Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1909-12-23 / 51. szám
1909. deczember 23. NAGYBÁNYA 3 az agglegény, aki barátai körében hajtogatja hosszunyaku pohárból a gyöngyöző pezsgőt; a férfi, aki bús legénylakásán ülés sóhajtva hajtja tenyerébe szürkülő fejét; a katona, aki a fagyasztó éjszakában egyhangú csikorgással sü- lyeszti bakancsait a frissen hullott hóba; a hajléktalan, aki sóvár pillantással tekint a néptelenné vált utczáról fel a bérpaloták fényes, dérvirágos ablakaiba — mind, mind a legdúsabb és a legszegényebb, mind átérzi ennek az estnek csodás hangulatát. Senki sem tud szabadulni a bűvös varázs alól, amelyet egy fenyőág és egy pár viasz- gyertya hint szét maga körül. Valami édes melancholia lesz úrrá a sziveken. És valamiképpen egy rég hallott ária az események egész raját idézi fel emlékezetünkben, akkép egy viaszgyertyákkal ékes fenyőág emlékezetünkbe hoz régesrég eltöltött karácsonyestéket a szülői háznál, amelyet nem is annyira az a néhány szál gyertya, minta mindnyájunkat átölelő szeretet varázsolt tűn déri fényben úszó teremmé. Ezért a karácsony mindenekfölött a szeretet ünnepe. A családi szereteté. Az élet forgataga csak mint távoli zúgás morajlik a fülünkbe, de nem mer behatolni a karácsonyfával megszentelt hajlékba. És akár a padmalyig ér fel az ajándékokkal dúsan megrakott fenyő, akár szegényesen kopár a törpe galy, egyképen szimbóluma mind a kettő a legnemesebb — mert önzetlen — érzésnek, a családi együvétartozás hatalmas erejének. Van-e megbatóbb, megragadóbb kép, mint az, amely a karácsonyfa alatt ismétlődik meg minden esztendőben? Ott áll a családapa s homlokáról szinte eltűnnek az életküzdelem sebei: a barázdák, vállára gyöngéden ráhajlik társa a küzdésben: szerető hitvese s előttük körben zsibong az apróság, amely ujjongva tárja piczi karjait a karácsonyfán lógó ajándékok és édességek felé. Felejthetetlen kép mindenkinek, akinek valaha része volt benne és százszor boldog, aki ennek a képnek a keretébe tartozik. Valóban ez az est alkalmas arra, hogy megaczélozza a férfi csüggedő erejét, lankadó önbizalmát, gyöngülő energiáját. Ebből az életadó forrásból meríteni senki el ne mulaszsza, mert önmaga ellen való bűnt követ el. Egyesüljenek ezen a szent estén az egymásért dobbanó szivek, az ünnep-est enyhe melegében olvadjon le rólunk minden ellentét, harag, visszavonás. Csókoljuk meg egymás arczát, szorítsuk meg egymás kezét, akik együvé tartozunk, mert csak így, csakis igy — meleg szeretettel a szivünkben — mehetünk bele ismét az örvénylő áradatba, hogy férfias bátorsággal megbirkózzunk azzal a millió akadálylyal, bánattal, szenvedéssel, amit reánk rótt az élet! mellén viselt kis arany keresztet adta zálogba. Szerető szívvel gondolt most édasanyjára s valószínűleg a szomszéd szobában vélt férfiúra is. Ez azonban az ajtóban állott s szeretettel ragyogó szemekkel szemlélte a bájos csoportot. Az örömtől megifjodva, ruganyos léptekkel közelitett a piruló Marihoz s gyöngéden megfogta kezét, ki ezt csak ellenkezve engedte. — Kedves Mari, drága jó leány. Képtelen vagyok mindezt meghálálni, mit már eddig is érettünk tettél, tetőzd be müvedet s légy mindene annak, kit megmentettél, légy nőm! . . . — Oh, doktor ur .. . — Ne .. . szólíts Vilmosnak. — Oh Vilmos ur! Én csak egy szegény, csúnya leány vagyok. — Nem, te szép vagy és gazdag, mert a nőnek legszebb és legnagyobb kincse a jó szív, hadd legyek védőd és oltalmazód. A leány örömmel ragadta meg a felé nyújtott jobbot. A karácsonyest, mely minden jó embernek örömet hoz, a szegény árvának otthont, az elhagyott gyermekeknek anyát s a csalódott férfinek uj boldogságot adott. * Másnap a lapokban azt olvasták, hogy a sikkasztó Chalon Róbertét végre Gráczban elfogták, hol nagy lábon élve az elkezelt pénzt elköltötte egy elegáns hölgy társaságában, ki ké- nyeskedő afektáczióval fitogtatta toalettjét és még a végtárgyaláson is feltűnően gyengéd és fehér kezeivel káczórkodott. Habemus! — Választási