Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1909-12-23 / 51. szám

1909. deczember 23. NAGYBÁNYA 3 az agglegény, aki barátai körében hajtogatja hosszunyaku pohárból a gyöngyöző pezsgőt; a férfi, aki bús legénylakásán ülés sóhajtva hajtja tenyerébe szürkülő fejét; a katona, aki a fa­gyasztó éjszakában egyhangú csikorgással sü- lyeszti bakancsait a frissen hullott hóba; a hajlék­talan, aki sóvár pillantással tekint a néptelenné vált utczáról fel a bérpaloták fényes, dérvirágos ablakaiba — mind, mind a legdúsabb és a leg­szegényebb, mind átérzi ennek az estnek csodás hangulatát. Senki sem tud szabadulni a bűvös varázs alól, amelyet egy fenyőág és egy pár viasz- gyertya hint szét maga körül. Valami édes melancholia lesz úrrá a szi­veken. És valamiképpen egy rég hallott ária az események egész raját idézi fel emlékezetünk­ben, akkép egy viaszgyertyákkal ékes fenyőág emlékezetünkbe hoz régesrég eltöltött karácsony­estéket a szülői háznál, amelyet nem is annyira az a néhány szál gyertya, minta mindnyájunkat átölelő szeretet varázsolt tűn déri fényben úszó teremmé. Ezért a karácsony mindenekfölött a sze­retet ünnepe. A családi szereteté. Az élet forgataga csak mint távoli zúgás morajlik a fülünkbe, de nem mer behatolni a karácsonyfával megszentelt hajlékba. És akár a padmalyig ér fel az aján­dékokkal dúsan megrakott fenyő, akár szegé­nyesen kopár a törpe galy, egyképen szimbóluma mind a kettő a legnemesebb — mert önzetlen — érzésnek, a családi együvétartozás hatalmas erejének. Van-e megbatóbb, megragadóbb kép, mint az, amely a karácsonyfa alatt ismétlődik meg minden esztendőben? Ott áll a családapa s homlokáról szinte eltűnnek az életküzdelem sebei: a barázdák, vállára gyöngéden ráhajlik társa a küzdésben: szerető hitvese s előttük körben zsibong az apróság, amely ujjongva tárja piczi karjait a karácsonyfán lógó ajándékok és édességek felé. Felejthetetlen kép mindenkinek, akinek valaha része volt benne és százszor boldog, aki ennek a képnek a keretébe tartozik. Valóban ez az est alkalmas arra, hogy megaczélozza a férfi csüggedő erejét, lankadó önbizalmát, gyöngülő energiáját. Ebből az élet­adó forrásból meríteni senki el ne mulaszsza, mert önmaga ellen való bűnt követ el. Egyesül­jenek ezen a szent estén az egymásért dobbanó szivek, az ünnep-est enyhe melegében olvadjon le rólunk minden ellentét, harag, visszavonás. Csókoljuk meg egymás arczát, szorítsuk meg egymás kezét, akik együvé tartozunk, mert csak így, csakis igy — meleg szeretettel a szivünk­ben — mehetünk bele ismét az örvénylő ára­datba, hogy férfias bátorsággal megbirkózzunk azzal a millió akadálylyal, bánattal, szenvedéssel, amit reánk rótt az élet! mellén viselt kis arany keresztet adta zálogba. Szerető szívvel gondolt most édasanyjára s való­színűleg a szomszéd szobában vélt férfiúra is. Ez azonban az ajtóban állott s szeretettel ragyogó szemekkel szemlélte a bájos csoportot. Az öröm­től megifjodva, ruganyos léptekkel közelitett a piruló Marihoz s gyöngéden megfogta kezét, ki ezt csak ellenkezve engedte. — Kedves Mari, drága jó leány. Képtelen vagyok mindezt meghálálni, mit már eddig is érettünk tettél, tetőzd be müvedet s légy min­dene annak, kit megmentettél, légy nőm! . . . — Oh, doktor ur .. . — Ne .. . szólíts Vilmosnak. — Oh Vilmos ur! Én csak egy szegény, csúnya leány vagyok. — Nem, te szép vagy és gazdag, mert a nőnek legszebb és legnagyobb kincse a jó szív, hadd legyek védőd és oltalmazód. A leány örömmel ragadta meg a felé nyúj­tott jobbot. A karácsonyest, mely minden jó embernek örömet hoz, a szegény árvának otthont, az el­hagyott gyermekeknek anyát s a csalódott férfi­nek uj boldogságot adott. * Másnap a lapokban azt olvasták, hogy a sikkasztó Chalon Róbertét végre Gráczban el­fogták, hol nagy lábon élve az elkezelt pénzt el­költötte egy elegáns hölgy társaságában, ki ké- nyeskedő afektáczióval fitogtatta toalettjét és még a végtárgyaláson is feltűnően gyengéd és fehér kezeivel káczórkodott. Habemus! — Választási jegyzetek. — Deczember 