Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1909-11-04 / 44. szám
1909. november 4. 3 ünnepének, a halottak napjának. A temetőben újra hántolják, virágokkal, koszorúkkal, lámpásokkal ékesítik a sírokat. A mauzóleumok, díszsírhelyek gyászpompát öltenek, de a szegények besüppedt sírjain is ott ég a magános kis mécses e napon. Ahogy végighaladunk a nyirkos utakon, elfog a múlandóság bús gondolata. A vég egy- forma. Akik nagy és szép gondolatokkal, nemes és bátor cselekedetekkel gazdagították az emberiséget, akiknek a sors szárnyakat adott, hogy magasra szállhassanak, akiknek kincset és vagyont nyújtott, hogy gondtalanul élhessenek, akiknek lényt és díszt juttatott, hogy embertársaik fölé emelkedhessenek, ép oly csöndesen pihennek alattunk, mint azok, akik verejtékezve futkároztak a napi kenyér után, akiknek az élet nem adott egyebet, csak gondot és gyászt. És megrohan ilyenkor a gondolat, érdemes-e küzdeni, dolgozni, hiú álmokat kergetni, holott az élet oly arasznyi és mindnyájunk sorsa egy: a föld? Érdemes. Hiszen a küzdés, a munka: maga az élet. Apró csavarok vagyunk a nagy, titokzatos gépezetben, amely rejtélyekkel van tele, de minden csavarnak megvan a maga rendeltetése. Ha kihull, támad helyette más. És a gépezet tovább forog, mert az élet, a küzdés, a munka örök. A kegyelet szava minden évben egyszer odaszólit bennünket azokhoz, akik bevégzett munkájuk után az örök pihenésnek részesei leltek. Gondoljunk szeretettel reájuk. Azokra is, akik bevégezték a kiszabott feladatot, azokra is, akiknek munkáját derékon törte ketté a kérlelhetetlen halál. Mindenki szenvedett az életben és ez a szenvedés mindenkinek sírját megszenteli. Sirassuk meg újra azokat, akik közel állottak hozzánk és gondoljunk mély szeretettel azokra, akik felülemelkedve a családi élet szűk keretén, a haza és az emberiség érdekében áldozták fel erejük javát. Csak annak a nemzetnek támadnak nagy fiai, amely a kiválók emlékét megőrzi. Szegény ország vagyunk. És nagyjainknak alig adhatunk mást, mint kegye- letes emlékezést a szivünkben. Vándoroljunk hát ki a temetőbe, szenteljük ezt a napot halotlaiuknak. Gyújtsuk meg erre a napra lelkűnkben is az emlékezés mécsesét, tépjünk szeretteink sírjáról egy virágot s azután ujuit erővel, az emlékezés felmagasztosult érzésével térjünk vissza az életbe. A halottak birodalmából térjünk vissza a nyüzsgő, zajos életbe: dolgozni, küzdeni szeretteinkért, a hazáért, az emberiségért! HÍREK. November 3. A hónap eleje alkalmából tisztelettel kérjük hátralékos előfizetőinket hátralékaik szives beküldésére. Személyi hírek. Eitner Zsigmond országgyűlési képviselő, Harácsek Vilmos nagykereskedő apósa pár napi tartózkodásra városunkba érkezett. — Dr. Erdödy ignácz m. kir. honvéd főtörzsorvos pár napot városunkban töltött. Számgyakornoki kinevezés. A m. kir. földm. miniszter Török Ferencz nagybányai lakost ideigl. minőségű díjtalan szám gyakornokká nevezte ki. Uj huszárkapitány. Őfelsége a király Torday Istvánt, a Bécsben állomásozó cs. és kir. első huszárezred főhadnagyát kapilányuyá nevezte ki. Plóbánosi kinevezés. Gróf Schönborn kegyur Veszprémy