Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1909-11-04 / 44. szám
I 2 közelíthető s szép kilátásban bővelkedő magas pontjai olyanok, hogy párjukat ritkítják. És ami fő, vannak ásványos forrásai és mord földje, amilyen sehol sincs. Különösen ásványos forrásai oly kedvező összetételben tartalmazzák az arzenvasat, hogy ezen ásványvíz melleit — bátran mondhatom — teljesen háttérbe szorul a parádi, a serbreniczai, a a roncegnoi és levicoi források, hatásra nézve pedig ezeket is túlhaladja.“ Irta pedig dr. Kádár e sorokat akkor, midőn remény volt arra, hogy városunk nehány áldozatra kész egyéne hajlandó akcziót indítani Nagybányának nyaraló- és fürdőteleppé fejlesztése érdekében, ha a város, mint erkölcsi testület részéről megfelelő támogatásban részesül. Az idő óta ez a tervbe vett akcziói is elpihent, pedig tudomásunk van arról, hogy a város kész lett volna a vállalkozókat a legmesszebbmenő támogatásban részesíteni. De nemcsak ez akció szunnyadt el, hanem más téren sem történt semmi az idegenek ide édesgetésére. A nyaralók építésének ügyét többrendbeli jogerős közgyűlési határozat daczára agyonütötték a liget megmentésénnek czégére alatt. Pedig a nyaralók építésének támogatóit az idei nyár is fényesen igazolta. A legegyszerűbb veresvizi lakószoba is nagyon kapós volt s még jól járt az, ki ilyenhez is hozzájuthatott a legbusásabb árakon. Mikor a nyaralók építése szőnyegen forgott, azon aggódtunk, vájjon lesznek-e a nyaralóknak bérlői s most egykét év múltán eljutottunk oda, hogy a legegyszerűbb bányászlakás szobájáért is 40—50 koronát kénytelenek az idegenek fizetni havonként. De a nyaralókat a ligetnek tervbe vett pontján, mely ma is a szennynek és piszoknak csak lerakodó helye, a legrosszabb esetben még évi lakásoknak is igen gyümölcsözőleg lehetne most értékesíteni, hisz úri csalá- daink egy jó része kétségbeesetten küzd a lakásmizeriákkal. Nagyon jól tudjuk, hogy a hivatalos város a magán-vállalkozás jellegével biró ügyek lebonyolítására nem hivatott, de hivatott arra, hogy a kezdeményezést a kezébe vegye, az akcziót irányítsa s tőle telhetőleg támogassa s ha kell, gyakorlatilag is bizonyítsa, hogy a magán tőke és egy titkos fali szekrényre mutatott. Reggelre kelve Pietro (igy hívták a fiút) visszaemlékezett az álomra s azonnal átkutatta a falakat. Nagy meglepetésére talált is egy rejtett fülkét, s abban gondosan elhelyezve meglelte a tizenhárom utolsó éneket. De még regényesebb körülmények között történt Dante hamvainak feltalálása ugyanazon napokban, mikor Firenze Dante szülőhelye nagy költőjének 600 éves születési évfordulóját ünnepelte. Firenze Dante halálának helye és Ravenna közt hosszú időn át folyt a versengés amiatt, hogy melyik város bírja a drága ereklyéket. Hiába követelte X. Leó pápa Firenze számára Dante porait, hogy legalább jóvá tegye a szülővárosa által az élőn elkövetett igazságtalanságot. Hiába követelte magának utóbb a római Santo Ufficio is Dante maradványait, hogy végrehajtsa rajtuk a papság ítéletét, melytől Dante csak halála által menekült meg. Ravenna büszke volt dicső halottjára és a világ minden kincséért sem volt hajlandó megválni tőle. Pedig Ravenna sem volt már a nagy halott porainak birtokában. A sirkápolna fölött, melyben a költő koporsója el volt helyezve, viszály tört ki a ravennai tanács és a Ferencz-rendi szerzetesek között, és midőn a szerzetesrend mégis kénytelen lett a kápolnát a városnak visszaadni, a rend perjelje a hamvakat titkon egy senki által sem ismert helyre vitette el. Talán sohasem is kerültek volna újra napvilágra Dante tetemei, ha a véletlen közbe nem játszik. Ép a Dante NAGYBÁNYA elhelyezése az idegen forgalom emelésére igen gyümölcsöző befektetés, mely búsás hasznot biztosit. Annak a pár nyaralónak