22. Tehát túl vagyunk a választáson! Ki kel­lett egészíteni a nagy tanácsot, melynek egy- részét kimaradással fenyegette a lejárt mandá­tum. Hanem aztán volt is mozgalmas élet azon a nevezetes deczember 16-án, olyan karácsonyi vásár-féle, amikor mindenik polgártárs egy-egy karácsonyi ajándékkal — pardon! — egy sza­vazattal akar kedveskedni a választás alá került jelölteknek. Mert kérem, egygyel legyünk tisz­tában, nevezetesen azzal, hogy a jelölteknek talán soha semmi a világon sem esett olyan jól, mint igy választáskor egy-egy nevére utal­ványozott szavazat. Mintha hájjal kenegetnék a jelölt hátát, aki éppen jelen van a szavazat leadásakor s va­lami oldalpillantással sikerül meggyőződnie, hogy az ő nevét a jószivü szavazó nem húzta ki a listából! Ez már beszéd! Pedig nem hittem, hogy ez a bácsi engem benn hagyjon, de hát úgy látszik, mégis csak becsületes ember őke- gyelme!!. . Bizonyos, hogy ha nevét kihúzva látta volna meg. a jelölt urnák most nem vol­nának ilyen szelíd nézetei a polgártárs becsü­letességéről. Némelyik polgártárs azonban czudarul ki­fog a korleseken; az élelmes korles markába nyomja a kipreparált czédulát, a szavazó hálá­san fogadja, zsebredugja, de aztán a választási elnök szentséges színe előtt kihúzza a már ko­rábban elkészített hasonló szinü czédulát és szavaz — szavaz ... ki tudná, hogy kire!! Igaz ugyan, hogy a szemfüles választási jegyző — Allah növessze nagyra a jó ebédért a szakállát! — mindezt látja s a bizalmi emberekkel együtt megészrevételezi, de már akkor a komikum ha­tását a szavazó semmiképpen sem tudja leron­tani, hanem igyekszik kisomfordálni s addig föl sem mer tekinteni, mig otthon békés műhelyé­ben nem találja magát! . , Künn a folyosón pedig szorgalmasan dol­goznak a valóságos külső, belső, keleti és nyu­gati, titkos és tiloktalan kortesek ... Amint a szavazó belépett a nehéz levegőjű folyosóra, többé nem ura helyzetének és otthon megfon­tolt szándékának. — Kire szavaz uraságod? — ez az első kérdés zúg tiz helyről is a megijedt polgártárs fülébe s aztán a többi... — Van már czédulája? — Nincs; no akkor fogja ezt, biztos, hogy győz! — Ugyan ne beszéljen, hiszen talán csak tudom! — Nekem mondja?! — Polgártárs, ne higyjen az ellenpártnak, mind csupa humbug, amit beszélnek. — Az ám, de hát tudtommal csak egy czédulával szavaz­hatok? — Ebben igaza van barátom s éppen azért csak ezt az egyet szíveskedjék praesen- tálni a méltóságos választási elnök urnák, a töb­binek majd másutt veheti hasznát! — Bocsánat, ez nem járja, úgy lefülelni a mi biztos poén­jainkat ... — Kérem, kérem mi kifogása van az én jelöltjeim ellen? ... — s a veszekedés még tovább tartana, ha a szavazó közben be nem szöknék a szavazó terembe s ott le nem adná — nem ugyan a tejet, hanem egyelőre csak a gyors tekintetű Égly Miska barátunk Isten tudja hányadik, de mindenesetre legutol­jára kézbesített czéduláját! A szavazó polgártárs aztán kábult fejjel s orvosi szaktekintélyek szerint megfigyelendő vi­selkedéssel rohan el a városházáról s rohan, rohan, ki tudná hová rohanna, ha útközben egy másik szavazni készülő polgártárs el nem fogná. — Hallja szomszéd, kire szavazott? — No hallja, ilyet kérdezni 1909 ben egy nagybányai szavazótól ? — Hát nem szavazott? — Legyen nyugodt, biztos, hogy leszavaz­tam, de akadályokkal. Amint betettem a lába­mat a városházára, valami különös érzés, — akarom mondani — kéz fogott meg, de mielőtt még eszmélhettem volna, már 4—5 fej közel­ségét s markomban ugyanannyi czédula jelen­létét éreztem; majd hangok zűrzavara, mely­ből egy ismeretlen kéz a fényes terembe lökött, olt még egy kéz, még egy czédula s én ez utolsó czédulától megmenekülve, most itt tár­gyalok magával!! — De hát a czédula tartalma? — Csak nem ettem meszel, hogy azért visszamenjek! — Különben is tudja meg, hogy semmi sem nehezebb, mint az embernek oda vissza­menni, ahonnan jött. A másik polgártárs megköszöni a szives felvilágosítást s aztán — messzire elkerüli a városházát. Ezalatt hire jön, hogy a nyugati