Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1909-12-23 / 51. szám
1909. decziercxloer £ló 23. 51-Ils: szám t Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a » lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Il Cl LY M 1 H A LY. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula kSnyvkereskedd Üzletében is Karácsony Deczember 22. Az ünnepi örömérzés, amely karácsonykor kiül az egész világ arczulatára, nemcsak kivülről való ünnepet és örömet jelent. Minden szív, még a hideg és czini- kus is szépséges változásokon megy keresztül Jézus születésének emlékezetére, érzés, melegség, sőt hangulat szálljameg a hitetlent is, akinek elméjéből a félszeg tudomány, vagy vakmerő megrögzöttség kiüldözte az Istenről való gondolatot. Egvezerkilenczszáztiz esztendő alatt, ami elmúlott a Názáreti születése óta, ez a gyönyörű ünnep túlnőtte az egyház kereteit; ma már ünnepe ez az emberiségnek. Valami csodálatosan varázslatos ennek az ünnepnek a pályafutása. Kiindult egy düiedcző jászolból, megfért valamikor egy sziik szoba mestergerendája alatt s azután jöttek a népek milliói, a nemzetek százai és valamennyien behódoltak az Isten fia kristálytiszta tanításának. Karácsony ünnepét ma már nem privilegizálhatja egyetlen egyház sem; az emberiség követeli belőle a nagyobb részt és csodálatos, hogy e nagy átalakulás daczára is, daczára annak, hogy minden, de minden dogmatikus jellegét majdnem levetkőztette, még mindig megmaradt ez ünnep szentnek, még mindig megmaradt ez ünnep magasztosnak. Az Istenember követhetetlenül nagy egyénisége teszi ezt a csodát, az ő láng- lelke, amelynek intenzivitását az évezredek köde sem tudta elhalvánvitani. J Ugv ráül ez ünnep az ember lelkére. Ilyenkor más a harang hangja is. j Nagy játékok játszanak ilyenkor az em- | berrel. Megolvad a kéreg az emberi sziveken, amit a tülekedő élet von reá, megolvad és írissen, erősen bontakozik ki az ember belső énje: az a misztikus, az a soha meg nem fogható, a szellemi gyönyörűségekre termett. Idill és poézis ez az ünnep. A nyomorúság nem tetszik ilyenkor visszataszítónak, a szükség, a nélkülözés elvesztik formájuk ijesztő színeit. Alázatosabb lesz mindenki, megnyitja a lelkét mindenki a transzczendentális utón szálló érzéseknek, az érzésekben megrögzitett isteni harmónia ez. Az az ősérzés, amely leszedi az emberről a gondolkodás, az okkeresés nyűgét, amikor mindent csak érezni lehet. Amily elemi módon fog meg a prü- mür érzés, ugyanoly elemi a hatása a gondolkodásra. Ezért a nagy megelégedettség. A kultúra járma alól fölszabadul e két napra az emberiség; oázis ez, amely- lyel szemben az esztendő többi napja csak sivó homokot képvisel. Önámitás ez kétségtelenül. A magasztos karácsonyi mámorra megjön a reakezió, amikor kiderül, hogy az élet egy csöppet sem szép, amikor kiderül, hogy fata morgana az csupán, amit valóságnak tartottunk. Ám ki háborodik föl e miatt? Az örökös gyötrődés, az örökös, de örökkön hiábavaló menekülés a gond elől, a létért való küzdelem ideglankasztásaira vájjon nem valóságos jótétemény e ez a két- ' napos szent hangulat ? A karácsony két napja egy lezáró- ! dott egész. Egyiknek sincs folytatása a gondokban, a gyötrődésekben : karácsony ünnepén soha sem talál az ember agyába a fojtogató kérdés, hogy mit hoz a holnap? Valósággá válik ilyenkor Jézus Krisztus kívánsága: és ne gondoljatok a szükségetekkel, mert gondolkodik arról az, aki ruházza a mezők liliomait. Szent mámort jelent mindenki számára karácsony ünnepe. Kétkedés nélkül, tagadás nélkül, elomlón meleg hi- vésben él az ember. Nincs probléma, nincs gond, nincs aggodalom és nincs duhajság sem. A megfoghatatlan misztikumoknak