jegyzetek. — Deczember 22. Tehát túl vagyunk a választáson! Ki kellett egészíteni a nagy tanácsot, melynek egy- részét kimaradással fenyegette a lejárt mandátum. Hanem aztán volt is mozgalmas élet azon a nevezetes deczember 16-án, olyan karácsonyi vásár-féle, amikor mindenik polgártárs egy-egy karácsonyi ajándékkal — pardon! — egy szavazattal akar kedveskedni a választás alá került jelölteknek. Mert kérem, egygyel legyünk tisztában, nevezetesen azzal, hogy a jelölteknek talán soha semmi a világon sem esett olyan jól, mint igy választáskor egy-egy nevére utalványozott szavazat. Mintha hájjal kenegetnék a jelölt hátát, aki éppen jelen van a szavazat leadásakor s valami oldalpillantással sikerül meggyőződnie, hogy az ő nevét a jószivü szavazó nem húzta ki a listából! Ez már beszéd! Pedig nem hittem, hogy ez a bácsi engem benn hagyjon, de hát úgy látszik, mégis csak becsületes ember őke- gyelme!!. . Bizonyos, hogy ha nevét kihúzva látta volna meg. a jelölt urnák most nem volnának ilyen szelíd nézetei a polgártárs becsületességéről. Némelyik polgártárs azonban czudarul kifog a korleseken; az élelmes korles markába nyomja a kipreparált czédulát, a szavazó hálásan fogadja, zsebredugja, de aztán a választási elnök szentséges színe előtt kihúzza a már korábban elkészített hasonló szinü czédulát és szavaz — szavaz ... ki tudná, hogy kire!! Igaz ugyan, hogy a szemfüles választási jegyző — Allah növessze nagyra a jó ebédért a szakállát! — mindezt látja s a bizalmi emberekkel együtt megészrevételezi, de már akkor a komikum hatását a szavazó semmiképpen sem tudja lerontani, hanem igyekszik kisomfordálni s addig föl sem mer tekinteni, mig otthon békés műhelyében nem találja magát! . , Künn a folyosón pedig szorgalmasan dolgoznak a valóságos külső, belső, keleti és nyugati, titkos és tiloktalan kortesek ... Amint a szavazó belépett a nehéz levegőjű folyosóra, többé nem ura helyzetének és otthon megfontolt szándékának. — Kire szavaz uraságod? — ez az első kérdés zúg tiz helyről is a megijedt polgártárs fülébe s aztán a többi... — Van már czédulája? — Nincs; no akkor fogja ezt, biztos, hogy győz! — Ugyan ne beszéljen, hiszen talán csak tudom! — Nekem mondja?! — Polgártárs, ne higyjen az ellenpártnak, mind csupa humbug, amit beszélnek. — Az ám, de hát tudtommal csak egy czédulával szavazhatok? — Ebben igaza van barátom s éppen azért csak ezt az egyet szíveskedjék praesen- tálni a méltóságos választási elnök urnák, a többinek majd másutt veheti hasznát! — Bocsánat, ez nem járja, úgy lefülelni a mi biztos poénjainkat ... — Kérem, kérem mi kifogása van az én jelöltjeim ellen? ... — s a veszekedés még tovább tartana, ha a szavazó közben be nem szöknék a szavazó terembe s ott le nem adná — nem ugyan a tejet, hanem egyelőre csak a gyors tekintetű Égly Miska barátunk Isten tudja hányadik, de mindenesetre legutoljára kézbesített czéduláját! A szavazó polgártárs aztán kábult fejjel s orvosi szaktekintélyek szerint megfigyelendő viselkedéssel rohan el a városházáról s rohan, rohan, ki tudná hová rohanna, ha útközben egy másik szavazni készülő polgártárs el nem fogná. — Hallja szomszéd, kire szavazott? — No hallja, ilyet kérdezni 1909 ben egy nagybányai szavazótól ? — Hát nem szavazott? — Legyen nyugodt, biztos, hogy leszavaztam, de akadályokkal. Amint betettem a lábamat a városházára, valami különös érzés, — akarom mondani — kéz fogott meg, de mielőtt még eszmélhettem volna, már 4—5 fej közelségét s markomban ugyanannyi czédula jelenlétét éreztem; majd hangok zűrzavara, melyből egy ismeretlen kéz a fényes terembe lökött, olt még egy kéz, még egy czédula s én ez utolsó czédulától megmenekülve, most itt tárgyalok magával!! — De hát a czédula tartalma? — Csak nem ettem meszel, hogy azért visszamenjek! — Különben is tudja meg, hogy semmi sem nehezebb, mint az embernek oda visszamenni, ahonnan jött. A másik polgártárs megköszöni a szives felvilágosítást s aztán — messzire elkerüli a városházát. Ezalatt hire jön, hogy