Sándor, nagvsomkuti plébánost munkácsi plébánossá nevezte ki. Eljegyzés. Berindún László kovácsmester eljegyezte Petik János, a salgótarjáni kőszénbánya élelmezési könyvelőjének kedves leányát: Rózikát. Esküvő. Dr. Gergely György, a mármaros- szigeti jogakadémia neves tanára, néh. Gergely Károly volt ref. lelkészünk fia október 31-én esküdött örök hűséget Budapesten Szabó Emma úrnőnek. Az egyházi szertartást Kenessey Béla püspök végezte. Megyés püspökünk Rómában. Dr. Boromisza Tibor szatmári püspök okt. hó ‘21-én a reggeli gyorsvonattal Budapestre utazott, hol néhány napot szentelt hivatalos ügyek személyes elintézésének. Majd 22-én megyés püspökünk titkára kíséretében elindult az örök városba, Rómába. Eme nagy utjának főczélja az, hogy mint püspök hivatalos látogatását megtegye és I a pápának három évi kormányzásáról számot adjon. Egyébként főpásztorunk örömmel zarándokol Rómába, hová vallási kegyelete mellett kedves emlékek is vonzák, amennyiben a theolo- giai tanulmányokat Rómában végezte. Itt készült elő alapos tudásának megszerzésével arra a magas tisztségre, amelyet most visel, amelyre mély tudása és tündöklő papi erényei emelték fel. Halottak napja. Halottak napját a szokásos kegyelettel ünnepelte meg városunk közönsége. Elhunyt szeretteinek, kedveseinek sírját mindenki fölkereste e napon, hogy egy pár virágot helyezzen arra s meggyujtsa az örök életet jelképező mécseseket. A protestáns temetőkben november 1-én, mig a r. kath. temetőben 2-án volt a világítás. A temetőket mindenütt nagyszámú közönség látogatta. — A r. kath. templomban november 1-én délután 6 órakor halottak napja alkalmából ájtatosság volt, mely alkalommal Sepsy Márton lelkész mondott meghatóan szép beszédet. A világítás napján d. u. 5 órakor a Rozália-kápolnában volt ájtatosság. Egyházi gyűlés. A nagybányai ág. h. ev egyház okt. 31-én tartott közgyűlése nagy részvéttel emlékezett meg Szellemy Geyza haláláról s érdemeit jegyzőkönyvébe iktatta. A választásoknál a közgyűlés szavazatát a főesperesi állásnál Materny Lajosra, az egyházmegyei felügyelői állásnál dr. Meskó László államtitkárra adta. Egyházmegyei gyámintézeti elnökökké Májersxky Béla nyíregyházi polgármestert és Materny Imre nagyváradi lelkészt, Szellemy Geyza örökébe pedig jegyzőül Prihradny Kálmánt s gondnokul Fülöp Andor kir. erdészeti számtisztet választotta. A gyűlés igen népes volt, többeket ott láttunk a tagok között a vidékről is. Nagybánya Fólix-fürdőn. Nagybányáról az utóbbi napokban számosán utaztak el a világhírnévnek örvendő Félix-fürdőbe, hol a fürdő bérlője: Komzsik Alajos által, ki a nagybányaiaknak régi jóismerőse, valóban megkülönböztetett vendégszeretettel és figyelmességgel fogadtattak. Jelenleg a Félix-fürdőben időznek városunkból: Bálint Imréné, Égly Jánosné, Gálffy Pálné és leánya, Langer Sándorné, Marosffy Dezsőné, Virág h Bálintné; továbbá Bálint Imre, Gálffy Pál, Marosfy Dezső és Viráyk Lajos. Az utó fürdő-szezonnak a legpompásabb őszi idő kedvez. Templom szentelés. A g. kath. templom fölszentelése, mint hivatalos forrásból értesülünk, november hó 21-én, vasárnap lesz. A belső munkálatok lázas sietséggel