kerület­ben ki akarják buktatni a két dupla Kovácsot; nosza megmozdul az ipartestület, meg a függet­lenségi párt minden mozgó kortese, ki Maday Palit, ki Dobricsán szomszédot, ki Vigh Dezsőt, ki pedig a két papot keresi elő a föld alól is s küldi őket egy barátságos eszme s czédula- cserére Almer Károly nyugati kér. elnök ur színe elé. Aztán megindul a különben szuny- nyadó emberáradat. — Ne hagyjátok a két Kovácsot, derék iparosok, jó függetlenségiek, rajta, rajta szavaz­zatok rájok! S a két Kovács is érzi a perczek nagyszerű­ségét, melyeknek hatása szorítva hat le keblökre, de aztán ők sem hagyják a dolgot olyan köny- nyen, hanem ütötték a vasat, amig csak egy kicsi melegség volt benne s mire az üllő, meg a pöröly csengése elhangzott, Csepey Feri bátyánk már vígan konstatálta rajtok, hogy túl vannak a veszélyen!... Nos. és aztán nyájas olvasó, ha még sem­mit sem hallottál volna arról a bizonyos zab­szemről, hát tekints be a tanácsterembe a szavazó- czédulák összeszámolásakor 1 Valami csodálatos érzelem szállja meg a tisztelt jelölt urak kebelét, mikor a két, szent és sérthetetlen ur, a két választási elnök kezdi a szavazólapokat bontogatni. Hát még mikor meglátják azt a ménkű sok törlést, sőt egyik­másikban ráismernek egy-egy jó barátjuk, avagy elvtársuk becses Írására! Emilt például az egyik szavazó Révész Jánost törölte ki, szinte bizo­nyos, hogy az illető nem hive az ág. ev. egy­háznak. Amott Szász Józsefről és Vass Gyuláról feledkezett meg egy-egy szavazó ! Valószínű, hogy az illetők nem Justh-párti emberek! Még a tudós proffesszor Gurnesevits-re is szemet vetett va­laki, no de erről már a verebek is csiripol- ták az utczákon, hogy nagyon rossz tanuló fiatal embernek lehet a taktikája. Prihradny Kálmán nevéhez azt irta valaki, hogy nagyon csöndes ember, Fábián Lajosra pedig, hogy nagyon hangos, egyedül csak a Kupás Mihály neve maradt szüzön, azaz, bocsánat félszüzön, mert a saját czédulájáról érdemes polgártársunk a saját nevét is kitörülte. Egyszerre csak elnémul a zaj, csöndes lesz a terem s a választási elnök méltóságteljesen hirdeti ki a különben már előrelátható ered­ményt. A jelöltek szemmelláthatólag megnőnek egy két ujnyival, boldogan gratulálnak egymás­nak, régiek az újaknak, újak a régieknek, amott a Szász-ok, emitt a Kovács-ok, mellettük az izzó Vass-sal, majd jönnek a Szücs-ök, aztán a festők s hogy a terem forró levegője egy kissé mérséklődjék, megjött a két Jég, Kazamér ígéri, hogy hűségesen megácsolja a városházát, Iring villanyos órát, Kupás pompás czipőket igér, Révész és Brebán papi áldásokat osztanak, Ma­day Pali olcsóbb húst, Fábián, Piihradny és Kiss Béla pedig pontos méreteket helyeznek a vá­rosnak kilátásba s hogy a képviselőtestület újjá­születése jelképezve is legyen, megjelent az uj városatyák közölt a Gólya is s bár egyelőre csak magába, a kis babát későbbre Ígéri; Virágh Lajos bátyánk megígérte, hogy az újszülöttet már most elanyakönyveli; adja Isten, hogy még sokáig szállhasson le a városházára. De ime, épen esti 7 óra van! Künn a 600 éves Szent István-íorony harangjai mélabúsan kondulnak meg, mind erősebben és erősebben hangzanak s mintha csak a választási elnök sza­vait ismételnék, úgy tetszik, minden kongásuk egy-egy megválasztott városatya nevét adja tudtul az ősi bányaváros lakóinak, utána kon- ditván, hogy »habemus-habemus!« Nagybánya város »consiglio magiore«-ja pedig ismét teljes, a népfölség ismét fölveheti királyi palástját, hogy hatalmát igazságban gya­korolhassa a város ezrei fölött. Üdv nektek városatyák! Legyetek erősek a támadókkal s gyöngédek az érdemesekkel szemben, legyetek szigorúak a mulasztók, de irgalmasok a szenvedők iránt, csorbát ne tűr­jetek a nagy signoria szentségén, legyen imád­ságtok a »mutuus amor civium, optimum est civitatis firmamentum,« hogyha majd egykor késő unokáink veszik át e szabad bányaváros kormányzatát, azok is büszkék lehessenek apáik uralmára, s Róbert Károly örök városára, ügy le8Jen ■ • Vass Gyula-

Next

/
Thumbnails
Contents