a nyugati kerületben ki akarják buktatni a két dupla Kovácsot; nosza megmozdul az ipartestület, meg a függetlenségi párt minden mozgó kortese, ki Maday Palit, ki Dobricsán szomszédot, ki Vigh Dezsőt, ki pedig a két papot keresi elő a föld alól is s küldi őket egy barátságos eszme s czédula- cserére Almer Károly nyugati kér. elnök ur színe elé. Aztán megindul a különben szuny- nyadó emberáradat. — Ne hagyjátok a két Kovácsot, derék iparosok, jó függetlenségiek, rajta, rajta szavazzatok rájok! S a két Kovács is érzi a perczek nagyszerűségét, melyeknek hatása szorítva hat le keblökre, de aztán ők sem hagyják a dolgot olyan köny- nyen, hanem ütötték a vasat, amig csak egy kicsi melegség volt benne s mire az üllő, meg a pöröly csengése elhangzott, Csepey Feri bátyánk már vígan konstatálta rajtok, hogy túl vannak a veszélyen!... Nos. és aztán nyájas olvasó, ha még semmit sem hallottál volna arról a bizonyos zabszemről, hát tekints be a tanácsterembe a szavazó- czédulák összeszámolásakor 1 Valami csodálatos érzelem szállja meg a tisztelt jelölt urak kebelét, mikor a két, szent és sérthetetlen ur, a két választási elnök kezdi a szavazólapokat bontogatni. Hát még mikor meglátják azt a ménkű sok törlést, sőt egyikmásikban ráismernek egy-egy jó barátjuk, avagy elvtársuk becses Írására! Emilt például az egyik szavazó Révész Jánost törölte ki, szinte bizonyos, hogy az illető nem hive az ág. ev. egyháznak. Amott Szász Józsefről és Vass Gyuláról feledkezett meg egy-egy szavazó ! Valószínű, hogy az illetők nem Justh-párti emberek! Még a tudós proffesszor Gurnesevits-re is szemet vetett valaki, no de erről már a verebek is csiripol- ták az utczákon, hogy nagyon rossz tanuló fiatal embernek lehet a taktikája. Prihradny Kálmán nevéhez azt irta valaki, hogy nagyon csöndes ember, Fábián Lajosra pedig, hogy nagyon hangos, egyedül csak a Kupás Mihály neve maradt szüzön, azaz, bocsánat félszüzön, mert a saját czédulájáról érdemes polgártársunk a saját nevét is kitörülte. Egyszerre csak elnémul a zaj, csöndes lesz a terem s a választási elnök méltóságteljesen hirdeti ki a különben már előrelátható eredményt. A jelöltek szemmelláthatólag megnőnek egy két ujnyival, boldogan gratulálnak egymásnak, régiek az újaknak, újak a régieknek, amott a Szász-ok, emitt a Kovács-ok, mellettük az izzó Vass-sal, majd jönnek a Szücs-ök, aztán a festők s hogy a terem forró levegője egy kissé mérséklődjék, megjött a két Jég, Kazamér ígéri, hogy hűségesen megácsolja a városházát, Iring villanyos órát, Kupás pompás czipőket igér, Révész és Brebán papi áldásokat osztanak, Maday Pali olcsóbb húst, Fábián, Piihradny és Kiss Béla pedig pontos méreteket helyeznek a városnak kilátásba s hogy a képviselőtestület újjászületése jelképezve is legyen, megjelent az uj városatyák közölt a Gólya is s bár egyelőre csak magába, a kis babát későbbre Ígéri; Virágh Lajos bátyánk megígérte, hogy az újszülöttet már most elanyakönyveli; adja Isten, hogy még sokáig szállhasson le a városházára. De ime, épen esti 7 óra van! Künn a 600 éves Szent István-íorony harangjai mélabúsan kondulnak meg, mind erősebben és erősebben hangzanak s mintha csak a választási elnök szavait ismételnék, úgy tetszik, minden kongásuk egy-egy megválasztott városatya nevét adja tudtul az ősi bányaváros lakóinak, utána kon- ditván, hogy »habemus-habemus!« Nagybánya város »consiglio magiore«-ja pedig ismét teljes, a népfölség ismét fölveheti királyi palástját, hogy hatalmát igazságban gyakorolhassa a város ezrei fölött. Üdv nektek városatyák! Legyetek erősek a támadókkal s gyöngédek az érdemesekkel szemben, legyetek szigorúak a mulasztók, de irgalmasok a szenvedők iránt, csorbát ne tűrjetek a nagy signoria szentségén, legyen imádságtok a »mutuus amor civium, optimum est civitatis firmamentum,« hogyha majd egykor késő unokáink veszik át e szabad bányaváros kormányzatát, azok is büszkék lehessenek apáik uralmára, s Róbert Károly örök városára, ügy le8Jen ■ • Vass Gyula-