folynak, hogy három hét múlva átadhassák a gyönyörű román stilü templomot a közhasználatnak. A szentelés programmja még nincs véglegesen megállapítva, de a szentelést Fábián Péter kanonok végzi Világutazó lengyel újságíró. Az a lengyel újságíró, kiről legutóbbi számunkban megemlékeztünk s ki fogadásból világkörüli körútra indult, Kassáról Szatmáron át városunkba is ellátogatott. Szerfölött érdekes és szimpatikus alak s a városban elegáns lengyel ruhájában általános föltünést keltett. Városunkba főleg azért jött, hogy fölkeresse itteni rokonait, mert Wojczikievicz újságíró anyja magyar, Henyey- leány volt, ki itt született Nagybányán s aki városunkból ment nőül egy lengyel nemeshez. Wojczikievicz pár napot töltött városunkban. Nagy tűzoltó záró-gyakorlat. Mielőtt a télies idő bekövetkeznék, önkéntes tűzoltóságunk, mely egész nyáron át szakadatlanul gyakorlatozott Rónai Géza parancsnoksága alatt, f. hó 7-én, vasárnap délután fél 3 órakor a Libamezőn zárógyakorlatot tart. A gyakorlatokra a hatóságokat s a város közönségét lapunk utján hívja meg a parancsnokság. Az érdekes tűzoltó gyakorlatnak bizonyára nagy nézőközönsége lesz. Lopás a veresvizi bányában. A múlt év folyamán nagyobb aranyércz lopásra jöttek rá a veresvizi bányában, melyről azonban a rendkívül szigorú és gondos ellenőrzés mellett csakhamar lehullott a lepel. Wagner Ferencz és hat társa ellen, kik összejátszottak, megindult a bűnvádi eljárás s egyrészök a nyomozás során el is ismerte bűnösségét. E bűnügyben tegnapelőtt tartották meg a szatmári kir. törvényszéken a főtárgyalást Papolczy Gyula kir. itélőtáblabiró elnöklete alatt. A vádat Papp Szilviusz kir. ügyész képviselte, a vádlottakat dr. Köves Miklós ügyvéd, dr. Barbul Jenő, dr. Nagy Vincze és Kiss Endre ügyvédjelöltek védték. A főtárgyaláson csaknem minden vádlott tagadásban volt, ezért a törvényszék a bizonyítás kiegészítése czéljából a főtárgyalást elhalasztotta. ______ ___NAGYBÁNYA Vi lágh-tór és Mikszáth-utcza. A közmunka bizottság tegnap délután tartott ülésében foglalkozott a Teleki-Társaság azon indítványával, hogy a Mikszáth-jubileum alkalmával a Zsellér- utcza Mikszáth-utczának neveztessék el. A közmunka bizottság Stoll Béla és Égly Mihály fölszólalásai után úgy döntött e kérdésben, hogy javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a Zseíiér-utczát Mikszáth-utczának, a Zsellér-teret pedig Világh-térnek nevezze el. A bizottság fölkérte dr. Makray polgármestert, hogy vegye revízió alá az utczák neveit egy bizottsággal s azon nevek helyébe, melyek az utczával semminemű történelmi vonatkozásban nincsenek, ajánljon más, alkalmasabb neveket. A Ferenczyek képkiállitása. Hírneves művészünk : berenczy Károly és fia, a szép jövővel kecsegtető: Valér, mielőtt képeiket Budapestre indították volna, azokból házi kiállítást rendezve, bemutatták a meghívott vendégeknek. Mintegy tizenhat képet állítottak ki. Ferenczy Károlyjobbára azokat, melyeket az Izvorán festett, Valér pedig velenczei és nagybányai képeit. A kiállított képek szebbnél-szebbek s azok nemcsak a nagybányai közönségre tettek nagy hatást, de bizonyára méltó feltűnést fognak