség van a műveltségnek mint kiegyenlítő és egységesítő társadalmi tényezőnek emelésére és terjesztésére, mint bármely más nyugati államban, mert nálunk a társadalmi széttagoltság jóval nagyobb, mint bárhol, nemcsak szellemi, hanem gazdasági téren is. A jó tanügyi és gazdasági politikának ebből a tényleges helyzetből kell kiindulnia, tehát magyarnak kell lennie. A nyugeti kultúra vívmányai csak annyiban és olyképpen érvényesíthetők nálunk, amennyiben, ameddig az általános nemzetközi műveltségen kívül a magyar nemzet egységes törekvéseit szolgálni képesek. A társadalmi tudományok művelői különösen két módon vélik elérhetőnek A „Nagybánya“ tárczája. Búcsú! — Ilonkának. — Meglibben az est szürke fátyla 8 a szomorúság néma árnya, Tanyát üt árva telkemen. Az elmúltak derűs világa Ragyogva röppen a homályba, 8 nevetve vigan int nekem. Egy letűnt rózsás tündérálom Fuvalma, színes lepkeszárnyon, Halkan, borongva száll le rám; A boldog perczet most is áldom, Elmúlását oh hányszor látom Meg-megsiratni igazán, Most látom csak, hogy mindaketten Csalódtunk s mitől úgy remegtem Eljött, igaz valóra vált. Meghalt bizalmam, eltemettem Egy kis csillag hullott le sebten... ti te nem találtál ideált... S ne vessen reád követ senki, Hogy mért nem tudtál mást szeretni Csak engemet, — Az esküdet, hogy hü fogsz lenni lm széttöröm, ne kössön semmi Már tégedet. Én majd szegény bohó szivemmel, Csalódott, vesztett szerelemmel,. Sebzetten tovább haladok . . . ... Az ablakomon virágillat Surran be lágyan s egy kis csillag Szelíden, fájón mosolyog . . . Dr. Oallay. Hadgyakorlaton. — Irta: Szász József. — Mi a hadgyakorlat ? Csak az tudja, a ki megpóbálta. Fáradtság, nélkülözés és hadakozás az ellenséggel. Hetekig- hónapokig bolyongsz ide-oda. Hol völgyekben, hol hegyeken. Ágyat azonban soha se látsz. Pajtában, szalmás színben, vagy az Isten szabad ege alatt, a szénaboglya tetején a szállásod. Fejed alja a borjú, takaró a köpenyeg és a csillagok ezüstös fénye. Téphet vihar, vághat eső: ne félj, semmi bajod sem lesz. Tiz tizenöt esztendő múlva érzed csak, hogy csuzt, reumát s más efajta nyavalyát hordozol magadban, mikor már rég elfelejtetted, hogy katona voltál. A nyári hónapokban nyolcz hétig barangoltunk, vagy katona nyelven szólván, csatáztunk Horvátországban. Ezt muszkaországnak hívja a magyar katona. Keresztül-kasul jártuk, dultuk ezt a girbe-gurba országót. Nyomorúságban bőven volt részünk, de pajzánságot azért eleget elkövettünk. Ezzel enyhítettük fáradságunkat, nyomorúságunkat. Oda menjenek az alföldi szocziálisták : meglátják, mi a nyomorúság. Az a paraszt csak híréből ismeri a buzakenyeret, meg a szalonnát. Kukoricza, pohánkalisztből süti a kenyerét, mely nem is kenyér talán. Olyan fekete s úgy ragad, mint az alföldi sár. Magyar ember, még ha éhes katona is, csak a héját bírja elfogyasztani az ilyen horvát kenyérnek. Szalonnát pedig csak ünnepnapokon eszik. Napi eledele a juhturó, a juhsajt, melynek kellemetlen erős szaga tiz lépésnyire is érzik a lakástól. Házukat nem kőből építik, nem is téglából vagy vályogból, még sárból se verik. Deszkából tákolják össze, nyílásait pedig sárral tapasztják be. Az egyetlen szobában együtt lakik az egész familia. A nagyapa, a nagyanya, a vők, a menyek, a hajadon lányok s az apró gyermekek. A sarokban pedig a házi állatok: csirke, tyuk, kutya és malacz húzódnak meg. Ilyenformán huszonöt-harmincz szorong ' egymás mellett a kis szobában. Kemenczéjük,