építése, melyet a város tervbe vett, az lett volna czélja, hogy a magán vállalkozást is hasonló befektetésre sarkalja az elért sikerrel. Ha annakidején e törekvésnek útját nem állják, ma már — aligha csalódunk — egy egész villasor hirdetné, hoav városunk nemcsak név- leg, de a valóságban is nyaralótelep Az elmúltakért immár rekriminálni nem akarunk, azóta a városházára is uj szellem költözött be, de most legfőbb idejét látjuk annak, hogy a városi képviselő testület megalakítsa az idegen forgalom emelésére és biztosítására hivatott bizottságot. E bizottságnak lesz feladata, hogy tanákozzék a szükséges tennivalókról, hogy esetleg idegen tőke s idegen vállalkozók bevonásával is megvalósítsa a kitűzött czélt, hogy természeti kincseink feltárásával s hozzáférhető tételével városunkat azzá tegye, amire fekvése, klímája, gyógyvizei predesztinálják : keresett fiirdőhelylyé s nyaralóteleppé/ é. ra. Az Erdélyi Muzeum-Egyesület jubileuma. November 3. Az Erdélyi Muzeum-Egyesftlet őszszel ünnepli alapításának ötvenéves jubileumát, de az Erdélyi Muzeum gondolata félszázaddal előbb foglalkoztatta már Erdély jobbjait. E gondolat kipattanásától a megvalósulásig eltelt félszázad nemcsak azt érezteti, hogy a nemzet jóltévői mily szívós ragaszkodással csüngtek az Erdélyi Múzeumon, hanem az1 is, mily nehéz muuká- val sikerült a nemzet pallérozódásának tárházát megteremteni. A félszázados kitartás eredménye ; a ma elsőrangú Erdélyi Nemzeti Muzeum. Az Erdélyi Muzeum-Egyesület, miat annak föntartó testületé és társadalmi képviselete, teremtette meg és virágoztatta fel hazánk második múzeumát, tudományos osztályaiban az erdélyi nyelvművelő, majd tudós társaság hagyományait hívta életre és kiadványaiban, egész könyvtárral gazdagította a magyar tudományt; a magyar szellem és a nemzeti érzés kristályosodó helyéül Kolozsvárt újra tudományos és közművelődési középponttá emelte. Ez a legrégibb, legerősebb és a legsajátosabb közművelődési egyesület, melynek irányt adó szelleme és folyton hatékony ereje Erdély fejedelmi udvarának nem1909. november 4. I zeti és művelődési, politikai és tudományos j hagyományait őrzi: gyülőhelye az erdélyi magyarság Jelej ének, múzeumot tart fent, közművelődést terjeszt, ízlést nemesit, tudományt mivel, igy a magyarság vára. Apáink önzetlensége tőkét ; gyűjtött e nagy czélok alapjául, de az Egyesületet az idő és a fejlődés mind nagyobb és fon- ! tosabb föladatok elé állították s bár a közoktatásügyi kormány 1904. óta segélylyel támogatja, mind jobban kiviláglik, hogy a nemzeti társadalomtól megteremtett és azt önzetlenül szolgáló Egyesület ereje mégis csak a nemzeti társadalomból fakad és gyarapodik. A nemzeti erő forrásának e fölismerése s az Egyesületben ható és egyesitő elv megszilárdítására való törekvés szüksége arra az elhatározásra indította az Erdélyi Muzeum-Egyesüle- tet, hogy az Erdélyi Nemzeti Muzeum gondolata születésének százados — és megvalósulásának félszázados fordulóján szeretettel és bizalommal kérje az egész magyar társadalom támogatását: érdeklődő figyelmét, résztvevő gondoskodását, áldozatra is örömmel kész segítségét. Kéri szeretettel, hogy egyesítsen, bizalommal, hogy nemesítsen, miként őtven évvel ezelőtt apáink és nagyapáink s kéri abban a reményben, hogy miként az ő fáradozásukat eredmény kisérte, a mienket is diadal fogja koronázni. Kérünk minden hazafit és honleányt, egyeseket és testületeket, hogy az Erdélyi Muzeum- Egyesületjjnagy czéljait, annak ötven éves jubileuma alkalmából elősegíteni szívesek legyenek, akár oly módon, hogy tagjai sorába lépnek, akár úgy, hogy jubileumi alapunk megteremtéséhez j valamely — tetszés szerint való - - összeggel hozzájárulnak. Tőkénk gyarapítására, gyűjteményeink gazdagítására, törekvéseinkben való támogatásra