kelteni a fővárosban is. Ferenczy Károly a >Miénk*-ben, mig Ferenczy Valér a Műcsarnokban állítja ki képeit. A nagybányai festőművészek memorandumát a gazd. és pénzügyi bizottság ma délután tartott ülésében tárgyaltatván, az abban foglalt kívánságok teljesítését javasolja a közgyűlésnek. A nagybányai Polgári Olvasókör jubileuma. Lapunk legutóbbi számában részletesen megemlékeztünk azon jubileumi ünnepségről, mely a Polgári Kör fenállásának negyvenedik évfordulóján, f. hó 14-én fog lezajlani. Az ünnepélyre most a következő meghívót bocsátották ki: 1869—1909. A nagybányai Polgári Olvasókör 1909. november hó 14-én tartandó negynenéves fenállásának ünnepére tisztelettel meghívja, Nagybánya, 1909. október 26-án, az Elnökség. D. u. 5 órakor díszközgyűlés. Himnusz. Elnöki üdvözlet. A nagybányai Polgári Olvasókör töri ténete. Incze Lajos. Szózat. — Este hét és fét órakor társasvacsora. — Az ünnepély irán- városszerte élénk az érdeklődés. Nagy tanulmányi kirándulás Dr. Morvay Győző, a budapesti III. kér. m. kir. állami főgimnázium igazgatója városunk iránt mindenkor tanúsított rokonszenvét azzal is igyekszik kimutatni, hogy a jövő évben nagy tanulmányi kirándulásra elhozza városunkba és vidékére az ő vezetése alatt álló főgimnázium ifjúságát. Elhatározását csak örömmel vehetjük tudomásul s városunk bizonyára hagyományos vendégszeretettel fogja fogadni a fővárosi kirándulókat. A kirándulás programmjából közöljük a következőket: Vezetők: Morvay Győző dr. igazgató, Kerékgyártó Árpád és Ágner Alajos dr. tanárok. Párdányi Emil dr. iskolaorvos. 1910. junius 19-én Budapest—Debreczen. Junius 20-án Debreczen (Kollegium, Hortobágy) Debreczen—Szatmár. Junius 21-én Szatmár. (Püspöki temlom, üget). Szatmár—Bikszád- (kocsin) Nagybánya. Junius 22-én Nagybánya (Czinterem, Kincstári múzeum, Festő-telep, Széchenyi-liget, Petőfi-völgy, Ref. temető, Petőfi tanya (ünnepély), Ref. templom régiségei, Min. klastrom). Junius 23-án Nagybánya (Kalazanczi bánya, Lobkovic aranytárna, Zúzok, Leudvay szobor (ünnepély), Uszóverseny (versenydij 10 koronás arany), Kath. templom régiségei, Petőfi szoba (ünnepély). Városi múzeum, Levéltár, Villanyos-telep). Junius 24-én Fernezely (Kincstári kohók, Rozsály vagy bazaltbányák, Blidár vagy Koltó.) Junius 25-én Felsőbánya (kocsin) Bányaiskola, Petőfi liget, Kalváriahegy, Klastrom. (Uszóverseny), Kapnikbánya (kocsin) aranybányák, Bajfalu, Laczfalu.) Junius 26 án Gutin, (havasok) Krácsfalu, Sugatag (sóbányák), Már- maros (sóbányák, Múzeum, Régi ref. főiskola és Kath. főgimnázium, Famunkáló-lelep, Foot- ballmatch vagy uszóverseny. Versenydij: 10 koronás arany). Junius 27-én Kőrösmező, Tisza forrása, Mármaros. Junius 28-án Munkács, Tokaj, Budapest. Az utazás és teljes ellátás dija 60 korona. Kérelem. A nagybányai múzeum-egyesület vezetősége tisztelettel fölkéri az egyesület tagjait, hogy tagdijaikat, tekintettel az egyesület terhes kötelezettségeire, kiegyenlíteni szíveskedjenek. Megürült a kántori állás! Szánthó Dezső, a r. kath. egyház kántora, ki egy-két évi itt tartózkodása alatt úgy kántori, mint társadalmi szereplésével széles körben rokonszenves ér-