megnyílt lelkek olyan szelídek és olyan alázatosak, mintha vala- mennyi az Isten bölcseségével, Jézus alázatosságával szaturálódott volna. Talán igy is van ez. A „Nagybánya“ tárczája. Szálló ködben. Ritkulnak a sóhajos dalok 8 a szitáld, szálló őszi ködbon Valaki meg megáll előttem, Rám néz, mosolyog: . . . Talán meghalok 1 Egy hamvas reggel egyszerre megállók, 8 a ragyogó szárnyú vágyak, álmok Halk rettenettel összecsukódnak S ezüst vizébe messze tónak Egy-két fehér virág pereg, Mi már a nyárt nem érte meg, S én észrevétlen elmegyek! Zivuska Andor. Gyöngéd lelkek. — Irta: Malcomes Gizella báróné. — A kerületi orvos vézna neje korán reggel a kertbe lép; a postatiszt már ott várja. A házban három kis gyermek alszik; a nagysága lefekvésüknél sem volt jelen, miért volna tehát ébredésüknél? Benn a három kis szobában fülledt, dohos a levegő, férje betegen fekszik. Nem láthatja, mint szenved, nagyon fájlalja, üdülnie kell. Minek is teljesítette oly lelkiismeretesen kötelességeit ? A friss reggeli szellő uj csipkepongyoláját lebegteti. Mily kellemetes is egy kicsit üdülhetni. Szerelmes tekintete előbb a harmatos reggelbe, aztán pedig a postatiszt kék szemüvegébe mélyed. Ah, be jó a kötelességtől és szegénységtől távol lenni! Egy pillanatra mintha megfeledkezett volna minden emberi lény létezéséről, piczi, rózsás ujjaival egy virágot szakaszt és édeskés hangon suttogja: — Oh, kedves mimóza! Te vagy a gyöngéd emberi lelkek hű képe; mint te, úgy azok is ragyogó költészetben ringatják egész lényüket; mint tégedet, úgy őket is megrezegteti a leggyöngébb fuv&lom; egy hideg esőcsepp képes őket megölni. És másodszor még áthatóbban mélyedt tekintete a kék szemüvegbe. — Ah, Róbert! Olyan vagyok én is, mint ez a virág, oly érzékeny és gyengéd s valóban szivem már el nem viseli. Férjem beteg, a gyermekek neveletlenek, az egész ház tele szegénységgel és rendetlenséggel, ideges vagyok, ha rá gondolok is. Én! Annyi gyöngéd és finom érzelemmel ilyen környezetben! Mindez olyan sértőleg hat rám, hogy nem bírom tovább! Képzelje csak, uj pongyolámba bújok és beosonok hozzá: »Nézd csak, férjecském, milyen bájos vagyok!« És mit gondol, ő mit tesz? A helyett, hogy egy elismerő szót mondana, fölemelkedik ágyában s igy szól hozzám: »De Arnelie! Hova gondolsz, mire való ez a fényűzés? Hozz inkább egy csésze teát!« Tőrszurás gyanánt nyilalottak szivemen keresztül e szavak. Tehát olyan számitó élettársam van, ki képtelen nekem egy pongyolát szerezni s bájaim láttára egy csésze tea után sóhajt, miért sújtott ennyire az Isten, hogy szegény érzékeny szivem igy megsebeztessék ? De ha még látná, mennyit szenved szegény Vilmos s mily rossz színben van ; szivem vérzett s könnyeimet letörölve a szolgálóval rögtön beküldtein neki az óhajtott teát, csak nem tagadhattam meg szegény Vilmosom kívánságát . . . Igaz, tudja Ön, hogy ma »Angot«-ot adják, a melyet gyönyörű dallamaiért annyira szeretek? Ugy-e elkísér oda? Hiszen nagy szükségem van üdülésre és szórakozásra, háztartásom nyomora már egészen tönkretett. Különben is igyekeznem kell, hogy innét szabaduljak, mert ez az állapot nagyon rossz hatással van kedélyemre. Teljesen oda vagyok. Igen, — tegnap is, hogy Károlykám megvágta az ujját, borzasztó volt s minthogy a vért nem nézhetem, természetesen elájultam. Apropos, látta már ön mályvákkal díszített uj kalapomat ? Mondhatom, elragadóan szép . . . Istenem! ha még egy hasonló szinü köpenykém és egy virágos napernyőm volna hozzá ! — Meglesz minden! Ön angyal! Milyen prózai az én nőm önhöz képest, valami magasz- tosabbról, finomabbról fogalma sincs s én egy ilyen közönséges teremtéshez vagyok lán- czolva! . . .