jó akaratot és adományt egyaránt hálásan fogadunk és nyilvánosan is megköszönünk. Az Erdélyi Muzeum-Egyesület pártoló tagja évenkint négy, rendes tagja nyolcz, alapi- tói egyszer s mindekorra kétszáz és igazgató tagjai ezer koronát fizetnek, vagy az utóbbiak annyi értékű s a gyűjteményekben elhelyezhető múzeumi tárgyat adhatnak. Tagsági és alapítványi dijakat vagy pénzbeli adományokat az Erdélyi-Bank Takarékpénztár Részvénytársaság Kolozsvár, múzeumi tárgyakat a gyűjtemények igazgatói fogadnak el, kik minden adományról a választmány utján nyilvánosan elszámolnak. Gr. Esterházy Kálmán. Temetői hangulatok. Amikor az első dér megcsípi a fák leveleit, amikor az őszi szél végig süvít a zörgő bokrok közt és sárga levelek jelzik az útja nyomát, önkéntelen az elmúlás gondolata lepi meg mindnyájunk lelkét. A hervadás ideje mélabús érzéseket fakaszt, emlékezésünk visszaszáll a múltba és fölkeresi sírban porladó kedveseinket. Ez az érzés forrása a kegyelet szép és részt kér most halhtatlanságából, noha életétől minden részvétet megtagadott. És az ép oly üldözött, épp oly rágalmazott Shelley-nek sirról-sirra kellett vándorolni, mig végső nyugvóhelyére juthatott abban a római protestáns temetőben, melyet ő a világon a legszebbnek tartott. Az oxfordi egyetemről atheista hire miatt kicsapott, anyjától kitagadott és egy boldogtalan házasság bilincsei közt majdnem az éhínségre kárhoztatott költő tudvalevőleg Livor- nóból Lericibé menet fuladt a tengerbe, midőn egy hirtelen kitört vihar »Ariel« nevű sajkáját felborította. De Shelleynek megváltás volt a halál; örökké üldözte öngyilkossá lett nejének emléke, akit a szép Godwin Mariért elhagyott, s mikor ezért a szigorú angol bíróság ítélete megfosztotta gyermekeitől, ez a csapás megtörte szivét. Csak á természetben talált enyhülést és öt évvel véletlen halála előtt mintha előre sejtette volna sorsát, jós szavakkal irta meg: »Szeretnék sajkára szállni s hajótörést szenvedni. Mindennél kívánatosabb halál volna ez nekem.« Vágya beteljesült s a korán őszült, érdekes fejű, hat láb magas termetű hófehér arczu brit költő, akit egy olasz ismerőse »veramente un angelo«-nak (igazi angyalnak) nevezett, Via Reg- gioban talált ieiglenes temetkező helyre, miután barátja, Byron, hamvait elégette. Majd Rómában, Cestin pyiramisa mellé temettette el.. . emlékezetére rendezett ünnepélyek idejében, 1865- ben, Ravenna városa is, mint a többi olasz város, nagyszerű ünnepélyekre készülődött s e célra lerontatta a sirkápolna egyik mellék építményét. Amint a kőmivesek egy közfalat akartak lebontani a kápolna és a kolostor közt, csákányuk egy befalazott koporsóba ütődött. Rögtön értesítették a hatóságot, mely kiszállván a helyszínére, nagy örömmel konstatálta a láda födelén ezt a feliratot: »Ide hoztam Dante csontjait 1677. október , . . Fra Antonio Santi.« Tanuk jelenlétében nyitották fel a ládát s abban egy csaknem teljesen ép csontvázat találtak, melynek csak alsó álkapcsa, meg keze és lába némely csontja hiányzót. Egy pergamen is volt a ládában, ugyanolyan tartalommal mint a külső felirat. A kolostor levéltárában meg ejtett kutatások azonnal kiderítették, hogy a rend főnöke azon időben csakugyan Antonio Santi volt; különben az előbbi kápolna sírboltjában maradt s ott megtalált hiányzó csontrészek is kétségen kívül bizonyították a tetem azonosságát. Költők és fejedelmek szomorú kiváltsága, hogy sírjaikhoz jogot tart a késői kegyelet kérkedése is; és hogy helyrehozza az elfogult kartársak mostoha viselkedését, megháboritja nyugalmuk békéjét és pompázva hordozza meg maradványaikat önző elismerése hideg fényében. A hazájából elüldözött Byron holttestét is Mis- solunghiból diadallal, vitette haza az angol nemzet, mely a költőt életében annyira félre értette
